NYOLCADIK ÉJSZAKA

amelyben ismerkedni keddünk a babonás lídérccel,
hogy megszabadulhassunk tőle

Már megemlítettük magyarázkodásainkban itt-ott a lidércnyomásos embert, aki úgy szeretne kiszaladni az álmából, mint valami égő házból, de nem lehet, mert az ajtó be van csukva. Ez a lidércnyomásos ember a legszánandóbb minden álmodó között. Ő álmodja azt, hogy engedélyt kap a fejedelemasszonytól, hogy elébe járulhasson, amikor is hiába keresné díszmagyar ruháját, kénytelen az ágyterítőt magára borítani, hogy ne álljon tiszta fehérben a kegyes királyné előtt. És ugyancsak ő az, aki egyetlen szónak sem ura a legnagyobb kihallgatáson, pedig álma elkövetkezése előtt számtalanszor elgondolta, hogy mennyi mindent fog a fejedelemnétől kérni, sorsa megkönnyebbítésére. Kérni fog italmérési engedélyt, mert erre mégsem lehet ráfizetni, akármilyen vörös bajszuk van a fináncoknak. Kérni fogja a fejedelemasszonytól, hogy a szomszédasszonyt, aki mindig az ő udvarába szórja a szemetet: megintse, mert a szomszédasszony a fejedelemasszonnyal nem merészel nyelvelni. - És végül is egy szónak sem ura a lidércnyomásos ember.

A lidércnyomásos álom zárja be az embert olyan régi ruhásszekrényekbe, hogy ott a különböző útibundák és lábzsákok között megérzi az ember a debreceni nagyvásár szagát, amely nagyvásáron a nagyapja fordult meg. És semmiképpen nem tud kiszabadulni a ruhásszekrényből. A lába beleragad mindenféle botosokba, szőrmecsizmákba, belegabalyodik köpenyekbe, pedig az asszony már javában kiabálja, hogy az asztalon van a leves.

Lidércnyomásos álomban nem találja meg az ember a sláfrokján az ujjak bejárását, vagy pedig kétszer egymás után is fordítva húzza fel harisnyáját. Ugyancsak ebben az álomban vesznek el különböző gombok, amelyeknek megkeresése végett az ember egész hosszú éjszakán át az ágy alatt vagy a szekrény alatt hasal, anélkül hogy az elgurult gombot megtalálná.

Ez az álom arról nevezetes, hogy hagymaszaggal kínozza az embert, aki egyébként a hagymát nem szereti. Olyan nagy fokhagymákat hoznak elébe (amelyeket meg kell ennie), mint egy gyermekfej. De az álomban a vöröshagyma sem sokkal kisebb a zsidótemplom toronygombjánál. Nincs hova futamodnia az embernek, mert lépten-nyomon elébe állnak azok a nagy szakajtók, amelyekben a kamrákban a hagymát tartogatják. Ezenkívül a boltok kirakataiból kirepülnek a fokhagymakoszorúk, és az ember nyakába akaszkodnak. De az álomban üldözik az embert a színészek is, akik valaha azt tartották a legnagyobb becsületsértésnek, hogyha hagymakoszorút dobtak feléjük a színpadra, mostanában pedig ők a leglelkesebb hivői annak az új divatnak, amely szerint mindenféle betegséget hagymával kell kikúrálni. Ez a hagymaszag, amelyet az ember álmában érezne, még kínzóbb a valódi lidércnél is. Megszabadulni csak úgy lehetséges tőle, ha az ember káposztát készít az ágya mellé, amelynek áthatóbb szaga van még a hagymáénál is. Különösen hatásos ez a védekezés, ha az ember álmából felriadva: meg is eszi az éjszakára előkészített káposztát.

A régi naptárak és más megállapítások szerint az öreg asszonyoknál, akik mit sem követtek el arra nézve, hogy őket boszorkányok módjára megégetni lehetne: a lidércnyomás olyan ártalmatlan formában is jelentkezik, mint egy bolhacsípés. Bolhával álmodni szerencse, sok bolhával még nagyobb szerencse: mondja Kr. Gy. "Álmoskönyv"-e. A bolhacsípést nem is számíthatjuk ama rossz álmokat okozó lidércek közé. De hát nem lehet mindenki öregasszony a világon, aki nyomban gyertyát gyújt, és megszabadítja magát a két ujja harapófogójával a bolhaalakú lidérctől. A férfiak, akik ügyetlenek az ilyen teendők végrehajtásában: kénytelenek reggelig is tűrni a bolhák játékát, különösen, ha úton vannak, és a Vadkanfőhöz címzett vendégfogadóban kénytelenek aludni. A tréfás álombeli lidércek után majd folytatjuk elbeszélésünket azoknak a lidérceknek a látogatásairól is, amely látogatások után égfelé borzadt hajjal, verejtékező homlokkal ébred fel az álmodó.