Kedves barátom!

Ha a Tisza borrá változnék: rövid idő alatt meginnák az emberek, és csak neve maradna meg az emlékezetben; a magyar népben azonban van valami csudálatos szesz, mely megmenti a világ torkosainak falánkságától, és még nem találkozott olyan étvágy, mely a megizlelés első fokozatán túl haladhatott volna.

Sokan, még önvéreink is, rövid ésszel a csudák titkában keresték annyi vész közötti fönnmaradásunknak okát; pedig azon titok: népünknek az egyszerűség erkölcséhez való állhatatossága, mely nem engedi, hogy a mammonért szolga kivánjon lenni, továbbá a kegyeletes ragaszkodás őseink földjéhez, honnét nem áhitozik kaliforniai vándorlásokra, a multhoz való hűség, hogy azt példátlan szívóssággal védeni képes - a lelkesülés, melylyel a legutolsó bojtár is dicsekedve vallja magát magyarnak, a keleti ragyogó képes beszéd, melyből az iró is, mint eredeti forrásból merit, és a tudós nem a népnek, hanem a nép ajkáról bizonyit: ezeknek összege a mi eddigi létezésünknek és jövendőnknek titka.

Ezen igazságnak részbeni bebizonyitása az én végczélom, s ha tán némely kicsiny hitűnek öntudatot, az igaz hivőnek pedig ujabb bizonyitványt nyujthatok, meglesz azon jutalmam, mit ez életben reménylenem szabad.

Te, ki nemzetünk üdvében magasztosan hiszesz, ebben engem folyvást erősitesz, fogadd e munkát baráti viszonzásul azon órákért, melyekben tanuja valék azon hazaszeretetnek, mely ajkaidról a multért hála, a jövőért pedig imádság vala.

Pesten, május l-jén 1862.
Vas Gereben.