Nagyot ugrik-e ez a ló, bátyám? - kérdi megint a baka a huszárt.

- No még pedig mekkorát - szörnyűködék a huszár - mikor Mailandból kimasiroztunk, tudod öcsém, abból a szép tündérországból, a mint a végső utczán mennénk, látom, hogy az első kondignáczióból egy rut vénasszony néz ki, hanem a kezében egy gyönyörü virágbokréta van. Megsarkantyuzom a fakót, ezt, a melyet most látsz, fölugratok az első kondignáczióig, kikapom a vénasszony kezéből a bokrétát, elnyargalok, s ime látom, hogy a szomszédház második kondignácziójából egy gyönyörü szép angyal néz ki, ... megugratom a fakót, a melyet most látsz, föl a második kondignáczióig, megcsókolom mind a két orczáját, neki adom a bokrétát; szerbusz kincsem! mondám neki, s ez a fakó, a melyet most látsz, nyargalást ment odább.

- Vágták-e az ellenséget, bácsi? kérdi egy paraszt legény a huszárt.

- De vágtuk ám, - szólt jóízűen a huszár - ugy vágtuk, hogy az ütközet után két álló óráig meg nem tudták a felcserek állitani a kezemet, még akkor is mindig vágott.

- Pajtás! - szól az egyik huszár a másikhoz - alig vágok ennek e francziának a fejéhez, mindjárt szétmállik.

- Bizony komisz az ilyenadtának a feje, mintha csak a magazinból faszolta volna ki.

Volt valaha egy kancsal szemű élelmezési tiszt, midőn őkelme a huszároknak zabot adna ki, mérés közben ide s tovanézegetett, nehogy a huszárok itt-ott zsákra szedjék a zabot. Azon közben két huszár régen leste az alkalmat, hogy mégis lophasson, midőn utóbb az egyik elunván a dolgot, a másikat biztatni kezdé.

- Lopjál már, a ki irgalma van.

- Lopnék ám - szól a másik - de hogy verné meg az isten azt a bandzsaszemű tisztet, mikor nem tudom igazán, hogy mikor néz rám.

Kvártélyozkodtak a huszárok, az utczán egy tiszt várakozék legényére, ki bement a házba, hogy alkalmas helyet találjon; utóbb kijő nagy haraggal:

- Itt is van már valaki!

- Miféle vadállat? kérdi a tiszt.

- Nem tudom én vitéz kapitány uram a nevét, csak azt, hogy ez az, aki a prófuntokat komendirozza.

Áll a verbung, rí a hegedü a czigány markában, körülnéz a verbungos, meglát egy pár diákot a bámulók között, ... oldalt taszigálja a parasztokat:

- Czoki paraszt, - mondja nagy hetykén - félre az utamból, most már tiszt urakat verbuválunk - mondja a diákok felé - ifiuram, álljon be hadnagynak.

- Ha már annyira van - mondja a baka a huszárnak, hogy ugy föltartja kend magát bátyám, hadd tudom én is, hogy mi különbség van a huszár és a baka között?

- Hallgass ide baka - mondja rá a huszár - ha akarod tudni, hát tudd meg, hogy az első a huszár; itt aztán megállsz egy jó darabig, ... értetted? azután jön egyszer semmi, azután másodszor is semmi, meg harmadszor is semmi: azután messze, de igen messze egy szörnyüséges nagy semmi, azután jön egy határ rongyos csizma, azután jön a ... baka.

Valahol egy dragonyos-lovat kapott el a huszár, és próbaképen ráülvén, irgalmatlanul kezdé sarkantyúzni a jámbort.

- Mit csinál atyafi azzal a lóval? kérdi egy bámuló.

- Járni tanitom a gyámoltalant - mondja a huszár, - hisz a helyett, hogy a két hátulsó lábán járna, a két elsőn jár.

- Kend nem borotválkozott; - riadt a káplár a közhuszárra, ki az éjet elkorhelykedvén tán, nem ért rá megborotválkozni. Tüstént jöjjön kend rapportra a kapitány urhoz. - Ezzel megindult a káplár, utána a közvitéz végig gyalogolván egy alföldi városnak hosszan elnyujtózkodott utczáját.

- Jelentem, vitéz kapitány uram - mondja a káplár a kapitánynak - hogy ez az ember nem borotválkozott.

Odanéz a kapitány, s nagy bámulására a káplárnak azt mondja:

- Káplár, dörgölje ki a szemét jobban, - hisz ez az ember olyan tisztára meg van borotválva, mintha most jött volna ki a borbélyműhelyből.

Elállt a szeme szája a káplárnak, persze azt nem is gyanitotta, hogy mig a hosszu utczán végig jöttek, addig a huszár menetközben megborotválkozott.

- Ott lettetek volna - mondja az obsitos huszár a bámuló parasztokhoz - ahol én jártam.

- Törökországban is? kérdék a sarokból.

- Ott is! volt a kurta válasz.

- Hát Tatárországban?

- Ott is voltam! - mondja az obsitos, de hogy többet ne kérdezhessenek tőle, dagadt képpel mondja: hát Itáliában!

- Itáliában-e? volt a megcsudálás - tehát olyan nevü falu is van? kérdezé valaki.

- Falu-e? no csak a kéne még mikor az még nem is város, hanem egy egész ország, az is pedig milyen? Olyan az az Itália, hogy az egész országban nem találnál egyetlen egy kályhát, még ha magnak keresnéd is; mert olyan meleg van ott télen nyáron, hogy az emberek csak éjjel járnak ki; - magam is csak ugy éltem ott, hogy naphosszat aludtam, s mig azt meg nem szoktam, magam eluntából egy kis vékony ágra szalonnát böktem föl, kitartottam az ablakon, s alig egy pár szempillantás alatt pörkölve huztam be!

Ennyit mondott az obsitos előljáróbeszédképen, az alatt hozták a bort:

- Mózes gazda! - kiált egyik hallgató - hadd jöjjön az a bor, hadd folyjon annyi, mint a tenger.

- Tenger? szólt vissza az obsitos - öcsém! nagy viz ám az a tenger!

- Nagy-e? monda meghökkenve amaz.

- De mekkora! - lőn ismét a válasz - se hossza, se vége, de ... feneke sincsen! toldá meg hozzája, s aki még a hosszán vagy a szélességén el nem szörnyűködött, annak ismét elég bajlódni valója akadt azzal, hogy a tengernek még feneke sincsen.

- Aztán csupa viz volna az a szörnyüséges tenger? kérdezé a másik.

- A hol viz, ott egy csöppig; - volt a magyarázat, hanem a kellőközepén olyan egy város van, keresztül-átal tizenkét mérföldnyi!

- Talán valami sziklás helyen épült az a város?

- Nincsen ott egy talpalatnyi föld is, sem egy morzsányi kő, mégis ott áll a város a tengernek kellőközepében.

- Vajon, hogyan épitették mégis?

- Csak ugy - mondja nagy könnyen az obsitos - mikor befagyott a tenger, addig hordták a jégre a szalmát, meg a fagyra addig öntözgettek ujra vizet, hogy a jég ugy megvastagodott immár, hogy akármi nagy házat könnyen elbirhatott.

- Teringettét! bámula valamennyi, mig aztán valamelyiknek az jutott eszébe:

- Huszár bácsi! hol is van az a tenger?

- Nem mondtam előbb, hogy Itáliában?

- Ejnye, ejnye! - okoskodék amaz - hisz imént monda kelmed, hogy Itáliában oly szörnyü meleg van télen, nyáron, hogy a szalonnát is meg lehet pörkölni a nap melegénél; mikép lehet, hogy ott mégis befagyhat a tenger?

- Azt gondolod öcsém! - mond hetykén a huszár - hogy ez mind addig történt, mig én neked ezt elbeszéltem! nojsz tudsz is te a világ járásához: hisz akkor még a hetvenhetedik öregapád sem élt, mikor ez megtörtént; pedig mi miattunk fagyhatott eleget. Ne is higyed öcsém, hogy azelőtt ilyen volt a világ! száz esztendő mulva, mi miattunk ujra megint fagyhat.

- Biz igaz ám! - mondják a többiek, s az obsitos nagyot huzott hivőinek egészségére.

- Nagy-e ott a torony? kérdé megint az egyik hallgató.

Nem maradt adós a felelettel a huszár, s aligha mondta kisebbre, mint a mekkora lehetett a Babilon tornya, s mig azon is bámultak a többiek, rákezdé a hazudságot a huszár, mondván:

- Akkora ott a templom, hogy a pap a mestert, mester a papot nem látja, hanem a pap háta mögött van két huszár lóháton, s mikor a pap azt mondja: Dominus vobiscum - hátra nyargal az egyik, s fölint a mesternek, hogy no most mondja az etkumspiritutuot. A templom lámpása pedig akkora, hogy két ember ladikon evez az olajban, s ugy gyujtja meg a harmadik a lámpának belét.

Ennél kisebb hazudságba nem is kap a huszár.

- István bácsi, - mondja az egyik huszár a másiknak - most hallom, hogy azt a szegény Ferkó gyereket reggel az előőrsön egy golyó találta, ott is halt ám szegény; pedig tegnap este milyen sokat nevetgéltünk vele.

Elbusulta magát István bácsi, utóbb nagyot káromkodott, s azzal végzé a feleletet:

- Bestimung (Bestimmung) az egész!

Kapkodta a fejét a rekruta, mikor a golyók sivitottak a füle mellett:

- Ne kapkodd a fejedet, öcsém! - szólt a öreg huszár a rekrutához, - mert ugy jársz, hogy a fejedet a golyóbishoz ütöd.

Hát még az öreg Tima? az volt ám a legény; a mit róla emlékezetest tudunk, sorban elmondjuk.

Szolgált pedig Olaszországban tizennyolc esztendeig egyfolytában, meg is tanulta az olasz nyelvet ugy, hogy mikor az öreg Cs... val, akkori kapitányával kijött s Muraközbe értek, hol tudnivalóképen horvátok laknak, s a kirendelt forspontos a befogással sokáig szuszogna; azt mondja neki Cs...

- Miért nem parancsol kend annak a kocsisnak?

- Hogyan parancsoljak, vitéz kapitány uram, mondja Tima, - az isten tagadná meg ezt az olaszt, mikor nem értem a nyelvét.

Bámultatta magát a huszár egy debreczeni atyánkfiával, ki már alig győzte a sok kérdezkedést, mig a huszár csak ugy kurtán felelgetett neki, pedig amaz még a lova patkóját is kikérdezgette már.

- Hová tette huszár uram azt a jó lovat?

- Megettük! mond egykedvüen amaz.

- Hol?

- Egy várban, hol bennszorultunk.

- Szenvedtek sokat, tudom.

- Meghiszem, mondja rá a huszár.

- Koplaltak is?

- Azt is meghiszem.

- Aztán lóhust ettek.

- A mig benn tartott.

- Aztán mit ettek? szörnyűködék a debreczeni.

- Mit-e?... kapott a szóba a huszár - egeret ettünk.

- Egeret? aztán megették?

- Meg ám, csak lett volna elég; de utóbb abból is ugy kifogytunk, hogy tizenkét ember kapott egy egeret.

- Volt-e valaki vendég? - kérdi egyszer Timát a haza jövő kapitány.

- Igenis volt, - felele Tima.

- Adott-e kendtek neki enni?

- Nem adtunk mi, vitéz kapitány uram, - mondja Tima - pedig kért ám.

- Hát kendtek mért nem adtak neki?

- Hát minden ember azért jön ide, kapitány uram, hogy itt egyék?

L... kapitány huszárjaival Sz. T... ostrománál ágyúfödözetre lévén kirendelve, csudálattal nézé azon hidegvérüséget, melylyel legénysége az ellenség tüzelését fogadá. Valahányszor egy ágyugolyó röpült el fejök fölött, éljent kiáltottak neki, s gunyolódva mondák egymás közt: - Látod pajtás: ennek sincs magva.

Egy huszár négy, általa elfogott és lefegyverzett horvátot hajtván maga előtt, a mint ezt Somogymegye egyik falujának népe észreveszi, vasvillára és kapára kapott, s a foglyokat agyon akará verni. A huszár megbosszankodva azon, hogy az ő fáradságának gyümölcseit ily könnyü szerével akarják megsemmisiteni, e szavakkal riasztá vissza a felbőszült népet: - Megállj, a ki i-e van a parasztjának, ne merd az én jószágomat bántani; fogj magadnak horvátot, ha agyon akarod verni!

- Dohányzott-e már ma vitéz ur? - kérdé a p...i ostromból megtért huszárt egy honnmaradt rekruta. - Még nem! - felelt a huszár - hanem, ha oda jöttél volna öcsém, a hol én voltam ma, pipa nélkül is annyi füstöt nyelhettél volna, hogy, ugy segéljen, köpni sem győznél utána.

Végig nézi valaki a huszárnak a táborozás alatt megviselkedett ruháját:

- Bizony, huszár uram, - az ellenség katonája ugyancsak tiszta ám.

- Tiszta lehet az ebugatta, - mondja a huszár - félesztendeje, hogy folyvást puczováljuk.

Hazaértek a kapitány jószágára, minthogy a lakás nem a legtágasabb, könnyen elgondolható, hogy az inas-szoba sem lehetett igen nagy, e szerint a butorzat a körülményekhez képest volt alkalmazva. Ágy nem volt a szobában, hanem Cs... rámutat egy fenálló szekrényre:

- Kend meg itt alszik, - mondja Timának, mire az megcsóválgatta fejét.

Negyed nap mulva beállit Tima Cs... hoz:

- Jelentem, vitéz kapitány uram, berukkolok a regementhez.

- A mennydörgős mennykőbe rukkol kend, hát sétálni hoztam ki kendet?

- Már csak berukkolok, tisztölöm átossan.

- Hát mi baja van kendnek? nincs enni?

- Több is van, mint kellene, vitéz kapitány uram.

- Tán pénze nincs kendnek?

- El sem tudnám költeni.

- Hát a cselédek bántják kendet?

- Nem is hagynám, vitéz kapitány uram.

- Hát mi a patvar a baja kendnek?

- Már ha meg kell mondanom, vitéz kapitány uram, minthogy azt mondta, hogy abban a fönnálló szekrényben kell alunnom, próbáltam uram három napig; de én állva nem tudok alunni.

Két huszár hét francziát addig nyaggatott, mig megcsipte; egyet közülök levágván. - Jelentem alássan hadnagy uram, hét francziát fogtunk. A hadnagy csak hatot látott, meg egy lovat; - hol a hetedik? - kérdé, - Jelentem alássan, a hetedik megboldogult - felelt a huszár káplár.

Más alkalommal, boros fővel lévén egy kissé a verbungos, még könnyebben eljárt a szája, s meglátván egy szénás szekeret, mely még az utjából is kitért a verbungosnak:

- Ne kerülj! ne kerülj! lármáz a verbungos, - hadd ugrom át azt a kis talyigát; pedig a négy ökörnek is kidagad a szeme, mig a szekeret odább mozdithatja.

Neki készül verbungos, hogy átugorja; bámul a népség, némelyik szinte röstelli, hogy majd belesül a huszár, s azonközben, mig a huszár készülődik, odább megy a szekér, s nem marad egyéb előtte, mint egy kis pocsolya, melyben alig van tán tiz itcze viz; elkáromkodja magát a huszár, oda rug a pocsolyához:

- Czoki tenger, - félre az utamból! A talyigának keresztelt szénás szekeret nem tudván átugorni, segit magán, s a pocsolyára ráfogja, hogy tenger.

Huszár, huszár, jaj be sok eszed van!

Sz. T... ostrománál egy, ágyufödözésre kirendelt huszár megunván a hosszas nyeregben ülést, lábát kengyeléből kivette, s magasra fölemelve nyujtóztatá. Különös szerencséjére egy ágyugolyó épen akkor hordta el lova hasának szőrével együtt azon kengyelt, melyből lábát kiemelte. A huszár hidegen vette a dolgot, de egy pár percz mulva iszonyuan kezdett káromkodni. - Miért haragszol fiam, - szóla neki tisztje - hisz még örülnöd kellene, hogy lábodat nem hordta el a golyó. - Mit ér az nekem, a ki pontziussa és pilátusa van, ha már most nincs hova tennem az egyik lábamat!

Orbán káplártól kérdé egykor a tábori orvos: mikép mentette meg vezérét a haláltól? - Hát a mestervágással; - válaszolt ő. - De mi az a mestervágás? - Az uram furcsa dolog, huszártempó; kardomat visszásan suhintom meg, s a gégénél kezdve ugy vágom el az ellenség nyakát, hogy egy kicsit fel is ugorjék. Ha az ellenségnek nyakacsigájánál vágom el a fejét, - ezt csak akkor teszem, mikor már kifáradt a karom - s ezt mi huszárosan parasztvágásnak nevezzük.

A l...i ütközet alkalmával a huszár összecsapott egy hosszú dzsidással. Ez leszurta amannak lovát. - Meglátván ezt pajtásai, segitségére siettek a huszárnak, ki azonban igy kiálta a közelgőkhöz: - Ide ne jőjjön, a kinek kedves az élete, mert ha édesapám volna is, leszurnám; - majd végzek én magam vele! - Erre pajtásai megálltak s a gyalog huszár megtámadá az uhlánt: mindenek előtt dzsidáját kiütötte kezéből, aztán kardra kerülvén a dolog, ellenét csakhamar levágta lováról.

Az is furcsa kis história, mikor a huszártrombitás ellenséget lopott.

Egy táborozás alkalmával délután beszélgetnek a huszárok, s az egyik azt mondja:

- Azt hiszem, megint nem lesz ma ütközet.

- Én is azt hiszem, - mondja egy másik.

- Mit csinálunk egész éjjel? - busul az első - csak már egy foglyunk volna, majd csak elbolondoznánk vele.

- Hozok én egyet, - mondja trombitás.

- Hozol a patvart, - mondja megint az első.

- Istenszentháromságugyse hozok, - bizonyitá a trombitás.

- Honnét hoznál? - kérdi amaz.

- Ne kérdezd, csakhogy hozok.

- Elevent? - kérdezék ujra.

- Elevent bizony, aki irgalma van.

- Eredj hát, - biztaták valamennyien.

- Megyek is, - felelé a trombitás, és lóra vetvén magát, szörnyü széles kukoriczatáblák mellett elmegy végre egy patakig, melynek szélén füzfák voltak, s innét már az ellenséges előörsöket is könnyen megláthatá. Leszáll a lóról, a füzfák egyikéhez köti a lovat, maga pedig visszamegyen a maga tábora felé, s a kukoriczaszélből leselkedve nézte a lovát.

A másikak később észrevették a lovat, s az egyik óvatosan odakullogván, hosszu leskelődés után leoldja a lovat, fölül rá, de akkor a trombitás is előveszi a trombitát, s a mint kifért tüdejéből, retirádot fuj, mire a ló a kétségbeesett foglyot sebes nyargalást hozta a tábor felé, s a trombitás trombitaszóval szépen a táborba kisérte.

És ez történt dolog.

- Mit visz nénémasszony? - kiált a huszár egy öreg asszony után, ki egy korsó pálinkát vitt valahová eladóba.

- Pálinkát viszek, édes öcsémuram.

- Adjon egy garas árát!

- Adnék édes vérem; de nincsen garasos mértékem.

- Sohase busuljon azon nénémasszony, az én torkomba ugy sem fér több egy garasárunál.

- Igyék hát öcsémuram, - mondja jó szivvel az öreg, mire a huszár szájhoz kapván a korsót, talán fenékig issza, ha utóbb az öreg mérgesen le nem kapná ezen szóval:

- Sz...m én a kelmed garasos mértékébe.

Kiterité a huszárkapitány Európa térképét a közhuszár előtt.

- Jancsi - mondja neki - itt van a sok mindenféle ország, jer ide, választhatsz egyet, melyik kell?

- Ez a zöld, - vitéz kapitány uram, - az jó szénatermő föld lehet.

Elég az hozzá, hogy a huszárnak mindene a lova.

Hiába sürgették pajtásai a huszárt, hogy botlásában megsántult lovát elhagyva, igyekezzék legalább magát megmenteni a távolban már mutatkozó számos ellenség elől. Laczi sehogy sem birta elhagyni kedves Betyárját, mely őt szerencsésen hordozta eddig, s oly vitézül ragadta ki minden veszélyből, midőn annyi csatán át egyedül száguldó jó lovára volt bizva élete szerencséje.

De a pajtások csak ketten voltak; a mutatkozó ellenséges lovasság pedig 20-30 látszott.

Laczi kérte pajtásait, hogy ne tegyék ki magukat a nyilvános veszélynek; s midőn őt meg nem menthetik, ne áldozzák fel magokat is hasztalanul.

A huszárok nem akarták pajtásukat elhagyni. - Laczi káromkodott. Végre sikerült neki távozásra birni őket; miután rövid vázlatban előadta pajtásainak a tervet, miáltal lovát és magát megszabaditani reméli.

A huszárok leugráltak lovaikról, segéltek a terv megkezdésében azzal, hogy a nagyon kifáradt, eléhezett sánta lovat a földre ledöntötték, a lószerszámot, mentét, tarsolyt, karabint felrakták nyergeikbe; kezet fogtak Laczival s elvágtattak.

Laczi munkához fogott. A Betyáron néhány könnyű vágást tett, a vérrel sarat csinált, ezzel lovát elundokitotta, elnyomoritotta, a bőségben ott hagyott szénát lova alá csömöszölte, s maga 10-12 lépésnyire lovától a földre leheveredett.

Pihegve nyult el a fáradt éhes sánta ló; hortyogott Laczi. - Csakhamar ott termettek az ellenséges lovasok; vizsgálgatták a lovat és huszárt. Egyik kilőtte fegyverét, a huszár nem mozdult. Közelebb mentek, fölrázták.

Laczi föl akar ugorni, de elbukott; ujra feltápászkodott, tántorogva ment neki egy lovasnak.

- Isten hozott Gyu-gyu-gyurka! van-e meleg hu-hu-hurka?

Egyik lovas eltaszitotta s Laczi elbukott; fölugortában azonban kardjához kapott, - de azok körülfogták, elvették kardját, közre vevén, fogolyul vitték, - lovát silánynak, döglőfélben levőnek találván, ott hagyták.

Tántorogva ment Laczi köztük, figyelmesen megjegyzett magának minden szót, mit azok beszéltek, s nem szólt volna egy arany sarkantyuért sem egy drága szót.

Cs...a érve, a vezérnek bemutattatik Laczi, mint fogoly, de holtrészegnek tettetvén magát, semmit sem felelt helyesen a kérdésre, csak káromkodott huszárosan és bort parancsolt.

A vezér parancsolta embereinek, hogy a részeg huszárt vessék az istállóba; s majd ha kijózanodik, hozzák elé; hadd tudhasson ki tőle valamit.

A huszár mindent hallott, s örült magában. Szerepéhez hiven azonban elkezdi táltott szájjal énekelni:

"Örzsikém galambom!
Öleld meg a nyakam."

Sietve hurczolták a legközelebbi istállóba.

Éjszaka, mikor már minden csendes lett, s a tivornyázó lovászok is távol voltak, Laczi az égő mécses világánál kiszemeli a legszebb lovat.

A gyönyörü telivért kivezeti csendesen a kiskapu elé; felpattan rá s illaberek nád a kert Cs. város keritetlen határából. - Száguldtában sem feledte el kedves Betyárját. Arra tartott. Már csak hült helyét találta. Kipihenvén magát s egész nap vendégeskedvén Betyár az alája csömöszölt szénából, a sötétség beálltával elég erős volt elmehetni az érette jött pajtások lovaival.

Megörült Laczi, s néhány perc alatt otthon volt, pajtásai közt, - s ittak nagy áldomást.

A szép lovat, miután Betyárja egészen helyreállott, kedves kapitányának adta a huszár.

Más alkalommal látogatóba akart menni Cs..., mondja Timának:

- Adja kend ide a csizmámat!

- Melyiket? - kérdi Tima.

- Az ujat! - volt reá a válasz.

- Itt van! - mondja Tima, a sok közül fölkapván egy darab csizmát, odaadja urának.

- Hát a másik hol van?

- Nincs! - volt a kurta válasz.

- Hogyne volna? - mondja az ur.

- De nem is volt, - okoskodék Tima.

- Meg kell lenni, - ordított haraggal Cs...

- Itt van ni! - mondja Tima - igy tesz ám én velem vitéz kapitány uram, hogy a csizmájának nem csináltat párját, aztán én rajtam keresi.

Egy csárdában nem messze T...től - ivott egy huszár magában.

- Vitéz uram! fusson, az istenért, - rohant be a rémült kocsmáros - jön az ellenség, mindjárt elfogják.

A huszár nem is figyelt ... bort parancsolt, kiitta borát, ... kinéz az ablakon ... látja a lovasokat alig kétszáz lépésre a csárdától, fel akar állni, de a bor nagyon marasztja ...

- Hozzák el lovamat - szólott - s tegyenek fel rá.

Ugy történt, a tántorgó test nagy nehezen megülepedett nyergében s futásnak eredt, ki a faluból; észrevevék ezt amazok, utána hárman.

Mikor a faluból kiért, megállt a sikon, bevárta üldözőit, s röviden huszárosan végezvén velök, csendesen tovább ment.

Nézegeti Cs... az ezüstkanalakat, szörnyü feketék voltak, szemközt áll Timának:

- Ezek a kanalak napról-napra feketébbek lesznek, Tima!

- Nem tudom én mi lelte őket, pedig elhiheti vitéz kapitány uram, hogy fél esztendeje nem győzöm őket vasporral.

A pesti kórházban 1809. két porosz huszár mellett egy Württemberg-huszár feküdt; kérdi egy vizsgáló tiszt:

- Miféle katonák ezek?

- Három huszár fekszik itt, - mondja az orvos.

- Nem ugy van, - szól közbe a huszár - én csak magam vagyok itt huszár, - a másik kettő csak - hajdú.

Az l-i táborban, három fiatal huszár űzőbe vett néhány ellenséget. Utközben egy mély kuthoz érnek a mezőn, melynek összedőlt kávája közül tompa lubiczkolás s nyöszörgő női hang hallatszott. Huszáraink a kuthoz menvén, beletekintenek, s látnak annak mélységében egy gyönyörü leányt félig a kut vizében állva, s kétségbeesetten dideregve. - Semmi kétség, hogy a szerencsétlen nő hadaink elől ijedtében ugrott a kutba, de le nem merülhetvén, élve várta be borzasztó sorsát, elmarjult s megsebesült tagjaival. E látvány huszárainkat ellágyitotta, s nem űzvén tovább amazokat, leszállottak lovaikról, hogy a nőt megszabadithassák s kihuzzák a kutból. Nem lévén nálok kötél, kantárszijjaikat bocsáták le, melyet a nő látván, mintegy uj életet s bizalmat nyerve, örömmel ragadta meg mind két kezeivel. Azonban alig huzatott fel egy ölnyire, kezei el lévén marjulva, a kantárt fogni nem birta s visszabukott. Szerencsére talpra esett. Ekkor a mi huszáraink egy saraglyát hoztak elő, s erre kötőfékeket kötvén, bocsáták le a kutba. Ezen saraglyára ráállván a leány, a kötőféket kezei s fogai közé szoritotta. De ekkor mintegy fél utban elszédülvén, lábai roskadni kezdettek, kezei a kötőféket elbocsáták, s még csak fogai tartották; azonban fogai a nagy suly alatt kitörtek, s ő ismét a kut mélységébe hanyatlott fővel. Szerencsére egyik lába a saraglya közé szorulván, nem bukhatott el fenekére. Huszáraink nem konfundálván magokat, felhuzák a leányt, s szépen megmosván, a nyert zsákmányból csinosan felöltözteték, megajándékozák s elbocsáták. A leány könnyes szemek közt esküdött meg, hogy csak huszárhoz megy férjhez.

Látogatóba mentek, ... nem messze lakott a mai napig is kitűnő vendégszerető H...th uraság, s épen ekkor is tömérdek volt a vendég a háznál, s igy a fönnjáró cselédek kevesen valának. Timának szinte szolgálnia kellett az asztalnál, hanem a mint illik, leginkább a maga urának szolgált, s ugyanannak a háta mögött állva maradt.

Észreveszi Cs... hogy Timának a dolmánya nincsen begombolva, hátra sugja neki:

- Gombolja be kend a dolmányát.

- Nem! - ... mondja keményen Tima.

A kapitány nem érté a tréfát, valamivel hangosabban mondja:

- Gombolja be kend a dolmányát!

- Nem! - szólt még keményebben amaz.

- Tüstént gombolja be kend! - ugrék föl a tüzbe jött kapitány.

- Azért sem! - dörmögé amaz.

- Hát mért nem? - lármázott Cs...

- Azért nem - mondja Tima, a szabadság alatt meghizott hasára mutatva, - mert nem lehet.

Négy huszár a franczia táborból 81 chevauxlegerst akart az előőrsön megtámadni. Azonban óvakodó tisztjök nem akará ezt megengedni. - Mit gondoltok 4-en 80 ellen! elment az eszetek? - Fordultok mindjárt vissza! - No bizony - szóla az elszomorodott vitézek közül egyik, ki e dologban semmi különöst és rendkivülit nem látott - mindig azt mondta nekem katonaviselt apám: fiam, ha már ellenség elé kerülsz, ne gondolj vele, egy-e vagy száz az, a kivel meg kell verekedned, csak vágj közé bátran, elszántan - s ugy segéljen, győzni fogsz!

Sz...nál egy ellenséges főtiszt neje hintón menekült ki a csatatüzből; s midőn a magyar huszárok körülvevék, ijedten szedte elő óráját, gyürüit, karpereczeit, s kinyujtotta a hadfiaknak, könyörögve, hogy csak életének kegyelmezzenek.

- Csak tartsa meg az asszony drágaságait, felelé egyik huszár, mi csak azért megyünk a hintaja mellett, hogy azokat más valaki el ne találja venni.

S ezzel elkisérték odáig, honnan a másik táborba eljuthatott férjéhez.

Igy bánik a huszár az asszonyokkal.

A s...ki véres csata alkalmával egy franczia vasas őrnagy rendbe kivánván szaladó szétbomlott csapatát szedni, egy magyar huszár neki ugrat egymaga, s az őrnagyot utolérvén, lovának farára egy mély vágást ejtett, a ló erre sem elé sem hátra nem akarván többé menni, hánykódott fájdalmában, mig az őrnagy észreveszi a bajt, a huszár egy második vágással őt magát vágta nyakszirt; erre az őrnagy is kardot emelt a huszárra, de ereje fogyván, a huszár leszurta őt lováról, a lovat pedig vezetéken elvivé magával; midőn bajtársaihoz visszatérne, egy magyar törzs huszártiszt meglátja a vezetéken hozott szép lovat, kérdé: - Hol szerzéd ezt fiam? - Amott, a gazdáját most küldém el róla. - Nem adnád-e el? Adnék érte 300 forintot. - Nem eladó uram - felele a huszár. - De mégis, hátha 400 forintot adnék érte? - Nem adom el uram, mormoga a huszár. - Ej látom csak nyerekedni akarsz, jól van hát no, adok 500 pengőt érte - s ezzel pénztárczáját elővéve a tiszt, a huszárt kifizetendő; mire a huszár, bár a pénz látására sóhajta, igy szólt: - Nem adom el uram; egy vitéz bajtársam ma neveztetett közlegényből tisztté, ugy sincs szegénynek se sok pénze, se lova, neki adom ajándékba. - Az alkudozó tiszt megveregetvén a szép jellemű huszárnak vállát, könnytelt szemekkel távoza tőle, s az eseményt a fővezérnek följelentvén, huszárunk néhány napra tiszt lett, s egy hasonló szép lovat kapott ő is ajándékban.

18.. ápril 26-kán Pesten a váczi utcában egy bájos, előkelő hölgy megállitott egy vágtató huszár közvitézt, és igen finom kendőben egy koszorut és hat fényes huszast adott neki. - A huszár meglátván a kendő tartalmát, azt monda: köszönöm édes asszonyság, a kendőt és koszorut hálásan fogadom el, de a pénz nem kell; pénzem van elég, de helyette más valamit volnék bátor kérni.

- Mit? kérdi nyájasan a hölgy.

- Egy csókot, felelt mosolyogva a huszár.

És a hölgy félreveté fátyolát, a huszár közvitéz pedig lehajlott, és száz meg száz ember szeme láttára a derék hölgy megcsókolá a huszárt... A nézők nevettek, de szemeik telvék valának könyekkel, a hölgy pedig édes pirtól lángoló arcczal távozott. Honny soit, qui mai y pense!!

Az a...i táborozásban lőtték az ellenséget jóféle kartáccsal, pedig lovas volt az isten adta.

Szemközt a magyar huszár morogva szól a kapitányához.

- Kapitány uram, legyék embersége, ne hagyja lőni azt a szegény népet. Ereszszen minket rá.

- Nem szabad.

Megint vár a huszár, nem állhatja, megint felszólal.

- Kapitány uram, nézze hogyan lövik a szegényeket, bizony szégyent vallunk velök, ha elszaladnak.

- Majd később.

Utoljára csakugyan megfordultak amazok az ágyutüz elől s elszaladtak.

- Nem megmondtam, aki lelke van, hogy elmegy, - szólt a huszár és káromkodott, de sokkal szebben és sokkal cifrábban, mintsem azt tollal le lehetne pingálni, s messziről fenyegetett át ökleivel tüzéreinkhez: - Várj gyerek! elkergetted előlünk az ellenséget!

A csatatéren sebesülten maradt el a huszár, az ellenség fölszedte, s a kórházba vitte.

Észrevette a huszár, hogy a kórházban csak ellenséges katonák vannak, - hogyan ártsak nekik? gondolá magában. E közben fölkelt, s az orvosságos üveget mind összecserélte.

Buda ostromakor az ellenkező parton bámulta a népség a harczot, köztük volt egy huszár is, ki magát eluntából azt mondja a körülállóknak:

- Menjenek innét félre, - mert ha engem meglát az ellenség, ide lő. Engem ugyan nem talál, hanem ezt a sok ártatlan cselédet sajnálom.

A hadjárat mindig bir annyi változatossággal, hogy egypár furfangos dolog is odaférjen a nagy események közé. Hasonló dolog történt meg az erdélyi hadjáratban, mit egy szemtanu ekkép beszélt el nekem.

- Déltájban volt, egy oláh faluba értem kocsin; messziről látom, hogy tömérdek nép, körülbelől az egész falunak népsége a templom előtt áll, s a mint közelebb érek, - erős jajgatást hallok, minőt a deresen fekvő ember szokott maga jóvoltáért elmondani.

Leszállok, - a tömegbe vegyülve látom hosszabb szemlélődés után, hogy a tömeg közepén egy üres tér van, abban egy deres, a deresen egy oláh, mellette pedig egy másik oláh áll, ki a deresen fekvőt addig veri, mig egy huszár, aki az egészet vezényelni látszik, szünetet nem parancsol. Ekkor a jajgató oláh fölkel, lefekszik a másik, s ismét amaz kezdi rá a verést; s ez a filantropikus mulatság akkint változik, hogy az oláhok páronkint verik egymást.

Ez a dolog egymásután igy ment, hogy kettő-kettő, mintha adósságot számolt volna, egymáson nézte ki a huszonötöt. - Mint az egésznek elnöke, közepén állt egy huszár, kitől a jött vendég kérdi:

- Mit csinálnak ezek a nyomorultak?

- Látja az ur, egymást verik.

- Talán tettek valamit?

- Nem biz uram, hanem reggel eluntam magamat a falun kivül ... benyargaltam, s most unalomból vágatom őket.

- De huszár uraimék többen is vannak?

- Magam vagyok uram.

- Nem fél egymaga ennyi oláhtól?

- Hát nem látja, hogy a bolond egymást veri?

Ült a vendéglőben a vén huszárkáplár egy kancsó bor mellett, hosszu két bajusza lóg kétfelől, mintha varjut nyelt volna le, s a két szárnya kimaradt volna száján.

A szomszéd asztalnál aranyos tiszt urak ültek, hetyke, tejképü uracsok, s beszélnek a mások viselt dolgairól.

A vén huszárkáplár kétszer felemeli a poharat, s ráköszönti a jó tiszt urakra, azok nem is konyitanak reá, s még egyszer akkora hátat forditanak neki, mint azelőtt.

Harmadszor is felveszi poharát a vén huszárkáplár s odamegy az ékes tiszt urak asztalához, s rájok köszönti jó szivvel még egyszer a poharat.

- Mit jön ide kend? riadnak rá, menjen hátra a másik asztalhoz.

- Ejnye, ugymond a huszár nagy haraggal: a harczban mindig előre küldözgettek az urak, itt meg hátra küldenek, miért van az?

- Nézd csak, micsoda konfidens egy paraszt ez a káplár.

- Hallják önök, jó uraim: igaz, hogy 20 esztendeje, amióta káplár vagyok, de most én sem vagyok rosszabb tiszt maguknál.

- Káplár ruhában?

- Nojszen a ruha nem ember. Nézzék az urak ezt az irást, - s ezzel a sok zsiros firka közül előkeres a huszár egy szép finom papirost s oda nyomja az asztalra a tiszt urak elé. Olvassák!

"Varga István, huszárkáplár, azon érdeméért, mi szerint a k......i csatánál 200 ezer p.ftot személyes vitézsége által megmentett, továbbá S...nál egymaga 13 könnyü lovast s 12 nehéz vasast szétvert, ezennel hadnagygyá kineveztetik. N. N."

Elállt szeme szája erre a szép tiszt uraknak; s ki előbb gorombán elutasitá őt asztalától, most nyájaskodva nyujtá neki barátságos jobbját.

Képzelhetni, hogy a mit a huszár erre mondott, azt nem szokás papirosra irni; megfordult, félretörülte a bajszát, s ott hagyta a megszégyenült leventéket.

Nyugtalankodott a ló a huszár alatt, - persze hogy nem hagyott neki békét, utóbb a ló megunta a sokat, s egy bárányugrással kiszökött a huszár alól, mire az a sárba pottyant. Egy arra menő menyecske nagyot nevetett a dolgon, mire a fölkelő huszár azt mondja:

- Sohase nevessen, hugomasszony; mert az már szokása ennek az ebhordtának, hogy valahányszor k...át lát, mindig levet.

Meg volt tiltva a rablás. A huszár az előőrsön egy tévelygő kost a nyeregkápába kapott s az őrnagytól hirtelen meglepetvén, huzta vonta rá a rövid mentét, de a birka vége kilátszott, osztán meg bőgött is. - Mi ez megint? - dörgé a szigoru őrnagy. - Jelentem alássan őrnagy uram, hogy ez az izé nem tudta a tábori jelszót, s elfogtam.

P... franczia tiszt, K...nál körülfogatván, egy magyar gyalogos neki szegzi szuronyát s már átdöfi, ha oda nem ugrat Takács nevü huszár, s oly hatalmasan parirozza a szuronyt, hogy az agyánál ketté törik. A közel álló magyar tiszt is elérkezik, s egész lovagias humanitással fejezi ki sajnálatát a veszély felett, melyben a fogoly tiszt forgott, s kérdi kivánatát. A fogoly tiszt: - Engedje meg ön - szól - hogy e becsületes huszár foglya legyek, s ő kisérjen T...ig. Ez meg is történt s ott gyürüjét adta emlékül a huszárnak.

Sajátságos az, hogy a vén huszár a rekrutát minden lépten-nyomon piszkolja, szidja, korholja, mint valami kelletlen szerszámot; de ha csatában támadásra viszi, mint a tyuk a csibét, ugy őrzi. "Tartsd föl a kezedet" biztatja ilyenkor, hogy a fiut föltüzelje, és rendesen a rekruta előtt vág be, hogy az védve legyen; s ilyenkor aztán már a fiu is tüzbe jő, kivált mikor az ellensorok megszakadoznak, s a vén huszár kikap egyet a tömegből, - a rekruta szinte esenkedve kéri:

- András bácsi! hadd vágjam én is!

- No csak vágd! mondja az öreg, mikor annyira megfaragta az ellenséget, hogy már magától is ledűl; de jól gondolja az öreg, hogy a fiu rákap a jó munkára azon hitben, hogy ő is tett valamit.

Ütközet után bemegyen a huszár a városba, s a mi neki zsákmányul esett, két darab százas bankót, egy-egy gombostüvel a dolmányára kétfelől kitüzte.

Bekiált a korcsmaajtón: - Korcsmáros! - mire az illető rögtön kiszaladt, kérdezvén:

- Mit tetszik parancsolni?

A huszár saját mellére nézvén, honnét a két százas bankót lengette a szellő, mintegy a százasokhoz alkalmazva mondja:

- Egy akó bort.

Megehűlt a huszár, azonban nem igen ért rá, hogy eleséget vadásszon, hanem használta az időt, a mint lehetett, tudniillik egy kövér disznót meglátván, minthogy azt sem elevenen, sem amugy el nem vihette, leugrik lováról, éles kardjával lecsap a hizóból egy darabot, s azzal fölugrik a lóra, - toldalékul pedig leszól a hizóhoz: "Na, siska! igy aztán mind a ketten megélünk!"

Régen történt az igaz, de azért megjárja.

Valaha elfogott az ellenség egy huszárt, s miután kikérdezték mindenféleképen, azt mondja neki az ellenséges vezér, hogy visszamehet, de mondja meg a vezérnek, hogy jobb lesz, adja meg magát, különben olyan vérontást viszen végbe rajtuk, hogy még annak a gyermeknek sem kegyelmez meg, mely az anyja hasában van; értette?

- Értettem uram! - mondja a huszár még mindig egy állóhelyben.

- Akar talán valamit mondani? - kérdé a vezér.

- Igen is! - akarok, - mondja a huszár - mégpedig azt, hogy a táborunkban egy katona sem terhes!

- Messze járt-e, huszár uram? - kérdé a paraszt a huszárt. - De messze ám, - el se hinné kend, ha mondanám, hol jártam. - Talán a világ végén is volt? - Ott is voltam. - Ugyan mit csinált ott? - Leültem a világ szélére, aztán a semmibe lelógattam a lábam.

Az öreg őrmestert körülfogták a tisztek, örömmel hallgatták a kedélyes tréfákat, melyekkel őket mulattatá. Utóbb más tárgyra tért a beszéd, s az egyik csudálkozék, hogy még eddig tisztté nem lett.

- Megvagyok én igy is! mondja az öreg.

- Na, de lássa, bátyám, mondja az egyik fiatal - hisz az ezredben egy leány is van, s ez már hadnagy.

- Hüm! mondja az öreg - ha én mamzel vagyok, generális lennék.

Elöregedett a huszár, végre invalidussá lett, és mint olyant be akarták osztani a rokkantak közé.

Előhozzák a frakkot, - a mit akkor viseltek a rokkantak - de a huszár nem akarta fölvenni.

Iparkodtak mindenkép rábeszélni, de csak nem huzta föl. Utóbb aztán maga kérte a kapitányt:

- Vitéz kapitány ur, már látom, igy nem megy, hanem kérem átossággal, vágasson rám vagy ötvenet, talán majd rám veszem akkor.

Egy másik huszárt szinte elfogott az ellenség, s mikor azt kérdenék tőle: - Milyen erővel vagytok? - Azt mondja egykedvűen a huszár. - Ki milyen? - uram, - egy akó bort azonban a leghitványabbik is elbir.

A mily kegyetlen a magyar katona a harcztéren az ellenség iránt, épen oly jószivü és nemeslelkü a magukat védeni nem tudó lealázott hadifoglyok irányában; mig más vad népek a legdühösebb kegyetlenségeket viszik végbe a lefegyverzett védtelen hadi foglyokon.

Miután N. tábornok hada elfogaték, a foglyokat a s...i önkénytesek kisérék hazájukba.

Egy ezek közül a pihenési állomásnál elővéve kobakját, s ebből kis üvegébe reggelire pálinkát töltött. A szép sárga szeszes italra iszonyú szivfájdalommal tekintgettek az elcsigázott foglyok. Észrevevén azt egyik magyar önkéntes, megesett rajtuk a szive, s a hozzá legközelebb álló kérődzőhez igy szólt: Ej, hordjon el a szél! szeretnél ugy-e egy kis pálinkát inni? - No ne, igyál! - A fogoly alig merte hinni, hogy az ellenség részéről ily nagy grácziában részesüljön, s félve, levett kalappal nyelé le a neki nyujtott kedves italt. Ekkor a többi fogoly még keservesebb képet vágva pillantgatott a másodszor megtöltött üvegcsére; a szánakozó szivü önkéntes némi gunytréfás szavak közt ezen adagot is egy másik fogoly boldogitására áldozá fel. Tölt harmadszor, s bár iszonyuan káromkodik, de ekkor sem állhatja meg, hogy egy szegény fogollyal, kit a bájitalért majdhogy ki nem tört a hideg, meg ne ossza pálinkáját.

Tölt negyedszer is, de a kobak már üres. Észrevevé, hogy bőkezüsége miatt magát fosztá meg a reggelitől: egész egykedvüséggel igy szólalt meg: "Ejnye a ki lelke van, most látom, hogy magamnak semmi sem maradt! Se baj no, majd ád az Isten!"

Az ... tábor egyik csapatja egy ellenségtől megtisztitott faluba érkezvén, az őrnagy szigoruan megtiltá a falu lakosaitól vizet, kenyeret s hust elvenni, mivel, mint hallá, azok meg vannak mérgezve; igérte azonban, hogy rögtön ölet le sertéseket. Szavait végezve, a csapat egyik hőse, egy izraelita, ki áll a sorból, s alázatos hangon kérdi az őrnagytól: "Hát khérem, asz eleven libák is meg vannak mérghezve?"

Egy Megyesen állomásozott kis magyar csapatot H... őrnagy nagyobb erővel megtámadván, az onnan kivonulni kényszerittetett. Azonban Zsurmay magyar huszárőrnagy H...t másnap onnan kikergette. Egyszersmind a falubeliekre a H... tiszteletére tett világitásért 2000 p. frtot adót rótt. - H... nemsokára megint meg akarván szállni a helységet 300-ból álló kis csapatjával, a Stadthan elébe ment és cirumspectus modorban igy szól hozzá: ha el akarja foglalni a helységet, jőjjön nagyobb erővel, mert a megyesieknek nincs kedvök mindennap 2000 p. ftot fizetni, s azért ezt a 300 emberét be sem eresztik a faluba.

A budai ostrom alkalmával néhány magyar egy ház kapuját betörvén, egyikök egy közel levő tisztre rivalt:

- Le a fegyverrel!

A tiszt ijedten kiejté a kardot kezéből, s kért pardont.

- Mitől se tartson ön, mondá a magyar, s a kardot felvéve. Gyujtsunk szivarra!

A szept. 29-ki (18..) csata alkalmával a borsodi önkénytesektől vörösruhás czigánybandájuk jó tova állott, de azért az ágyuzást ők is jó közelről hallották. Másnap a nagy fergeteg után a banda egyik tagja igy szólt a parancsnokhoz: - Csókolom kezsit, lábát, nagyságos óbester ur, a mi bandánk már nem maradhat; mi nekünk törik-szakad hazsa kell mennünk; mert a tegnapi háborukor minden ágyu csak felink volt irányozsva, ebben azs átkozsott veres ruhában azs ellensig egy-egy generálisnak nizsett benninket, azstán ugy hullott ránk a sok ágyugolyóbis, mint a zsápor-eső. Mi hát hazsa megyünk. - Azonban a parancsnok nem engedé a retirálást.

184... május 28-án Pesten a nemzeti szinházban egy magyar tiszt mellett ülék.

Bár igen keveset tudott magyarul, L...né szavalatát kimondhatlan részvéttel hallgatta.

Midőn vége volt, felém fordult s kérdi: - Mit monda a 71-ik zászlóaljról?

Elmondám neki.

E percben szemébe könnyek tolultak, kezemet megszoritá s büszkén mond: - én is a 71-ik zászlóaljban vagyok!

Anch' io sono pittore!

Ejnye, te kölyök, be tompán, beh rekedten hangzik most a dobod; - mi a manót csináltál vele? - szólt az alvidéki táborban egy suhanc doboshoz az őrmester, épen midőn egy faluból kiindult a csapat. - Bizony magam sem tudom, mi a baja, - felele a dobos. Mutasd csak, mutasd! - A dobos először szabadkozott, de később kénytelen volt romlott hangszerét vizsgálat alá adni, miből kisült, hogy a dobba egy iszonyu nagy kanpulyka volt bele szoritva, melyet a dobos valahol a faluban amugy katonásan szerze magának.

Mikor Szeben ostrománál Bem tábornok az egyik csiki székely zászlóaljat rohamra vezényelvén, maga az arczvonal előtt ment; egy közkatona igy szólt hozzá:

"Generális uram! azt mondom én magának, ne menjen ott előől! magának még kardja siincs, aztán ha közülünk ezeret lelőnek, jő helyettünk két ezerees, mert van otthon eléég; de maga csak egy vaan, s ha lelövik, nem tudom ki a f...e ád nekünk máást." A hős vezér elmosolyodott az eredeti székely egyszerüségen s megveregetvén a figyelmeztető vállát, az arczvonal mögé vonult.

Szeben elé székely ujonczokat vittek. Gyakorlat alkalmával egy ujonczot többi közt arra oktatá hadnagya, hogy töltéskor hány tempóban eressze be, és ismét hányban huzza ki a vesszőt a csőből. "Vigyázz! egy, kettő, három." "Ej, hadnagy uram!" jegyzé meg a raisonirozás tilalmával még meg nem ismerkedett komé, minek az a sok czeremonia? Beteszem én s ki es veszem egybe es; volt már nekem puska a kezemben, s amig maga czeremoniázik, én tizet es lelövöök."

Jön a k-i nemzetőrség! szóla egy önkéntes a táborban nagy örömzajjal. - Nem őrsereg az, - hanem bőrsereg! - jegyzé meg egy gránátos. - Hát ugyan már miért volna az bőrsereg? - Csak azért, mert háboruban nagyon félti a bőrét.

Egy szabolcsi önkéntes Pestre érkezvén, nem győzte eléggé bámulni a főváros szépségeit, s a mint a nagy Dunát és Budavárát megpillantá, igy kiáltott fel: Én csak egy évre csaptam fel katonának; de már is annyit láttam és tapasztaltam, hogy egy év helyett, ugysegéljen, háromig fogok szolgálni.

Az erdélyi táborozás kezdetén egyik seregbeli őrnagyot zászlóaljával X* faluba küldék.

Az őrnagy megjelent parancsait venni.

- Mi lesz ott teendőm? kérdé az őrnagy a tábornoktól.

- Megtudja ön, ha oda érkezik, lőn a válasz.

- Mégis szeretném tudni, mihez tartsam magamat? mondá a haditanácshoz szokott őrnagy.

- Ön tervemet akarja tudni - válaszolá Bem s bizalmasan tevé hozzá - tud-e ön hallgatni?

- Bizonyára, felelé az őrnagy.

- Én is, válaszolá az okos hadvezér s utnak ereszté az őrnagyot.

Az erdélyi csatázás egyikében a másikak közel jutottak Bem vezérkarához, egy dragonyostiszt H... kilencz dragonyossal ugratott be ahhoz, s már Bem maga is a legnagyobb veszélyben vala. A körülte levő tisztek azonban a dragonyostisztet keményen megvagdalák, s már halálfia, ha Bem őt e szavakkal: "elég, ily katonatiszteket sokat szeretnék!" meg nem menti.

Az alföldi táborozás alkalmával a merre csak jártak a seregek, a tisztek mindenütt tánczvigalmakat rendeztek.

Soha vigabb mulatságok nem voltak a világon.

Egy ilyen vigalom közepett jön a hir, hogy az ellenség közel van.

A társaság elnémul, csupán a derék S. őrnagy kiált föl. - Pompás! hisz épen vártuk őket, előre uraim! hadd mulassanak addig a hölgyek, mi is rögtön sietünk vissza.

És ugy tett, amiként beszéle, lóra ült, s végezvén az ellenséggel s visszament a bálba tánczolní.

Midőn Bem Nagybányára ért, behoznak hozzá egy erdélyi örményt, ki épen Dézs tájáról érkezett, s tőle körülményesen kikérdezi az ottani dolgokat.

Hazudott az örmény irgalmatlanul.

- Fizettessen ön - szóla segédéhez - tüstént 100 forintot ezen becsületes embernek.

- Hisz ez csupa hazugság, mit mondott, veté közbe súgva a mellette álló őrnagy.

- Jól tudom én, - válaszolá Bem - hogy most hazugságokat mond, de majd mond igazat is jó pénzért! ugy-e?

- Igenis - felele az örmény.

És a bámuló örmény megkapta a jutalmat s elküldetett Kolozsvárra bizonyos kérdésekre, mik neki nagy dij mellett kitüzettek, megfejtést hozni. Az örmény hiven járt el, s egyik leghasználhatóbb kéme lőn a tábornoknak.

Bem megszállotta hadával Kolozsvárt. A katonai kormányhoz szokott postahivatalnok kérdést intézett hozzá: parancsolja-e felbontani s beküldeni az érkező magánleveleket is?

- Pfuj Teufel - válaszolá a tábornok - ha én titkokat akarok megtudni, melyek célomra fontosak, van pénzem, mivel azt megszerezzem, családi titkokba betolakodni nem szokásom.

Levelet irt a diák kedves édes apjának, ki azonban az urfival nagyon kevéssé elégedett meg, azért következőt irt vissza:

Te gaz kölyök!

Ha az ütlegeket levélben el lehetne küldeni, ugy ezen levelet most a hátaddal olvasnád el.

Széchenyi megőrült, s a közönség nagy része leverten hallá a hirt. Azonban mint mindig, akadtak kétkedők, s hol itt, hol ott, kérdezkedtek, hiszed-e? nem hiszed-e?

Deák Ferenc egy körben állva beszélgetett a szomoru eseményről, s P... M... hevesen kérdi Deáktól:

- Aztán Ferkó, hiszed azt, hogy ez az ember megbolondult.

Az öreg némi sértődéssel, de mind a mellett szokott kedélyességével feleli:

- Ilyenek vagytok ti, édes jó barátim? - mig ennek az embernek megvolt az esze, azt mondtátok róla, hogy ez bolond; s most mikor megőrült: nem hiszitek.

Nagyon is meggyőző volt az igazság, - többé senki sem kételkedett.

Dessewffy Aurél hosszasan beszélgetett Deákkal, s utóbb a hivatalnokokról jött elő a szó.

- Miért választotok mindenféle embert hivatalnoknak? mondja Deák.

- Nem akarnál te hivatalt vállalni? kérdi Dessewffy.

- Semmi esetre sem! mondja Deák.

- Lásd barátom, - mondja a konzervativ gróf - ha választottabb ember nem vállal hivatalt, gyengébbeket is kell alkalmaznunk.

Ha nem csalódom, 1841-ben Deák Wesselényivel Pesten volt, s az ifjuság őket fáklyás zenével kiváná megtisztelni, s külön mindeniket szónoklattal.

Megtudták azonban, hogy e szónokok egyike kemény szavakban akar a kormány ellen kitörni.

Az idők olyanok voltak, hogy az ellenzék a kormánynyal inkább békülni, mint ellene törni akart, ez okból senki sem örvendett olyannak, mi a közeledést megnehezithesse.

És most jöjjön egy megbántó szó.

Tehát épen a legalkalmatlanabb időben érkezett volna egy nyilvános demonstráció, melyben néhány meggondolatlan szó tán tapsokkal találkozván, csak kellemetlenséget okozhatott volna.

Mindenek előtt azon kelle tehát iparkodni, hogy a szónoklat tartalmát megtudhassák, és ha lehet, az ifju szónokot a keményebb helyek kihagyására rábeszélhessék.

Gy... ajánlkozék, hogy a beszédet megszerzi, a mint megis szerezte; de az ifjut sehogy sem birhaták a kijegyzett helyek kitörlésére.

Cselhez folyamodának, s ekkép lőn, hogy B... János a beszédet szorul szóra megtanulta, s maga mellé vevén vagy harmincz jó torkú legényt, - nem emlitvén, hogy saját torka, mint tudjuk, mindig fölért ötven kortesnek hangjával, - ezen készülettel körülvették a szónokot, s midőn B... a megtanult beszédből már tudná, hogy mikor következik a mérgesebb mondat ... egy intésre oly irtóztató éljent rögtönzött, hogy a zajban egy szó sem hallatszék a szónok dühösködéseiből.

Ekkép kisérte B... végig a szónokot, kinek beszéde a pusztában elhangzék vala.

Máshol is elmondatott már ugyan, de szükebb helyen, a mit Deákról itt elmondani akarunk.

A minisztériumban meghasonlának a vélemények, s nagyon könnyü megitélni, hogy a kormányzat egységének mennyit árt a kormányzók véleményének megoszlása.

Deák erélyesen sürgölé a vélemények tisztázását, igen világosan megmondván, hogy az ő véleménye kisebbségben lévén, ő a tárcától szabadulni akar; mert a szakadatlanul ellenkező vélemények leghamarabb előidézik azt a bajt, melytől voltaképen szabadulni kellene.

K. nem akart Deáktól a különböző vélemények dacára sem megválni. Deák maradt a logikánál, s utóbb kedélyesen elbeszélé az alábbi történetet.

- Én - ugymond - kocsikázni mentem L... K...-ral, ki, mint köztudomású dolog, igen ügyes, de vakmerő kocsis volt.

Nagyon göröngyös utra tértünk, s a négy ló neki tüzesedvén, sebesen kezdé ragadni a kis jármüvet, mely minden pillanatban fölfordulandó vala. Ösztönszerűleg a gyeplőkhöz kaptam, mire I... K... azt mondja: "Bátyám, ha bele nem kap a gyeplőbe, tán megmenekszünk; de ha bele kapkod, okvetlenül elveszünk."

- Barátom - folytatá aztán Deák - a mi helyzetünk épen ilyen, én megyek: szerencsés utat!

Deák Vörösmartyval Wesselényinek látogatására menvén, hosszu utjokban barátaiknál is időztek; ez alkalommal vadásztak is, hol Mihály bácsi szokatlan erővel tiz lövés közől alig talált egyszer. Alkalmilag pedig épen ugy esett ki, hogy a tizedik lövésre lőtt le egy szarkát.

Vadászat után a helybeli ref. paphoz tértek be, ki elővévén albumát, kéri vendégeit, sziveskednének néhány sort emlékül beirni.

A tisztelendő ur bizonyosan azon jó hiszemben volt, hogy Deák valami politikai frázist, Vörösmarty pedig egy tündöklő hexametert fog kipöndöriteni, azonban Deák szokott kedélyével ezt irta:

"Alólirt ezennel bizonyitom, hogy Vörösmarty Mihály barátom a mai vadászaton tiz lövés közől csak egyszer talált, és pedig egy szarkát. Kelt, sat. Deák Ferenc m. k.

Vörösmarty pedig oda irá: Hogy a föntebbi sorok valót mondanak, magam is megösmerem. Kelt, sat. Vörösmarty Mihály m. k.

Ugyancsak Festetics Györgygyel történt meg, hogy 1816-ban drágaság lévén, Ruszek apáthoz bement, s az akkori szükségről nagyon keservesen panaszkodott.

Ruszeknek azonban sokkal több panaszkodni valója lett volna; mert mint keszthelyi plébános, sok kárt vallott, mit akkor nagyon megérzett.