Viszontlátás.

A sétány közepén áll egy kis szinház, melyben a kisvárosi lelkesülés oly ritkán fér meg, hogy a pesti nemzeti szinháznak drámai ürességéből sokszor kérhetne kölcsön.

A megyei nagygyülésre sereglett közönség minden zugot megtöltött a szinházban. Szabó Zsigmondék egyik páholyban foglaltak helyet, a főispáni páholynak ellenébe eső sorban. A főispán páholyában valának bécsi vendégei, s az épen akkor fölkapott nagy látcsövekből kettőt akkorát használtak, hogy egy falusi atyafi mindenfelé csavargatta fejét, nehogy az elképzelt ágyunak irányába kerüljön, hátha bolondjában elsül.

A páholysorok oszlopzatának aljában állt Vámossy Laczi, s a zsufolt szinháznak közönségét minden irányban megláthatta. Néhány jó barátja régebben figyelmezteté a főbiró páholyára, melynek két virága közbámulat tárgya lőn. Máskor, egy évvel előbb, ő sem tartózkodott volna korának megfelelő feszelgéssel figyelmet gerjeszteni, az ösztönök minden időben kielégittetést kivánnak, - miért lenne az életnek tavasza tartózkodó, hogy kelyhét ki ne nyissa? László barátunkban is megpezsdült a lángoló vér, de nem feledte, hogy küzdelem áll előtte, s ha egyenes utjáról a szenvedélyek bármelyike által letéritteti magát, a csalódás rögtön meg is büntetheti.

Aki valaha mert önmagának parancsolni, és az önszabta határnak korlátain belől maradni elég erős volt, az olyan képes elhinni, hogy a legfiatalabb érzelem a ridegségig nyugodt maradhat, ha az illető beösmerte, hogy helyzete még csak igen is kezdet, és a folytatást erőltetni önfeláldozás lenne, vagy vele együtt nevetséges. Társai e tartózkodást régen észrevették, talán e miatt megvetették volna, ha nyilt esze másrészt meg nem hóditja valamennyit. Anélkül, hogy kereste volna, tanulótársainak legkiválasztottabbja lőn, figyelem tárgya értelmességeért, irigységük tárgya azon kiváncsiságért, hogy férfiak és hölgyek kiválólag róla akartak valamit hallani.

Szabó Zsigmondék hallhattak valamit a kitüntetett ifjuról; mert az apa maga kereste ki szemeivel az ifjut, és a mint megemlitenünk szabad, lányainak megmondá, hogy az alispán ur a jogászok közöl többet vendégül kérvén, Vámossy is ott lesz. Az ilyen kiváncsiság még nem is kiván mentegetést, és a lányok ismételve letekintenek az ifjura, kinn a városiak pletykanyelve nem lelte meg a korholni valót.

Eközben a nagy látcső szakadatlan dolgozott, és a főbirói páholy esett az ostrom vonalába. A figyelem a rómaiak idejében is tiszteletre méltónak találtatott; de az ilyen figyelem, mely a szinházban másik szinpadot is állit, és a különös föltünéssel a vigjáték mellé más néznivalót is nyujt, - a kiszemeltre alkalmatlanság, a közönségnek pedig komédia.

Hála Istennek, ez alkalommal a közönség nagyon józan volt, és a bécsieknek kandiságát vagy szokatlannak, vagy megbocsátható nagyuriasságnak vélte. A szónak szoros értelmében való fiatalság irigy szemekkel leste a nagy látcsövet, melynek a két szépség akarata ellen közelebbről jelen meg; de az egyensuly törvénye ez alkalmával is érvényesité magát, - a helybeliek a kincset önmagukénak vallák, és mosolyogtak, hogy a bécsiek elfeledték nagyvárosi egykedvüségüket, s ugy bámulnak, mint a sült paraszt, mikor a legelső hat mázsás harangot megszólalni hallja.

A vigjáték bevégződött, közönség kifelé tódult, ismételve egyik a másiknak a darabnak élénkebb helyeit, vagy egyéb benyomásokat. A fiatalok hirtelen összezugtak: megrovák a két bécsinek szerénytelen kiváncsiságát, - s valamennyi Laczihoz sietett, hogy fölháborodását az ő itéletével erősitse meg. Szabó Zsigmondék háza a megyében különben is a legnagyobb tiszteletre lévén méltatva, némi lázongás jelentkezett, hogy ez a gyöngédtelen kémlés épen főbiróék ellen fordult.

- Eszeteken legyetek! Mondja Laczi barátait figyelmeztetve, hogy valami gyermekes jó szándék a főbiróék iránti tiszteletet jogositatlan védelmezésre ne zsákmányolja ki, - azért intett nekik, hogy együtt távozzanak; mert ha a páholyi közönség leér a lépcsőkön, egy guny könnyen zajt támaszthatna, s a botrány a legtiszteletreméltóbb család nevével lenne egybekötve.

A fiuk indulni akartak, de a körülmények a visszamaradást kivánták, minthogy Szabóék most értek le egyik felől a csarnokba, s a fiuk azonnal a legkényelmesebb helyet szoriták a családnak, mely a figyelmet azonnal észrevette, s a főbiróné az előadás alatti zaklatás után ezt vigasztalással fogadá. A másik oldalon nagy zajjal jött le a két bécsi, és éles hangon mondván el néhány "istenitő dicséretet", mi egyenesen a két leányra vonatkozott, a figyelmet gerjesztő szavak után a körbe akartak tolakodni.

A fiuk a szándékot észrevették; de az igyekezet nem tolakodhatott keresztül a fiukon, kik a válaszfalból nem tágitanak, mig a páholyok egész hölgyvilága kényelmesen el nem vonulhatott. Laczi ekkor némi türelmetlenséggel akarván minden botrányt megelőzni, hangosan mondja a fiuknak.

- Elég volt!

A bécsiek ebből érthették, sőt értették is, hogy a zárlat ellenük volt intézve, - az egyik kedvet érzett az "elégre" olyast mondani, a mi talán azt jelezte volna, hogy nem elég! Mint mondám, az egyik szólni akart, sőt kezét Laczinak vállára akarta tenni, hogy valami gúnyos kicsinyléssel magához forditsa az előbb nyilatkozót, de midőn annak vállát megérinté, hogy szemközt álljanak, - mindkettő bámulva nézett össze; s e pillanatban bajos volt elhatározni: ellenségek legyenek vagy testvérek?

- Én a megyeháznál vagyok szállva! mondja a titkár.

- Én pedig a "Kenyérközben" 3-dik szám alatt. Felel Laczi, azon értelemmel, hogy testvérét fölkeresni nincsen szándokában. A környezet nem érté a szállásoknak megemlitését, s a külön körök azonnal érdekelteik körűl csoportulának, hogy az elejtett szavaknak értelméhez férhessenek.

Talán a véletlen, vagy a hasonló helyzet adta mindkettőnek szájába a hasonló nyilatkozatot, s mindkét csapat azt nyerte magyarázatul: Majd holnap!

A rokonsági, a testvéri viszonynak ezer más esetben hasonló találkozáskor lehettek volna szivélyesebb nyilatkozatai, két tarka kabátnak hasonlatossága rákényszeritené a tulajdonosokat, hogy némi örömmel mondják: kabátaink ugyanezen végből vannak. De ne feledjétek, hogy valamint a kabátok szinét fakóbbá változtatja a napsugár, - akkint mosódik el a rokonérzelem testvérek közt, kiket nem egy nyomon neveltek. A titkár megyeházi szállására idézte azt a másikat, azt a bizonyos fiatal embert, ki néki alá lőn rendelve, - talán még pirongatásra is vállalkozott volna? e gőg ellenében egyetlen helyes válasz csak a "kenyérközi 3-ik szám alatti lak" lehetett.

A közönség eloszlott, a bécsiek előre siettek, hogy az elröppentett kis galambokat még valahol elérhessék. Azoknak szintén a megyeház lévén végczéljuk, jókor elérték őket, s oldalt kisérve, rettenetes tetszésüket mindenféle nyelven elmondák, észrevétetvén, hogy az ő dicséretüket ne váltóban, hanem pengőben kell kiszámitani.

Zsigmond bácsi a lányokat keresztelésüktől fogva némi nyügnek vallotta, ezerszer belevakart borzas fejébe, hogy hol fog nekik embert? Ezen aggodalmában az első föllépésnek sikere, a közfigyelem megvigasztalta; de az a furcsa szemle, mely elvégződni nem akart, s az "anyjuk"-nak kifejezett bosszankodása helyrerántotta az elkószált apai észt, és morogni kezdett. A főispán szinte nyomukban volt, és azon kezdé a szót a főbiróhoz: "Barátom! A kislányok a bécsieket végképen elszéditették, és aligha nem lesz miattuk egy kis csetepaté!" De már ez neki sem tetszett, keresgélt a szóban, hogy e különös megtiszteltetésre apró pénzzel felelhessen, és bizonyosan mond valami hangosat, ha a megyeház ajtajánál az alispánék közbejötte más vágásba nem zökkenti a beszédet.

Az anya bánattal vezette gyermekeit a lakosztályba, de gyermekeivel nem közlé megilletődését. A főbiró még az alispánhoz ment, kinél, jobban mondva, férfitársaság volt összehiva a nagy gyülés előtti tanácskozmány végett. Rövid esteli előtt hosszu beszélgetés, utána pedig kártya. A megyei birtokosok szinte megunván a sok okos beszédet, biróul választák a makkfilkót, kinek itéli oda a százas bankjegyeket?

A kártya ugy biráskodott, a mint a filkótól várni lehet, hol ide, hol amoda szórván kedvezéseit, és a gyöngébbek az első fél órában megkopasztottan bucsuztak el a kiméletlen szerencsejátéktól. A két titkár mesteri nyugalommal játszék, őket bámulta mindenki, százasaik egymásután röpültek, s egyetlen bosszankodást ki nem tudott belőlük csikarni a példátlan üldözés. Ráértek közben-közben egy ártatlan tréfára, s a nyerők borzadni kezdettek a fordulattól, ha e pokoli nyugalomhoz közelit a szerencse, akkor kipusztul minden erszény. Éjfél után már a második órára került a sor, - a gróf folyvást az ajtó felé tekintett, mintha valakire várna. Barátja hasonlón követte grófi barátjának figyelemirányát, sőt az időnek mértékére figyelve, minduntalan órájára nézett. Két órakor belépett a grófnak vadásza, s alig észrevehetőleg intett. Nyomban rá megszólalt az utczáról a legjobb czigányzene a megyeház előtt; de nem az alispáni lak irányából.

- Hallgassuk a zenét! Mondja a gróf toldalékául a játék alatti nyugalomnak, - vagy tán elég is volt mára! veti utána, mintha legkisebb vágya nem lenne visszanyerni potom néhány ezernyi veszteségét.

Az inditvány készséggel fogadtaték, a nyerők buzgón tömték tárczáikba bankjegyeiket, és siettek az ablakokhoz, - csak Vámossy Aladár harapott szája szélébe; mert a mai tréfa nagyon megkopasztá.

Szórakozás vagy szükséges tudomás végett az oldalszobában várakozó vadásztól óvatosan kérdi:

- A czigányok nagyon sokáig késtek.

- Észrevették a diákok, s a czigányokat ekkorig nem bocsátottak el.

- Előbb el kellett volna jőnöd.

- Éjfél előtt távoztam el; de a százast markukba nyomtam, - s az végre idevezérelte őket.

- Elmehetsz! Mondja Vámossy titkár, s visszament a másik szobába, a gróf mellé huzódván az ablakmélyedésbe.

A gróf azonnal hozzá fordult, és kiváncsian hallá a vadász közleményét, és teljesen megelégedve az eredménnyel, mosolyogva mondá barátjának, hogy a kisvárosi pletyka megragadja az alkalmat, hogy e késő éji zenéről jóval többet mondjon az igaznál, és a sok szóból az illetők egy részt bizonyosan meg fognak hallani; aztán...

- Aztán a lakat megnyilik a szent egyszerüség ajtaján, - mondja nevetve Vámossy titkár, - aztán megkezdődik a kis kaland, mely nem engedi, hogy e kis városban egész nap aludjunk.

Az utolsó zenehang is elnémult, az uri vendégek kivánták egymásnak a jó éjszakát, a kis város pedig várta a reggelt, a csetepatét, a zajt, a megyeházat és a kenyérközi szállást.