A család.

Pillantsunk be tekintetes Vámossy urhoz, kiről előbbi fejezetünkből tudjuk, hogy családja számára a nagyságos és méltóságos czimet vadássza. Nem ujdonság nálunk e nyavalya, orvosaink ugyan nem irták föl a betegségek jegyzékébe! tehát hatalmasabb orvos gondoskodik kipusztitása, vagy megakadályozásáról, az élet, ez irgalmatlan orvos és gyógyszerész, ki az eszeveszett falnak menőt a falnak keménységével gyógyitja.

- Öcsém engem kompromittált. Mondja a leendő nagyságos ur, elbeszélvén szülőinek a vadászjelenetet.

Álljunk meg kissé. Olvasóink nagy része nem ösmeri a gazdatiszti életet, nem ösmeri azon munkás, hazafiságban a megerőltetésig áldozó, és mégis a folytonos kegyelemtől függő osztályt, melynek erőteljességét és ép eszét csak egy dologban lehetett kificzamitani. Két istent hisz: egyet a mennyben, a másikat a földön, - a földi isten a - direktor. Ettől függ családjának boldogsága, - ennek nyájassága az éltető napsugár, - s ha a direktor ur a nemzetes asszony turós tésztájából kétszer méltóztatott venni, a szegény ispán azt hiszi: áldozott a nagy Mamutnak, a nagy Mamut jó izün evett, s mikor a nagy Mamut jó izün evett: az ispán nem félhet, hogy félesztendő előtt elverné. Ezen különös vakhitnek toldalékául, mondom, hogy e director uraknak fele maga is hiszi, hogy félisten, s ha véletlen a semmiből hatalomhoz jutnak, hasonlón cselekesznek a juhval, mely oroszlánná változván, erejét nem a királyi vadnak nagylelküségén kezdé gyakorlani; hanem - fogaival.

E példányok közöl való Vámossy ur, hatalomkörében és családjában zsarnok, nagyravágyásában telhetetlen, grófja előtt alázatos málhahordó, - s rettentő haragra gyult, meghallván, hogy egyik fia nem akar vizsla lenni azon fiukért, kiknek apja előtt ő már régen az volt.

- Számot vetek vele, fiam, - igéri az apa haraggal, - tudasd ezt a ifju grófokkal. - Aztán nejéhez fordulva mondja: Ime, most tapasztaljuk, mi a következés, ha a gyermek nyilvános oskolába jár, faragatlan paraszt marad minden eminencziája mellett.

Az anya elhitte a férjnek okoskodását, ilyen viszonyban a nő a férjnek előhaladását olyan bizonyitéknak véli, melynek mindent el kell hinni. A mindennap férjének hatalmát igazolja, e hatalomból hódolás következik, - a kegyelemkeresők a direktorné asszonyság kezét nyalják meg legelőször, - s ha a férfiakat holt részeggé teszi a hatalom, az asszonyoknak is megbocsáthatjuk a mámort. Vagy azt kivánja az olvasó, hogy az anyáról adjunk számot kisebb fia irányában?

Az asszonyságnak szive teljesen nyugodt volt, kisebb fia pap, prépost lesz, nyakában aranykereszt fog lógni, ur lesz, négy lovon jár. Ezek olyan kényelmek és előnyök, melyek mellett éhesen gyalog járni égbekiáltó különbség. - A gyermek ur lesz, az anya szive és esze nem kivánhat többet, s ha nem akar a szülőknek engedelmeskedni, nem méltó a szülők gondoskodására.

Kopogatott valaki.

A kopogatás után rögtön nyilott az ajtó, mielőtt a "szabad"-ság megadatott volna. A háziak tudták, hogy ez senki más: a kapitány.

- Jó, hogy jön, kedves sógor, - kezdi a direktor, - már hallott olyan komédiát, a mit ez a Laczi gyerek végbevitt tegnap? már nem lőnivaló az ilyen pökhendi ember?

- Igen is, lőni való lenne.

- Hogy be nem ment a kacsa után, ugy-e?

- Ha bement volna, - édes barátom, - én magam lőttem volna utána.

- Nem értelek. Mondja a direktor ur megütődve.

- Ráérsz, barátom? - azonnal szolgálok fölvilágositással.

- Igen kiváncsi vagyok.

- Egy perczig sem várakoztatlak: ülj le, hogy állva el ne fáradj a hallgatásban. - Mondja a kapitány olyan felsőbbségi előnnyel, miből nehézség nélkül következtethetjük, hogy a kapitány nem tartozott a ház butorai közé. - Barátom! borzasztóbb engedelmesség nincsen a katonainál, - az ellenmondás ott főbelövéssel végződhetik a legálmosabb békében, holott ugyanazon eset a polgári életben a dorgálást is alig érdemlené. E vak engedelmességre szükség van a békében is, hogy a katona alkalmas legyen a nagy czélokra a csata alatt. Békében e szigortól megundorodol, én is; azért ott hagytam a katonai életet; de szükségességét belátom. És mégis e kegyetlen engedelmességben felnőtt emberek a katonai czélon kivül eső minden megalázódást visszautasitanak, - s a ki a nagy eszméért a golyónak czéllapja lesz, meg nem tűri, hogy rá görbén nézz, - s a legegyszerűbb kétértelműségért kemény feleletre von. A polgári élet különféle osztályában az a baj, hogy legtöbben alázatos szolgák vagytok, s önméltóságtokat fölfelé észre nem meritek vétetni. Te nem vagy katona, nincsen hátad mögött kurta vas, főbelövés, - de mert öntudatod sincsen, fáradhatatlan szorgalmad mellett grófodnak bizalmát és vonzalmát nem a szorgalom eredményével véled biztositandónak, hanem hogy ha kivánja, lábujjadig hajtod magadat, tányérát kinyalod, sőt gyermekeddel a vizsla szerepét is elvégezteted.

Érzed te a megalázó viszonyt, azért akarod nagyobbik fiadat hatalomra kergetni; nem hogy ő függetlenebb legyen és megmeneküljön attól, a mi neked kényelmetlen; hanem hogy ő tehessen másokkal ugy, hogy ő neki szolgáljanak, hogy ő előtte hunyászkodjanak; mert soha sem gondoltál arra, hogy az emberiségben az egyesek függetlenek lehessenek másoknak megalázása nélkül. Haragszol, vagy nem haragszol, nekem mindegy, kimondom véleményemet tartózkodás nélkül: társadalmunkat a nagyralátás mérge eszi. Uraink megvetik az észt, tartanak ügyvédet, mérnököt, orvost, gazdatisztet, hozzászoknak, hogy minden apróságban a fizetett, a másoktól megvett ész szolga legyen, - ekkép saját eszük folyvást parlagon fekszik, - a miből az a kamat, hogy a hiányt észre nem veszik annak idejében, - a haladást önagyuk nem találja ki, csak a pénzköltés megyen szokott kerékvágásában. Az időnek változásai vannak, a tegnapi összeg a mai napra nem illik, - a vagyon fogyni kezd, és nagy urainknak esze (mert van) akkor jő meg, mikor már a vagyont nem lehet megmenteni. Ne hozd elő Széchenyit, az üstökös volt: de ha egy tevékeny, előre törekvő nagy születésüt látsz, kérdezd meg jövedelmét, kisül, hogy aránylag szegény, s e viszony gondolkodásra, tevékenységre kényszeriti, s nála is bebizonyul, hogy az ész nem megvetendő; mert az ész tőke!

Középosztályunk még bolondabb uton jár: nagy ur akar lenni, vagyonát örömest odaadná czimért; - ilyen vagy te is, - s megjövendölöm, hogy te, vagy elkényeztetett fiad egykor czimét még örömestebb odaadná a vagyonért, hogy megtisztulván a hiuságtól, a hazának független, szorgalmas polgára lehessen. Imádkozzál, hogy fiad a hiuság maszlagából ne egye meg az egész adagot; mert a hiuk vakmerők, s egy szerencsétlen órában olyant mernek, a mit csak lőporral lehet a világ szemei előtt behinteni.³ Vagyonod unos untig elegendő egy középosztálybeli család kényes fönntartására, még sem vagy boldog, neked nem elég a mindennapi szükségeknek teljes kielégitése; az ördög azt sugja, hogy néhány száz nagyságos és méltóságos ur is van. Én azt mondom: nézz hátra, milliók vannak, kik utánad állnak kényelemben.

Végre, hogy hosszan ne papoljak, egyik gyermekedet föl akarod tolni a cseresznyefára, s hogy magasabbra emelhesd, a másiknak hátára állsz. Haragod arczodra ült, ott látom most is; mert kisebb fiad bátorkodott emberi méltóságához hű maradni. Gyermeked nem rabszolgád, az apai hatalomnak van határa, az emberi fogalom körében, s ha a tulságig megalázod, megmérgezed lelkét, mely aztán minden aljasságra képes, megcsalni az embereket, szolgálni bérért, hisz kutya is volt már egyszer. - Igen, ez lenne a neve; mert hizelkedésből végezte e nyomon; szerepet, melyre egy állat van teremtve. Én igy gondolkozom. Ámen.

A direktor mélyen hallgatott, a vér arczába tódult, az oldalba lökött hiuság indulatot keltett föl; s mert ki nem törhetett, a bőrt veresitette meg. - Tetten kapták, hiuságát rosszalták: mit csináljon? Felelni, mentegetődzni nem tud, - elszánja magát, mint a megszoritott vad, minthogy élni akar: visszafordul, és kész szemközt ugrani.

- Nem okoskodom veled, barátom, - mondja a kapitánynak, - gyermekeimtől engedelmességet várok, s a melyik ellenkezni fog velem, jó egészséget mondok neki.

- Ezt megteheted, - igenli a kapitány, - gyermekeid két uton mennek, a számadás végén az összeadást megpróbálja a kivonás, a sokszorozást az elosztás, egy dologban nem lehet két igazság, - bizonyosan megtalálod a magadét, épen azt, a mi most előre megmondva nem tetszenék. Én nem háborgatlak, jó barátok maradunk; de ha egykor bolond tervednek hibásságát belátod, ne jöjj hozzám panaszkodni; mert megkardlapozlak, ha nem gróf Óvárynak, hanem az országnak direktora volnál is.

Ott hagyta a szülőket, - az anya hallgatott, azt hitte, hogy testvére, a kapitány, öreglegényi irigységből beszél; mert a csemete magasabbra törekszik, - a direktor óhajtotta, hogy valamelyik ispánra haragudhatnék meg, mindjárt elverné (e jó urak igy öntik ki mérgüket), és várta kisebb fiát: nagyon parancsolhatnékja volt a direktor urnak.

A sors épen jókor meghozta a fiut.

- Fiam! ...szól az apa szigorun, - tegnap kaptam a püspöktől levelet, bevett kis papnak.

- Én nem folyamodtam.

- Nem volt szükség arra, - én irtam, és a püspök azonnal teljesité kivánságomat.

- Kedves atyám! - szól a fiu mély hangon, - családunkban volt valami elkárhozott lélek?

- Mit jelent e kérdés?

- Azt, hogy az elkárhozott lakoljon önmagáért, mert én ki nem imádkozom a purgatóriumból, legkevésbbé van pedig szándékom hivatás nélkül a másik mellé kárhozni.

- Fogsz-e engedelmeskedni?

- Tudom, mit akar mondani, kedves atyám, - felelék rá előre, - szól a fiu elhatározottan, - ha pap lennék vonzalmam ellenére, okvetlen szerencsétlen lennék, - ha atyám eltávolit házától, megkisértem önerőmet, - talán boldogulok. Nincs más válaszom, - a bizonyos szerencsétlenséget azonnal elkerülöm, saját utamon megyek.

- Talán kincset talált az urfi?

- Igaza van atyámnak, kincset találtam; s megpróbálom: önerőmet.

- Egy! kettő! három! - rögtön elhagyod házamat.

- Elhagyom keserűség nélkül; mert Isten megkisérti az embert, - alávetem magamat bölcs rendeleteinek. Ha a siker mellettem szól, és atyámnak támaszra leend szüksége: megjövök.

* * *

Ha valaki vitába keverednék velem, s azt mondaná, hogy ez is regény, - jöjjön el hozzám, beszélek neki mást, saját életemet, - engem az apai szeretet nem akart ereszteni, mégis elmentem a nagy világba, daczoltam a nyomorral és előitélettel, keresztül éltem egy telet fűtetlen szobában, - láttam a falon lecsorogni a nyirkos levet: nem vesztem el, nem fagytam meg, itt ülök iróasztalomnál, fölöttem egy kép, megvigasztalómnak képe.

* * *

Hamar elhagyta a szobát, holmiját összerakta, néhány forintnyi megtakaritott készletét tárczájába tette, - egy ácsorgó hajduval a ládát a vendéglőbe viteté.

- Hova akar utazni, ifiuram? - Kérdi egy kocsisféle ember a fiut, mikor a hajdu elment.

- Dunántulra, atyafi.

- Elviszem olcsóért, Pestig fizessen öt pengő forintot.

- Megalkudtunk, atyafi.

- Fél óra mulva indulunk.

- Mennél előbb, annál jobb.

Mig a kocsis összekészülődött, a fiu egy levélkét irt bátyjának. Rövid volt, miért irt volna hosszabbat?

- Kedves bátyám! Megyek a nagy világba, megkopogatom fejemet: van-e benne valami?
Emlékezzék szerető és tisztelő                                                                         Öcscsére!