Finánczleczkék.
Némely olvasóm megütközött azon,
hogy Bergert, a zsidót, becsületes emberképen mutatom be. Világos jele ez
annak, hogy függetlenebb voltam másoknál, kik a zsidók közöl csak azokat és
csak akkor keresték meg, mikor már mást nem tudtak megcsalni. Hasonló a
hasonlót kereste.
Berger levelet irt Laczinak, hogy
az általa kitűzendő órában beszélni akar vele. Laczi felelet helyett
maga kereste föl Bergert délelőtti órákban.
A találkozás előljáró
beszédei után Berger közlé gróf Erdeynek tervét, és határozott válaszra szólitá
föl a meglepett fiatalembert.
- Nehéz a felelet! - mondja
a meglepett fiatalember, - hasonlóra sohasem gondoltam.
- Azt még kevésbbé gondolta
volna ön, hogy valaha zsidó gyermekeket kelljen tanitania.
- Ez a kicsinylés, Berger
ur! Mondja Laczi a kereskedőnek szavába vágva.
- Nem kicsinylés, - Vámossy ur, -
igazitja helyre Berger - a toronyból leesni könnyebb, - ezt minden ostoba ember
megteheti; de öntudatosan és épen leereszkedni: tiszta agyra mutat, mely
nem szédül el. Önnek könnyebb lesz azon magaslatra fölmenni, melynek légköréhez
egykor - gyanitom - közelebb állt, - mint mikor a kényszerűség, valami
véletlennek alakjában, önt lenyomta a társadalom legalsó rétegébe; de ön
nem is vonakodhatik, - önnek be kell tölteni hivatását, megmenteni egy ifju
főrangu magyar...
- Megmenteni?...
- Ismétlem: megmenteni! -
mondja Berger az őszinteség nyomatékával, a nagyravágyás-, az oktalan
pazarlás-, és elfajulástól. A tudományokból nem mernék önnel vitázni, -
okoskodik tovább a kereskedő, - az én könyvtáram egyetlenegy könyv: az
élettapasztalat, - szerzője a sors, és nem vár kritikusra, mert az
élet bebizonyitotta. Én gazdag ember vagyok, családi életemet szeretettel áldá
meg az Isten, mégsem vagyok boldog; mert a hazában nincsenek kötelességeim,
melyeknek teljesitését valaki várná tőlem. Jogot nem adott senki, és
kinevetnének, ha kötelességeket akarnék teljesiteni, - fajrokonaim hiúnak,
mások szemtelen tolakodónak mondanának: a zsidónak semmi köze a hazafiui
erkölcsökhöz. Pénzemen nem vehetek e hazában földet, hogy azt jobbá tegyem, eszem
ki van zárva, hogy a tanácskozmányokban hasznosat mondjak, egyszerűségem
nem azon függetlenség, mely a hiu czimeket és rangot megveti, hogy önérdekének
föl ne áldozza a hazát; de kérdem öntől, e hazában a kiváltságos hazafi
miért nem miveli és használja eléggé az észt, mely bölcsességével áldás lenne a
hazában? mért szórja el a milliókat oktalanságokra, mikor a jóra fillérenkint
kell koldulni? és midőn részben elszórta a vagyont, mely a függetlenségnek
alapja; miért nem tud egyszerű lenni? miért keresi a haszontalan czimet,
mikor nincsen drágább czim a jó hazafiénál? melyet én megvennék összes
vagyonommal; meglevő eszemmel, iparommal és egyszerüségemmel ujra gazdag
lennék; de a hazafiságból fajom ki van zárva! Ne gondoljon ön, tisztelt barátom
a megvetett zsidóra, az Isten tudja miért veri most, és meddig akarja még
verni; gondoljon ön azon osztályra, melynek még most nem csak a mult, de a
jelen is tulajdona; hanem a jövendő kétes, ha azon osztály a
tanácsteremben a titkárok eszével gondolkozik, - birtokában a deficitet drága
kamattal pótolja, - s érdemét a hintók oldalára festett jelvényekben, vagy a
levelekre "készkötelesen" fölirt czimekben, nem pedig a megérdemlett
közbecsülésben keresi, melyről nem adnak irást, - de elhiszik és vallják.
- Megvallom, szeretném önt
megczáfolni.
- E falak fognának önnek
helyettem felelni, ha beszélni tudnának. A szomszéd szobában csak a sánták és
bénák könyörögnek a kegyelemfillérért, - és bár elég szemtelenül ezerannyit
kivánnak helyette, de megmondják, hogy nem ők akarják kifizetni; hanem
fizesse az, ki az égben lakik. E szobában itt a könnyelmü nagy ur szokott
könyörögni, itt elengedi minden czimét, barátjának szólitja a zsidót, kezemet
szorongatja: alázatosan kéri a néhány ezer forintot, hogy a világ
előtt ujra büszkén hordhassa fejét, esküszik, hogy becsülettel megfizet, -
s ha rászedhetne, nagyot kaczagna, hogy kárpótolja magát megalázódásaért, hogy
zsidó előtt kénytelen volt könyörögni. E szobában olvasom a tapasztalatok
könyvét, hogy azon kamat, mit némely ur uzsorásnak kinál, elég volna e hazát
fölvirágoztatni, s a mennyi önmegtagadásba kerül a zsidónak könyörögni,
félannyi öntudatos önmegtagadás egyszerübbekké, józanabbakká és minden
csábitástól mentes hazafiakká tenne.
- És az uzsorás? Kérdi az ifju a
vitázót.
- Nem e falak között lakik, - ön
ezt jól tudja, - mondja Berger, s azonnal folytatá: - Magyarországban a
kereskedelem oly ifju növény még, hogy a szakértelmes kereskedő csekély
tőkével csak meggazdagodhatik; de el nem veszhet. A kereskedelemnek alapgondolata
ugyanaz, a mi a gazdászat, vagy iparüzleté: biztos jutalma a munkának és
fokozatos gyarapodás. Ha a kereskedőt ki nem lökik rendes kerékvágásából,
és az eszeveszett pazarló rá nem tukmálja a váratlan nyereséget, nem látjuk azt
a példát, hogy a munkás leteszi szerszámát, és a feléje röpülő sült
verebet eszi meg. Előttem az oktalan pazarló épen olyan gaz, mint az
uzsorás, mindkettő megtagadta szerepét és kötelességét, és a polgári
társaság a pazarlót vesztében nem szánja, az uzsorást pedig megveti. Egyszer,
csak egyszer hallaná ön egy pénzüzletnek lefolyását, megösmerné ön azon
veszedelmes nyavalyát, melyben nagyobb birtokosaink sinylenek, és elhinné, hogy
a mint főbb urainknak fényüzése a közép birtokosnak ragályos példa, ugy a
veszedelem is azon arányban ássa meg vesztét.
Berger nem folytathatta beszédét,
valaki kopogtatott, s az ajtón belépett egy bécsi pénzember, kit Berger nagy
előzékenységgel fogadott. Az idegen arra kérte Bergert, sziveskednék rövid
időre átengedni egyik szobáját, minthogy két urral némi végzendője
volna.
Berger készséggel engedé át azon
szobát, melyben voltak, maga a fiatal jogászszal a szomszéd szobába vonult.
Berger halk hangon folytatta beszélgetését, negyedóra mulva aztán észrevették,
hogy a várt vendégek megérkeztek, s az első hangok meggyőzék Laczit,
hogy az ifju gróf és saját testvére valának, kik a pénzügyre vonatkozó
számokkal foglalkoznak.
- Mayer barátunk olyan mint az
őrzőangyal, - kezdi a gróf nyilt örömmel, - a legalkalmasabb órában
jelen meg.
- A gróf mindig tréfál, mindig jó
kedvü, - mondja a bécsi pénzember elég redős homlokkal, - megvárhatom,
hogy engem is megnevettet egyszer.
- Egyelőre még én kérem
Mayer barátunkat, hogy ön nevettessen meg, - a lejárt váltó helyett ujat irok,
s hogy el ne unja magát, társaság kedveért egy másikat teszek melléje: tizezer
forintra nélkülözhetlen szükségem van.
- Próbált már a gróf egyenkint
számlálni, mily sokáig tart egytől tizezerig?
- Rézpénzben akar Mayer barátunk
kölcsönözni?
- Akkor krajczárokban kellene
számolnunk, és minden forint hatvanszor lenne több számokban; de nem ért a
gróf: a tizezer forint épen tizezer forinttal több, mint amennyi pénzről
rendelkezhetem.
- Kegyetlen hitelező, -
mondja a gróf nevetve, - de én még kegyetlenebb hitelező vagyok, és abból,
a mit Mayer barátunk mond, egyetlen szót sem hiszek el.
- Majd megtéritem a grófot,
bebizonyitom állitásomat, - okoskodik a pénzember, - egy fillért sem adok; mert
magamnak sincs.
- Irásban adom, hogy Mayer
barátunk ezt épen tizedszer mondja, - tréfál a gróf, - és minthogy a
legelső alkalommal sem hittem el, engedje meg, hogy most is következetes
maradhassak.
- Maradjon a gróf, - az én
következetességemért jótáll erszényem, melynek tartalmát a grófnak üritém ki a
multkor Bécsben, s addig nem lesz benne, mig a gróf váltóját ki nem fizeti.
- Mayer, - ön átkozott rossz
hitelező! - Mondja a gróf elkedvetlenedve.
- A gróf még átkozottabb
fizető! - Pattantja vissza a másik némi türelmetlenséggel.
- Értem, - Mayer ma a
kérlelhetlent játsza, azért a hangot sem kiméli.
- Nekem is megvannak saját
bajaim, - a grófnak pontatlansága számitásaimat zavarja, azért én a viszonyt
meg akarom szüntetni, - nyilatkozik a pénzember, - s a mi hangomat
illeti, - itt nem az udvariassági szabályok határoznak, - itt nem a zsidó áll
szemközt a gróffal; hanem a hitelező hanyag adósával.
A gróf megütődött, de
erőlködött, hogy vérét visszaparancsolja, nehogy arczába fusson, és
elárulja benső viharát. Pénzre lévén szüksége, készen volt az áldozatra
is, nem csak kamatok, - hanem modorban is!
- Megbocsájtok Mayer
barátunknak, - mondja a gróf elég fensőséggel,- szivességét gyakran
tapasztalám, ugyanezt reméltem ma is, - nem gondolva, hogy ön egészen várta a
pontosságot, türelmetlenségét könnyen megmagyarázom; de visszafizetésről
ma szó sem lehet, sőt nagyon sürgölöm, hogy tizezer forintot adjon; mert
zavarban vagyok.
- Semmi közöm a gróf zavarához, -
duzzog a másik, - máskor gondolja meg, hogy másnak pénzét nem elég elkölteni,
vissza is kell fizetni.
- Kételkedik ön? Kérdi a gróf
boszusan.
- E kérdés fölösleges, - jegyzé
meg a másik, - ha kételkedtem volna, egy fillért sem kapott volna a gróf; de a
grófnak havipénze nincsen arányban költséges életével, s én nem spekulálhatok
az öreg grófnak halálára; mert az én kedvemért az sem fog meghalni.
Gorombaságnak untig elég volt
ennyi, a gróf már méltán fölpattanhat, ha érzékenységének ez alkalommal hasznát
akarja venni; de ő most a tizezer forintot akarta megkapni.
Berger a másik szobában félve
hallá a beszélgetést, és nem óhajtá, hogy házában zaj legyen, azért kilépett, egészen
szinlett véletlenséggel, és bocsánatot kérve a zavarásért, Mayerhoz fordulva
mondja:
- Átadandóm van, kölcsönös
számlánkra tizenötezer forint fölöslege van önnek, átadom; mert a városba kell
mennem.
Mayer szinte nem érté, hogy
Berger idő előtt miért adja a pénzt; átvette, kérvén Bergert,
hogy néhány perczig még maradjon honn. Berger visszament a mellékszobába.
- Még tovább is duzzogjunk, -
kérdi a gróf Mayert, és ujra derült arczczal közeledett a pénzemberhez, - mi
akadályozza a kölcsönzést?
- Csak az, hogy nem akarok.
- Maga tökéletesen atyámat
akarja produkálni, - mondja a gróf Mayernek nyaka körül fonván jobbját, nézzen
ide, Mayer, - ebben a korban nem szabad egy kis bolondság? Majd kijózandom, -
magának igérem meg, s egykor ön mai szivességét nem bánandja meg.
Mayer valóban derültebb
lőn, a csinos fiatalembert önkénytelen megnézte, és elmosolyodott, ekkor
amaz a pillanatnak hatását fölhasználva, az öreg uzsorást hirtelen
megcsókolta!
- Itt a tizezer forint! -
mondja Mayer, - de aztán pontosságot kérek.
Berger és vendége a
mellékszobában meglepetve néztek össze, az előbbeni pillanatoknak
története nem azt bizonyitá, hogy az embereket összeölelkezteti a véletlen;
hanem hogy a megszorult gróf is megcsókolja kinjában a zsidót. Laczi e pillanatban
borzasztón józan lett, amazok pedig folytatták az üzletet.
Mayer elkészité a váltót, a
szokott kamatokat, mint mondá, a tőkéhez számitá, s a gróf derülten
irá alá a váltót.
- És rám nem is gondol,
Mayer ur!
- Mára már el vagyok
lágyulva, - mondja az uzsorás, - de háromezer forintnál többet nem adok, nekem
ugy sem marad több kétezernél a tizenötből.
Vámossy titkár Mayer urnak
másik orczájára nyomta a csókot, nehogy a gróf egyedül legyen a
megalázott.
Laczi hirtelen ökölbe
szoritá kezét, megutálta testvérének gőgjét, mely az utczán az égbe
kapaszkodik, négy fal között pedig oly alázatos, hogy a földre szórt bankót
térden is fölszedné. Nem állhatta meg, hogy hangosabban ne mondja:
- Látom, hol végződik
el az ember!
Mayer váltót keresett
tárczájában; de nem találván, bocsánatot kért, hogy Bergertől kérhessen.
Benyitott a mellékszobába, s ott látván a rá nézve idegent, Bergert félrehuzá.
- Végezett ön? Kérdi
Berger.
- Rosszkor találta ön
számlánkat kiegyenliteni, pénzemet nyugalmasabban helyezhettem volna el; de már
most megtörtént, csak egy váltópéldányt kérek.
- Ki az a másik ur?
- Jó módu magyar urfi,
titkár az udvari kanczellárián, s ha kedves atyja győzi a fényüzést,
fölkapaszkodik. Atyja az öreg Óváry grófnak jószágigazgatója, bizonyos Vámossy.
- Egyetlen gyermek?
Kérdi Berger meglepetve.
- Majdnem egyetlen, a másik
fiu nem akart az apai tervek szerint indulni, egy évvel ezelőtt
elbucsuzott az apai háztól, - bizonyos makacs hajlamánál fogva aligha is tér
vissza.
- Bizonyosan tudja ön, hogy
pénzét nem veszélyezteti?
- Kevésbbé, mint a grófnál,
- válaszol a kérdett, - az ilyen nemesemberféle apa magasra kapaszkodó fiát el
nem hagyja, készebb tönkremenni.
- Mayer barátom, ez
embernek én leszek hitelezője, rendesen két váltót veend ön, - egyet a
tőkéről, mást a kamatokról. El ne kényeztesse a hitelezéssel, -
legyen szigoru iránta; de ha végkép megszorult, ne eressze ki, nekem ez embert
markomban kell tartanom.
- A mint ön akarja, Berger
barátom, - hagyja helybe a másik, - de nem értem, hogy ön, a szigoru humanista,
pénzüzletbe ereszkedik.
- Ma nem kap ön
értelmezést, szavát rá, hogy kivánatomat teljesitendi.
- Azonnal átadom a
váltókat. Mondja Mayer, és a vendégekhez visszatérve, üzletét befejezé. Mayer
elvégezvén dolgát Bergerrel, a váltókat is átadá, elbucsuzván az ideiglenes
házi gazdától.
- Vámossy ur! ...szólitja
meg Berger a fiatalembert, ki nagyon megilletődve állt még az
ablaknyilásban, - ön, hihetőleg többet látott, mint óhajtottam volna.
- Nem feledem el a különös
jelenetet.
- Boldog lennék, ha gyanitásomat
igazolná ön, a másik fiatal ember...
- Nem csalódott ön, saját
testvérem, legegyenesebb uton az örvény felé, hová még atyánkat is magával
rántandja, s én meg nem akadályozhatom.
- Megakadályozom én, - ime, -
mondja Berger testvérének azon váltóját, mely a tőkének kamatja lőn,
és számszerint ezerötszáz forintról szólt, öné leend, és biztositom, hogy
minden uzsora az ön kezébe kerül. Örülök, hogy eszköz lehetek atyjának
megmentésében; mert ön azt köteles megmenteni, valamint azt a másikat is, ha ön
kérésemnek enged.
- Az ön példája oly nemes...
- Egy szót sem többet, kéri
Berger - annyit találna mondani, hogy e boldog pillanatnak érzelmét
pénzenvettnek hinném. Isten velünk!
|