Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Vas Gereben
Egy alispán

IntraText CT - Text

  • Van-e eladó pénz?
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

Van-e eladó pénz?

Ha valaki azt hinné, hogy én csakugyan tudok eladó pénzt, minden haszontalan kérdezkedés megelőzése végett kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy én nem tudok.

Hát Földváry honnét fogja fölépíteni a vakok intézetét?

Arra már könnyebben megfelelek és tisztelt olvasóimat nem is fogom valami nagyon sokáig várakoztatni, legföljebb néhány fejezetig, hanem addig még mást is kell elmondanom, azt tudniillik, hogy a színházat hova fogják építeni?

Mindenütt keresték a neki való helyet, de oly rettentő árt kértek, hogy a gyűjtelék pénzt csak a helyár is könnyen fölette volna. Ez egyetlen körülmény képes volt a színházat a belvárosban lehetetlenné tenni.

Fáy András egyik napon nyakába vette a várost, annak közelebb eső részeiben mindenütt keresett alkalmas helyet, de egyetlenegynél többet nem talált, ez volt a Kerepesi út sarkán levő Grassalkovich-féle puszta telek, egy rozzant sarokháznak tőszomszédságában. Hosszát, szélét meglépte Fáy, mintha már megvették volna a telket, holott még az árát sem gondolhatta el, ámbár mint puszta teleknek az ára leginkább elviselhető lenne.

Kolumbus egy világrészt fedezett föl, akkora darab földnek méltán megörült, mert ha már éppen földet keresett, nagyobbat nem találhatott volna; hanem azért Fáy is nagyon megörült, ámbár még egy szóval sem mondá senki, hogy ezt még pénzért is eladni hajlandóvá lenne.

Újra meg újra meglépte, méregette, elosztotta, s alig tudott eljőni a szép darab földről, hova mind ráfért, amit ők gondoltak. Ennél alkalmasabb csakugyan nem találkozik egész Pesten; tehát hova szaladjon előbb, Földváryhoz vagy Gödöllőre? Hisz előbb még köpönyeg is kellene az útra, - milyen alkalmatlan, hogy ezért haza kell menni.

A mint ide s tovatekint, karjába kapaszkodik Bujanovics Sándor, herceg Grassalkovich jogainak igazgatója, s az első köszöntés után egész kétségbeeséssel mondja:

- Tekintetes uram, végünk van!

- Meghalt a herceg? Kérdi Fáy, ijedten fordulva Bujanoviccsal szemközt, mert alkalmatlanabb időben nem jöhetne e hír.

- Nem halt meg, hanem megölik. Ezt meghiheti a tekintetes úr. Ő hercegségét a legnagyobb levertségben hagytam otthon; gondolja csak a tekintetes úr, a parciális-kötelezvényekkel egyszerre megrohanták a herceget, és mert fizetni nem tudunk: végrehajtást kérnek a hercegnek minden jószága ellen. Akkor az a megrohanás minden vagyont elnyel.

- Egyéb baj nincs? Kérdi Fáy András.

- Jaj, - kérem a tekintetes urat, ez éppen olyan kérdés, mintha a haldoklótól azt kérdeznék: nincsen egyéb baja, mint ez a halálos nyavalya?

- Na, ha a herceg azt hiszi, hogy halálos a nyavalya, hiszem, hogy azon orvosnak, ki e halálos nyavalyából kirántja, szívesen ígérne valamit.

- Ugyan, kérem a tekintetes urat, - okoskodik Bujanovics, - tud ön olyan pénzes embert, ki négy-öt millió pengő forintot előránt az első szóra, és a hercegért lefizeti irgalmas kamat mellett, azonkívül pedig még el is vár, ki tudja meddig, azaz: éppen addig, míg a herceg ez adósságot évi jövedelmeiből törleszteni tudja, - tud a tekintetes úr ilyen embert?

- Ilyen embert nem tudok, de még olyant sem, ki azon tőkének kamatjait előlegezhetné; hanem tudok mást.

- Csak ékesszólást ne méltóztassék említeni, - a zsebnek nincsen füle, - voltam én Bécsben, beszéltem diákul, németül, franciául; beszéltem illendőségről, emberségről, méltányosságról; előhoztam a klasszikusokat, citáltam az auktorokat; azok meg azt mondták, hogy ők majd csak a herceget citáltatják, és a megbízottak itt vannak már Pesten.

- Egyéb baj nincs? Kérdi Fáy mindig derültebben.

- Irigylem a tekintetes úr kedvét; de tán nem méltóztatott engem érteni, majd inkább diákul mondom el.

- Sohase vesződjék a tekintetes úr a diákszóval, megértettem én azt magyarul is, és még azt teszem hozzá, hogy ezen betegséget sem alleopathice, sem hydropathice, sem diákul, sem franciául, sem németül nem lehet meggyógyítani, hanem csak magyarul.

- Nem ért engem a tekintetes úr, - mondja Bujanovics elég nyughatatlanul, - itt már exekúcióról van szó, már pedig ez az egyetlenegy diákszó elég.

- Egyéb baj nincs? Kérdi Fáy András harmadszor is, mi Bujanovicsot majdnem ingerültségbe hozta.

- Igen is nincs!... Semmi bajunk sincs, csak kedvünk nincs; mert a herceg a kölcsönnél úgyis tetemes rövidséget szenvedett, s ha most dobra ütik mindenét...

- Na, csakhogy idáig értünk, kedves Bujanovics most mindjárt tisztában leszünk, és csak azt kérdezem, ha már a dob múlhatatlanul szükséges ez árveréshez, ki fogja megütni a dobot? úgy-e a dobos? - és ki parancsol annak a dobosnak, erre tessék felelni?

- Nemes Pestvármegye fog parancsolni.

- És ha nemes Pestvármegye a fönnálló törvények szerént járván el, azt a végrehajtást nem eszközli?

- Megálljon a tekintetes úr, - mondja Bujanovics, - ő hercegsége említett ilyesmit, Földváryra egykor emiatt haragudott is, de most remélni sem meri, hogy Földváry, az alispán, elég bátor legyen ez eszmét következetesen végig vinni; mert hátha ellenségeket csinálna magának? Bécsben igen hatalmas emberek laknak.

- Egyéb baj nincs? Kérdi Fáy negyedszer is, mire Bujanovics szinte vidámulni kezdett.

- Meg akar engem vigasztalni a tekintetes úr; bizony isten nagy szükségem volna ; de nagyobb a hercegnek, ki az ilyen érzékeny csapást bizonyosan nem érdemlette meg.

- No hát én megvigasztalom a tekintetes urat, ő hercegségét pedig megvigasztalandja Földváry és az egész megye.

- Tekintetes úr!... mondja Bujanovics,... még herceg a herceg, - a ki eszköze lesz annak, hogy ő még lélegzetet vehessen, nagy hálára kötelezte le a herceget.

- Uram! - mondja Fáy,... én nem engedhetem el a herceg adósságát, a herceg maga legjobban fogja tudni, köteles-e fizetni vagy sem, még akkor is, midőn magyarországi birtokait e törvények a különben méltányos követelés ellen is védik, tehát háláról nem lehet szó, még aziránt sem, ki ráemlékezett azon törvényre, mely a herceget védi. Ha van kötelesség, mely a hálából foly: azt a kötelességet sem Fáy, sem más nem zsákmányolhatja ki önmagának, hacsak önmagát elítélni nem akarja. Eddig van az egész.

- Értem! értem! - mondja Bujanovics, - de mi is tudjuk, hogy a nemzetnek hálával tartozunk. Azért biztosítom a tekintetes urat, hogy erről megfeledkezni nem fogunk.

Fáy szívesen tűrte, midőn Bujanovics kezét szorongatta. Most már nem kételkedett, hogy az üres telket igen olcsón fogják megkapni, s ez ügyben sietett Földváryhoz, ha otthon találná.

Sietve megy az utcán, gondolatait ha lehetne még előbbre szalasztaná, majd kiszakad belőle a lélek. Saját ügyében pirulna így rohanni az utcán, jobbról balról rábámulnak az emberek, mi lelhette, hogy így neki indult a hullámzó tömegnek? Lássátok, ilyen a lelkesülés; az emberről lehull a mindennapi máz, az illemnek fonák nyűge szétszakadozik, atyafi, barát, rokon, méltóságos úr, mind elhomályosodik a lelkesültnek szeme előtt, csak a végcélt látja, mint a hajós sötét éjszakában a világító toronynak lángját.

Mire a megyeházhoz ér, a Grassalkovich-telken fölépíté a színházat, - lelki szemeivel látja az épületet, belát a színpadra, előtte mozognak az alakok, a színpad megnépesedett művészektől, kik hirdetik a magyar nyelvet, valahára nem a korcsmapadon és félszerben, nem gyalulatlan deszkán és ágyterítőrongyok közt, hanem díszben, melyet az idegennek is meg lehet mutatni. Az idegen bámulva hallgatja a szokatlan hangot, mely, mint a hattyúdal, - nem hasonlít más madár hangjához.

Jaj, de boldog, akit ilyen öröm is kielégít, hogy egy kis magyar beszédet hall! Véli a milliomos tőzsér, ki a nagy bankót apróra, az aprót pedig öregre váltja, s ujjai közt mindenikből megmarad valami. Neki többet ér egy rongyos bankjegy, neki olyan lelkesülés kell, melyet meg lehet mázsálni; vagy arany, vagy ezüst, vagy kövér disznó, vagy ökörbőr, amint jön: meg lehet benne kapaszkodni. - S íme, hogy fut az az író, nem elég neki a levegő, azt hiszi, a világ kincsét viszi zsebeiben.

Nem azt viszi, nem a világ kincsét, csak a magyar nemzetét. - Ó, édes hazám, de szerencsés vagy, hogy e kincsed nem ezüst és arany, hisz akkor nem egy író vinné, hanem rég elszökött volna vele valami derék financier Amerikába; hanem hála istennek, csak lelkesülés az egész, legszegényebb fiaid is szépen gondját viselik, egy-két tekintetes úr, aztán egy szegény író, koldus komédiás. - Éhen halnak meg, hanem vigasztalásul temetésére kitódul a város; persze, komédia helyett nézik. Juj! ha föltámadna, hogy rohanna szét a népség.

- Hohó, lassabban atyafi! Kiált Földváry, karjába kapván Fáyt, - nem látod: mi ketten vagyunk, éppen hozzád akarunk menni Szentpáli Miskával.

Álmából riadt föl Fáy, nem talált alkalmas szót a bekezdésre, de nem is utcára való lévén a tárgy, a két embert vezette saját lakáig, gyanítván, hogy nem hiába jöttek, sőt a tárgyat is vélte, ekkor már folyamatban lévén nála valami takarékpénztár-féle kelés Endre reménybeli tőkéjével, s a miatt barátok és ösmerősök gyakran bekopogtattak hozzá.

- Ebül vagyok! Kezdi Szentpáli savanyú képpel.

- Ha így kezded, - kap a szóba Földváry, - isten úgy segéljen, nem hogy hatos kamatra: de százasra sem kapsz egy fillért.

Fáy mosolygott a különös beszéden, és derülten várta, mi lesz az a nagyon savanyú dolog? Csak nem járt ez is úgy, mint Grassalkovich herceg? Hanem ha azon lehetett segíteni: ezt is kihúzzák valahogy.

- No hát másként mondom el, úgyis tudom hiába beszélem el.

- Lásd, András, - mondja Földváry Fáynak, - ilyen bolond ám a magyar ember; ha bajban van, magát is elijeszti, meg mást is; aztán ki a patvar segéljen rajta, ha már maga is így kétségbe esik?

- Nojsz, nem mondtam én, hogy kétségbe akarok esni, de csak nem hazudhatom, hogy valami kényelmes dolgom van. Ha az volna, nem gyalázkodnám ide tizenöt-húszezer forintért.

- Egyéb baj nincs? Kérdi ettől is Fáy, benn lévén már e kicsinylő kérdésben, mi Bujanovicsot is megijesztette először, végre mégis megnyugtatta, s eddig Gödöllőre indult.

- Hát ez nem elég baj, kivált mikor előre is tudom, hogy azt a pénzt az ablakon dobom ki, s még utána sem ugorhatom, az is haszontalan munka volna.

- Így még egy szót sem értek, - tehát üljetek le, talán ülve mégis könnyebben kinyögi Miska barátunk, mit akar. Előre is mondom, hogy nekem véghetetlen kedvem van, akkor pedig a kabátomat is elkérhetik rólam.

- Az enyémet nem kérik, mégis oda kell adnom, István! úgy kell az ilyen vén korhelynek, mint én, - panaszkodik Szentpáli, - ha egykor több eszem lett volna, nem nyomták volna markomba azt a sok mihaszna papírost.

- Most már kezdem érteni, hova érünk el, - véli Fáy - bizonyosan a városban elterjedt hír zajgatott föl, Miska?

- Engem nem, hanem szegény sógorasszonyomat, az majd halálra várt a boldogtalan, midőn tegnap délelőtt haza jött valami asszony kompániából, ott hallotta a sok hírt, és rémülve nyitott be hozzám. Szerencsére régen készültem e támadásra, harmincezer forintom van készen éppen, s ezen biztos alapon némi bátorságom volt a asszonyt megnyugtatni, s el is mertem mondani egy-két káromlást azon gaz nyelvekre, melyek ilyesmit locsognak, hogy másnak békét ne hagyjanak. Esküdtem mennyre-földre, hogy az egészből egy szó sem igaz, sőt ami több, délutánra azt a hírt vittem neki, hogy teljes értékben átveszi Vodianer, csak adjam át holnapután az egész csomagot. Megnyugodott az asszony, én meg megijedtem, hogy ennyi idő alatt hol teremtek elő ennyi pénzt zaj nélkül? Siettem Gáborhoz, az meg idehozott. Már most beszéljetek ti: mert én abban is kifáradtam, a mit most elbeszéltem, persze, egy szóig mind hiában. Törődik is vele a úristen, hogy ilyen magamféle bűnös pozdorját első szóra kirántson a sárból.

- Egyéb bajod nincs?

- Tudtam, hogy ezt mondod, - mintha egyéb dolgod sem volna úgy-e, minthogy nekem pénzt tartogass a ládában.

- Elég húszezer forint négy hónapra?

- Egyetlenegy hónapra, pajtás! Kiáltja Szentpáli úgy fölugorva, mintha a zsölleszék párnája le akarna alatta szakadni. - Egyetlenegy hónapra, egy órával sem tovább.

- Na, de mégis jobb lesz az négy hónapra. Okoskodik Fáy a pénzkérőnek világos kényelmére! de az harmadszor is azt mondja:

- Csak egy hónapra, tovább semmi esetre, barátom.

- Látod, András, - jegyzi meg Földváry, - itt van megint a magyar ember. Előbb a rudalókötél is vékony volt neki kimászni a kétségbeesésből; most pedig azt hiszi, hogy vékony cérnaszálon is megmenekül egy hónap alatt; de hol veszed addig a pénzt?

- Nincs gyapjúm? nem lesz termésem? nem adhatok el lovakat? - hát az mind semmi?

- Az mind valami; hanem az egy hónap semmi. Ha a kupecek észreveszik, hogy sietned kell, féláron sem vesznek meg semmit; tehát a négy hónapnál maradunk, kedves Miskám, aztán akkor is irgalmas ember keze közt vagy, talán félösszeggel hátrább is maradhatsz.

Addig beszéltek Szentpálinak, hogy végre beleegyezett, és a kérlelhetetlen szigorral szerkesztett kötelezvényt aláírta. Midőn készen volt a kötelezvény, Földváry vette át a tollat, és az asztalnál helyet foglalt, hogy a kötelezvényre írjon valamit.

- Hát te mit akarsz? Akará tudni Szentpáli.

- Barátom, kezeskedem érted!

- No csak az kellene még, hogy értem kezeskedjél; hát nem vagyok én elég ember magam?

- Igen is nem, kedves barátom, - mondja Földváry írás közben, s midőn a szükségeseket megírta, átadja Fáynak a tollat, - látod, nemcsak te nem vagy elég, sőt még én veled is kevés vagyok, íme harmadik lesz maga Fáy András, ki érettünk szintén megteszi ezt a barátságot.

- Hát már így kikoptunk az emberségből, atyafiak, hogy egymásnak sem hiszünk?

- Nem hiszünk, barátom, - jegyzi meg Fáy, - és egykor megengedi élnem az isten, hogy éppen azért lesz mások előtt több hitelünk, mert nem hiszünk egymásnak annyira vakon. - Ó, akkor három ilyen birtokú ember, mint mi, nem lesz kénytelen egyik uzsorástól a másikhoz futni, hanem kap a takarékpénztárban is.

- Hát az miféle állat lesz?

- Olyan hely, hol a pénzt nem egy ember szakállára adják, hanem hároméra, - mint éppen most megmutattam, - mondja behajtva a kötvényt, - most pedig már a pénzt is leolvasom.

Elővette Fáy a pénzt, leolvasta Szentpálinak, az persze biztosan eltette; hanem midőn készen volt a berakással, nem tudta megállni a szót, és magában dörmögi, hogy Földváry nem hallhatta:

- Na, Grassalkovich, meghálálom ezt a csapást.

Fáy figyelmes lőn a szóra, nem felelt , de nem is feledte el, nehogy kárt okozzon a meggondolatlan szó, azért a Bujanoviccsal való beszélgetés elmondását Földvárynak magányosabb órára hagyta.

Szentpáli hazament Földváryval, átadta sógorasszonyának a pénzt a Grassalkovich kötvényekért, s ha nem volna oly drága a tréfa, tűzbe dobná valamennyit. Kérdem, ki vehette volna rossz néven, hogy Szentpálinak teljes oka volt kívánni, hogy a kötelezvények minél elébb kielégíttessenek, és ennek sürgetésére a gyűlésen kényelmes alkalma volt szólni, mert egy hónap múlva politikai úton, azaz a nagy gyűlésen került tárgyalásra a kötvények behajtására érkezett megkereső levél.

Földváry észrevette a megszomorodott Szentpálinak izgatottságát, és ő is elhatározta, hogy Szentpálit szemmel tartja, nehogy a fontos kérdés egyetlenegy ellenkező szóra találjon, neki ez nemcsak alkalmatlan, de védencétől fájdalmas is lenne.

Este egyedül volt, ekkor kopogatott be hozzá Fáy.

- Mi történik Grassalkovich ügyével? Volt a legelső kérdése Fáynak.

- Te e kérdésre magad is éppen úgy megfelelhettél volna helyettem is, mintha magam feleltem volna.

- Azt tettem is, mert Bujanovics Sándor rémülve szaladt hozzám - természetesen, a herceg megijedt az első megrohanás után, s azt hitte, hogy a vármegye tömegestül megyen Gödöllőt árverelni.

- Remélem, megnyugtattad Bujanovicsot.

- Eddig régen Gödöllőn van, s a herceg tájékozhatta magát, mert amint Bujanovics beszélte, semmi reménye sem volt a megmenekülhetésre.

- Szegény herceg, - jegyzi meg a másik, - elfeledte azt, a mit oly rég megjövendöltem neki, a mit saját javáért egykor hinni sehogy sem akart, sőt azt sem akarta hinni, hogy én mondtam.

- Most pedig ugyanazt hinni nem meri éppen temiattad?

- Bujanovics mondá ezt?

- Ugyan ő mondá, - sőt azt is, hogy a herceg azt hiszi, miszerint Földváry igen hihetőleg nem akar magának ellenséget szerezni Bécsben.

- Hatalmasabb ellenségem nem lehetett volna, mint maga a herceg, kitől én főbíró koromban sem féltem. Sokkal kevesebb bátorság kell ahhoz, hogy őt, mint alispán mentsem meg. Ebben maradunk, kedves barátom Fáy.

Kopogatott valaki, félbe kelle hagyni a beszédet, Fáy később mégis ráért előhozni a színháznak kiszemelt helyet, de Földváry nem látá alkalmasnak az időt, hogy erről nyilván szóljanak, nehogy azt vélje a herceg, hogy a körülmények nyomása alatt akarják kierőszakolni az ügyet. De mert nem kételkedett, hogy a herceg akármi megösmervényi tettre nagyon is ösztönözve lesz, sietett megtekinteni a Kerepesi telket.

Az első pillanat megkapta Földváry figyelmét, mintha megérezte volna, hogy egykor saját nevének emel ott maradandó emléket, levett kalappal járta össze-vissza a telket. Fáy újra meglépte vele a helyet, többé nem akartak késni az ügygyel, a legelső kedvező hangulat közt megteszik az indítványt, s ha nincs is elegendő pénzerő, az emelkedő falat sem a nemzeti büszkeség, sem a szégyen nem engedi pusztán hagyni, mégis meglesz a színház.

Elkövetkezett a gyűlés napja, Bujanovics három nappal előbb betekintett Pestre, hogy az ügynek látszólagos állását is kipuhatolhassa, ez okból Fáyhoz minduntalan elment.

- Hogy állunk, tekintetes uram?

- Szilárdul, mint mindig.

- Nem is hiszi a tekintetes úr, hogy valaki ellenkező nézetben lenne, mint a tekintetes úr és barátai?

- Ó, igen, lesz egy mérges hang, mely bizonyosan kemény szavakra fakad.

- Csak már egy szó se lenne ellenünk, hogy legalább a herceget e kíméletlen fájdalomtól megmenthetnénk. Nem lehetne ez urat lebeszélni a kifakadásokról?

- Nehezen hiszem, igen nagyon érdekében áll lármát ütni a herceg ellen, ámbár jól tudja, hogy pártot csinálni nem fog, és hasztalan lesz minden elmondott szó.

- S mi az oka e dühösségnek?

- Ötvenezer okot tudok mondani Bujanovics barátom, s ez ötvenezer oknak mindegyike megér egy forintot, méltóztatik ezt érteni?

- Úgy, tehát ez úrnak is vannak parciálisai?

- Mint mondám: ötvenezer forint ára, s elképzelheti ön, mekkorát fog kiáltani, hogy azt bizonyosan Gödöllőn is meg fogják hallani. Teszi hozzá Fáy.

- Most meg én kérdem a tekintetes urat: egyéb baj nincs?

- Önöknek ez nem elég nagy baj?

- Csekélység az egész, és hogy ez oldalról ne támadhasson senki, ezeket a kötelezvényeket rögtön magamhoz váltom.

- Komolyan beszél ön?

- Komolyan, ha az az úr hajlandó lesz parciálisait magyar köztörvényi, három, legföljebb négy hónap múlva fizetendő kötelezvényre átengedni.

- Bizonyosan ezer örömmel, jerünk tehát hozzá, addig elmondom, miként jutott ez úr a keserves parciálisokhoz, legalább ön is megítélheti, némely ember mily keservesen emlékszik meg e kötvényekre, s hogy a herceg méltányosságra mennyire lekötelezett maradt a parciálisok tulajdonosai iránt.

Szentpáli tréfának hitte a dolgot, néhány nappal előbb úgy megdöbbenték a papírok, lehetetlennek tartá, hogy valaki még valaha annyit kínáljon érettük, mennyi rájuk van jegyezve; hanem midőn látta, hogy nem tréfálnak: hajlandónak mutatkozott az alkura.

- Megelégszik a tekintetes úr ideiglenesen az én nyugtámmal?

- Igaz, hogy Fáy barátom nekem más leckét adott a pénzadásnál; hanem már én rossz tanítvány vagyok meg nem tanulom én azt soha. Írja meg a tekintetes úr.

Bujanovics kiállítá az ideiglenes nyugtát, másnap pedig meghozta a herceg kötelezvényét, mely megmenté Szentpálit, hogy négy hónap múlva kénytelen legyen valami véletlen akadály esetében pénzt hajhászni; mert amint látjuk, Szentpáli pénzt sem kölcsön venni, sem kiadni nem tud.

A gyűlés meghozta azt a híres határozatot, mely a herceget magyarországi jószágaira nézve a végrehajtástól, vagy igazabban szólva a tönkrejutástól megmenté.

Földváry befogatott, és gyűlés után kimentek Gödöllőre, személyesen adván tudtul a megyei végzést, mit a herceg majdnem lázasan várt.

- Alispán úr, a sors úgy akarta, hogy ön fényes elégtételt nyerjen.

- Én azt előre tudtam, kegyelmes uram, és csodálkoztam, hogy kegyelmességed azt hinni nem akarta.

- Nem reméltem, hogy e szerencsétlen pénzviszonyban szükségem legyen e védelemre, melyet önöknek köszönhetek.

- Nekünk nem, hanem törvényeinknek.

- Melyek a magyar embert akkor is védik, édes Földvárym, - mikor nem is "érdemli" meg.

- Én nem így mondtam, kegyelmes uram.

- Az igaz, alispán úr, - de így is mondhatta volna; - teszi hozzá a herceg, - azonban, hogy e védelemnek hálámat nyújthassam, Földváry úr, emlékszik mikor utoljára találkozánk?

- A gömbölyű színház mellett, - kegyelmes uram, - most már olyan düledező fészkünk sincs.

- Rajtam ne múljék, - ha Pestmegye szívesen fogadja tőlem, a Kerepesi úton levő üres telkemet a színház számára fölajánlom, s kérem önöket, ez ajánlatom elfogadását eszközöljék.

- Kegyelmes uram, - mondja Földváry, - ne kényeztessen el bennünket, idáig minden fillérért könyörögni kellett.

- Tehát megnyugtatnak önök?

- Akár írásban adjuk! Teszi hozzá Fáy mosolyogva, mi aztán a herceget is szinte földeríté.

Másnap korán reggel összegyülekeztek a színház pártolói, s Bujanovics Sándor a telken átadá az ajándékozási okmányt.

Karaván kísérte őket a kimutatott telekre, ünnepe volt ez a színházpártolóknak, eddig még a legmerészebb remény is csak vékony sugár volt, melyet csak a lelkesültek szeme látott, most legalább látták az ígéret földét, hol az eszme meg fog testesülni. Ez is kimondhatlan boldogság volt nekik.

- Lesz színház!

- Lesz! - ismétli a másik, - ez az a szent hely!

- De mikor lesz? Kérdi egyik a kishitűek közül.

- Előbb, mint ön gondolná. Vitatja az első.

- Nem érem én azt meg!

- Hány éves ön? Kérdi Földváry, nem állhatván meg beleszólás nélkül.

- Vagyok negyven éves legalább is.

- Ne búsuljon ön; ha nyolcvan éves volna, sem hagynám önt kétségbeesni, még akkor is könnyen megérheti.

- Vérmes remény kell hozzá! Mosolyog a másik.

- Még az sem, - vitatja Földváry egész tűzzel, - egy vármegye s egy alispán untig elég hozzá.

***

Az eszme érett, csak még némi erőlködés kellett, hogy az üres telken fölemelkedjék a színház.

Ekkor pedig föltámadt az ellenpárt, hogy nemes buzgalommal, bár a legszebb hazafiúi szándokból meghiúsítsa e tervet, melyet Széchenyi a nemzet méltóságához kicsinynek és korainak tartott, s nem vette észre, hogy terveit azok is pártolják, kik eddig egy fillért sem adtak s azt hitték, minél későbbre halad a dolog, annál bizonyosabban elkerülik e hazafias adót.





Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License