|
Tanitó
és tanitványok.
A gyengeségek együtt kelnek,
együtt nyugosznak velünk, és nap közben ugy kisérnek, mint a hajdu, ki szigoru
büntetés alatt van a rab mellé állitva. Nézd meg az ujdonsült nagyságos urat,
örül, hogy az ösmerősök uj czimén fogják szólitani; de nem tiszta az öröm,
hátha valamely ostoba ember ifju urnak találja czimezni.
Berger gabonakereskedő a
fölfogadott tanitót nem mutatta be feleségének, a nő a mellékszobának
befüggönyözött ablakához huzódott, s az ellebbentett függöny mellől
pillantotta meg, hogy ez a fiatal diák nem maga foltozza meg kabátja könyökét,
ha kilyukad. Eltávozván az ifju, az asszony aggódva mondja a férjnek: ez az
urfi a gyermekek hibás kiejtésén el fogja magát nevetni.
- Nem fog nevetni! Állitja a
férj, a német kérdésre németül válaszolván.
- Kialkudtad? ...kérdi a
nő különös észjárással, és férjével szigorun nézett szemközt.
- Bizni kell az emberekben,
Berta.
- És ha a gyermekeket meg találja
ütni.
- Mit gondolsz, Berta, - ilyen
ajánlatu fiatalember verekednék.
- Ne beszélj, Lipót, - vitatkozik
a nő, - én soha sem ütöm meg gyermekeimet, nem birom kezem fölemelni,
pedig gyakran igen vásottak; hanem a szomszédban lakik egy csizmadia, az
komolyan mondta, hogy engem megsajnált már, és egyszer, csupa szomszédi
barátságból, irgalmatlan megveri őket, - meg akar győzni, hogy
használni fog.
- Ezt csak csizmadia mondhatta.
- Ne bántsd, - félek, hogy a
csizmadiának igaza van, - okoskodik az asszony, - és ha nem tudom, a csizmadia
verje meg őket; de a kit én fizetek, a ki nekem...
- Ki ne mond, Berta,
...tartóztatja a férj, - a mit a csizmadiáról mondtál, az anya mondta, - a mit
most akarsz mondani, - azt a gazdag zsidóné akarja mondani. Pfuj! fajunk még
nem tudja, miben szabad kevélynek lenni. - A pénz, a pénz, Berta, hitvány
eszköz; gömbölyü, hamar elfut a szomszédba, miben kevélykedel aztán? Még
egyszer, ne emlitsd a pénzt, akármennyi ezered legyen, ha egy haltüske a
torkodon akad, valamennyit odaadod az orvosnak, csak meg ne hagyjon fulni.
Az asszony könyekre fakadt.
- Berta! - beszélni fogok a
fiatalemberrel: jót állok, sem kinevetni, sem bántani nem fogja őket.
- Nem beszélni: alkudni
fogsz vele!
- A mint te akarod. - Válaszol a
férj.
- Én vigyázni, hallgatózni fogok,
- és tigris leszek, ha gyermekeimet...
- Gondolatodat is tudom, Berta. -
Kap a szóba a férj. - Most hagyj magamra, számolnom kell.
A nő házi dolgai után ment,
a férj egyedül maradt. - Nejét, a fajabeli oly gyakran szép nőknek egyikét
mindennapi gondolkozásmódjának ellenére is igen szerette. Takarékossága
megőrizte a beszerzett vagyonnak legapróbb filléreit, - ezen előnyért
békén tűrte indulatosságának némely hátrányait. - Gyermekeinek kényessége,
s azon elhanyagolt pongyolaság, mely az ajkukra akadt bármely nyelvet
gyökerestől fölforgatta, a gondolkozó apát jókor fölébreszté, hogy a
zsidók iránti gyülöletnek nagy oka fekszik az ilyen különválásban, mely nem
jelleg, hanem bélyeg, - mely az ellenszenvet és a gunyt egyaránt fölkölti. Ki
kell pusztitani e gyomot, gondolá az értelmes apa, - ahol élünk, ne adjunk okot
cselekedettel és szóval, hogy bennünket csak az elszánt türelem szenvedhet meg.
Alig örült meg, hogy a véletlen nem a legutolsót, de a legalkalmasabbat hozta
lakába, előáll a nő ellenszenvével, melyet eltávolitani neki maradt
kötelességül.
A legelső tanóra előtt
irodájába kére Vámossyt.
- Barátom, - mondja a
kereskedő a legmegtisztelőbb bizalommal mutatva ki neki a
legkényelmesebb helyet, - semmi jogom az ön körülményeit kérdezni, de minthogy
tudom, hogy a jogász urak közöl ön előtt senki sem akart zsidóhoz
vállalkozni, - ön talán igen jó, és azonnal észrevehető jó nevelése
daczára, - anyagi okoknál fogva volt kényszerülve e megmaradt, - igy mondom, -
e megmaradt helyet elfoglalni. Ne szóljon ön, - mondja Berger az ifjunak
barátilag odanyujtott kezét megszoritva, - én kereskedő vagyok, megszoktam
az arcz- és körülményből egyet-mást kitalálni, igy azt hiszem, hogy
emberösmeretem önnél sem csalódott. Mielőtt ön a tanitást megkezdené,
figyelmeztetnem kell önt valamire, nehogy ön idő előtt, azaz:
mielőtt más lakot találna, és igy az én forintjaimra nélkülözhetlen
szüksége van, tudja meg, hogy önre itt különös kisértés vár, miről önnek,
az ifjunak, a magyarnak, még csak fogalma sincs.
- Gyengének hisz engem, Berger
ur?
- Nem! ...önök ösmerik a
történetből a lemondásnak ezer nemét, a mit elolvastak, követni is
óhajtják, hisz e nemes büszkeség oly jutalmazó; hanem mondok egy más
nehézséget, mely idegzetét, korát és indulatját fogja rettenetesen
megkisérteni.
- Nem fog ön bennem csalódni.
- E szép nyilatkozatáért áldja
meg önt a jó Isten, de nem titkolódzom: képes-e ön a haragot eltűrni,
mikor a haragra méltó oka lesz, - és képes lesz-e ön ennél még nehezebbre, nem
nevetni, mikor az ördög és a körülmények arra minden erővel csiklandozni
fogják?
- Egész az elszántságig.
- Adja Isten! ...akkor én boldog
apa leszek... záradékul pedig azt mondom: az ellenőr nőm lesz,
és Ön belátja, hogy nálunk a férj nem szokott zsarnoka lenni a nőnek, és
annak gyengéit, a házi béke miatt, igen sokszor kénytelen eltűrni.
- Köszönöm a felvilágositást: az
eredmény bizonyitsa be, képes vagyok-e föladatomnak megfelelni.
Ezen bevezetés után következtek a
tanórák, a napok sebesen multak; már a harmadik hónapnak vége közelgett. Mint
minden zsidógyermek általában, ezek is eleven felfogásuak voltak, hozzájárulván
még az anyának őrködése, mely a fizetést összemérte az eredménynyel,
s a gyermekeket pénzt pusztitani nem hagyta, a tanulás szépen haladt.
A gyermekek az üzleti viszonynál
fogva általában az anyának gondjára maradtak. Az anya nem állhatta meg, hogy
meg ne súgja a gyermekeknek, hogy a tanitónak nem szabad szigorunak lenni, s ha
csak egyszer észrevenné az anya, hogy kinevette őket, az anya elutasitaná.
E nyilatkozat a gyermekeket vakmerőbbé tette, a kisebbik különösen
vállalkozott is, hogy a tanitó urat ingerelje. A harmadik hónapnak vége felé a
kisebb gyermek néhány órában feltünőleg hanyagnak mutatkozék. Vámossy
tehát napról-napra komolyabban dorgálta a fiut. Az anya a mellékszobában
hallgatott minden szóra, és ámbár igaznak hitte Vámossynak intését; de
reszketett a dühtől, ha az intés valamiképen kitörésig menne. A férj észrevette
az asszonynak lázasságát, azért a tanórára haza sietett, s a mellékirodából
ő is figyelt a beszédre.
- Kis öcsém! - kezdi Vámossy az
ujabb dorgálást, - maga napról napra hanyagabb kezd lenni maga hálátlan derék
atyja iránt, ki magáért hiába adja ki a pénzt; mert nem tanul semmit.
- Mi khöze hozzá, - mondja a
pajkos, indulatjában vagy készakarva visszatérve a már elhagyott zsidós
kiejtésre, - maga megkhapja a phénzét, hát hallgasson.
Vámossy lángra lobbant arczban,
de ugyan oly hirtelen eszébe jutott, hogy ha a gyermeknek szemtelenségét
keményebben fenyiti meg, az apának adott fogadást szegi meg. A szülők a
két mellékajtóhoz közeledtek; mert mindenik hitte, hogy a szomszéd csizmadia
most a keritőkéssel vágná ki a gyermeknek nyelvét.
Vámossy a megilletődésnek
mély hangján mondja a fiunak: - Mikor majd havi fizetésemet az apától megkapom,
a maga részét visszaadom, adja koldusnak; mert a koldus nem harapja meg az
adakozónak kezét.
A szülők visszahuzódtak, a
tanórának vége lévén, Vámossy az irodán keresztül akart szállására menni.
Berger fölállt, megfogta Vámossynak kezét:
- Uram! bocsásson meg annak az
eszeveszett gyermeknek, és legyen teljes az ön győzelme.
Vámossy kézszoritásával adta
tudtára Bergernek, hogy a bocsánat megvan. Egy szót sem tudott szólni,
kisietett a szabadra, a városhoz közel eső ligetbe ment, maga akart
lenni. A megkisértés erős volt, egy gyermek lökte a követ elébe, hogy azon
botoljék meg, hála Istennek, kikerülte. Ez megmenekülés, és az ilyen pillanatban
nem a dicsekedésnek van helye, mit az ostobák félre is magyaráznának; hanem a
magába szállásnak, hogy számot vessen az életnek akadályaival és keresse
önmagában az öntudatos erőt, hogy azokkal szembeszállni merjen. - Bergerék
is találkoztak.
- Hallottad? Ezt kérdezte
mindenik ugyanazon szempillantásban.
- Ha a csizmadia meg tudna
valakit verni, mikor még nem haragos, most áthivatnám, - mondja Berger, és e
rossz gyermeket keményen megveretném.
- Én majd fogom, te meg üsd!
Tervezi az anya.
- Most az egyszer elnézem a
hibát, - mondja Berger, de intsd meg a gyermeket; mer másodizben irgalom nélkül
bothoz nyulok.
Berger ur nagyon föl volt
indulva, az anya magához vonta férjét, és a régi nyájasság házi orvosságához
nyult, hogy a haragot lecsillapitsa.
Minek vitatnám, a nő e
pillanatban megadta magát, annak a fizetettnek diadalát nem tagadhatá;
de a mit az egyik tételen elvesztett, a szenvedélyes játékosok módjára,
föltette a másik lapra; azaz: e kényes urfi nem szokott kézzel verekedni; hanem
a zsidó fiukat egyért vagy másért - ki fogja nevetni.
Ez aggodalmát, ...nem,
...meggyőződését, férjének is megmondá, mikor az diadalának érzetével
akará beszédét befejezni.
- Asszony, kifárasztod
béketürésemet, - óvja a férj, - ne idézd elő az ördögöt; mert megjelen.
- Nem ingerellek, - mondja az
asszony indulás közben. - majd akkor szólok, mikor magam házában más nevetség
tárgyának gyermekeinket választja ki.
A nő elment, Berger arcza
sötét lett a haragtól; mert e kétely szivében bántotta, és azonnal nem
tudta nejét megczáfolni. Vannak pillanatok, melyekben a legnagyobb szeretet és
vonzalom hirtelen elzsibbad, és a legnagyobb gyülölet áll helyükbe, - az ilyen
pillanatokban az egyik fél méltatlanságot követett el, vagy a másiknak
béketürését végkép kifárasztotta. Hányszor álltok meg sajnálkozva a tehervonó
állat mellett, mikor az az utána kötött nagy rakmányt nem birja,és hányszor
halmoztok másoknak lelkületére annyit, hogy ha a ló meglátná és szólni tudna,
megsajnálná az embert.
A fiuk haladtak, a nyelvnek
szabályait jól ösmerék, okszerüleg alkalmazák, minden gondolatot helyesen
fejeztek ki, s átszaladgáltak a csizmadiához, hogy annak bemondjanak minden
hibát, mit beszédjében üstökön foghattak. Talpas János csizmadiamester azon
kényes beszédü emberek közé tartozott, kik a szőkét szölkének, a csókot
csolknak mondák, sőt ha valahogy uri személylyel beszélgetett, a magasabb
stilust ugy megerőltette, hogy még a gombóczot is gombolcznak
monda.
A fiuk e miatt nyesegetni akarták
a csizmadia bácsinak szép magyar beszédjét, ő pedig hogy a hetesre "disznót"
adjon, a fiukat a zsidós kiejtéssel csufolá:
- Hol van a khünv? Khüll-e khotya
khóbász?
A csizmadia műhelyében
lévén, "publikuma" is találkozott a tréfához, különösen két szennyes
képü inas ugy röhögött, hogy a három lábu székről a bőráztató váluba
estek. Ez még hagyján, a mint a zsidó fiuk kidugták a fejüket a szomszéd felé,
az inasok pokoli örömmel mondák el, a mit a mestertől hallottak. A
gyerekek nem mertek öklözködni az inasokkal; tehát anyjuk védelme alá
menekültek, és bőgve panaszkodtak a gunyolódás miatt.
Vámossyt megkérte Berger,
sziveskednék a szótárnak minden gyanus szavát a fiukkal a helyes megszokásig
ismételtetni, hogy beszédmódjuk végképen megtisztuljon. Vámossy már
gondolkozott erről; de óvakodott idáig; mert hátha a gyanakodó anya e
gyakorlatban épen gúnyt keresne.
Fölirt minden kigondolható szót,
mely az idegent elárulja, és a tanitási órában folyvást azoknak tiszta
kiejtésében gyakorlá őket. Ti ezt könnyűnek vélitek? kisértsétek meg
hasonló helyzetben, én egykor magam a kulcsot rágtam kinomban, ujjamat
térdemmel az asztallábhoz szoritám, hogy az anyagi fájdalommal fogjak ki a
nevetés ingerén. Vámossy már háromnegyed órán keresztül küzd e lelki kinnal, a
fiuk becsületére legyen mondva, egyetlenszer sem kerestek alkalmat a hibára, s
épen e nagy óvakodásukban arczuk oly komoly lőn, hogy az itt-ott hibásan
kimondott szónak ferdesége az arczon is meglátszék. Az óra vége felé közelgett,
apa és anya szokott helyükön valának, együtt vigyáztak, egyik az aggodalom, a
másik az ingerültség izgalmával.
A nagyobbik fiu már az utolsó
negyedben semmit sem hibázott, a másik néha, igy Vámossynak kedélye
megcsillapult, sőt hitte, hogy nem is kell óvakodnia. Befejezésül még egy
szót ir föl: Lapál.
- Ló Pál! olvassa a fiu.
A testvér elröhögte magát. A
szülők hirtelen kitekintenek, a férj elrémülve, az asszony a bosszuvágytól
ingerelve. Hirtelen észrevették, hogy a nagyobbik fiu nevetett, sőt most
is hosszabb a szája, mint a mennyi a legnagyobb falatra kellene. Vámossy
fölállt, egész testét megfutotta a nevetésnek ingere, és hirtelen nem lel egy
kést, hogy saját kezébe szurjon egy mentő fájdalomért.
Eszébe jutott valami; érezte,
hogy e pillanatban a legalsó helyre lökte a sors; még a nevetés is hiba,
sőt szerencsétlenség a megalázottnak. Elhalványult, vége volt az ingernek,
...megfordult, hogy a bevégzett óra után haza indulhasson.
Szemei Bergerével találkoztak. -
Mindketten egyet gondoltak, hogy nagy árkon ugrottak keresztül.
Az asszony visszavonult, Berger
Vámossyt az irodába vezette. - Mától fogva a fiuk az ön szállására menjenek -
teljes bizalmam van önben. - Vámossy szólni akart.
- Kérem, ...mondja Berger, ...én
árulok buzát, zabot, gubacsot, lóhermagot, - erre minden ember alkalmas, ha
pénze van rá: ön Vámossy ur, tudományt árul, bölcsességet és önmegtagadást, -
ilyen embernek nem engedhetem meg, hogy házalni járjon: menjen a
tudomány után az, kinek még félig üres a feje.
Ó, az igazságnak külön diadalai
vannak, melyeket a maga órájában eltagadni nem lehet, mint a virágnak illatát,
mely egyik érzékünknek megjelen, s eltagadhatlan tanuskodik, hogy itt van, ha
szemeinkkel magát, a virágot nem is látjuk, de az illat azt mondja: itt van!
Az elhagyott, néha megszánt és
mellőzött egyszerű ember időnek folytával, minden vita és
követelés nélkül "fejünkre nől" s ekkor nem szégyeneljük
a megösmertet tisztelni, és örülünk, ha dicsekedhetünk vele, hogy mi voltunk az
elsők, kik őt fölösmertük. Hányszor történt meg, hogy föltett
kalappal kérdeztük az ösmeretlen szerényt: mit akar? s mikor elbucsuzik
tőlünk, födetlen fővel kisérjük ki, és kérjük: gondoljon ránk is!
Élet! te nagy könyv, mely utolsó
lapodon minden hazudságot megczáfolsz, ha te beszélni akarnál, hány ember
kérne, hogy ne mond el minden gyarlóságát!
|