HÓNAPOS RETEK KALANDJAI

- Bármilyen mostohán bánik is velem sorsom, tavaszkor, minden tavaszkor azt mondja valaki, hogy: "szeretlek" - mond Szindbád (régi barátunk), és csendes megelégedéssel nézett az asztalterítőre abban a régi budai vendéglőben, amely nem messzire esett a Retek utcától.

Lélektudomány és a tapasztalat megállapítása szerint minden magányos vendég (mint Szindbádunk) asztalánál üldögél egy láthatatlan asztaltárs, akihez szavait intézhetné a magányos vendég: a láthatatlan asztaltárs a következőképpen válaszolt:

- Ez a szerelmet valló egyéniség bizonyára nem más, mint uraságod szabója vagy kalaposa, aki tavasz jöttével szíve érzelmeit elmondandja?

- Se nem szabóm, se nem kalaposom a tavasz, a tél elmúlásának kedves hírnöke, hanem "hónapos retek" őnagysága, mintha egy regénykönyv lapjairól lépne elém.

- Halljuk, mit mondott "hónapos retek" őnagysága? - kérdezte a láthatatlan asztaltárs.

- Azt mondta, hogy "szeretlek" - felelt Szindbád nem minden meghatottság nélkül. - Ugyanis a korai, tavaszi termények azok, amelyek leginkább elárulják érzelmeiket, mint akár a tapasztalatlan, fiatal nők elárulják magukat a szerelmi vallomásra.

Szindbád láthatatlan asztaltársa ekkor így szólt:

- Miután már megfelelő táplálékot szedett magába uraságod gyomra; levesek és húsok raktára lett: illendő, hogy a tavasz regényességeinek is áldozzunk, amely regényességek között (mint valamely évenként megújhodó "első szerelem"), a különböző ételszerelmek között; nagy szerepe van a "hónapos reteknek".

- Annak a felejthetetlen piros bőrű "hónapos reteknek", amely a koratavaszi kerti veteményeink társaságában az ő gyönyörűséges színével, ízével, friss, szűzies ropogásával úgy jön elénk, mint valóban az "első szerelem?" - kérdezte Szindbád láthatatlan asztaltársát.

- Igen - felelt az asztaltárs, akit lehetne Emlékynek is nevezni -, a "hónapos retek", különösen liptai túróval, puha sajttal vagy első sódarral keverve, mindig megteszi a maga szolgálatát. Én valamikor az élet gyönyörű körülményei, mint például a kirándulás alkalmával, mindig a "hónapos retek" (és hasonló tavaszi bolondságok) pártján voltam. Igaz, hogy a tavaszi időben nyúlványossá váló sajt sem ízénél, sem szagánál fogva nem csábít a csókolódzásra. Ámde, ha pici, piros, az életörömtől dagadozó életörömök vidám, kistermetű emberek életkedvéhez hasonlatos boldogságával fogyasztjuk a tavasz első hónapjaiban szokásos piros retket a garnírozott "liptói" túróval - "hónapos retket" vajjal, szalámival vagy egyél társasággal, akkor észrevehetjük, hogy életkedvünk éppen úgy beköszöntött, mint a megnevezhetetlen, gyönyörű tavasz, a "hónapos retek" idénye.

- Sok szó férhetne ehhez a megállapításhoz - mond Szindbád. - Csak maradjunk most annál az egy megállapításnál, hogy a "hónapos retek" liptói túróval körítve: vajon miért igényel még különösebb fogyasztási rendszert az egyéb ételeknél?

- Nagyon egyszerű a dolog. Mert tavasz van - felelt Szindbád asztaltársa. - Amint én ismerem a világot, úgy tapasztaltam, hogy annak a gömbölyded, hosszúbajuszú, különös ízű jövevénynek, amilyen a "hónapos retek" (amely egyesíti magában az élet minden ropogós, piros színnel, frissen, gyönyörűen ígérkező élvezetét beköszöntő tavaszkor, amikor a fekete föld alól oly tündökölve jön elő, mint az új élet), annak a meglepő jövevénynek - a "hónapos reteknek" más célja is van a feltűnésen kívül. Igaz, hogy szeret csókolódzni; tavaszi hangulatot terjeszteni; szeret öreg kofaasszonyok sátraiban vagy tündöklő bolthelyiségekben, kerti földben vagy almos sárban, téltől tavaszig várakozni arra, hogy mikor jött meg az ideje. A nagyétű Szűcs Pátri vagy herceg Festetich Tasziló, Küry Klára mindig ropogós fogaival vagy az ország legnagyobb evője: bizonyos Földvári úr, akit sokan ismertek felejthetetlen cúgoscipőiben a legjobb és leggazdagabban főző pesti éttermekből - a nagyehető Hadik Sándor vagy a kisétű, de változatos Szemere Miklós idejéből.

- Nagyon egyszerű dolog, mikor hosszú, fehér tél után a fekete földből kijön a piros retek. Életünk bús eseményeit a nagyhasú Szűcs Pátriba vagy a röpke, de zamatos Küry Kláriba vetett bizalmainkat még nem veszítettük el.

- A "hónapos retek", amelyet ismerőseink eddegéltek - vajjal vagy kaviárral, sóval vagy fekete kenyérrel -, a drágalátos piros, egészséges, a tavaszt jelképező, az újonnan jelentő életet hirdető "hónapos retek" régi sajtjaival felvonul, olyankor mindig a "hónapos retek" barátjára, a tatai, a régi Esterházyra gondolok, aki így szólt a "hónapos retekről":

- Szép volna, ha az emberek vágya teljesülne. De mit csináljunk a régi "retekkel", amely tavalyról itt maradt, és mindig az elmúlt esztendőt jelképezi?

- A téli retket ki kell dobni - feleltünk a tatai Esterházynak.

[1933]