Chapter

 1 1 |     mutathatunk életrevalóságot? Annyira sem mentünk még, hogy itt-ott
 2 3 |        néhány ártatlan kérdéssel annyira magához vonta, hogy addig
 3 4 |   építendő házra, hol az emberek annyira magyarul beszélnek majd,
 4 4 |       meg is nyúzlak benneteket, annyira haragszom! Mondja, elfeledve
 5 5 |    hatnak tengelyét befűrészeled annyira, hogy amint a vendégfogadóból
 6 5 |          rendkívül hízelgett, és annyira szelídíté, hogy Szentpálinak
 7 6 |     garast; mert a csalfa remény annyira eszét vette, hogy már majdnem
 8 6 |          kimelegedett, Szentpáli annyira meghajszolta benne a vért,
 9 8 |   szörnyű egyetértők voltak; úgy annyira, hogy már csak a "Vendégríkató"
10 8 |    nagyon megijeszté.~Az asszony annyira előzékeny volt, hogy még
11 9 |         magasabbra nőttek volna, annyira dagasztotta őket az a becsület,
12 9 |        se koldulni nem akarok.~- Annyira nem engedjük a dolgot, gazda, -
13 10|   úton-útfélen lóvá teszi, utóbb annyira eszét veszti Józsának, hogy
14 11|       vagy a korhely, ki szomját annyira elölte, hogy most minduntalan
15 13|     elférvén mindene, mit nem is annyira ő, mint az asszony mentett
16 15|     különbség van, hogy az angol annyira megtartja a társadalmi szabályokat,
17 15| egymásnak bemutatva. Míg a német annyira emberségtudó, hogy ha egy
18 16|          marad, és utánlátásában annyira hangos lesz, hogy már azt
19 17|          amit rólam írtak; és én annyira hiszem, hogy közel van a
20 20|       kinn feledte a gulyáshúst, annyira tetszett neki a beszélgetés,
21 21|       mert nem hiszünk egymásnak annyira vakon. - Ó, akkor három
22 23|    részvéttel van irántuk, talán annyira megesett a szíve az aranymíveseken,
23 23|        hanem akkor már csakugyan annyira mennék ám tekintetes uram,
24 24|        mely az én rendeleteimnek annyira alárendelte magát. A legkisebb
25 25|    tizenketten a ládát, mely nem annyira nagy, mint nehéz, és Józsa
26 26|  Földváry, nem kell Széchenyinek annyira tömjénezni!~- Szerencsétlen