Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Vas Gereben
Egy alispán

IntraText CT - Text

  • Az Aranysas vendégfogadó.
Previous - Next

Click here to show the links to concordance

Az Aranysas vendégfogadó.

Maradékról maradékra látszik örökségképpen szállni az a megszokás, hogy az alföldi magyar ember Pesten rendesen az "Aranysas"-ba száll. Ott már tudják, kinek mit kell főzni. Egyik a kolozsvári káposztát szereti, a másik meg nem eszi a malacpecsenyét melegen, annak egy részt vacsorára tesznek el hidegen, - az a vastag úr iccés pohárból akarja meginni félmeszely borát, a negyediknek magának van szarvascsont-nyelű kése, melyen néhány ág is megvan; s ha a szomszédja nem vigyáz: vagy a szemét böki ki, vagy a túrós gombócot, mely előtte párolog.

Az érdemes vendégek megkívánják, hogy a korcsmárosgazda velük egyék, - gyalázzák a borát; hanem azért megisszák. Azt is megkívánják, hogy némely napon ingyen vacsora legyen; a disznótort éppen úgy megtartják, mintha Hajdú-Böszörményben a szomszédok közt volnának, ilyen bizalmas fészekben otthon van a vendég, s a gazdán se csudálkozhatik senki, mikor Józsa György úrhoz beállít, kérdezve:

- Tekintetes uram, csakugyan el akar menni még ma?

- Tizenötödmagammal, gazduram, csak az ebéd legyen készen.

- Ejnye! ejnye! - tűnődik a korcsmáros, nem akarván szóval kimondani, mennyire sajnálja, hogy mind a tizenöt elmegy; hanem annál inkább vakarja két füle mellékét.

- Baj van talán? Kérdi Józsa, valamit gyanítva.

- Nem nagy baj éppen,... okoskodik a gazda, egy kis húzódás után kimondva az igazat: csak azt a két süldőt sajnálom, mit bolondjában leölettem, azt gondolván, hogy kedves vendégeim vannak.

- De már így egy tapodtat sem megyünk, gazduram, - mondja Józsa György, kihuzakodván mentéjéből, míg a süldőkben tart, itt maradunk.

A gazda hímzett süvegét egyenesre taszította, és örömmel kérdi:

- Nem parancsol még valamit, tekintetes uram?

- Magamért semmit; - mondja a másik, - de mivel azt akarom, hogy velem a többi is itt maradjon, szükségképen marasztóról is kell gondoskodnom, - teszi hozzá a vendég, s rövid gondolkodás után kéri a gazdát: Nem tenné meg azt a szívességet, hogy a házi szolgát rendelkezésemre hagyná, mégpedig azon kemény meghagyással, hogy nekem vakon engedelmeskedjék - borravalóját aztán megkapja.

- Ezt majd utoljára mondjuk meg neki, tekintetes uram; mert a fickó utoljára engem is kidob.

- Semmi késedelem, gazduram; hadd jöjjön az a szolga.

A korcsmáros kisietett, s az udvaron őgyelgő házi szolgának szájába rágta az engedelmességet, aztán boron és borravalón kívül ígért neki mindent, amiért hasonló kotradékon élődő ember féltében mindent megtesz és nagy alázatossággal lép be a vendégszobába.

- Láttál-e már ilyen tallért? - Kérdi Józsa György úr, egy fényes spéciest a szolga elé tartva.

- Láttam tekintetes uram, de csak messziről.

- Tartsd a tenyeredet, - mondja a másik, s az engedelmeskedő szolgától kérdi, - hány kocsival jöttünk?

- Héttel, tekintetes uram, a nyolcadik a Keglevich-házba ment.

- Okosan van, - hagyja helybe a kérdő, - tehát itt van a hat tallér, ez annyit tesz, hogy mind a tied lesz, ha az én zöld hintómat kivévén, a többi hatnak tengelyét befűrészeled annyira, hogy amint a vendégfogadóból ötvenlépésnyire mennek, elmaradjon a kerék a kocsi alól.

- Igen is elmarad, nagyságos uram, - engedelmeskedik a szolga és még mindig a tallérokra bámulva kérdi, - nem lesz még valami parancsolat?

- Semmi; hanem ennek szóról szóra meg kell történni még délelőtt!

- Fél óra múlva meglesz, tekintetes uram; mert a kocsik a félszerbe vannak lakat alá zárva.

- Utána hát! - Parancsolja Józsa György úr, előre nevetve, hogy a tisztelt társaságot majd a sárból kell kiválogatni, s midőn a szolga elment, le akart menni a gazdához; de ez éppen a szobába nyitott, megtudni, hogy a szolgának hasznát lehet-e venni?

- Éppen jókor, - mondja Józsa Gyuri, - küldjön valakit tekintetes Kulcsár István úrhoz, hogy estére egy kis vacsorára szívesen látjuk.

- Azonnal küldöm az izenetet! - Mondja a korcsmáros visszasietve, hogy a vendéghívásról intézkedjék, siettében észre sem véve Szentpáli Mihály urat, midőn az ajtó mellett elment az épületnek másik szárnyába, hogy a hátulsó lépcsőn kocsijához menjen le: de sietés közben is észrevette a háziszolgát, ki a szűk lépcsőn megállva, kérges tenyerében a tallérokat újra kirakta és szokatlan boldogságát nem födözhetvén fel senkinek, legalább önmagában dödögte el, hogy mért kapott hat ilyen nagy fejű pénzt.

- Tallér ez, Fránczli? - Kérdi önmagát, tenyerében sorba igazítva mind a hatot, s mintha valaki felelne neki, maga mondja:

- De nagy szamár vagy, Fránczli, hisz itt van a tenyeredben mind a hat.

- Aztán Fránczli, mért kaptad te ezt a gyönyörű hat tallért? Kérdezkedik újra.

- Hogy hat kocsinak tengelyét befűrészeld szamár.

- Isten úgyse azért kaptam.

- Hanem aztán eszeden légy, Fránczli, bolondjában a hetediket is be ne fűrészeld, mert Józsa György úrtól olyant kapsz ám, hogy az egész hátadon sem fér el; nem úgy, mint ez a hat tallér, mit most egy marokban is könnyen eldughatsz.

- Van esze Fránczlinak, ha az uraknak nincs is! Bíztatja önmagát.

- Mit beszélsz, Fránczli, nincs az uraknak eszük?

- Persze, hogy nincs, mikor én azt a munkát huszonöt garasért is elvégezném. Mondja nagyokat röhögve.

- Nohát végezd el, te isten szamara; mert eljár az idő, s a tallérokat még visszakérik.

- Megyek, megyek! Kiáltja, a tallérokat mellénye zsebébe csúsztatva, hátra sem tekintve, különben Szentpáli urat észrevehette volna. Azonban az úgysem fogja megakadályozni, pedig saját kocsija is ott van; de Józsának is hadd legyen meg öröme, hogy a többit is megfizettesse, ő majd csak bővíteni fogja a mulatságot, meglesvén, midőn a szolga a fűrészelést bevégezte, s míg az minden kocsinak egyik kerekénél fűrészelte be a tengelyt, Szentpáli a távozó szolga után a félszerbe lopódzott, s a fűrészt is megkerítvén, az épen maradt kocsinak mind a négy kereke mellett befűrészelte a tengelyt.

Minden készülődés megtörtént az elutazásra, még a gróf is az "Aranysas"-ban kívánt ebédelni, hogy az egész társaság együtt induljon, és a tegnapi találkozás után látni óhajtván Józsa Gyurit, hogy a fizetés után nem duzzog-e még?

A hatvani-utcába kerülvén az úri-utca szegletéről, Kulcsár Istvánnal és Földváry Gáborral találkozott; tehát meg kelle állnia, ámbár még éjjel elbúcsúztak egymástól.

- De már nem tudunk elválni, - mondja a gróf, a két jó barátnak kezet nyújtva, - mi újság?

- Hogy ma este még találkozni fogunk! Mondja Kulcsár István.

- Alig hiszem, - véli a gróf.

- Magad fogsz utazni? Kérdi Kulcsár.

- Hogyan hagynám itt Józsa Gyurit a tegnapi kudarc után? haza viszem, legalább a mi bolondot otthon tesz, magunk nevetjük meg.

- Akkor én nem értem a dolgot, - mondja Kulcsár, - engem éppen most kéretett ma estére vacsorára az "Aranysas"-ba.

- És te?

- Elfogadtam a meghívást.

- Akkor bizonyosan valamiben töri a fejét, különben nem tudnám megmagyarázni magamnak a dolgot; mert te nem tartozol azon barátai közé, kikkel csillagot merne rúgatni, - itt megint fizetésre kerül a dolog.

- Magam is kíváncsi vagyok.

- Mindjárt megtudom a dolgot; tehát látjuk vagy nem látjuk egymást, isten velünk.

Elváltak. Keglevich a Hatvani utcának tartott, s az egyetem1 sarkán mindjárt a sarokról átvágott az "Aranysas"-ba, alig várva, hogy Józsa Gyurit lássa a tegnapi kudarc után.

Persze, a másik nem tudott veszteg maradni, kijött a szobából a folyosóra, honnét a félszerbe látott, előre is gyönyörködvén a mulatságon, mi mindössze hat tallérjába került; és milyen jó kedve kerekedett, midőn a házi szolga ostoba bizalmassággal bal szemével egyet csípett, ezzel tudósítván, hogy a munkát emberül végezte.

Keglevich a folyosón találta e garázda embert teljes jó kedvében. A tegnapi mulatságnak ő fizette meg ugyan az árát; de a gladiátor nem esik kétségbe; új nap, új dicsőség. Tegnap egymaga hevert a porban, ma hat kocsinak népét szedeti föl az újvilág- és hatvani-utcai sárból, hisz reggel latyakká öblögette föl az eső a városi sarat, - ilyen komédiáért kétszer eljönne Tiszafüredről idáig.

- Megyünk-e? Gyurka! Kiált rá a gróf a lépcsőkön fölérve.

- Ebéd után mindjárt, a kocsisok éppen most laktak jól.

- Ezt nem értem! Mondja magában a gróf, visszagondolva az előbbi találkozásra; de nem akarván elrontani a dolgot, inkább beszélgetésért kérdi: tehát mikor indulunk?

- Pontban két órakor, - egy órakor tálaltatunk; aztán egyszerre indulunk.

- Lesz ma kátyú! Véli a gróf.

- Annál jobb, aki földűl, puhába pottyan! Mondja Józsa Gyuri vigyorogva, mert éppen most jött Szentpáli Mihály úr, ki a kátyút nagyon is értette, és örömében összeölelkezett a vad cimborával.

Milyen ölelés volt ez! Józsa Gyuri nevettében nem tudott szólni, mintha egy vadpecsenyét látna, mely a levéből alig látszik majd ki, és e gyönyörre nem kell tovább várni két óránál. És hogy előleges élvezete legyen, midőn a szobába értek, kinézett az utcára, s akkor látja, hogy az egyetem sarkától az ujvilág-utcán keresztül egy csatorna betöltésével foglalkoznak, és a betöltetlen hely untig elégséges lesz az új tengelynek zökkenését is kétségessé tenni, ráadásul pedig a sárlé puha ágyat vetett a bedőlendő népnek.

A tizenkettőt elharangozták, a kocsisok szerszámoztak, a kocsikat az udvarra húzogatták, Szentpáli kocsisa, urának utasítása szerént úgy intézvén a dolgot, hogy legutolsónak maradjon.

Midőn ebédre lementek a terembe, Józsa Gyuri kitekintett, látta, hogy Szentpáli kocsija leghátul áll, szeretett volna változtatást tenni; hanem így is jó, - gondolá magában, majd visszanézek s úgy gyönyörködöm, midőn a latyakban úszik.

- De jó kedved van Gyurka! Mondja Szentpáli, a szüntelen vigyorgónak jó kedvét figyelembe vévén.

- Észrevetted, pajtás?

- Hogyne, minden fogadat látom, már előbb meg is akartam számlálni.

- Véghetetlen jó kedvem van.

- Megvenném, ha olcsóért adnád.

- Nem adhatom, pajtás; magamnak is hatszáz forintomban van, ide nem számítva bundámat.

- Látod, ha én nem volnék, most tán agyonbúsulnád magadat.

- Kedves jó cimborám! - Mondja a másik, megölelve barátját, - nincs nekem több ilyen jó pajtásom, nem is lesz, míg az örökbékesség tart.

- Csókolj meg! Bíztatja a másik, - aztán mondd, hogy: sohase haragszol meg rám.

- Te csókolj meg, - te mondd, hogy nem haragszol meg rám, hisz én, látod fizetek, aztán mégsem haragszom, jer, hadd öleljelek meg.

Mint a hitestársak, átölelkezve mentek az alsó terembe, s az ablaknál levő hosszú asztalnál elülték a nekik készített helyeket, szokott módon meghagyván a korcsmárosnak a felső sarkon a helyet az elől ülő mellett.

- Elmegyünk, gazduram! - Mondja a gróf, nyájas leereszkedéssel szólítván a gazdát.

- A jó isten majd csak megint visszavezérli nagyságtokat! Mondja a korcsmáros minden megilletődés nélkül, és Józsa Gyuri látta, mily elégedett a gazda, hogy a két süldőt nem kell fele áron a szomszédba küldeni.

Az ebéd elég élénkséggel folyt le, s míg az urak ettek, a cselédség mindent kocsira hordott, hogy ebéd után az étteremből mindjárt a kocsira rakodhassanak.

A grófnak fogatát várták csak, amidőn az ablak alatt az öt lovas fogat megállt, Keglevich Miklós sietni akart, hogy miatta senki se várakozzék.

- Csak maradj legutolsónak! Súgja neki Józsa Gyuri, megrántván mentéjét oly erősen, hogy a gróf inkább a rándításnak engedelmeskedett, mint a figyelmeztetésnek; hanem amint a többi fölkelt, ő is rendet tartott, kivévén, hogy indulás előtt már minden ember fönnült, csak a gróf nem és Szentpáli: mert ez különös figyelemből Józsa Gyurit tolta a kocsira.

Megindult a menet, a legelső kocsi a csatornán nem tudott keresztülvergődni, s midőn az ötödik kocsi, tudniillik Józsa Gyurié, a kapu alól kiment, már az első kocsibeliek megúszták a sarat.

A gróf csak akkor ment az utcára, mikor a negyedik kocsi is a csatornába hullott; de nem ért rá megijedni, látva, hogy Józsa Gyuri nagyot röhög, és kocsisától a négyes ostort elkapva, saját lovait nagy hahotával indítja a hátulsó ülésből, és kocsisának int, hogy az egymás mellett féloldalt fekvő kocsik mellett haladjon el, hátra is tekintve, hogy Szentpáli miként marad a tócsában.

A két első ló már a csatornán túl volt, a meglepett társaság nevetséges vergődéssel igyekezett talpra állni; de míg ez sikerült, kétszer is meg kelle hasalni a híg levet, mi a béketűrést nagyon föláztatta; s midőn Józsa Gyuri hatalmast durrantva akarta megkerülni a többit: a két hátulsó kerék egyszerre marad el a kocsi alól, s a fővezér a legpuhább helyre pottyant a csatorna hosszában.

- Megállj! akasztófáravaló! Ordított mérgében a bukott hadvezér, kinek lármája a többit is fölszabadította, hirtelen nem tudva, hogy e lucskos tréfa, kinek agyából jött, s minthogy Józsa Gyuri legjobban ordított a cafatban, a többi sem tartóztatta magát.

- Megfojtlak, akasztófáravaló! Mondja Józsa Gyuri, mindig a háziszolgára gondolva, s az összefutott utcai népség vihogásán méginkább fölbokrosodva, ment vissza a vendégsereg az "Aranysas"-ba, nyakig sárral bemázolva.

- Mi baj? Kérdi Szentpáli, tele torokkal nevetve, mi a többit még inkább dühbe hozta, kivált Józsa Gyurit, ki a háziszolgának nevét azon ígérettel kiabálta, hogy megöli.

- Haragusztok? Kérdi Szentpáli valamennyit.

- De majd nevetünk! Mondja valamennyi, sáros tenyerét mutatva.

- Akkor fizettek is valamennyien! feleli amaz vissza, és Józsa Gyuri nagy mérgében tagadni sem tudta a haragot, míg a háziszolgát félig agyon nem veri.

A szolgák szedték le a sáros ruhát, Szentpáli pedig a gróffal és a hátramaradt Bod Pállal megírta addig az ítéletet, mely szerént fizet mindenik kétszáz forintot, és vigasztalásul adjanak hálát az istennek, hogy ma eső esett; mert különben keményebb ágyra feküdtek volna le.

Törődött is azzal Józsi Gyuri, hogy megint fizetnie kell; hanem hogy hol van az a gazember, ki az ő tengelyét is befűrészelte?

Végre előkerült az ember.

- Hát te, kötöznivaló gazember, hány tallért kaptál?

- Hatot, tekintetes uram.

- Mit parancsoltam azért?

- Hogy tekintetes uram kocsiját, azt a zöld hintót kivéve, a többi hatnak tengelyét fűrészeljem be.

- No hát nézd meg, te boldogtalan, be van-e fűrészelve?

A szolga kiszaladt, megnézte, aztán visszajővén, jelenti:

- Tekintetes uram, mind a négy keréknél be van fűrészelve, ezt már nem én cselekedtem.

Kin töltse ki a bosszút? jobbra-balra tekintgetett áldozatbárány után, s íme, árjegyzéket hoznak a bosszúságért, tizenkét emberért huszonnégyszáz forintot, és egyik sem meri tagadni, hogy haragudott, mert a káromkodás miatt alig érté meg a cseléd, mit parancsoltak neki.

A mint az árjegyzéket fölmutatta Szentpáli, hirtelen elcsöndesedett az egész társaság, s az egyik veszett fejszének nyeleképpen kérdi:

- De hát ki fűrészeltette be a tengelyt?

- Mit kérded, bolond?... mondja Józsa Gyuri, - neked csak kétszáz forintodba kerül a méreg, de én akkor is hat tallérral többet fizetek, mert én a befűrészelésért is fizettem; aztán mégsem tudom, hogy hát az én tengelyeimet ki fűrészelte be!

- Egy tallérért azt is megmondom! Ígéri Szentpáli.

- Elárult a gazember, de most mindjárt megfojtom.

- Hadd éljen, szegény pára, - védi amaz, magához intve a reszkető szolgát, megkérdezvén: Mennyit kaptál egy kocsiért, valld meg?

- Minden kocsiért egy tallért adott a nagyságos úr.

- És tőlem kapsz két tallért, - mondja Szentpáli nevetve, - hanem ha máskor megörülsz valaminek, ne örülj fönnszóval, hogy más is meghallja, mint én.

Most már az egész társaság kibékült, Szentpálinak a büntetéspénzt lefizették minden kötekedés nélkül, és vacsora alatt Kulcsár Istvánnak kézbesítették.

Józsa Gyuri nem mert dörmögni, vigasztalódást akart lelni azon körülményben, hogy mások is fizettek; de hogy Szentpáli nevessen az ő rovására kétszer: ez nem engedte megnyugodni, mindenféleképen gyötörte nagy fejét, hogy ezt illőn visszafizethesse. Ha ma nem, holnap, vagy holnapután, akármikor, de érzékenyen, hogy ötvenkét vármegyébe szétmenjen a híre, s még az ötvenkettedikben is azt mondják: Józsa György legnagyobbat nevetett; mert ő utoljára nevetett.

- Mit búsulsz, Gyurka? - kérdi Szentpáli György úr mellé ülve.

- Nem búsulok.

- Meddig maradunk itt?

- Egy hétig! Mondja a másik olyan hangon, mely engedelmességet követel, a kis király kárpótlásul meg akarván kísérteni, hogy a többi engedelmeskedni fog-e?

- A meddig te akarod, pajtás, itt már semmi szavam, - hallottátok fiúk, kiáltja Szentpáli, Gyurka egy hétig akar itt maradni?

- Maradunk egy hétig! Hagyja helyben valamennyi, különösen a gazda, ki Józsa Gyuri előtt hálásan emelinté meg hímzett fejtakaróját, mi annak rendkívül hízelgett, és annyira szelídíté, hogy Szentpálinak öleléseit nemcsak eltűrte, de viszonozta is:

- Te vagy az én kedves pajtásom, mondja elérzékenyedve, de magában azt nyögvén: mégis lúddá teszlek egyszer!

Az "Aranysas" vendégfogadós sietett a konyhára, egyheti étlapot szerkeszteni a kedves vendégeknek, fölosztá köztük a két süldőt sülve és főlve minden alakban; nekem pedig odább kell fűznöm a tárgyat, hogy míg az "Aranysas" fogadós két süldőjét megeszik, mi történik elmondani való?





1. A régi orvostani épületet érti Vas Gereben.






Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License