Néhány adoma.
Józsa Gyuri érkezett meg,
legelső kérdése is az volt az udvaron: Itt van-e Szentpáli?
Milyen jó kedve volt, midőn
azt mondák, hogy nincs itt. Bárcsak el se jőne, csak addig ne jöjjön, míg
Bandit Kecskeméten elültette, még útjában lenne, midőn a két komédiás
közöl az egyiket megfogná.
Bemenvén a házigazdához, mindjárt
a két szökevényt kérdezte, s a gazda a mondottak nyomán megnevezte Megyerit és
Nagy Pistát, azt is megmondván, hogy az egyiket nevelőnek akarja
megfogadni Bandi öccse mellé.
A szobában egy harmadik is
volt, kit eddig nem mutattam be. Józsa Gyuri nem kívánt ilyen szertartást;
tehát hadd maradjon a sarokban, miattunk meghallgathatja, mit akar Józsa a két
színészből faragni; de ments meg isten hogy valamelyik odahagyja a magyar
színészetet.
Nehéz volt eltalálni kérdés
nélkül, hogy mért bolondul úgy a komédiások után? Csak midőn a sok ruhában
sülni kezdő Gyurka bácsi a szomszéd szobába ment el, kérdezte az
ismeretlen a grófot a különös szándéknak megmagyarázása végett.
- Kedves Katona barátom, az
egy bolondot keres, ki Bandi öccséből urabátyjánál is nagyobb bolondot
neveljen, s amint látom, ezt a komédiánál keresi.
- Nevelőt? Kérdi
Katona, "Bánk bán"-nak szerzője, ez időben kecskeméti lakos
és ügyvéd mesterember. Valóban nem értem, mit akar?
- Fogadásból egy szilaj
csikót akar belőle nevelni, s minthogy eddig azt látta, hogy a tinót
mindig vénebb ökör mellé fogják, hogy az a tanulatlant is a rúd mellé
szoktassa, - most ennek példájára egy olyan félbolondot keres, ki mellett a
fiúnak egészen elmenjen az esze.
- Bizonyos benne, gróf úr?
- Szavamat adom. Bizonyítja
a gróf, - és még azt is mondhatom, hogy e gyermek szánandó áldozata lesz bátyja
bolondjának.
Józsa bejött a másik
szobából, Katona nem akadályozá a beszélgetést, de figyelt minden szóra, és
leste, mikor lehetne neki is közbeelegyedni.
- Meddig maradsz itt Gyuri?
- Ha ki nem dobatsz,
Miklós, egy huszonnégy óráig itt maradok, azután indulok Kecskemétre a fiúval.
- Hát mért Kecskemétre?
Debrecen nem volna közelebb?
- Nagyon civilizálódik a
kollégium, már pipázni sem szabad a diáknak, pedig a sertéshús is tovább
eltart, ha a füst megjárta.
- Úgy, tehát Bandit úgy
szeretnéd nevelni, mint a sunkát, hogy a kéményben is lógjon.
- Debzon csak azt
gondoltam, hogy Debrecenbe az menjen, aki rektor akar lenni, vagy kálomista
pap; Bandi öcsém hadd legyen úr, neki arra van legtöbb hajlandósága, nagyon
szereti a cukrot, fontszámra ette nálam otthon.
- Ha már a cukrot is
szereti, persze, hogy úr lesz; úgy-e Katona barátom? Kár volna a hajlandóságot
zavarni.
- Szörnyű kár volna, -
mondja Katona, bevonatván a beszédbe, a tekintetes úr, látom, a gyermeknek
hajlandóságait kutatja; azt igen bölcsen teszi, az egyszeri apa is elment
tanácsot kérni a paphoz, vajon helyben hagyja-e a pap az ő okoskodását
fiaira nézve: Az 1-ső - azt mondja a paraszt, azt gondolja, vagy pap
legyen, vagy szabóinas, mert egész nap otthon ül. A 2-ik jó lesz tán orvosnak,
mert amilyen disznó gyomra van a kölyöknek, világosan mutatja, hogy
semmitől se undorodik meg; tehát legyen orvos. A 3-ik talán legjobb lesz
prókátornak, mert amennyit az hazudozik, az bámulandó dolog: egész nap nem
jő ki egy igaz szó a száján. Miért ne tehetne így a tekintetes úr is?
- Látod, Miklós, - mondja
Józsa Gyuri, a maga malmára szánván ezt a kis vizet, - nekem is van eszem.
- Nem tagadtam én azt soha,
csakhogy az a természeted van, ha valami agyafúrtságot mondanak, mindjárt azt
hiszed, hogy terólad beszélik, és félre vered a harangot.
- Veszedelmes elv! Mondja
Katona, a mesében beszélik, hogy egy társaságban eltévedt egy két garasos, a
vendégek röstelték a dolgot, és szerették volna megcsípni a tolvajt. Valakinek
eszébe jut egy tréfa, kéri a társaságot, mindenik tartsa föl a jobb kezét. Megtörtént;
a bűvész kérdi: Mindenki föltartotta jobb kezét? Midőn mindenki igent
mondott, hirtelen utána kérdi: Az is, aki a két garasost eldugta?... Mire a
tolvaj ügyetlenül azt feleli: Az is! - Ez igen veszedelmes elv, inkább
tagadni kell, még ha ráfognák is, mint az egyszeri csibetolvaj cselekedett: a
bíró azzal akarja megcsípni a tolvajt, hogy szembe állít néki két tanút: Íme,
itt van két tanú: tehát kettő látta, mikor csibét loptál! Mire a
tolvaj azt mondja: én meg ötvenet is állítok olyant, aki meg nem látta.
- Hát erre mit mondasz, Gyurka?
- Ebből is tanultam valamit,
legalább Szilvásra nem jöttem egészen hiába.
- Tanulhatsz te ma itt többet is.
- Minek? Hátha kicsapna a korhely
kompánia, hogy okosabb akarok lenni, mint a többi.
- Hát ilyen kompánia is van? -
Kérdi Katona.
- Mégpedig igen hatalmas! -
Mondja Józsa Gyuri, kipróbált korhelyeket szoktunk csak bevenni.
- Londonban is van egy társaság,
a gorombák társasága, s a ki tagul akar fölvétetni, folyamodványában
érdemeit igazolnia kell. Egy alkalommal valaki folyamodott a társasághoz, hogy
tagjai közé fölvenné, - a mi érdemeit illeti, majd akkor mutatja be tettleg, ha
a társaságba lép, mert ő akkor a társaság engedelmével a legelső
szemközt jövő tagot vékonyba fogja ütni. Már majdnem valamennyi azon
véleményben volt, hogy ennél gorombább tag mostanában nem igen jelentkezett, de
az elnök fölvilágosítá a tagokat a tévedésről, mert az illető
folyamodó nem hogy nem vitt még hasonló dolgot végbe, sőt arra most is
engedelmet kér még. Ekképp a folyamodót a gyűlés visszautasítá.
- Mégis dicső nép az az
angol! véli Józsa Gyuri, a beszédet most már nem Keglevichhez, hanem az
adomázóhoz intézve, azon reményben, hogy ott még több adoma is lesz.
- Tudja ön, mi különbség van az
angol és német ember között?
- Nem tudom.
- Az a különbség van, hogy az
angol annyira megtartja a társadalmi szabályokat, hogy ha valaki éppen a vízbe
fulladóban van már, mégsem segít, csupa illemszabályok miatt, mert azt mondja a
segítségért ordítozónak: Uram! nagyon sajnálom, de nem segíthetek, mert nem
voltunk még egymásnak bemutatva. Míg a német annyira emberségtudó, hogy ha egy
hajó elsülyed, a német ember mielőtt víz alá buknék, leveszi kalapját,
körülnéz és búcsúzva mondja: Uraim és asszonyaim, van szerencsém magamat minden
részre ajánlani. Így fullad a vízbe.
Józsa Gyurit nem igen kellett
csiklandozni, nála a vigyorgás szerencsésen kifejlődött, elképzelhető
hát, hogy a sok adomát milyen gyönyörrel hallgatta, csak azt szerette volna
előbb tudni, hogy ez idegen voltaképpen honnét szakadt ide? Ingyen jött,
vagy pénzért? Mert az utolsó esetben aligha alkuba nem állna vele, s
bizonyosan, mint az ismétlő órát, naphosszat üttetné.
- De csak van esze annak az
ángliusnak? Véli Józsa Gyuri, odább akarván tolni a beszédet.
- Az a kérdés, mennyi?... jegyzi
meg Katona, meg ki tudja, hát melyik ember mit ért erő alatt. Az egyszeri
francia tábornok előtt megjelenvén egy magyar fogoly, a tolmács által azt
kérdezteti a magyartól:
- Na, te szerencsétlen, valld
meg, milyen erővel vagytok?
- Ki milyen ember, az választja,
- mondja a kérdett, - hanem azt bizonyosan tudom, hogy négy icce bort minden
ember megiszik egy nap.
Józsának még inkább kezdett
tetszeni az ember, ki majdnem minden szóra egy adomával cifrázza ki a beszédet,
és ezen úgy elgondolkodott, hogy végre a gróf verte ki az andalgásból.
- Na, Gyurka, mit búsulsz?
- Hej,... nagy gond van az én
fejemen, Miklós!
- Még nem látszik meg, hogy
kisebbre nyomta volna a fejedet; most is két akkora, mint másé.
- Amiatt sem búsulnék, nem adnám
én ezt három kicsi fejért.
- Éppen úgy méltóztatik
gondolkodni, mint az egyszeri nagy fejű pap, kivel a szomszédja, egy igen
pici fejű ember, mindig kötekedett, gúnyolván a papot, milyen nagy feje
van, s ebben nem fáradván ki, bizonyos alkalommal megint üldözni akarván a
papot, azt mondja:
- Na, kedves tisztelendő úr,
maga jókor érkezett, mikor az úristen a fejeket osztogatta, elég nagy jutott.
- Igaza van, szomszéduram, -
hagyja helybe a pap, - még én jókor jöttem, volt ott nagy, kicsiny egész halom,
még szomszéduramé is ott volt, s valaki rámutatott, hogy válasszam azt, de én
bizon azt mondtam, - az is bolond volna, aki ilyent választana.
Gyurka mindinkább nézte a különös
embert, ki adomáiból soha ki nem fogy, s minthogy ilyen alkalomra elkészülni
teljes lehetetlenség, kétségtelen, hogy ez ember nyakig úszik a sok adomában.
Józsában érlelődött az eszme, hogy ez embernek hasznát lehetne venni, s
ezen gondolat olyan boldoggá tette, hogy Keglevich észrevette a dolgot.
Katonának hasonló tulajdonságáról
magának a grófnak sem igen volt alkalma meggyőződni; de észrevette a
kettőjük közti beszélgetés után, hogy Katona Józsa Gyurit akarja jó móddal
rászedni, - mi volna tehát kívánatosabb, mint a költőt segíteni a
kitűzött tervben.
- Gyurka!... mondja a gróf, - ezen
az úron fogj ki, ennek mondj valami adomát; nem hiszem, hogy más így malmodra
beszélne; és még idézeteket is hoz abból a szentírásból, mit egykor te fognál
kiadni nyomtatásban, ha csakugyan leírnál egyebet, mint a nevedet, vagy tán már
azt is elfeledted?
- Bizony maholnap azért fordulok
hátra, hogy ki az, a kit Józsa Gyuri néven hínak.
- Akkor a tekintetes úr is úgy
jár, - mondja Katona, mint az egyszeri paraszt, ki sokáig hallgatta, mi a manó
pufog a háta mögött? s a mint visszatekint, akkor veszi észre, hogy őt
püfölik.
- Aztán ilyen bolond ember
is van?
- Akárhány, uram, - állítja
Katona, akár szórakozottság, akár ostobaság legyen, mi az embereket ilyen
helyzetbe hozza, legalább én tudok arra is példát, hogy sok ember dolgozott egy
szűk irodában, hol egyik ember a másik hátán ült, s két hivatalnok ülés
közben hátra tartván lábát, az egyik nagy lármával kapja be lábát, s a másikat
kérdi:
- Mi a patvar jutott önnek
eszébe, hogy egész délelőtt az én lábszáramat vakarja?
- Ezerszer bocsánatot
kérek, - könyörög a másik, - de ez átkozott szórakozottság; s még csak most
értem a dolgot, méltóztassék csak elgondolni, szomszéd úr, az én bosszúságomat,
mikor én egész délelőtt vakarom lábszáramat, s mégis viszket.
Józsa Gyuri majdnem
lefeküdt a földre a nagy nevetésben, ilyen fura dolgot még sohasem hallott,
szerencsére ösmerős helyen volt, a nagy karszékben úgy rúgódozhatott,
ahogy neki kényelmesebben esett; hanem azt cselekedte is, nyomkodván a széket
mindenfelé, és az új szék hatalmasan kiállta a próbát, midőn e hánykódás
közben szét nem töredezett.
- Jaj, de elfáradtam a
nevetésben.
- Tehát nem mesélek többet!
Mondja Katona.
- Nem,... nem,... inkább a
földön hentergem, ha ön a széket félti - mondja Józsa Gyuri, engem sohase
tessék sajnálni, nekem nem árt meg semmi, talán még a mérget is megehetném, -
nekem az sem ártana. Hisz ha valami bajom van, az orvosok megkétszerezik az
adagot, hogy kifoghassanak vastermészetemen, és higgye meg, néha még így sem
hat rám. És, lássa ön, mégis van valami, mit természetem meg nem szenved, a
kolozsvári káposztát.
- Azon nem csodálkozom, -
mondja Katona - egykor megtörtént Kolozsvárott, valaki hideglelésbe esett, és
az orvosok semmiképpen sem tudták elverni róla a nyavalyát, s ekkor a beteg
nagyon megéhezett kolozsvári káposztára, s abból jóllakásig evett. Elég furcsa
ugyan, de a betegre nem jött többé a hideg. Ekkor az orvos jegyzőkönyvébe
írta, mily hatalmas szer a hideglelés ellen a káposzta. Alig várta az alkalmat,
hogy más betegen is megkísértse az új gyógyszert, s íme, jön egy szebeni szász,
hideglelés ellen kért orvosságot, tehát mi természetesebb, mint hogy kolozsvári
káposztát rendelt neki. Ez a szebeni szász reggelre a káposztától - meghalt!
- Az orvos rögtön jegyzőkönyvbe írta, hogy a kolozsvári káposzta magyar
embernek hideglelésben orvosság, a szebeni szásznak méreg.
- Gyurka!.. szólítja most a
gróf Józsa Gyurit, eszerint te nem vagy magyar ember, hanem szebeni szász.
- Magamért jót állok, hogy
magyar vagyok; de a gyomromért nem leszek felelős.
- Most nem vagy éhes?
- Úgy jóllaktam, hogy két
napig nem eszem.
- Nem mernélek megkínálni.
- De csak bátran, meglátod,
hogy nem eszem.
- Talán a tekintetes úr is
úgy tesz, - mondja Katona már a kalapot is kezében tartva távozás végett, -
mint az egyszeri német ember, ki panaszolkodva mondá, hogy ő előtte
megfoghatatlan dolog, de mégis úgy van, hogy ő egész nap eszik, még
sincsen étvágya.
Ezen adoma után a szomszéd
terembe ment, s ekként Józsa Gyuri Keglevich-csel együtt maradt.
- Miklós,... hogy hívják
ezt az embert?
- Katona József.
- Ez is komédiás?
- Mért kérded?
- Azért kérdem, ha ez is
komédiás volna, még inkább szeretném Bandi mellé, mint azt a másik két
komédiást. - Hát mondd csak hamar, édes Miklósom, ez is az?
- Az volt, hanem azért
komédiás ez most is, talán még több is, mert most már a maga fejéből is
csinál komédiákat.
- Tyhű!... ilyen ember
kellene nekem, ez tud hazudni.
- No, de még mennyit; -
véli Keglevich, nem kímélvén egy kis hazugságot, - hátha még úgy ösmernéd, mint
én, s annyiszor hallottad volna mint én.
- Hol lakik, barátom?
- Kecskeméten, minthogy ott
prókátor mesterember; de azért fél lábbal mindig a komédiában van.
- Kedves barátom, - eseng
Józsa Gyuri a grófnak, - ha te igaz barátom volnál.
- Mit csinálnék akkor, ha
igaz barátod volnék, Gyurka?
- Ezt a pörvesztőt
rábeszélnéd, hogy az én Bandimat vegye maga mellé, ez volna neki való ember.
- Megpróbálom, barátom; de
előre nem ígérek semmi bizonyosat.
- Pedig jobb lesz, ha
megalkuszik, mert különben is ellopatom.
- Az már más, - mondja a gróf,
- menj tehát szobádba, majd én mindjárt beszélgetek vele.
Elment Józsa, a gróf pedig
a szomszéd terembe nézett és Bánk bánnak apját a könyvtárban lelte. Hagyta
magát vezetni a különben igen komoly ember, és várta, mit akar mondani a gróf.
- Katona barátom, -
tudja-e, hogy Józsa Gyuri szerelmes magába?
- Tudtam, méltóságos uram,
és ezt, megvallom, óhajtom is.
- Tehát azért adomázott ön?
- Sohasem cselekedtem ezt
még életemben; de egy fiúnak megmentéséért kész voltam más hüvelybe bújni,
talán így én is jó leszek a komédiások helyett.
- Így ön elvállalná
Bandinak gondviselését?
- Mert szeretnék
belőle embert nevelni.
- Tegye meg azt, s ezért az
én hálámon kívül áldja meg az Isten.
Katona nem tehette le a
hüvelyt, szerepét folytatnia kellett, és Bandit Kecskemétre vitte, hogy megint Endrét
faragjon belőle.
|