Az ellopott vendég.

A csomónak megoldását óhajtják a jó barátok, az indítványozó három kocsival ment Tisza-Füred felé, ellopni Józsa Gyurit tulajdon úri lakából, vagy ahol érik, hadd jőjön a jó pajtások közé.

Az öt mázsás kulcsot nem dobatta ki, ez emlékeztette őt a bosszúra. Reggelenkint újra elolvasta a meggyűrt okmányt, annyi év óta magánál hordja, most annál gondosabban hajtogatja burkába, mert e pillanatban határozódik meg értéke a bosszúnak rég várt órájában.

Nem mert fölmenni Szilvásra, Szentpáli által száz kudarcot vallott; ha az utolsó is ő ellene fordulna, azonnal szörnyet halna. Otthon maradt, enni, inni; aludni nem tudott, bódultként járt a házban. Kiment a síkságra, s a feje fölött elröpülő madár vinnyogását is Szentpáli gúnyjának gondolta.

A szép hintót hiába vette, a félszerben áll a nagy ponyva alatt, feléje sem tekint, a helyett látja az öt mázsás kulcsot, Szentpálinak gúnyját, a figyelmeztetőt, mely szerződésére emlékezteti fölébredéskor, lefekvéskor és egész nap.

Messze ment el hazulról, a kocsiút vezette, és meg sem állna rajta, ha három kocsi nem jőne vele szemközt.

Mindjárt megösmerte az első kocsin a pajtások egyikét, azt is tudta, hogy vendéghívónak jött; de többször nem nevet rajta senki, inkább örökös haragot vesz magára, mint most kinevettesse magát.

Kívánták egymásnak a jó napot, a küldött hazudott valamit, és kínálta Józsa Gyurit fölüléssel, de ő nem kívánkozott az úri kényelemre, gyalog akart hazamenni, úgy sem fáradt el még.

- Akkor én is gyalog megyek! Mondja a küldött farkas, leszállván a kocsiról, és jó messzire gyalogolt. Aztán kínálta ismét a fölüléssel, de az semmi kedvet sem mutatott hozzá.

Alig volt ezer lépésnyire a lak, tovább nem lehetett késni, a küldött jóval előbb karjába kapaszkodott György úrnak, fehér kendőjével hátra legyintett, a kíséret hirtelen leszállt a kocsikról, és György urat körülállták.

- Gyuri, most velünk jössz Szilvásra.

- Nem megyek.

- Tudtam, hogy ezt mondod, - hanem én vendéghívókat is hoztam, nézd, hányan vagyunk, akár ülve, akár fekve, nekem mindegy; a mint ellentállsz: még megkötöztetlek.

- Bolonddá akartok tenni megint?

- Azt nem akarjuk, de azt sem, hogy te tégy bennünket azzá; azért barátom, ülj föl és viszünk.

- Nem megyek nyitott kocsiban.

- Parancsolj hintót, az első állomáson elér bennünket, ott aztán beleülhetsz.

- De magam ülök a hintóban.

- Abból semmi sem lesz, pajtás, én felelős vagyok éretted, tudod, minő haragot vennék magamra, ha elszalasztanálak, azért ülj föl szaporán, egy embert beküldök a hintóért.

György meglátta a csárdást, arra bízta, hogy a hintót utána rendelje. A küldött maga mellé ültette György urat, visszafordultak, az első állomásig sebesen hajtatván, hogy Józsa Gyuri birtokából minél előbb kimenekülhessenek.

Haragos volt a fogoly, nem akart kérdezősködni a szilvási dologról, pedig nagyon szerette volna tudni, mi történt? Az első állomáson a hintóba ült, a puha kényelmes vánkosokra. A kísérő melléje ült, nehogy saját lovain megszökjék, óvatosságból egy embert a kocsis mellé is rendelt.

Nincs menekülésre remény, éjszakai szállásukon hasztalan tűnődött, még az ajtónál is feküdt valaki, kénytelen volt tűrni, hogy vendégnek vitték.

Hányszor lopatott el ő másokat? Mennyit nevetett, ha a makacs vendéget vasvilla között hozták, most magát viszik, fényes hintóban, mégis tűrhetetlen neki.

Másnap, midőn az ismeretes csárda mellé értek, Józsa Gyuri lármát ütött, hogy ő éhes, be akart menni a csárdába. Ezt nem tagadhatá meg a küldött, a csárda biztosabb volt a tömlöcnél, a csárdás a leghívebb kísérő, miért féltené a rabot? Behajtatott a csárda udvarába.

Józsának útközben az jutott eszébe, hogy nagyon jó kedvet mutasson. Beszédbe eredt a régi cimborával, mégis szerette volna tudni, megtörtént-e már a próba?

- Megtörtént! - mondja a másik, nem tagadva a dolgot.

- Szentpáli nyert? - Kérdi Józsa Gyuri idegeiben reszketve.

- Látod, bolond ember, tegnap is azt kérdezhetted volna legelőször, - mindjárt megmondtam volna, hogy Szentpáli...

- Szentpáli...? liheg a fogoly.

- Szentpáli vesztett.

Mégsem hitt, mégis hideg volt homlokán a víz, vagy hazudik a küldött, vagy most akarják bolonddá tenni, s az iratot kierőszakolni tőle?

Leszálltak a kocsikról, György úr a csárdás szobájába ment, vele a küldött és a csárdás, a többi kívül őrködött. Reszketett a fogoly, irománya oldalzsebében volt, attól akart volna megszabadulni, ha egyedül maradhatna a csárdással. Megkérte a kísérőt, hagyná őket magukra, becsületszavára fogadva, hogy elszökni nem akar. A csárdás Keglevichnek leghívebb embere volt, erős is, mint három Józsa Gyuri, nem lehetett a megszökéstől félni. Maradjanak magukra, úgyis hiába beszélne a csárdásnak, hogy megszökni engedje.

- Kend becsületes ember! Kezdi Józsa Gyuri a beszédet.

- Úgy tudom, tekintetes uram.

- Mit parancsolt kendnek a gróf, mikor elindultak kendtek?

- Hogy a tekintetes urat vendégnek hozzuk el, és el ne hagyjuk szökni.

- Egyebet nem parancsolt?

- Nem parancsolt, hanem ez egyben nagyon engedelmeskedem tekintetes uram, azért hiába is találna kérni.

- Nem ezt kérem kendtől, hanem valamit a kend kezére akarnék bízni.

- Akár a világ kincsét, tekintetes uram, csak elférjen nálam.

- Ez iromány csomót adom át kendnek, nekem ez legféltettebb kincsem, ezt kendre bízom. Mikor észre nem veszik, a hintónak posztója alá rejtse kend, vágja kend föl a posztót, aztán gombostűvel tűzze le, majd én megtalálom ezt Szilváson.

- Szóról szóra úgy lesz, - mondja a csárdás, dolmánya alá kapva az irományt,... ezt rám bízta a tekintetes úr, annyi, mintha maga tenné a bélés közé.

- Még egyet, - szeretnék a kend komáival beszélni, eljőne kend velem?

- Írásban akarja venni a tekintetes úr?

- Az szándékom, ha el nem tagadnák.

- Nem is tagadhatnák, már írásban vette ki tőlük tekintetes Földváry úr, én is tanú voltam.

- Még jobb, nem kell lótni-futni az országban, - ha egyféleképen megbuktunk, győzünk máskép. - Okoskodik Józsa Gyuri, aztán irományára gondolva, mondá, tegye el kend az írást, most már jöhet a másik.

Kikiáltott a könyörtelen cimborának, vele reggelizett, s a kocsis is elvégezvén a pihentetést, egy kis abrakolás után készült az útra.

A csárdás ezalatt használta az időt, éles bicsakjával a finom bélésposztón a saroknál nyílást vágott, az irományt a posztó alá csúsztatta, és erős gombostűvel a hasadékot láthatlanná tette.

Bement a vendégekhez, alkalmát találta, hogy Józsa Gyurit megnyugtassa, akkor az is sürgette az indulást aggodalom nélkül. Beülvén a kocsiba, vizsga szemmel kereste az iromány helyét, s a finom posztón az iromány kirajzolta helyét, sőt kezével is megtapintá a rejtekhelyet.

Szilvásig kacagott, nem bánja, hogy viszik. A pajtás ismét szavát adta, hogy Endre hatalmasan győzött, a szavaknak őszinte hangja meggyőzé Józsa Gyurit e győzelemről, azért nevetett oly jóízűn, hogy e győzelemnek utóízét nem ragadhatják el tőle, hisz az okmány a hintó bélése között van.

Tárt karokkal fogadák, még Szentpáli is mosolyogva üdvözlé. A két embernek szeme találkozott, megérték egymást, pillantásuk mondá: végszámolásunk órája itt van.

Szerencsét kívántak neki, elmondák a győzelmet. Józsa csak mosolygott, szemérem nélkül hazudott az elszámlált pontoknál, hisz ő azt mind tudta. A legnagyobbat, az utolsót el sem hagyá mondani, maga hadarta el, s a jó cimborák bámulták a ravasz számítást, tökéletesen elhitték, hogy Józsa Gyuri esze szerént ment így.

Összenéztek valamennyien, a legutolsó közlegény fogott volna ki rajtuk, Brutust játszott volna köztük, hogy az utolsó órában vesse el a színlést? A gróf és Szentpáli pillanatig sem valának tévedésben, tudták, hogy a csárdás mondta meg neki az utolsó kérdésnek megfejtését; azt is tudták, hogy csak alkalom kellene neki, megint az a vad bolond lenne, aki azelőtt volt.

A társaság apróbb csoportokra oszolván föl, beszédtárgyuk a különös fordulat volt, és a többség hinni kezde hogy Józsa Gyuri mától fogva lelöki a régi burkot, hogy új embernek mutassa be magát.

- Próbát akartok tenni? - kérdi Szentpáli.

- Igen! Volt a válasz, s majdnem fogadtak a nagy újdonságra.

A gróf is az indítványozókhoz jött, azok közlék vele a vitatárgyat, s a gróf némileg röstelve kísérletet, azt mondja:

- Nem bánom, akármit tesztek, csak egy kazalnyi elő-szénám van, annak hagyjatok békét, hogy bárányaim számára ne kelljen vennem.

Megint másként alakult a társaság, Szentpáli és a gróf másfelé mentek, helyettük Józsa Gyuri jött ide.

- Gyuri - mondja valamelyik, - egyszer ezt a Keglevichet kellene megharagítani, hadd fizessen az is.

- Nem haragítod meg azt, akár van örökbékesség-szerződés akár nincs, - Miklósnak epéje sincs talán.

- Ne hidd, - tüzeli a másik, most mondta, hogy legkedvesebb neki az a kazal elő-széna, mi amott látszik, azzal kellene megharagítani, hadd fizessen.

- Isten úgyse jó lesz!... kiált Józsa Gyuri, - ne bántsátok, - meggyújtom én, majd vacsora alatt megláthatja a szép tüzijátékot. Úgyis lesz még ma másik komédia is, hadd legyen kettő.

A pajtások hallgatást fogadtak, már azért sem gátolák, hogy mégis kisüljön, hogy Józsa Gyuri most sem józanabb, mint máskor. Ráhagyták a legvadabb tréfát is; ne tartson a dicsősége tovább fél napnál, legalább a többinek vigasztalásul marad, hogy nem ő az utolsó, hanem más.

A gróf Szentpálival sétálni ment, a gróf tudni akarta a fogadásnak másik oldalát is; de Szentpáli nem mondá meg, nehogy a gróf azt hihesse, hogy őt gyöngeségének tudatában közbenjáróul akarja fogadni.

- Úgy Józsa Gyurit kell megkérdeznem.

- Jobb helyen keresed a titkot, mint nálam. Nem mulaszt el huszonnégy órát, hogy rajtam kinevethesse magát, s én azt méltán megérdemlem.

A gróf megszomorodott, Szentpálit a vad tréfának áldozatául engedni, fájdalmas gondolat, azért a szobába takarodó vendégek közül Józsa Gyurit visszatartóztatta. A nap leáldozván, csak a szabadban beszélhetett vele tanúk nélkül.

- Ellopattál, Miklós?

- Közakarat szerént történt; de remélem nem bántad meg?

- Nem, sohasem voltam ily boldog ember, mint ma.

- Endre megérdemli, hogy valamennyien büszkék legyünk reá.

- Én neveltem, pajtás, - dicsekszik Józsa Gyuri fölfuvalkodva, - ezt a fiút emberré tettem, úgy-e nem hitted volna kedves Miklós barátom, hogy ilyen fiút eresszek ki a kezem alól?

- Szentpáli sem hitte.

- Jól mondott, Szentpáli sem hitte; persze, mást gondoltunk akkor, - vad csikók voltunk mindketten; de én jókor észrevettem, hogy mire a fiú megnő, régen más világ lesz.

- Bölcsen gondoltad Gyuri barátom, igen előrelátó voltál, a fiú a legjelesebb fiatalember Pesten, a legjobb házaknál szívesen látott vendég, s a legszebb leány jobbja várakozik reá.

- Nem mondta még a kópé, - mosolyog Józsa a nagy örömben, - de miattam tegyen, amit akar; nekem olyan diadalt szerzett, mit hat annyi pénzért nem adok, mint amennyi neki jutott, - szabad úr, vegyen el, akit tetszik. Szép a lány?

- A legszebb.

- Gazdag?

- Mondhatom már is az, és ha nagybátyja meghal, az után is nagy vagyon marad utána.

- Hadd gebedjen meg a nagybácsi, talán úgyis elég vén már, mi a neve, barátom?

- El fogsz csodálkozni, a nagybácsi legjobb barátod: Szentpáli Miska!

......................................................................................

A kipontozott sor után Józsának kellett volna valamit mondani; de az megfagyott. Egy név ijeszthette meg az életben, Keglevich, ezt a nevet mondá ki, ezért nem tud szólni.

- Gyuri!... fordul hozzá hirtelen a gróf, - képes volnál e házasságot gátolni?

- Nem,... nem gátolom barátom,... mondja erőt véve indulatán, - öcsém szabad ember; de ha üldözőm húgába szerelmes, élek jogommal, mit írásban kötelezett nekem Szentpáli, kinek furfangos házassági szövevényén túljárok, élek jogommal, ma éjfélben fölolvasom szerződésemet, melynek értelme szerént Szentpáli, a vén korhely, köteles megházasodni.

........................................................................................

Itt meg a gróf merevült meg, átlátta, hogy Józsa Gyuri Szentpáli ügyeskedésének gondolja a fiúnak viszonyát, és hogy ma hiába beszél a felbőszült embernek, ha csitítja, még inkább megszilajodik.

- Mit mondasz ehhez, Miklós barátom?

- Azt, hogy neked igazad van, élj jogoddal, csak arra kérlek, ne ma olvasd fel neki, hanem holnap.

- Jól van, holnapig várok, hadd ázzék addig a lében. Horgon van a hal, még egy éjszaka hadd vergődjék a vízben, holnap aztán én nevetek a vén vőlegénynek.

Bementek a nagyterembe, tartott a társalgás az esteli csöngetésig. Józsa Gyuri használta az időt, kiszökött a házból, egy nagy csomó kéngyertyát, s egy nagy darab meggyújtott cserfataplót tett a szénakazal végébe, kiszámítván, hogy mire a vacsorához leülnek, lobbot vet az egész szénakazal.

Mikor visszafordult, csöngettek. Sietett az étterembe, már mindenki helyet foglalt, Józsa Gyuri ült a háziúr mellett, és mindjárt azzal kezdé a beszélgetést valamennyinek hallatára, hogy az örökbékesség szerződésnél fogva ma a házigazdát is megharagítja, hadd fizessen az is.

- Azzal akarsz megharagítani, amit az előbb beszéltél?

- Nem is atyafi ez a dolog azzal, - várakozzál csak kevés ideig, míg ötvenig számlálok, talán addig sem, úgy megharagszol, hogy ki is dobatsz.

- Ne félj, számlálhatsz reggelig, legföljebb is te fáradsz el a számlálásban, kezdd el csak bátran, hadd halljuk.

- Kezdem, Miklós barátom,... nézz ki csak az ablak felé; de mindig oda nézz, míg én számlálok: egy kettő, három, négy... öt... hat... (Józsa Gyuri lassabban számlál, mert föl-fölágaskodik, és úgy néz a kazal irányába)... hét... nyolc... kilenc... tíz...

- Tűz van! kiált Szentpáli, legelőször észrevéve a lángot, mely a kazalon felszaladt, és valamennyi fölugrott, hogy a tüzet oltsa.

- Megálljatok,... mondja a gróf,... maradjatok ülve,... ne oltsa senki.

Nem tudták mire vélni a dolgot, a gróf nyugodt volt, Józsa Gyuri pedig röhögött, ki is röhöghetne más, mint aki meggyújtotta; de miért nem engedi a gazda, hogy oltsák?

Az egész kazalt körülfutá a láng, mentésről szólni sem lehet, a száraz széna néhány perc alatt megközelíthetlen lesz, oktalanság volna oltásához fogni.

- Haragszol, Miklós? kérdi Józsa Gyuri, várva a feleletet, hogy a haragért megfizettethesse a grófot.

- Nem haragszom, Gyuri, most már nem haragszom, mert most jutott eszembe, hogy te jöttél legutolján, a te új hintód nem fért a félszerbe, a kazalban volt egy vájadék üreg, a hintót oda tolatta be a tiszttartó.

- Az én hintómat? Ordítá Józsa Gyuri, kétségbeesetten ugorva föl, mi a többit hallatlan kacagásra indítá.

- Mi bajod? - kérdi a gróf a megrémültet, és csillapítani akarván, kérdi: haragszol?

Ez hozta eszére Józsa Gyurit, a hintóval elégett az okirat is, nem szabad elárulnia magát, haragudnia sem szabad, mert még jobban kinevetik. - Nagyot fúj, és kinyögi a kínos vallomást: nem haragszom.

A vendégek az ablakhoz mentek, Józsa Gyuri a grófot a sarokba húzta, és fájdalommal mondja:

- Méltán bűnhődöm, pajtás, - keserűséget akartam okozni a fiúnak, megérdemlem a kinevettetést, - gondold csak, Miklós, - az okirat a hintóba volt rejtve.

A gróf elfeledte az égő kazalt, jobban nem végződhetett a dolog. Mi köze a többinek a kifejlés véletlenségéhez? Azt tanácsolja Józsának:

- Barátom, a fogadást nyilvánossá kell tenned, az okirat elégett: játszd a nagylelkűt, különben örökre szégyenben maradsz.

- Nem árulsz el?

- Megígéred, hogy vad tréfáiddal fölhagysz?

- Örökre!

***

Másnap délben Józsa György halványan jelent meg, a poháremeléskor elmondá a kíváncsi közönségnek a fogadást, s mielőtt közbe szólhatott volna valaki, jobbját Szentpálinak nyújtá:

- Barátom!... Nekem nem kell két győzelem, eggyel is beérem, - kötvényed e pillanatban már hamu!

A jó barátok nem érték e nagylelkűséget, azonban elégülten távozának, s mikor Keglevich maga maradt, megírta Földvárynak a kifejlést, végül szórt betűkkel írván: nincs többé korhely kompánia!