Nevelő kerestetik.

Hát Endréből mi lett? Kérdik olvasóim, kiknek megmondván először is, hogy a fiút Józsa Gyuri bácsi hazavitte, a másodikat még inkább megértik, ha mondom: - Endréből lett - Bandi!

Már gazdálkodási szempontból is elengedhetik önök azt, hogy Józsa György uramnak háztartását, szokásait leírjam, mert ez olyan hosszúra nyúlnék, hogy könyvemet legalább is egy forinttal megdrágítaná. Józsa Györgynél semmi sem hasonlított más jóravaló ember szokásaihoz, - egy rengeteg kastélynak volt ő tölteléke, ki mellől a jó bútort és egyéb értékes holmit a cselédek fizetés és gorombaságok fejében régen ellopták már. Cselédjeit nem fizette, hanem akár hiszik önök, akár nem, én elmondom, úgy, ahogy hitelt érdemlő embertől hallám: megegyezett tisztjével, cselédjeivel szabad lopásra; hanem jaj volt annak, kit megcsípett, mert szaladhatott előle a rajtavalóval, különben meg is lőtte volna.

Egy ország beszéli bolondjait, tehát ne kívánják önök, hogy én a szerecsent fehérre mosdassam. Bolond volt, bolondságánál csak a gazdagsága volt nagyobb, melyet még ő sem tudott tönkre verni, de a ki hozzávetődött kenyérkereset végett, az olyan éhes volt már, hogy az magába Józsa Gyuriba is beleharapott volna.

Egerben, Debrecenben, Hajdú-Böszörményen, Kecskeméten, Gyöngyösön és Tisza-Füreden a korcsmárosok mindig Józsa Gyurinak keresnek tisztet, kocsist, inast, gazdasszonyt, bérest, csőszt, gulyást és kanászbojtárt, és hogy még egygyel több dolguk legyen, megizente nekik: keressenek neki egy nevelőt, és küldjék hozzá, az utazási költséget megfizeti. Annyi esze úgy is volt mindenkinek, hogy olyant utasítson hozzá, ki az utat gyalog is megteszi odáig, mert hogy onnét gyalog is jön vissza: egész világ tudta.

Sokféle vándorlólegény van a világon, nevelő is akad elég, és a tisza-füredi úton minden harmadik nap ballagott egy a híres barlang felé, hol Józsa Gyuri maga volt a sárkánykígyó, a "kárbunkulus" pedig az lett volna, ha valaki eltalálná, hogy Józsa Gyuri milyen nevelőt akar, mert erről semmi bizonyosat sem tudtak mondani a tisztelt korcsmáros urak.

A legelső bemutatván magát, megcsinálván az emberségtudáshoz akkoriban szükséges "lábvakarintás"-okat, nagy büszkeséggel mondja:

- Mélyen tisztelt uram, én hat nyelven beszélek.

- Hát azt nem mondaná meg, amice, hány nyelven eszik?

- Uram, én, ki a múzsákkal foglalkozom egész nap, nagyon keveset áldozom az anyagiságnak.

- Úgy, mondja Józsa Gyuri, gyanakodván, hogy az amice ugyan keveset eszik, de annál többet iszik; azért minden tartózkodás nélkül kérdi: hát azt nem mondaná meg, ilyen vékony ebédre mit szokott inni?

- Azt, ami a múzsák papját leginkább megilleti, vizet. Így illik elmenni a Helicon kútjához.

- Öcsémet is oda vinné el itatni?

- Mi lenne főbb feladatom, mint bevezetni a tudományok titkába, hogy az élet ösvényén el ne tévedjen.

- Dejsz, amice, elég egyenes föld a Hortobágy, itt el nem téved.

- De az élet, mélyen tisztelt uram, az élet.

- Már arra volt gondom, hogy a fiú megélhessen, - azon ne búsuljon, csak maga élhessen, amice.

- Tehát szabad remélnem, hogy az ifjú plántát a tudományok kertjébe ültethessem?

- De amice, - mondja Józsa Gyuri, még olyan fazekas nem született, ki az én öcsémből virágos cserepet csináljon; - meg ha meg kell vallanom, nem is akarok én kertészlegényt fogadni melléje.

- Kérem alássan - mondja a másik megrémülve, - talán nem jól méltóztatott engemet érteni, mert én metaforákban beszéltem.

- Én meg csak úgy sarkantyús csizmában beszélek, hallja maga, amice, aztán azt mondom: hogy a költségét megfizetem, amiért ide fáradt; aztán jó egészséget kívánok.

- Mit hallanak füleim? - Bámul a nevelő.

- Ha így nem érti, amice, inkább én is metaforában mondom meg: A múzsák fia hiába fáradt idáig, mert kutunk ugyan van, de ott a béresek itatnak, aztán az sem hegyen van mint Helicon, hanem sík földön, azt pedig nem kívánhatom, hogy a múzsák fia neki hasaljon a pocsolyának, mert hátha az öcsém is eltanulná. Jó egészséget!

Ez aztán vihetett hírt a nagy világba, honnét minduntalan jött egy másik, aztán meg ment is, tudniillik vissza, mert még az is jó varga, ki a lábra vett mérték után jó csizmát tud szabni, hát mennyivel nehezebb olyan fejhez alkalmazkodni, mint Józsa György uramé, kivált mikor azt kellene kitalálni, mi van abban a fejben, ha már úgy nem okoskodik valaki, hogy azt kellene keresni, ami nincs benn.

Ezt már meglehetősen indult, megvallotta, hogy ő sohasem volt nevelő, a kirurgiából csapták ki Pestről: mert megitta a borszeszt, melyben természeti ritkaságokat szoktak eltartani. Egy szóval sem mondta, mint a többi, hogy ezt meg ezt tudja, mert hátha kikérdezik? És állt, mint a bálvány, midőn Józsa Gyuri sorra kérdezte:

- Tanult-e filozófiát?

- Nem én, tekintetes uram.

- Hála istennek! - Mondja magában Józsa Gyuri aztán hangosabban megjegyzi: - Elég lesz ide kevesebb prudentia is, amice, tudja, mi az a prudentia?

- Hogy ne tudnám! - mondja a fiú megörülve, hogy ő is tud valamit, nem is gyanítván, hogy a tekintetes urat éppen ezzel ijeszti meg legjobban: Prudentia diákszó, s magyarul azt teszi, hogy: sótartó.

- Hála istennek! - Mondja Józsa megint éledve s újra kérdezgetve mindent, mire a fiú folyvást nem tudommal felelt, kivált a nyelvekből rettenetesen árva volt a jámbor, azért nem is akart már többet kérdezni, hanem a fiú nagy mentegetve mondja:

- Németül sem tudok ám!

- Azért sem ütöm agyon. - Véli Józsa György majdnem befejezettnek vélve a próbatétet és már a fizetésről gondolkozott, midőn a boldogtalan azt mondja:

- Hanem majd megtanítom én az úrfit valamire, - vigyorog a boldog ember, - tudok én rusnyák nyelvet, s az úrfi fél esztendő alatt akár akarja, akár nem, olyan muszka lesz...

- Szaladj! aki irgalmad van, még a házat is fölgyújtom utánad, csak egy szó férjen ki rajtad. - Ezzel a boldogtalant leverte az emeletről és szerencséje, hogy az ebek a csősztanyára mentek ki csont után szaglászni, minthogy Józsa Gyurinak otthonlétében kenyérhéj sem került, - különben azok kísérnék el odább.

Ekkor vette észre Józsa Gyuri, hogy mily nehéz dolog a nevelés, mely egyedül az ő vállaira nehezedett, és hogy neki is engedékenyebbnek kell lenni. Nem lehet kívánni az emberektől, hogy egytől egyig mind agyafúrt szamár legyen. Hisz a korhelykompániában elég okos ember van, csakhogy egyik sem veszi valami nagy hasznát, de meg nem is szorult rá, hanem jó cimborák, bundát borotválnak, szénaülés alá parazsat raknak, levesbe hánytatót tesznek, aztán egyik sem haragszik meg. Tehát vigye az ördög, tanuljon valamit, de verekedjék, legyen garázda, - legyen vásott ember, - tanuljon el minden kópéságot, s ahol egy kicsapott diáknak hírét hallja, megfogadja melléje, majd az éleszti benne azt is, a mi elaludt.

Alig várta, hogy a debreceni legátus diák megforduljon a vidéken, ámbár hozzá nem szokott eljönni, de minden csősznek, gulyásnak kiadta a parancsolatot, hogy elfogják mendikánsával egyetemben, és vezessék be hozzá.

Be is vezették, hanem meg is csömörlött a debreceni kollégiumtól.

- Na, öcsém, csaptak-e ki valakit mostanában?

- Három úrfit, tekintetes uram!

- Ugyan miért?

- Pipaszóval jöttek a kollégiumba.

- Büdös dohányuk volt úgy-e?

- A legjava füzes-gyarmati, tekintetes uram, most mind a három otthon szívogathatja, mert a kollégiumból kiszorították őket.

- Aztán már az ilyenért is kicsapják a diákot?

- Még olcsóbbért is, tekintetes uram, - állítja a legátus, - nagy rend van Debrecenben.

- Ott is veszhet miattam, az én öcsém ugyan nem látja sem kívülről, sem belülről: elviszem Patakra.

- Ha még szigorúbb nem volna!

- Mi a ménkű, hát hova eresztik be az embert legolcsóbban?

- Azt tartom, Kecskemét leglágyabb, mert oda már csak az megy, a ki a homokban reked, vagy Debrecenből, Patakról megszalasztják. A kollégium is nagyon szegény, azért fogják az embert. Egy-két jó forintért könnyen beeresztik azt is, kit máshonnan elcsaptak.

- Jó, hogy tudom, - véli Józsa Gyuri egészen Kecskemétre szánva el magát, - csak még egy kedve szerint való fickót kaphasson Bandi mellé, azért újra kérdi: Ugyan, uramöcsém, nincs Debrecenben heverőben egy pár kicsapott diák?

- Aki volt, jóformán elment komédiásnak; mert most volt ott egy társaság, az eleje tegnap indult ki, Debrecenből, amint jól értém tőlük, Szilvásra mennek gr. Keglevich Miklós úrhoz. Azt is hallám, hogy néhány még elmaradt, míg a gróf utánuk küldi a pénzt, hogy magukat kiváltsák a debreceni adósságból.

Józsa Gyuri valamit gondolt, a legátust megkínálta ebéddel, de csak egyszer, hogy emberség híjával ne legyen, azt gondolván, hogy a legátus majd szerénykedik és elmegy, azonban a legátusdiák éppen szerénységből nem ment el, és megette, a mit szorultságból összekotyvasztottak, megtoldván a gazdának ebédjét három emberre.

Ebéd után elment a legátus, és a mily szaporán lépdelt, azt hihetném, hogy még máshol is akarna - ebédet enni, Józsa Gyuri pedig lesette az elmaradt komédiásokat, talán válnék belőlük egy Bandi úrfi mellé.

Harmadnapra alkonyat felé már messziről látja, hogy két kaputos embert kísér az öreg gulyás, így semmi kétség, komédiásokat fogott; azért Józsa György néhány kutyaságon törte fejét, hogy a két embert szépen kipróbálja.

Megparancsolta a vacsorát négy emberre, és előhozatott egy széket, melynek szép tulajdonsága az volt, hogy amint ráültek, mind a négy lába hirtelen szétment, és a vendéget a földre ültette le. Ezt tetette az asztalhoz, jól megnézvén az elhelyezést, hogy valamiképp maga alá ne kerüljön, hasonló lévén a többihez.

A vendégeket bekísérte az öreg gulyás. Józsa nevetve fogadta őket, s az első bevezetésnél észrevehették a fiúk, hogy a híres Józsa Gyurinál vannak, és hogy miattuk sem teszen kivételt, hanem ott teszi őket lúddá, ahol legkönnyebben lehet.

- Na, komédiás, vagy mi vagy, megfogtalak benneteket, úgy-e?

- Igenis, meg vagyunk fogva, - tekintetes uram, - mondja az egyik, alacsony himlőhelyes legényke.

- Megijedtetek úgy-e, mikor a csősz megfogott?

- Nagyon megijedtünk, tekintetes uram, - attól féltünk...

- Hogy kötve hoz be, úgy-e? Vág a szóba Józsa.

- Attól nem - véli a himlőhelyes, - hanem hogy elereszt; mert a Hortobágyon eltévesztettük az utat, aztán hol háltunk volna az éjjel?

- Na, ne búsuljatok: ma nálam esztek vacsorát.

- Akkor tessék az ebédet is hirtelen betálaltatni, mert mi még ebéd előtt volnánk.

- De lesz-e bukfenc? kérdi Józsa Gyuri.

- Akármennyi, tekintetes uram, - válaszol a kérdett, - de előbb be kell fizetni, aztán kezdődik a komédia.

Józsa Gyurinak pocakja szinte remegett a nevetésben, tetszett neki a bolond kedvű fiú, ki Józsa Gyurinak így befelelgetett, - most már a másikra volt kíváncsi, hát az mit tud?

- No fráter, - kérdi azt is, - hát te mit tudsz?

- Semmit! Volt rá a nagyon komor válasz.

- Azért fizet a gazdád?

- Nem hinném, hogy a fizetés meglátszanék rajtam.

- Komédiás vagy úgy-e?

- Úgy mondják, tekintetes uram, - én nem tudom, - mondja az egykedvű fiú, - nagyon nehéz mesterség az a komédia.

- No hát bomolj egy kicsit, aztán majd megmondom én, mit tudsz? Mi voltál a komédiában?

- Voltam király, koldus, úr, paraszt; de valamennyit elfeledem, mihelyt lelépek a deszkáról.

- Még a királyságot is?

- Száraz kenyér is alig jut néha előadás után; de jó ízűen esik, mert nem jut eszembe, hogy a komédiában király valék.

- Szegény koldus! mondja nevetve a másik.

- Nem emlékszem rá, hogy koldultam volna, - s mikor a komédiában kérem az alamizsnát, tudom, hogy pénzért eresztettük be. És ha játékom sikerül: nem én sírok, hanem a közönség.

- Úgy látszik fráter, te úrnak is elég büszke tudnál lenni; talán sokszor játszatták veled?

- Elfeledtem a szerepet, uram, - mert midőn jobbágyot játszom, nagyon megharagudnám magamra, hogy úr koromban jobbágyok zsírján élődtem, és vérig verettem őket; azért bocsáss meg jó uram, szerepeim csak a deszkán jutnak eszembe, bukfencet hányni pedig nem tudok.

A színész nem maradt adósa saját mesterségének, a hang engedelmeskedék a lélek fölindulásának, Józsa pedig annál inkább nem tudta, mit feleljen? Csak arra volt esze, hogy a komoly fiút még ma bolonddá tegye. Egyik sem vette észre, hogy a kis fiú az ablakban hallgatta a beszédet, és néhány könyű szaladt le két orcáján, jeléül, hogy a szegény magyar komédiás azt a szerepet is érti, mit nem a súgó mond néki.

A bácsinak valami jutott eszébe, hirtelen kiment, ez alatt a kis fiú nem tudott ellenállani, hogy a színészhez ne lépjen, míg a másik, a himlőhelyes, néhány füstös családi képet nézegetett a falon.

Oly bizalmas volt e megközelítés, hogy a fiútól tartózkodni sem lehetett. A fiú néhány szóval megértette magát, s a nyájas fogadásért a színészt a mellékszobákba vezette az ebédlőig, hol a fiú bizalmasan mondja:

- Bácsi! az utolsó székre ne üljön.

- Miért? kérdi a színész megnézve a széket.

- Bandi! kiált Józsa Gyuri a negyedik szobából, s a fiú elrohant, a színész pedig az utolsó széket hirtelen az első helyre cserélte, úgy ment vissza a többihez.

A gazda azalatt a himlőhelyessel bolondozott, tréfának nem volt híja, mert a himlőhelyes helyre akarta ütni a hézagot, mit a pályatárs Józsa Gyuri kedvén ütött, legalább vacsora előtt ki ne dobassa őket a kastélyból.

Irtóztatókat nevetett a gazda, hanem ezen hahotába némi anticipált vigyorgás is keveredett, elgondolván, hogy az a komolyabbik mint fog a padlón elnyújtózkodni, mikor a vacsorához leülnek.

Bejelentették a levest, és Józsa Gyuri tolta maga előtt a megfogott vendégeket, s éppen a komolyabbnak adott legnagyobb becsületet, azt tolván legelöl.

Belépvén az étterembe, az előretolt vendég az utolsó helyhez állt, ámbár a gyanús szék éppen azon a helyen volt, amint maga kicserélte.

- Oda majd én ülök, fráter! mondja Józsa Gyuri a székbe kapaszkodót elhúzva, ámbár az nagy alázatosságot tettetve, sehogy sem akart az utolsó helyről elmenni.

- Nekem itt is jó lesz, tekintetes uram.

- Otthon parancsolj, fráter, te itt vendég vagy, téged illet az első hely, a gazda mindig utolsó ember a maga házánál.

Végre engedelmeskedének, mindenki székéhez nyúlt. Józsa Gyuri már előre retteneteset kacagott, úgy ült le a székre: de a nevetés hirtelen elmaradt, s a vendégek el nem tudták gondolni, hova lett a gazda, kivált mikor az abrosz is megindult és vitte a levest a megszökött gazda után, és ha a himlőhelyes hirtelen utána nem kap: Józsa Gyuri másodszor volna megkeresztelve, mégpedig forró marhahús levessel.

- Kutyabaj sincs! Mondja Józsa Gyuri föltápászkodván a padlóról; hanem azért mégis szerette volna a széket az inas fejéhez vágni, azt gondolván, hogy az cserélte ki a széket.

- Mi baj? kérdi a himlőhelyes, más széket adván Józsa Gyuri alá.

- Elcsapom a gazembert! Mondja György úr az ajtó felé nézve, honnét az inast várta.

- De itt én vagyok a bűnös, tekintetes uram, - mondja a székcserélő, - minthogy előbb észrevettem, hogy a széknek egyik lába félre áll, az első helyről az utolsóra tettem, hogy nekem maradjon; a tekintetes úr az oka, hogy oda nem eresztett engem.

- Mondom, kutyabaj sincs! állítja Józsa Gyuri, keservesen tapogatva a kénytelen ültetésnek helyét, mi annál inkább fájt, minthogy azt másnak szánta, s azt a másikat nem lehetett most már a pad alá ültetni.

Kozmás lett a vacsora Józsa György uram szájának, szerencsére nem volt igen hosszú, s az ülés kínja nem igen hosszan emlékezteté a jámbort a kudarcra, vacsora után tehát sokkal vidámabb volt. A himlőhelyes színész hatalmas kedvében volt, egyik adoma után a másikat mondogatta, legalább annyit nevethetett a gazda, hogy a vacsora ára bőven meg volt fizetve, tán még az ágyak ára is, ámbár azokról elbeszélni való is van még.

- Éjszakára szabad fekvőhelyet kérnünk? mondja a himlőhelyes, - a földön is szívesen elfekszünk akármi rossz szalmán.

- A legjobb ágyaimban alusztok, amice. - olyan ágyban még sohasem aludtatok. Menjetek.

- Köszönjük alássan a szíves jó tartást, - köszöni mind a kettő, - minthogy hajnalban szeretnénk odább menni, mert negyed napon Szilváson kell lennünk, - egyúttal búcsút veszünk a tekintetes úrtól.

- Szerencsés utat kívánok.

A színészek elmentek a kijelölt szobába, s a két ágyban elhelyezkedének, de egyetlenegy vánkos sem volt az ágyban.

Nem tudták elgondolni, gondatlanságból hiányzik-e a vánkos, vagy ez már különös háziszokás? De végre megnyugodtak, és már el akarák oltani a gyertyát. Ekkor lép be Józsa Gyuri, s a félig nyitott ajtón beszól:

- Ha valami hiányzik, húzzátok meg a csöngetyűt, mindjárt bejő a cseléd. - Aztán megint betette az ajtót.

Persze, a vánkos nagyon hiányzott, s az elfáradt utasok szerették volna fejüket a legjobban elhelyezni, azért éltek a szabadsággal, és néhány percig tartó tanácskozmány után az egyik elszánta magát a csöngetésre és az ágy fölött lecsüngő madzagot megrántá:

- Puff!

Ez annyit tesz, hogy a madzagrántásra mind a két ágy elereszté lakóját, s az ágyfenékkel egyetemben a padlóra zuhantak.

Hamar észrevették, hogy ez a gazda tréfája volt; ezért most már a két színész sem akart adós maradni, hanem minthogy a szobában körülnézvén, egy kézi fűrészt megtaláltak, elhatározták: hogy hajnalban fölébredvén, a két ágynak összesen nyolc lábát elfűrészelik, s az asztal közepére rakják.

Ne is tessék ezen kételkedni, a társaság maga sem követeli, hogy valami nagy tartózkodást fogjunk rá. - Józsa Gyuri ösmert bolond ember, ki csak azért nem volt terhére a világnak, mert a maga házában lakott; a két színész pedig elszántabb ember volt megküzdeni egy szent eszméért, mintsem valami különös bátorság kellett volna ahhoz, hogy egy goromba disznónak éretlen vad tréfájáért meg ne fizessen. A vacsora árát humorral fizették ki, - olyan kész pénz, mi néha megszerezhetlen. - Miért maradjanak adósok? - Nem is maradhatnak: Józsa Gyuri komédiásoknak tartá őket lenni, fizesse meg a komédia árát. Hisz nem kérnek készpénzt; nyolc darab ágyláb mindig elég olcsó bemeneti díj a komédiáért, mert nem kell kételkedni, a fiúk hajnal előtt lefűrészelték a nyolc lábat, és egy lepedővel átszorítva az asztalra tették.

Midőn elmenni akartak, akkor vették észre, hogy a folyosóra nyíló ajtó be van zárva, kénytelenek voltak az oldalajtón át a mellékszobába menni, s a harmadikban nyílott meg az ajtó.

- Mentek már? kérdi Józsa Gyuri a neszre fölébredve.

- Igenis megyünk már! felel meg a székcserélő elég érthető hangon.

- Jó volt az ágy?

- Fölséges! felel vissza ugyanaz az ajtókilincset tartva.

- Volt-e minden, ami kényelmetekre szükséges volt?

- Több is, mint kellett volna. Ami fölösleg volt, az asztalra tettük; ott meg lehet találni keresés nélkül. Jó egészséget kívánunk.

Ezen búcsú után megindultak, s mire a nap följött, régen elhagyták azon irányt, melyben őket megkergethették volna, mert erre számítniok kellett.

Józsa Gyuri nem értette a különös beszédet, de oly édes volt az álom, hogy attól megválni nem akart, így reggeli kilenc óra lehetett, midőn az ágyat elhagyta. Mindjárt eszébe jutott a két diáknak elmenetele, s a magyarázatlan beszéd. Rohant tehát a diákok hálószobájába.

Kinyitja az ajtót, s a két ágyat megalázkodva a földön látja. De hát hova lett az ágyak lábai, csak nem húzódtak az ágyak alól a takaró melege közé? Ekkor jut eszébe, hogy a magyarázat az asztalon lesz, hisz maguk mondák, hogy ami fölösleges volt, az asztal közepére tették: íme, a lepedőben ott volt mind a nyolc láb.

- Utánuk! kiált Józsa Gyuri föllármázva a cselédséget, a hány befogható ló volt, elugratták a komédiások után, a lovaglónak idáig hallatlan szót, huszonöt forintot ígérvén, ha valamelyiket vissza tudnák hozni.

Senkinek sem jutott eszébe egyéb, mint hogy a két gyalog-úr bolonddá tette az uraságot, mert szörnyű jó kedve van, legalább ilyen boldog vigyorgásban sohasem látták még; annál nagyobb kedvük kerekedett megkergetni a szökött vendégeket, tökéletesen meggyőződvén, hogy baj nem érheti őket.

- Bandi! kiált a fiú után a bácsi, - szedd össze mindenedet, holnap Kecskemétre megyünk, lesz már neked való ember! azt mondja Józsa Gyuri, nem is kételkedvén, hogy az ilyen gyalog járó fickó vékony konvencióért is ott hagyja a komédiát, ő pedig csak ilyen pajtások mellett éri el azt a célt, hogy Szentpálival kudarcot vallasson. S e gondolatnál megtapogatta oldalzsebében az írást, melynek minden betűje oldalába sütött, és az lenne legboldogabb órája, midőn legkíméletlenebb kínzójával számadását kiegyenlítheti. Akkor, de csakis akkor lesz ez a nagy bankó apróra fölváltva.

Milyen boldogság lesz országos kacajjá tenni győzödelmét, - egy megvénült bolondot olyan járomba hurcolni, mit a fiatal is gyakran nyögve hord csak.

Minduntalan az ablakhoz nézett, hozzák-e már a komédiásokat?

Bandi nem búsult, a fiú annyi értelemre vergődött már a nagy fővárosban, hogy a két színész humorában megérté az erőt. - Azt is tudva, bátyja mit akar vele célképpen elérni, lelkének egész örömével csüngött a gondolaton, hogy kiszabadul az eddigi börtönből, és a tudományok után nyújthatja ki kezét.

- Hát a pipa hol van? kérdi a bácsi a megkínzott gyermeket, ki otthon már ilyen eledellel is kénytelen volt élni.

- Azt is elviszem? kérdi a fiú.

- Azt is, meg fél mázsa dohányt, - ha a professzoroknak nem tetszik, megmondhatod, hogy uradbátyádnak egy batkáját sem váltják föl.

A készület meglőn, de a lovászok ember nélkül tértek vissza. Ekkor maga fogatott be, jól emlékezvén, hogy Szilvásra mennek, tehát utánuk, bíztatja önmagát, hozzátévén:

- Szilváson fogok majd nevelőt!