|
És egy este, egy őszi
este, amikor a holdvilágot csak sejteni lehetett, mert elbújtatták előlem,
a Madám új témával jött Zöldné látogatására, mint ezt már vártam.
E. budapesti orvosról volt
szó, akit a napokban hívtak be a szanatóriumba olyan betegséggel, amelynek
érdekében föl kellett áldozni egyik lábát. E. orvos ezt tudta, és hősiesen
viselte magát betegszobájában.
Részt vett az orvosi
konzíliumon, amelyet beteg lába fölött tartottak a szanatóriumi orvosok, amikor
a Madámra is szükség volt a szobában, minthogy az orvosi tudomány mai állása
több szabadságot engedélyez a nőknek.
A Madám esti előadása
szerint az orvos maga jelölte meg azt a helyet a lábszárán a térde fölött, ahol
az amputációt javasolta.
- Itt kell elvágni -
mutatta -, főorvos úr! - szólt a fehérlepke külsejű Madám, és most
váratlanul ágyamhoz lépett, fölemelte a barna teveszőr takarót, az alatta
levő lepedőt, amelynek mélyén áhítatos szívvel hallgattam a Madám
mindig kellemetes, folyamatos előadását, és két végtelenbe nyújtott, sokat
próbált, sokat szenvedett, csontig lesoványodott meztelen lábszáraim egyikén
mutatta meg azt a helyet, ahol E. orvos lábát holnap délelőtt az orvosok levágják.
Megmutatta mégpedig
Zöldnénék, aki előtt nem voltak ismeretlenek ezek a sárgává hervadt
lábszárak, mert állítása szerint álmában sokszor feléje rúgtak.
Istenem, mennyivel
finomabb, fehérebb, gyengédebb kezei voltak a Madámnak, mint eddigi ismeretségeimnek,
midőn lábammal foglalkozott!
- Itt kell levágni -
javasolta a főorvos úr - ismételte a Madám, és gyengéd titokzatossággal,
alig észrevehetőlég, mint ez már a jó ápolónőnek szokása,
megsimogatta a lábamat.
- A maga kedvéért,
asszonyom, még ebbe is beleegyeznék - mondtam olyan hangon, amelyet magam is
alig hallottam.
Zöldné felfigyelt a
kanapéról:
- Mit beszél megint ez az
őrült?
- Semmit, alszik - felelt a
Madám, és visszatelepedett Zöldné mellé, hogy a kedvére való témakörről, a
pestkörnyéki házakról tárgyaljon, ábrándozzon.
Csak a beszélgetés végén
(Pista bácsi jöttére) tért vissza E. főorvos problémájára:
- Nem tudom elképzelni,
hogyan tesz eleget hivatásának az a férfi, akinek fél lábát levágják.
- Ha muszáj, meg kell
történnie - felelt egykedvűen Zöldné.
Még egy éjszakai gondolatra
való szót vetett oda az angyali Madám:
- Nagyon sajnálom szegényt,
oly türelmesen fekszik az ágyban, mint egy gyermek.
Ezen aztán
elgondolkozhattam egész éjszaka...
Vajon nem nekem szólt ez a
megjegyzés?
Andalító gondolat volt azt
hinni, hogy nekem szólt, és Zöldné hiába kínozott ezen az éjszakán, türelmes
voltam, mint E. doktor a szobájában.
Másnap persze alig vártam
az angyali Madám megérkezését, hogy hírt hallhassak a láb további
történetiről.
Zöldné mérgesebben nézett
rám, mint máskor, mintha megsejtette volna ez a vasorrú bába, hogy már nemcsak
a fantomokkal, a téboly jelenségeivel foglalkozom magamban, hanem érdekelni
kezd a valóságos élet is. Mintha kiszökni próbálnék borzasztó, csontos
markaiból...
De végre megjött a Madám,
és éterszagot hozott a betegszobába. Elmondta az operáció történetét. E. doktor
lábát levágták, mégpedig valóban azon a helyen, ahol ő megjelölte.
- Nem engedte magát
elaltatni - mondta emeltebb hangon (mintha valóban példaadás céljából mondaná a
hőslelkű orvos történetét). - Csak éppen azt a helyet
érzéstelenítették, ahol a műtőorvos dolgozott. Ő maga
intézkedett az utolsó percig, kérte orvostársait, hogy ne sajnálják őt,
aminek meg kell történnie, az úgyis elkerülhetetlen. Még búcsúzott is a
lábától. Igaz, hogy ekkor már reszketett kicsit a hangja, de nem sírt, nem
jajveszékelt, hanem igazi férfi módjára viselkedett.
Az igazi férfit nagyon
hangsúlyozta a jó Madám.
A többi mondanivalóját már
csendesebben folytatta:
- Igaz, hogy elájult az
operáció alatt, és még mindig eszméletlenül fekszik szobájában.
Zöldné szárazon hallgatta a
történetet, egyetlen megjegyzése sem volt, mintha legalábbis azt várta volna
titkon, hogy majd valami tragikus fordulattal végződik az ügy. S miután ez
nem következett be, megcsalatkozott.
- Legyen olyan szíves,
Barcsainé, nézze meg holnap azt az erzsébetfalvi házat, amelyről
beszélgettünk, mert komoly vevő van a láthatáron. Engem ma felkeresett a
háztulajdonos, és kijelentette, hogy tovább nem vár.
Így szólt Zöldné szárazon,
mintha máris elveszett volna ez az üzlet, amelynek létrehozásán fáradozott.
- Csak vasárnap mehetek,
mert akkor vagyok szabad - felelt zavartan a Madám.
- Jó, majd megpróbálok a
háztulajdonossal beszélni, hogy várjon még egy darabig.
Így Zöldné, és ezen az
estén kevésbé volt ábrándos hangulatban, mint máskor. Nem szerette, ha az
ő tudta, közvetítése nélkül adtak el külvárosi házakat. Ezért nem
érdekelte az orvos lábának históriája.
|