|
A
testvérek.
Amely napon két tojást találok
egymáshoz tökéletesen hasonlót, elhiszem, hogy még a teremtésnek is van határa,
és az sem lehetséges, hogy egy husból és vérből különböző indulatok
támadjanak testvér és a testvér gyermek között.
Mielőtt az ifju
vadászt utjában elérnénk, elmondjuk, hogy atyja jószágkormányzója a politikai
befolyásban hatalmas Óváry grófnak, ki e befolyást vagyoni áldozattal is
fönntartja, s ámbár jól kezelt jószágaiból az ezerek bőven folynak, de
lecsapolja a jövedelmet az a fény, melynek a nagy világ görbedezve hódol.
A jószágkormányzónak két
fia van, - egyik a grófnak gyermekeivel növelkedett mindazon kényelemben és
légkörben, mi az ifju grófoknak jutott, valamint azon reményben, mihez a hiu
apa oly készséggel kapott, hogy idősebbik fia grófi barátjaival a befolyások
igen sima utján fölér a magasabb hivatalokra, hol ha uralkodó égitest nem
lehetne is; de csillag lesz, melyet a tömeg alólról mindig bámulva néz.
E remény annyiban nem volt
hiu; mert az öreg gróf kelté föl, és valósitásához is fogott; mert saját
fiaival meg is kezdé a pályát Bécsben az udvari kanczelláriánál, honnét néhány
napra lerándultak, hogy a Tisza mellékén agyonpuffogassanak annyi vadat,
mennyit egy falunak népe meg nem tudna jókor enni. A három ifju folyvást együtt
volt, s a kitüntetett testvér, a nagy világ nyelvén szólva, csak kivételesen "látta"
öt évvel fiatalabb testvérét, kivel mindig határozott kicsinylését érezteté, és
követelni látszék, hogy a felsőbbséget mélyen megismerje.
A véletlen ugy akarta, hogy
a bécsiek is azon irányban vadásztak, hol csónakból, hol a parton, a
mint a körülmények szerint jobbnak látták. A társasághoz csatlakozott a
kormányzónak sógora, Puskás kapitány ur, nyugalmazott huszártiszt, ki a
mulatságban inkább a gyalogrészt választotta, s a mint a csónak áthozta a bal partra,
folyvást gyalog maradt. A vadászat végződőfélben volt, csak egy
sebzett réczére volt kiváncsi a társaság, s azért mentek még alább a viz
mellett, a szolgák a csónakkal kikötvén, sőt már a vizslákat is
nyugasztalván a fáradságos munka után. Mindenki tudja, hogy a vadászt mennyire
csalhatja el a sebzett vad, s a nyughelytől jó félórányira kanyarodtak le,
s a sebzett vad minduntalan odább röppent, vezetvén az egész társaságot.
De mielőtt a czélig
érnének, előzzük meg őket, és keressük meg az ifjabb testvért, kihez
az is jobban vonz, hogy a családnak mellőzöttje, de meg azon jelenet is,
mely az előbbi fejezet elején szemeink előtt folyt le.
Ő is követte a
partszéli irányt, s olykor egy-egy kavargó réczecsapat menekülvén lefelé az
irányból, hol a bécsiek vadásztak, uj vággyal állt meg, hogy valamelyik
csapatot ugy kapja kézre, hogy a meglövendő vad a partra pottyanjon le. E
kóválygásban elérte nagybátyja, a kapitány, ki a fiut gyöngéden karolá magához,
megtudván a kora reggeli vadászat eredményét, valamint igy lassu menetben
gyönyörködve hallgatá azon beszélgetést, melyet magunk is hallánk, s a fiunak
emlékezetében elmosódhatlan megmaradt.
- Öcsém! ...mondja a
kapitány, ...ez az a malaszt, a mi engem nem hagy korán megvénülni, mikor
meggyőződöm, hogy népünk nem olyan, mint a rosszul festett vászon, a
melyből a szint hideg a viz is örökre kimossa!
Mint a jó falatnak, szinte
nyelt még egyet a kapitány az elbeszélésnek, és ujra kezdené az elbeszélést, ha
egy pár jajgatást nem hallana a nádason által.
- Ki vagy? Kiálták
mindketten, s erre a jajgatás helyett segitségért rimánkodott egy gyermekhang.
Nehány lépésnyire elfogyott
a nádas, és a szélverte csónak elibök bukkant vagy ötven ölnyire a parttól. A
fiu hirtelen lerugta a nehéz vadászsarukat, utána a többi öltözéket, és az
amugy is langy hullámok közé ugorván, erőteljes karokkal szelte át a
vizet, és gyakorlott erővel csakhamar elérte a csónak szélét. Óvatosan
került a kis fakészülethez, nehogy terhével a beemelkedéskor fölboruljon, s
mikor az ormához ért, ügyesen beveté magát a csónak elejébe. A gyermek a
rémüléstől elfáradtan elnyult a csónakban, s mikor a segitség már itt
volt, nem tudott szólni.
Az ifju jól ismerte a
gyermeket, s elképzelé, hogy valami vak véletlen hozta ily veszedelembe, azért
kievezvén a partra, időt hagytak néki, hogy megnyugodván, legyen elég
lélekzete elmondani, mi véletlen kergette a vizbe.
A megmenekülés öröme
megnyitá a beszédes kis lánynak ajkát, s elmondá, miként jött ki apjával a
ménes után, mit beszélt Marczival, miként várta ő a halászatot, hogyan
kapta el a szél, - és hogy Marczi lóháton rohant utána; de azt is hallotta,
hogy a ló partra kapaszkodott, s hihetőleg Marczi a másik oldalon keresi.
Elbeszélésének végén nagyon
könyörgött a kis lány, meg ne mondják apjának, milyen veszedelemben volt, mert
neki is jaj lenne, meg tán Marczi bácsinak is; mert jól emlékezett a kis lány
apjának szavaira, mikor azt mondta neki, hogy ha a lánynak baja lesz, Marczi
bácsit félszemmel nézi meg!
A hallgatók megdöbbentek;
mert az előbbi esemény után hitte, hogy a szerencsétlen fiu meg nem marad
a vidéken, és hogy a sors labdájává válik. A kis lánynak ennivalót szedett ki a
kapitány, hogy igy foglalkozást adjanak neki, maguk aztán a bojtárnak sorsán
tünődtek, teljes részvétükkel osztozván azon fájdalomban, mit az
érdemetlen fog tűrni.
A kis lány készen volt az
étkezéssel, ekkor jött a három urfi, s a partról mind a hárman rálőttek az
üldözött madárra, mely előttök még egyszer felröppent. Párátlan hullt alá
a récze, sérült szárnyai ügyetlen hevertek a viz szinén, s a mint a vad ott
feküdt, sajátosan ingerlé a három ifjut, hogy a vizben hiába ne hagyják.
Számitgatni kezdek,
mennyire lehetnek a cselédek a nagy csónakkal; de a távolság nagyon meglopta
volna az időt, kivált visszafelé, - azért nem látszék kivánatosnak, hogy
visszamenjenek, tehát a kapitány felé közeledtek, hogy a visszamenetelről
tanácskozzanak. A grófok látván a még öltözetlen ifjut, a kérdezgetés igen
természetes vala, s az adott fölvilágositás után azt kérdék, hova lett a
csónak?
Ekkor vették észre, hogy az
ki nem lévén elegendőképen huzva, ujra elszabadult, és már a
látkörből is eluszott, ekkép a vadat ezzel sem lehetne kihozni; hanem a
mire az ifju grófok talán gondoltak, de mit megemliteni nem akartak, az eszébe
ötlött a testvérnek, és a grófok hallatára átható hangon mondja:
- A vadat nem fogjuk itt
hagyni, ...öcsém, minthogy ugy is már benn vagy az uszkálásban, - eredj... hozd
ki!
A többiek mindannyian
észrevették, hogy a gondolatot legalább is nem igy kellett volna kifejezni; de
a kellemetlen hatás a félig felöltözött ifjunak arczán legigazabban
tükröződék vissza, s a felszólitást válasz nélkül hagyta.
- Maga nagyon kényes fiatal
ember! - mondja az öregebb a tétovázást megróni akarván.
- Nagyon kényes vagyok! -
mondja a megsértett testvér teljes méltósággal, ...negyed órával előbb
ugyanazon helyen emberi kötelességemet teljesitém, - és nem óhajtanám, hogy
saját testvérem ugyanoda vizslának küldjön be!
|