Néhány adoma.

Józsa Gyuri érkezett meg, legelső kérdése is az volt az udvaron: Itt van-e Szentpáli?

Milyen jó kedve volt, midőn azt mondák, hogy nincs itt. Bárcsak el se jőne, csak addig ne jöjjön, míg Bandit Kecskeméten elültette, még útjában lenne, midőn a két komédiás közöl az egyiket megfogná.

Bemenvén a házigazdához, mindjárt a két szökevényt kérdezte, s a gazda a mondottak nyomán megnevezte Megyerit és Nagy Pistát, azt is megmondván, hogy az egyiket nevelőnek akarja megfogadni Bandi öccse mellé.

A szobában egy harmadik is volt, kit eddig nem mutattam be. Józsa Gyuri nem kívánt ilyen szertartást; tehát hadd maradjon a sarokban, miattunk meghallgathatja, mit akar Józsa a két színészből faragni; de ments meg isten hogy valamelyik odahagyja a magyar színészetet.

Nehéz volt eltalálni kérdés nélkül, hogy mért bolondul úgy a komédiások után? Csak midőn a sok ruhában sülni kezdő Gyurka bácsi a szomszéd szobába ment el, kérdezte az ismeretlen a grófot a különös szándéknak megmagyarázása végett.

- Kedves Katona barátom, az egy bolondot keres, ki Bandi öccséből urabátyjánál is nagyobb bolondot neveljen, s amint látom, ezt a komédiánál keresi.

- Nevelőt? Kérdi Katona, "Bánk bán"-nak szerzője, ez időben kecskeméti lakos és ügyvéd mesterember. Valóban nem értem, mit akar?

- Fogadásból egy szilaj csikót akar belőle nevelni, s minthogy eddig azt látta, hogy a tinót mindig vénebb ökör mellé fogják, hogy az a tanulatlant is a rúd mellé szoktassa, - most ennek példájára egy olyan félbolondot keres, ki mellett a fiúnak egészen elmenjen az esze.

- Bizonyos benne, gróf úr?

- Szavamat adom. Bizonyítja a gróf, - és még azt is mondhatom, hogy e gyermek szánandó áldozata lesz bátyja bolondjának.

Józsa bejött a másik szobából, Katona nem akadályozá a beszélgetést, de figyelt minden szóra, és leste, mikor lehetne neki is közbeelegyedni.

- Meddig maradsz itt Gyuri?

- Ha ki nem dobatsz, Miklós, egy huszonnégy óráig itt maradok, azután indulok Kecskemétre a fiúval.

- Hát mért Kecskemétre? Debrecen nem volna közelebb?

- Nagyon civilizálódik a kollégium, már pipázni sem szabad a diáknak, pedig a sertéshús is tovább eltart, ha a füst megjárta.

- Úgy, tehát Bandit úgy szeretnéd nevelni, mint a sunkát, hogy a kéményben is lógjon.

- Debzon csak azt gondoltam, hogy Debrecenbe az menjen, aki rektor akar lenni, vagy kálomista pap; Bandi öcsém hadd legyen úr, neki arra van legtöbb hajlandósága, nagyon szereti a cukrot, fontszámra ette nálam otthon.

- Ha már a cukrot is szereti, persze, hogy úr lesz; úgy-e Katona barátom? Kár volna a hajlandóságot zavarni.

- Szörnyű kár volna, - mondja Katona, bevonatván a beszédbe, a tekintetes úr, látom, a gyermeknek hajlandóságait kutatja; azt igen bölcsen teszi, az egyszeri apa is elment tanácsot kérni a paphoz, vajon helyben hagyja-e a pap az ő okoskodását fiaira nézve: Az 1-ső - azt mondja a paraszt, azt gondolja, vagy pap legyen, vagy szabóinas, mert egész nap otthon ül. A 2-ik jó lesz tán orvosnak, mert amilyen disznó gyomra van a kölyöknek, világosan mutatja, hogy semmitől se undorodik meg; tehát legyen orvos. A 3-ik talán legjobb lesz prókátornak, mert amennyit az hazudozik, az bámulandó dolog: egész nap nem jő ki egy igaz szó a száján. Miért ne tehetne így a tekintetes úr is?

- Látod, Miklós, - mondja Józsa Gyuri, a maga malmára szánván ezt a kis vizet, - nekem is van eszem.

- Nem tagadtam én azt soha, csakhogy az a természeted van, ha valami agyafúrtságot mondanak, mindjárt azt hiszed, hogy terólad beszélik, és félre vered a harangot.

- Veszedelmes elv! Mondja Katona, a mesében beszélik, hogy egy társaságban eltévedt egy két garasos, a vendégek röstelték a dolgot, és szerették volna megcsípni a tolvajt. Valakinek eszébe jut egy tréfa, kéri a társaságot, mindenik tartsa föl a jobb kezét. Megtörtént; a bűvész kérdi: Mindenki föltartotta jobb kezét? Midőn mindenki igent mondott, hirtelen utána kérdi: Az is, aki a két garasost eldugta?... Mire a tolvaj ügyetlenül azt feleli: Az is! - Ez igen veszedelmes elv, inkább tagadni kell, még ha ráfognák is, mint az egyszeri csibetolvaj cselekedett: a bíró azzal akarja megcsípni a tolvajt, hogy szembe állít néki két tanút: Íme, itt van két tanú: tehát kettő látta, mikor csibét loptál! Mire a tolvaj azt mondja: én meg ötvenet is állítok olyant, aki meg nem látta.

- Hát erre mit mondasz, Gyurka?

- Ebből is tanultam valamit, legalább Szilvásra nem jöttem egészen hiába.

- Tanulhatsz te ma itt többet is.

- Minek? Hátha kicsapna a korhely kompánia, hogy okosabb akarok lenni, mint a többi.

- Hát ilyen kompánia is van? - Kérdi Katona.

- Mégpedig igen hatalmas! - Mondja Józsa Gyuri, kipróbált korhelyeket szoktunk csak bevenni.

- Londonban is van egy társaság, a gorombák társasága, s a ki tagul akar fölvétetni, folyamodványában érdemeit igazolnia kell. Egy alkalommal valaki folyamodott a társasághoz, hogy tagjai közé fölvenné, - a mi érdemeit illeti, majd akkor mutatja be tettleg, ha a társaságba lép, mert ő akkor a társaság engedelmével a legelső szemközt jövő tagot vékonyba fogja ütni. Már majdnem valamennyi azon véleményben volt, hogy ennél gorombább tag mostanában nem igen jelentkezett, de az elnök fölvilágosítá a tagokat a tévedésről, mert az illető folyamodó nem hogy nem vitt még hasonló dolgot végbe, sőt arra most is engedelmet kér még. Ekképp a folyamodót a gyűlés visszautasítá.

- Mégis dicső nép az az angol! véli Józsa Gyuri, a beszédet most már nem Keglevichhez, hanem az adomázóhoz intézve, azon reményben, hogy ott még több adoma is lesz.

- Tudja ön, mi különbség van az angol és német ember között?

- Nem tudom.

- Az a különbség van, hogy az angol annyira megtartja a társadalmi szabályokat, hogy ha valaki éppen a vízbe fulladóban van már, mégsem segít, csupa illemszabályok miatt, mert azt mondja a segítségért ordítozónak: Uram! nagyon sajnálom, de nem segíthetek, mert nem voltunk még egymásnak bemutatva. Míg a német annyira emberségtudó, hogy ha egy hajó elsülyed, a német ember mielőtt víz alá buknék, leveszi kalapját, körülnéz és búcsúzva mondja: Uraim és asszonyaim, van szerencsém magamat minden részre ajánlani. Így fullad a vízbe.

Józsa Gyurit nem igen kellett csiklandozni, nála a vigyorgás szerencsésen kifejlődött, elképzelhető hát, hogy a sok adomát milyen gyönyörrel hallgatta, csak azt szerette volna előbb tudni, hogy ez idegen voltaképpen honnét szakadt ide? Ingyen jött, vagy pénzért? Mert az utolsó esetben aligha alkuba nem állna vele, s bizonyosan, mint az ismétlő órát, naphosszat üttetné.

- De csak van esze annak az ángliusnak? Véli Józsa Gyuri, odább akarván tolni a beszédet.

- Az a kérdés, mennyi?... jegyzi meg Katona, meg ki tudja, hát melyik ember mit ért erő alatt. Az egyszeri francia tábornok előtt megjelenvén egy magyar fogoly, a tolmács által azt kérdezteti a magyartól:

- Na, te szerencsétlen, valld meg, milyen erővel vagytok?

- Ki milyen ember, az választja, - mondja a kérdett, - hanem azt bizonyosan tudom, hogy négy icce bort minden ember megiszik egy nap.

Józsának még inkább kezdett tetszeni az ember, ki majdnem minden szóra egy adomával cifrázza ki a beszédet, és ezen úgy elgondolkodott, hogy végre a gróf verte ki az andalgásból.

- Na, Gyurka, mit búsulsz?

- Hej,... nagy gond van az én fejemen, Miklós!

- Még nem látszik meg, hogy kisebbre nyomta volna a fejedet; most is két akkora, mint másé.

- Amiatt sem búsulnék, nem adnám én ezt három kicsi fejért.

- Éppen úgy méltóztatik gondolkodni, mint az egyszeri nagy fejű pap, kivel a szomszédja, egy igen pici fejű ember, mindig kötekedett, gúnyolván a papot, milyen nagy feje van, s ebben nem fáradván ki, bizonyos alkalommal megint üldözni akarván a papot, azt mondja:

- Na, kedves tisztelendő úr, maga jókor érkezett, mikor az úristen a fejeket osztogatta, elég nagy jutott.

- Igaza van, szomszéduram, - hagyja helybe a pap, - még én jókor jöttem, volt ott nagy, kicsiny egész halom, még szomszéduramé is ott volt, s valaki rámutatott, hogy válasszam azt, de én bizon azt mondtam, - az is bolond volna, aki ilyent választana.

Gyurka mindinkább nézte a különös embert, ki adomáiból soha ki nem fogy, s minthogy ilyen alkalomra elkészülni teljes lehetetlenség, kétségtelen, hogy ez ember nyakig úszik a sok adomában. Józsában érlelődött az eszme, hogy ez embernek hasznát lehetne venni, s ezen gondolat olyan boldoggá tette, hogy Keglevich észrevette a dolgot.

Katonának hasonló tulajdonságáról magának a grófnak sem igen volt alkalma meggyőződni; de észrevette a kettőjük közti beszélgetés után, hogy Katona Józsa Gyurit akarja jó móddal rászedni, - mi volna tehát kívánatosabb, mint a költőt segíteni a kitűzött tervben.

- Gyurka!... mondja a gróf, - ezen az úron fogj ki, ennek mondj valami adomát; nem hiszem, hogy más így malmodra beszélne; és még idézeteket is hoz abból a szentírásból, mit egykor te fognál kiadni nyomtatásban, ha csakugyan leírnál egyebet, mint a nevedet, vagy tán már azt is elfeledted?

- Bizony maholnap azért fordulok hátra, hogy ki az, a kit Józsa Gyuri néven hínak.

- Akkor a tekintetes úr is úgy jár, - mondja Katona, mint az egyszeri paraszt, ki sokáig hallgatta, mi a manó pufog a háta mögött? s a mint visszatekint, akkor veszi észre, hogy őt püfölik.

- Aztán ilyen bolond ember is van?

- Akárhány, uram, - állítja Katona, akár szórakozottság, akár ostobaság legyen, mi az embereket ilyen helyzetbe hozza, legalább én tudok arra is példát, hogy sok ember dolgozott egy szűk irodában, hol egyik ember a másik hátán ült, s két hivatalnok ülés közben hátra tartván lábát, az egyik nagy lármával kapja be lábát, s a másikat kérdi:

- Mi a patvar jutott önnek eszébe, hogy egész délelőtt az én lábszáramat vakarja?

- Ezerszer bocsánatot kérek, - könyörög a másik, - de ez átkozott szórakozottság; s még csak most értem a dolgot, méltóztassék csak elgondolni, szomszéd úr, az én bosszúságomat, mikor én egész délelőtt vakarom lábszáramat, s mégis viszket.

Józsa Gyuri majdnem lefeküdt a földre a nagy nevetésben, ilyen fura dolgot még sohasem hallott, szerencsére ösmerős helyen volt, a nagy karszékben úgy rúgódozhatott, ahogy neki kényelmesebben esett; hanem azt cselekedte is, nyomkodván a széket mindenfelé, és az új szék hatalmasan kiállta a próbát, midőn e hánykódás közben szét nem töredezett.

- Jaj, de elfáradtam a nevetésben.

- Tehát nem mesélek többet! Mondja Katona.

- Nem,... nem,... inkább a földön hentergem, ha ön a széket félti - mondja Józsa Gyuri, engem sohase tessék sajnálni, nekem nem árt meg semmi, talán még a mérget is megehetném, - nekem az sem ártana. Hisz ha valami bajom van, az orvosok megkétszerezik az adagot, hogy kifoghassanak vastermészetemen, és higgye meg, néha még így sem hat rám. És, lássa ön, mégis van valami, mit természetem meg nem szenved, a kolozsvári káposztát.

- Azon nem csodálkozom, - mondja Katona - egykor megtörtént Kolozsvárott, valaki hideglelésbe esett, és az orvosok semmiképpen sem tudták elverni róla a nyavalyát, s ekkor a beteg nagyon megéhezett kolozsvári káposztára, s abból jóllakásig evett. Elég furcsa ugyan, de a betegre nem jött többé a hideg. Ekkor az orvos jegyzőkönyvébe írta, mily hatalmas szer a hideglelés ellen a káposzta. Alig várta az alkalmat, hogy más betegen is megkísértse az új gyógyszert, s íme, jön egy szebeni szász, hideglelés ellen kért orvosságot, tehát mi természetesebb, mint hogy kolozsvári káposztát rendelt neki. Ez a szebeni szász reggelre a káposztától - meghalt! - Az orvos rögtön jegyzőkönyvbe írta, hogy a kolozsvári káposzta magyar embernek hideglelésben orvosság, a szebeni szásznak méreg.

- Gyurka!.. szólítja most a gróf Józsa Gyurit, eszerint te nem vagy magyar ember, hanem szebeni szász.

- Magamért jót állok, hogy magyar vagyok; de a gyomromért nem leszek felelős.

- Most nem vagy éhes?

- Úgy jóllaktam, hogy két napig nem eszem.

- Nem mernélek megkínálni.

- De csak bátran, meglátod, hogy nem eszem.

- Talán a tekintetes úr is úgy tesz, - mondja Katona már a kalapot is kezében tartva távozás végett, - mint az egyszeri német ember, ki panaszolkodva mondá, hogy ő előtte megfoghatatlan dolog, de mégis úgy van, hogy ő egész nap eszik, még sincsen étvágya.

Ezen adoma után a szomszéd terembe ment, s ekként Józsa Gyuri Keglevich-csel együtt maradt.

- Miklós,... hogy hívják ezt az embert?

- Katona József.

- Ez is komédiás?

- Mért kérded?

- Azért kérdem, ha ez is komédiás volna, még inkább szeretném Bandi mellé, mint azt a másik két komédiást. - Hát mondd csak hamar, édes Miklósom, ez is az?

- Az volt, hanem azért komédiás ez most is, talán még több is, mert most már a maga fejéből is csinál komédiákat.

- Tyhű!... ilyen ember kellene nekem, ez tud hazudni.

- No, de még mennyit; - véli Keglevich, nem kímélvén egy kis hazugságot, - hátha még úgy ösmernéd, mint én, s annyiszor hallottad volna mint én.

- Hol lakik, barátom?

- Kecskeméten, minthogy ott prókátor mesterember; de azért fél lábbal mindig a komédiában van.

- Kedves barátom, - eseng Józsa Gyuri a grófnak, - ha te igaz barátom volnál.

- Mit csinálnék akkor, ha igaz barátod volnék, Gyurka?

- Ezt a pörvesztőt rábeszélnéd, hogy az én Bandimat vegye maga mellé, ez volna neki való ember.

- Megpróbálom, barátom; de előre nem ígérek semmi bizonyosat.

- Pedig jobb lesz, ha megalkuszik, mert különben is ellopatom.

- Az már más, - mondja a gróf, - menj tehát szobádba, majd én mindjárt beszélgetek vele.

Elment Józsa, a gróf pedig a szomszéd terembe nézett és Bánk bánnak apját a könyvtárban lelte. Hagyta magát vezetni a különben igen komoly ember, és várta, mit akar mondani a gróf.

- Katona barátom, - tudja-e, hogy Józsa Gyuri szerelmes magába?

- Tudtam, méltóságos uram, és ezt, megvallom, óhajtom is.

- Tehát azért adomázott ön?

- Sohasem cselekedtem ezt még életemben; de egy fiúnak megmentéséért kész voltam más hüvelybe bújni, talán így én is jó leszek a komédiások helyett.

- Így ön elvállalná Bandinak gondviselését?

- Mert szeretnék belőle embert nevelni.

- Tegye meg azt, s ezért az én hálámon kívül áldja meg az Isten.

Katona nem tehette le a hüvelyt, szerepét folytatnia kellett, és Bandit Kecskemétre vitte, hogy megint Endrét faragjon belőle.