Az ellopott vendég.
A csomónak megoldását óhajtják a
jó barátok, az indítványozó három kocsival ment Tisza-Füred felé, ellopni Józsa
Gyurit tulajdon úri lakából, vagy ahol érik, hadd jőjön a jó pajtások
közé.
Az öt mázsás kulcsot nem dobatta
ki, ez emlékeztette őt a bosszúra. Reggelenkint újra elolvasta a
meggyűrt okmányt, annyi év óta magánál hordja, most annál gondosabban
hajtogatja burkába, mert e pillanatban határozódik meg értéke a bosszúnak rég
várt órájában.
Nem mert fölmenni Szilvásra,
Szentpáli által száz kudarcot vallott; ha az utolsó is ő ellene fordulna,
azonnal szörnyet halna. Otthon maradt, enni, inni; aludni nem tudott, bódultként
járt a házban. Kiment a síkságra, s a feje fölött elröpülő madár
vinnyogását is Szentpáli gúnyjának gondolta.
A szép hintót hiába vette, a
félszerben áll a nagy ponyva alatt, feléje sem tekint, a helyett látja az öt
mázsás kulcsot, Szentpálinak gúnyját, a figyelmeztetőt, mely
szerződésére emlékezteti fölébredéskor, lefekvéskor és egész nap.
Messze ment el hazulról, a
kocsiút vezette, és meg sem állna rajta, ha három kocsi nem jőne vele
szemközt.
Mindjárt megösmerte az első
kocsin a pajtások egyikét, azt is tudta, hogy vendéghívónak jött; de többször
nem nevet rajta senki, inkább örökös haragot vesz magára, mint most
kinevettesse magát.
Kívánták egymásnak a jó napot, a
küldött hazudott valamit, és kínálta Józsa Gyurit fölüléssel, de ő nem
kívánkozott az úri kényelemre, gyalog akart hazamenni, úgy sem fáradt el még.
- Akkor én is gyalog
megyek! Mondja a küldött farkas, leszállván a kocsiról, és jó messzire
gyalogolt. Aztán kínálta ismét a fölüléssel, de az semmi kedvet sem mutatott
hozzá.
Alig volt ezer lépésnyire a
lak, tovább nem lehetett késni, a küldött jóval előbb karjába kapaszkodott
György úrnak, fehér kendőjével hátra legyintett, a kíséret hirtelen
leszállt a kocsikról, és György urat körülállták.
- Gyuri, most velünk jössz
Szilvásra.
- Nem megyek.
- Tudtam, hogy ezt mondod,
- hanem én vendéghívókat is hoztam, nézd, hányan vagyunk, akár ülve, akár
fekve, nekem mindegy; a mint ellentállsz: még megkötöztetlek.
- Bolonddá akartok tenni
megint?
- Azt nem akarjuk, de azt
sem, hogy te tégy bennünket azzá; azért barátom, ülj föl és viszünk.
- Nem megyek nyitott
kocsiban.
- Parancsolj hintót, az
első állomáson elér bennünket, ott aztán beleülhetsz.
- De magam ülök a hintóban.
- Abból semmi sem lesz,
pajtás, én felelős vagyok éretted, tudod, minő haragot vennék
magamra, ha elszalasztanálak, azért ülj föl szaporán, egy embert beküldök a
hintóért.
György meglátta a csárdást,
arra bízta, hogy a hintót utána rendelje. A küldött maga mellé ültette György
urat, visszafordultak, az első állomásig sebesen hajtatván, hogy Józsa
Gyuri birtokából minél előbb kimenekülhessenek.
Haragos volt a fogoly, nem
akart kérdezősködni a szilvási dologról, pedig nagyon szerette volna
tudni, mi történt? Az első állomáson a hintóba ült, a puha kényelmes
vánkosokra. A kísérő melléje ült, nehogy saját lovain megszökjék,
óvatosságból egy embert a kocsis mellé is rendelt.
Nincs menekülésre remény,
éjszakai szállásukon hasztalan tűnődött, még az ajtónál is feküdt
valaki, kénytelen volt tűrni, hogy vendégnek vitték.
Hányszor lopatott el ő
másokat? Mennyit nevetett, ha a makacs vendéget vasvilla között hozták, most
magát viszik, fényes hintóban, mégis tűrhetetlen neki.
Másnap, midőn az
ismeretes csárda mellé értek, Józsa Gyuri lármát ütött, hogy ő éhes, be
akart menni a csárdába. Ezt nem tagadhatá meg a küldött, a csárda biztosabb
volt a tömlöcnél, a csárdás a leghívebb kísérő, miért féltené a rabot?
Behajtatott a csárda udvarába.
Józsának útközben az jutott
eszébe, hogy nagyon jó kedvet mutasson. Beszédbe eredt a régi cimborával, mégis
szerette volna tudni, megtörtént-e már a próba?
- Megtörtént! - mondja a
másik, nem tagadva a dolgot.
- Szentpáli nyert? - Kérdi
Józsa Gyuri idegeiben reszketve.
- Látod, bolond ember,
tegnap is azt kérdezhetted volna legelőször, - mindjárt megmondtam volna,
hogy Szentpáli...
- Szentpáli...? liheg a
fogoly.
- Szentpáli vesztett.
Mégsem hitt, mégis hideg
volt homlokán a víz, vagy hazudik a küldött, vagy most akarják bolonddá tenni,
s az iratot kierőszakolni tőle?
Leszálltak a kocsikról, György
úr a csárdás szobájába ment, vele a küldött és a csárdás, a többi kívül
őrködött. Reszketett a fogoly, irománya oldalzsebében volt, attól akart
volna megszabadulni, ha egyedül maradhatna a csárdással. Megkérte a
kísérőt, hagyná őket magukra, becsületszavára fogadva, hogy elszökni
nem akar. A csárdás Keglevichnek leghívebb embere volt, erős is, mint
három Józsa Gyuri, nem lehetett a megszökéstől félni. Maradjanak magukra,
úgyis hiába beszélne a csárdásnak, hogy megszökni engedje.
- Kend becsületes ember!
Kezdi Józsa Gyuri a beszédet.
- Úgy tudom, tekintetes
uram.
- Mit parancsolt kendnek a
gróf, mikor elindultak kendtek?
- Hogy a tekintetes urat
vendégnek hozzuk el, és el ne hagyjuk szökni.
- Egyebet nem parancsolt?
- Nem parancsolt, hanem ez
egyben nagyon engedelmeskedem tekintetes uram, azért hiába is találna kérni.
- Nem ezt kérem
kendtől, hanem valamit a kend kezére akarnék bízni.
- Akár a világ kincsét,
tekintetes uram, csak elférjen nálam.
- Ez iromány csomót adom át
kendnek, nekem ez legféltettebb kincsem, ezt kendre bízom. Mikor észre nem
veszik, a hintónak posztója alá rejtse kend, vágja kend föl a posztót, aztán
gombostűvel tűzze le, majd én megtalálom ezt Szilváson.
- Szóról szóra úgy lesz, -
mondja a csárdás, dolmánya alá kapva az irományt,... ezt rám bízta a tekintetes
úr, annyi, mintha maga tenné a bélés közé.
- Még egyet, - szeretnék a
kend komáival beszélni, eljőne kend velem?
- Írásban akarja venni a
tekintetes úr?
- Az szándékom, ha el nem
tagadnák.
- Nem is tagadhatnák, már
írásban vette ki tőlük tekintetes Földváry úr, én is tanú voltam.
- Még jobb, nem kell
lótni-futni az országban, - ha egyféleképen megbuktunk, győzünk máskép. -
Okoskodik Józsa Gyuri, aztán irományára gondolva, mondá, tegye el kend az
írást, most már jöhet a másik.
Kikiáltott a könyörtelen
cimborának, vele reggelizett, s a kocsis is elvégezvén a pihentetést, egy kis
abrakolás után készült az útra.
A csárdás ezalatt használta
az időt, éles bicsakjával a finom bélésposztón a saroknál nyílást vágott,
az irományt a posztó alá csúsztatta, és erős gombostűvel a hasadékot
láthatlanná tette.
Bement a vendégekhez,
alkalmát találta, hogy Józsa Gyurit megnyugtassa, akkor az is sürgette az
indulást aggodalom nélkül. Beülvén a kocsiba, vizsga szemmel kereste az iromány
helyét, s a finom posztón az iromány kirajzolta helyét, sőt kezével is
megtapintá a rejtekhelyet.
Szilvásig kacagott, nem
bánja, hogy viszik. A pajtás ismét szavát adta, hogy Endre hatalmasan
győzött, a szavaknak őszinte hangja meggyőzé Józsa Gyurit e
győzelemről, azért nevetett oly jóízűn, hogy e győzelemnek
utóízét nem ragadhatják el tőle, hisz az okmány a hintó bélése között van.
Tárt karokkal fogadák, még
Szentpáli is mosolyogva üdvözlé. A két embernek szeme találkozott, megérték
egymást, pillantásuk mondá: végszámolásunk órája itt van.
Szerencsét kívántak neki,
elmondák a győzelmet. Józsa csak mosolygott, szemérem nélkül hazudott az
elszámlált pontoknál, hisz ő azt mind tudta. A legnagyobbat, az utolsót el
sem hagyá mondani, maga hadarta el, s a jó cimborák bámulták a ravasz
számítást, tökéletesen elhitték, hogy Józsa Gyuri esze szerént ment így.
Összenéztek valamennyien, a
legutolsó közlegény fogott volna ki rajtuk, Brutust játszott volna köztük, hogy
az utolsó órában vesse el a színlést? A gróf és Szentpáli pillanatig sem
valának tévedésben, tudták, hogy a csárdás mondta meg neki az utolsó kérdésnek
megfejtését; azt is tudták, hogy csak alkalom kellene neki, megint az a vad
bolond lenne, aki azelőtt volt.
A társaság apróbb
csoportokra oszolván föl, beszédtárgyuk a különös fordulat volt, és a többség
hinni kezde hogy Józsa Gyuri mától fogva lelöki a régi burkot, hogy új embernek
mutassa be magát.
- Próbát akartok tenni? -
kérdi Szentpáli.
- Igen! Volt a válasz, s
majdnem fogadtak a nagy újdonságra.
A gróf is az indítványozókhoz
jött, azok közlék vele a vitatárgyat, s a gróf némileg röstelve kísérletet, azt
mondja:
- Nem bánom, akármit
tesztek, csak egy kazalnyi elő-szénám van, annak hagyjatok békét, hogy
bárányaim számára ne kelljen vennem.
Megint másként alakult a társaság,
Szentpáli és a gróf másfelé mentek, helyettük Józsa Gyuri jött ide.
- Gyuri - mondja
valamelyik, - egyszer ezt a Keglevichet kellene megharagítani, hadd fizessen az
is.
- Nem haragítod meg azt,
akár van örökbékesség-szerződés akár nincs, - Miklósnak epéje sincs talán.
- Ne hidd, - tüzeli a
másik, most mondta, hogy legkedvesebb neki az a kazal elő-széna, mi amott
látszik, azzal kellene megharagítani, hadd fizessen.
- Isten úgyse jó lesz!...
kiált Józsa Gyuri, - ne bántsátok, - meggyújtom én, majd vacsora alatt
megláthatja a szép tüzijátékot. Úgyis lesz még ma másik komédia is, hadd legyen
kettő.
A pajtások hallgatást
fogadtak, már azért sem gátolák, hogy mégis kisüljön, hogy Józsa Gyuri most sem
józanabb, mint máskor. Ráhagyták a legvadabb tréfát is; ne tartson a
dicsősége tovább fél napnál, legalább a többinek vigasztalásul marad, hogy
nem ő az utolsó, hanem más.
A gróf Szentpálival sétálni
ment, a gróf tudni akarta a fogadásnak másik oldalát is; de Szentpáli nem mondá
meg, nehogy a gróf azt hihesse, hogy őt gyöngeségének tudatában
közbenjáróul akarja fogadni.
- Úgy Józsa Gyurit kell
megkérdeznem.
- Jobb helyen keresed a
titkot, mint nálam. Nem mulaszt el huszonnégy órát, hogy rajtam kinevethesse
magát, s én azt méltán megérdemlem.
A gróf megszomorodott,
Szentpálit a vad tréfának áldozatául engedni, fájdalmas gondolat, azért a
szobába takarodó vendégek közül Józsa Gyurit visszatartóztatta. A nap
leáldozván, csak a szabadban beszélhetett vele tanúk nélkül.
- Ellopattál, Miklós?
- Közakarat szerént történt;
de remélem nem bántad meg?
- Nem, sohasem voltam ily boldog
ember, mint ma.
- Endre megérdemli, hogy
valamennyien büszkék legyünk reá.
- Én neveltem, pajtás, -
dicsekszik Józsa Gyuri fölfuvalkodva, - ezt a fiút emberré tettem, úgy-e nem
hitted volna kedves Miklós barátom, hogy ilyen fiút eresszek ki a kezem alól?
- Szentpáli sem hitte.
- Jól mondott, Szentpáli sem
hitte; persze, mást gondoltunk akkor, - vad csikók voltunk mindketten; de én
jókor észrevettem, hogy mire a fiú megnő, régen más világ lesz.
- Bölcsen gondoltad Gyuri
barátom, igen előrelátó voltál, a fiú a legjelesebb fiatalember Pesten, a
legjobb házaknál szívesen látott vendég, s a legszebb leány jobbja várakozik
reá.
- Nem mondta még a kópé, -
mosolyog Józsa a nagy örömben, - de miattam tegyen, amit akar; nekem olyan
diadalt szerzett, mit hat annyi pénzért nem adok, mint amennyi neki jutott, -
szabad úr, vegyen el, akit tetszik. Szép a lány?
- A legszebb.
- Gazdag?
- Mondhatom már is az, és ha
nagybátyja meghal, az után is nagy vagyon marad utána.
- Hadd gebedjen meg a nagybácsi,
talán úgyis elég vén már, mi a neve, barátom?
- El fogsz csodálkozni, a
nagybácsi legjobb barátod: Szentpáli Miska!
......................................................................................
A kipontozott sor után Józsának
kellett volna valamit mondani; de az megfagyott. Egy név ijeszthette meg az
életben, Keglevich, ezt a nevet mondá ki, ezért nem tud szólni.
- Gyuri!... fordul hozzá hirtelen
a gróf, - képes volnál e házasságot gátolni?
- Nem,... nem gátolom barátom,...
mondja erőt véve indulatán, - öcsém szabad ember; de ha üldözőm
húgába szerelmes, élek jogommal, mit írásban kötelezett nekem Szentpáli, kinek
furfangos házassági szövevényén túljárok, élek jogommal, ma éjfélben fölolvasom
szerződésemet, melynek értelme szerént Szentpáli, a vén korhely, köteles megházasodni.
........................................................................................
Itt meg a gróf merevült meg, átlátta,
hogy Józsa Gyuri Szentpáli ügyeskedésének gondolja a fiúnak viszonyát, és hogy
ma hiába beszél a felbőszült embernek, ha csitítja, még inkább
megszilajodik.
- Mit mondasz ehhez, Miklós
barátom?
- Azt, hogy neked igazad van, élj
jogoddal, csak arra kérlek, ne ma olvasd fel neki, hanem holnap.
- Jól van, holnapig várok, hadd
ázzék addig a lében. Horgon van a hal, még egy éjszaka hadd vergődjék a
vízben, holnap aztán én nevetek a vén vőlegénynek.
Bementek a nagyterembe, tartott a
társalgás az esteli csöngetésig. Józsa Gyuri használta az időt, kiszökött
a házból, egy nagy csomó kéngyertyát, s egy nagy darab meggyújtott cserfataplót
tett a szénakazal végébe, kiszámítván, hogy mire a vacsorához leülnek, lobbot
vet az egész szénakazal.
Mikor visszafordult, csöngettek.
Sietett az étterembe, már mindenki helyet foglalt, Józsa Gyuri ült a háziúr
mellett, és mindjárt azzal kezdé a beszélgetést valamennyinek hallatára, hogy
az örökbékesség szerződésnél fogva ma a házigazdát is megharagítja, hadd
fizessen az is.
- Azzal akarsz megharagítani,
amit az előbb beszéltél?
- Nem is atyafi ez a dolog azzal,
- várakozzál csak kevés ideig, míg ötvenig számlálok, talán addig sem, úgy
megharagszol, hogy ki is dobatsz.
- Ne félj, számlálhatsz reggelig,
legföljebb is te fáradsz el a számlálásban, kezdd el csak bátran, hadd halljuk.
- Kezdem, Miklós barátom,... nézz
ki csak az ablak felé; de mindig oda nézz, míg én számlálok: egy kettő,
három, négy... öt... hat... (Józsa Gyuri lassabban számlál, mert
föl-fölágaskodik, és úgy néz a kazal irányába)... hét... nyolc... kilenc...
tíz...
- Tűz van! kiált
Szentpáli, legelőször észrevéve a lángot, mely a kazalon felszaladt, és
valamennyi fölugrott, hogy a tüzet oltsa.
- Megálljatok,... mondja a
gróf,... maradjatok ülve,... ne oltsa senki.
Nem tudták mire vélni a dolgot, a
gróf nyugodt volt, Józsa Gyuri pedig röhögött, ki is röhöghetne más, mint aki
meggyújtotta; de miért nem engedi a gazda, hogy oltsák?
Az egész kazalt körülfutá a láng,
mentésről szólni sem lehet, a száraz széna néhány perc alatt
megközelíthetlen lesz, oktalanság volna oltásához fogni.
- Haragszol, Miklós? kérdi Józsa
Gyuri, várva a feleletet, hogy a haragért megfizettethesse a grófot.
- Nem haragszom, Gyuri, most már
nem haragszom, mert most jutott eszembe, hogy te jöttél legutolján, a te új
hintód nem fért a félszerbe, a kazalban volt egy vájadék üreg, a hintót oda
tolatta be a tiszttartó.
- Az én hintómat? Ordítá
Józsa Gyuri, kétségbeesetten ugorva föl, mi a többit hallatlan kacagásra
indítá.
- Mi bajod? - kérdi a gróf a megrémültet,
és csillapítani akarván, kérdi: haragszol?
Ez hozta eszére Józsa Gyurit, a
hintóval elégett az okirat is, nem szabad elárulnia magát, haragudnia sem
szabad, mert még jobban kinevetik. - Nagyot fúj, és kinyögi a kínos vallomást: nem
haragszom.
A vendégek az ablakhoz mentek,
Józsa Gyuri a grófot a sarokba húzta, és fájdalommal mondja:
- Méltán bűnhődöm,
pajtás, - keserűséget akartam okozni a fiúnak, megérdemlem a
kinevettetést, - gondold csak, Miklós, - az okirat a hintóba volt rejtve.
A gróf elfeledte az égő
kazalt, jobban nem végződhetett a dolog. Mi köze a többinek a kifejlés
véletlenségéhez? Azt tanácsolja Józsának:
- Barátom, a fogadást nyilvánossá
kell tenned, az okirat elégett: játszd a nagylelkűt, különben örökre
szégyenben maradsz.
- Nem árulsz el?
- Megígéred, hogy vad tréfáiddal
fölhagysz?
- Örökre!
***
Másnap délben Józsa György
halványan jelent meg, a poháremeléskor elmondá a kíváncsi közönségnek a
fogadást, s mielőtt közbe szólhatott volna valaki, jobbját Szentpálinak
nyújtá:
- Barátom!... Nekem nem kell két
győzelem, eggyel is beérem, - kötvényed e pillanatban már hamu!
A jó barátok nem érték e
nagylelkűséget, azonban elégülten távozának, s mikor Keglevich maga
maradt, megírta Földvárynak a kifejlést, végül szórt betűkkel írván: nincs
többé korhely kompánia!
|