Ujabb tanulmányok.

A tanodai évnek utolsó hónapja volt hátra, Vámossy az utolsó hónapot tanulmányainak szentelé, és megvált Bergertől. A józan eszű kereskedő az utolsó hónapot háromszorosan számitá föl, és az ifjut fölmenté a nagy nélkülözéstől. Az egész évi nélkülözés nem hervasztá le az élet tavaszának szinét, a multnak kényelme helyett éleszté a megkisérlett tapasztalás, a munkának dija van, s e miatt a jövendőtől nem kell megijedni. Befejezendő volt már a tanodai pálya, kezdődött a nagy világ, a kapu nélküli szerencseház, néhány nap alatt uj küszöbre kellett lépni.

Gróf Erdey dunántuli terjedelmes jószágainak egyikében ölvén az időt, neje levélben figyelmezteté, hogy fia mellé nevelő kell a magasabb tudományokban, ez okból férjet és apát keresi meg, hogy alkalmas egyénről gondoskodjék. Erdey a levél fölbontása előtt ásitozott, azt vélte, hogy születés- vagy névnapi köszöntőt kap valamelyik gyermekétől, s az üres sziv nem vágyott az ilyen eledelre. Elolvasván nejének sorait, fölugrott, eszébe jutott, hogy fia válláig magasult, tán fölebb is, először gondolkozott arról, hogy a tudást nem lehet az emberbe dugni, mint a puskába a töltényt, és hogy az apáért nagyon keveset türnek el a fiunak, kiről irgalmatlanul kimondják a véleményt: szeles, meggondolatlan, könnyelmű, ...de ezekkel még nem törődnék az apa; de hátha ügyetlennek, tudatlannak, haszontalannak mondják? Arcza lángvörösre változott, szivében a vért melegebbre fokozta a gondolat, hogy ő maga hitványnak kiáltá az emberiséget, - mely számba egykor saját gyermeke is belefér.

Hány gonosz kérte már az orvost, hogy tudományának titkával csikarjon ki a természettől egy órányi életet, hogy a megbánásnak szavait elmondhassa. A grófot kiugrasztotta sivár mindennapiságából az eszme, hogy neki gyermekében folytatása is van, s e folytatás lehet vigjáték, lehet dráma, tragédia. Az ő élete hosszan kisérheti a fiut, nézni kell az előadást, fia ott leszen a szereplők, az emberek között, kik az ő hite szerint olcsók vagy drágák, de eladók, szalmakalapért, fehérnadrágért, mint a néger, a fehérek czimért és előjogért, mint a méltóságos ur méltóztatott bölcsen megjegyezni. A mérget már benyelte az emberiség, igy gondolkozék őméltósága, és most orditani szeretne az orvos után, ki az ellenmérget, bár iszonyu árért, odanyujtaná neki.

Iróasztalához ment, és zaklatott sebességgel irt kapitány barátjának: keressen neki egy alkalmas embert; mert fiát, nevének örökösét, nem szeretné a mindennapiság utczai porába lökni. Olvastam egy humorisztikus lapban, hogy egy feslett életü unokabátya hugát nem akarta végig kisérni az utczán, mert mit mondanának az emberek olyan lányról, kit ő vezetne! A gróf e pillanatban ehhez hasonlót gondolt, megrémült, ha fia apjának nyomdokain akarna haladni.

Egy hét mulva megérkezett a levél.

E napon a gróf kirendelte a városból megszokott kereskedőjét az eladásra szánt termények eladása végett, és mi ösmerősünket, Bergert találjuk a gróffal szemközt.

- Mivel szolgálhatok, méltóságos uram?

- Ne legyen oly alázatos, Berger, - mondja a gróf gúnyolódva, - beszéljen őszintén, s mondja: miben csalhatom meg az urat?

- Igen is, meg fogom csalni méltóságodat, - mosolyog Berger, de a mosoly közben arczán a gyöngédtelenségnek megfelelő keserűségét is észre lehetett venni.

- Szomszédom gabonáját négy forintjával vette meg, Berger, mennyit ad nekem?

- Öt garassal kevesebbet.

- S ha nem adom?

- Lovaim be vannak fogva, visszatérek a városba, s elvesztem a mai napot.

- Jaj annak, a kit holnap megfog, be lesz annak számitva a mai ut.

- Kétségen kivül, valakinek meg kell tériteni az én káromat, - tőkémet nem dobhatom ki, legyen az idő vagy pénz, vagy talán - más is!

- Más is? - Kérdi a gróf, - idő és pénz, - ezen tőkéket ismerem - a harmadikat nem értem.

- Bizonyosan nem érti méltóságod, - magyarázza Berger, - van egy harmadik tőkénk, ezt csak titkos betükkel jeleljük meg, és kivételesen számitjuk be.

- Például nem mondana egy kivételt, Berger?

- Szivesen, méltóságos uram, - válaszol a kereskedő, - ha olyan emberrel van dolgunk, ki hosszan alkuszik, s hozzá még gorombaságot is mond, az időn kivül beszámitjuk az elnyelt mérget is; mert ha utóbb kilel a hideg, az orvost és gyógyszereket nem fizethetjük az üzleti tőkéből; hanem megfizettetjük előre azzal, a ki a mérget benyelette velünk.

- Ha még őszintébb lesz, Berger, - az öt garas leengedésben megegyezem, - igéri a gróf, - vallja meg, titkos jelei szerint van-e valami beszámitani valója nekem is?

- A méltóságos grófot mulattatja a kereskedőnek titka, - véli Berger, - nem vonakodom titkos jegyemet ezuttal bevallani: igenis, van beszámolni valóm.

- S mi lenne az?

- Méltóságodnak előitélete, - mert tiszteletemet nem fogadta tiszteletnek, - pedig az volt, hanem csalniakarásnak javitá ki, s én azonnal megfogadtam, hogy az árból öt garast lehuzok.

- Hidegebb vérü embernek gondolám Berger uramat.

- Az vagyok most is, szivem megdöbbent, mikor méltóságod csalónak mondott, minden vér mellemre tódult, igy agyam hideg maradt, és hirtelen kiszámitá, hogy egészségem szenvedett, az orvost és gyógyszert nem szabad kifelednem, s ez összeg öt garasnak leszámitásával lesz csak kiegyenlitve.

- Ön valóban ügyes kereskedő!

- Még valami méltóságos uram, - teszi hozzá Berger, - az üzletek fárasztók, sokféle emberrel van dolgunk, és soktól föl sem vesszük a keményebb szót, mert a lakatos a szikrázó vasat is kénytelen ütni; de ha ilyen lakba lépünk, meghivás folytán, örvendünk a jó bánásmódnak, órákig előre érezzük a bennünk helyezett bizalmat, és ha mégis olyan szót hallunk, mely váratlan, ezt már nem a kereskedő hallja, méltóságos uram; hanem az - ember!

- Meg van az alku; aztán jó barátok maradunk! - mondja a gróf néhány perczre a mellékszobába vonulva; mert egyelőre nem állhatta ki Bergernek arczát, melyen különös őszintesége után a bánat láthatólag kirajzolá magát. Odahagyván a katonaságot, az emberekkel hosszabban kellett beszélnie, - az ezred gép volt, ha balra rendelte e sok fejü gépet, minden fej balra mozdult, - forgatta az embereket, mint a nyársat, neki volt igaza, nem okoskodott egyik fej is, életnek, halálnak volt ura, ily adaga a hatalomnak a gyengét Nérová vagy Herodessé teszi. Elhagyván a katonaságot, hosszabban kell beszélnie az emberekkel, megszünt a tout lenni, mely minden más szint elüt, s a kapott feleletekben volt valami követelés, hogy a másik is kihallgatást követel, még Berger, a megvetett zsidó is szembe száll? hát kik voltak azok, kikkel eddig foglalkozott? Az engedelmes ezred, a pezsgőjét ismerő jó barátok, az előzékeny hölgyek, kik a grófnak bogaraira azt mondák: neki minden jól áll! Hol van ő most? szegényebb lett, hogy vele szembeszállni mernek? megtapogatja zsebeit, tárczája duzzadt, és adóslevele nincsen. Vagy idősebb lett, és azért fogy az engedékenység; de Berger nem zsidóleány! Valaminek kell lenni a légkörben, az emberek átváltoztak e valamitől, és - beszélni mernek.

Szemébe ötlik kapitány barátjának levele, s a gróf elfeledkezik magáról, az apát ereszti előtérbe. Kimegyen a mellékszobába a levéllel.

- Berger! az alku megvan, most valami szivességre kérem.

- Ezer örömmel szolgálok, méltóságos gróf ur, csak bizalommal tiszteljen meg.

- A legnagyobbal, mivel megbizhatnám, egy embert kell megösmernie, s a tudósitást gyorsan várom, és előre megmondom, hogy tétovázás nélkül elhiszem, a mit irni fog. Fiam mellé nevelőt kerestem, egy jó barátom ajánlott valakit; önnel egy városban lakik, most végzi a jogot: Vámossynak hivják.

- Vámossy? - Kérdi Berger egész meglepetéssel.

- Ösmeri, Berger, e fiatalembert?

- Nagyon közelről, gróf ur, - két zsidógyermeket tanitott az idén.

A gróf megdöbbent, és bánta, hogy Bergerrel közölte a dolgot.

- Méltóságodnak váratlant mondtam, kérem, ne itéljen korán - mondja Berger, - én ezzel a fiatalembernek érdemét akartam kifejezni. Sokféle tulság van a világon, én bevallom, hogy az orthodox zsidó kötöznivaló bolond a mai világban, méltóságod engedje meg, hogy az álszenteskedő keresztény semmivel sem különb. Még sokáig fönnáll a harcz keresztény és zsidó között, én is résztvettem e harczban, s e fiatalembernek lelkülete meggyőzött, hogy a keresztény nagyobb erkölcsöt követ el, midőn az előitéletek ellenére leszáll hozzánk, és bizonyitja, hogyan kell nemesen türni.

- Üljön le, Berger, - szól a gróf, helyet mutatva Bergernek, - beszéljen, semmit se feledjen el.

- Méltóságos uram, - folytatja amaz a beszédet, - a kereszténynek nyitva a pálya, önök dicsőséget, kitüntetést nyernek tetteikért; ha a történetkönyveket olvassuk, irigyeljük önöktől a dicső halált, mely ezreket boldogit. Befolyásuk a világ dolgait igazgatja, egy könnyelmü sértést vérrel büntetnek meg, - ez mind oly szép, oly csillogó, hogy a mellőzött zsidó álmodni sem mer hasonlókról. S én a keresztényeket, minden bámulatom mellett, gyengéknek tartám; mert a zsidókat vassal kiirtani, vagy a rokonszenv melegével meghóditani nem merték. Vámossyt a véletlen házamba hozta, gyermekeimet magyar nyelvre, a tiszta magyar nyelvre akarám oktattatni, ha a büszke keresztény, egy még büszkébb magyar lealázná magát. A várt foltos könyökü diák helyett csinosan öltözött urfi lépett be, - nőm megijedt a gavallértól, s az anyai majomszeretet félt a könnyen sérthető, érzékeny urfitól, ki a gyermeket ingerültségében ütéssel fenyitendi, vagy kinevetni fogja. Méltóságodnak engedelme szerint részletesen mondok el mindent.

Itt következett az előbbi fejezet ismétlése, melyet a gróf szakadatlan figyelemmel kisért. Az elbeszélés végén Berger még ezt monda:

- Ez ember hóditott meg engem, gróf ur, - nekem elég a sok millió közül egyetlenegy, - mert én kereskedő vagyok, hitelre dolgozom ezer meg ezer gazsággal szemközt, hol az óvatosság kevesebbet használ, mint az ellenfélnek becsületessége; de mert ilyen van, kisebb részért hitelezek a többségnek, - hiszem azt is, hogy ha én találtam keresetlen ilyen embert, keresve találnék többet is. A természet a jóból kevesebbet adott; de árával föléri a selejtest, a buza kevesebb, mint a szalma, miért álljak szembe a teremtőnek bölcsességével ez aránytalanságért? Ha mindannyian jók és jelesek volnánk, az embernek nem irhatnák föl a "Soll et Haben" rovatba az erényt.

- Megelégszem az ismertetéssel, Berger, s felhatalmazom, fogadja föl Vámossyt.

- Gróf ur, - bocsásson meg az én konokságomnak. - e megbizást nem fogadhatom el.

- Nem értem önt.

- Méltóságod apai hatalmának nagyobbik felét, s az atyai kötelességnek nagyobb részét osztja meg a nevelővel, - a keresztények büszkék, a mely egyénnel helyettesittetni kivánja magát méltóságod, bizalmat, annak kifejezését kivánja, vagy nem jön.

- Berger! - különösen számit jó kedvemre, - már másodszor leczkéztet meg.

- Ó érette mindent merek, méltóságos uram, e gyémánt nálam kapta fényét, és mert fényeért tisztelem, értékeért nagyra becsülöm, óhajtom, ne nézzék cseh üvegnek.

- Helyesen és bátran, Berger, - mától fogva bizalmamat birja, - még e héten a városban leszek, s kérje meg Vámossy urat, látogasson meg szombaton reggel a "Fehér bárány"-nál.

Berger eltávozott.

A gróf kimelegedett; most érezte, hogy az élettel birkóznia kell. Egykor a testgyakorlásban épen igy melegült föl, a test nyugalomra vágyott, de az erőkisérlet utáni bágyadtság miatt nem érzett szégyent. Tudta, hogy másnap erősebb lesz, és nagyobb terhet bir el. Régen volt, elfeledte az akkori bölcsességet, ma a lelki fáradság miatt az álszégyennek melegét érezte; és nem mondta senki, hogy az álszégyen, nem mondta senki, hogy lelke, az unatkozott, nem gyakorlott lélek a mai birkózás után holnap erősebb lesz. És ha mondta volna valaki, - elszégyenelte volna magát a vén gyermek, a mindenkivel kardrakapó férfi, a katona, huszárezredes.

Ó, nem gondolt a kapitányra, - az iró pedig épen most, épen csak ő rá. Az egészséges észjárásu ember egy spanyol fal mellől hallgatva a beszédet, és látva a különös izgalmat, a legjobb biztató lett volna. Azonban a lélek is olyan, mint a szivós tárgyak, melyeknek a lében kell ázni, hogy megpuhulván, a későbbi hajlékonyságra képesek legyenek.

Talán az értelmes olvasó egy véleményen van velem, s kimondja az - áment!