Főbiróék laka.

A nagyon okos emberekről is tudjuk, hogy vannak előitéleteik, - azért ennek rovására le merem irni, hogy Szabó Zsigmondné asszonyság reggel óta harmadszor veszi észre, hogy a cziczus mosdik: e házi naptár szerint ugy intézkedett, hogyha kedves vendég találna érkezni, szégyenére ne váljék a konyha. Közlé nagyobbik lányával az előérzetet, és tavasz dereka lévén, nyulárnyékot (spárga) vagdaltatott vele a kertben.

Szabó Zsigmond a grófnéhoz lovagolt át, - ma tette le a grófné kezébe bizalmas tisztét, s mai naptól fogva Vámossy a grófnénak uradalmában mint teljhatalmu kormányzó mutattaték be a grófné alattvalóinak. Az ünnepély hamar elvégződött, a főbiró urnak hivatalos dolga lévén otthon, délre visszasietett, és a helyi viszonyoknál fogva azért ment lóháton, hogy a mellékutakon és igy rövidebb idő alatt érjen haza. Vámossy teljessé akarván tenni tiszteletét, a főbirót hazáig kisérte lóháton, és a kerti oldalon értek a főbiró lakához. A kert ajtaja nyitva lévén, a főbiró inditványára leszálltak a lovakról, melyeket egy kivül dolgozó cseléd elvezetett, s aztán a kertbe léptek.

A kis gazdaasszony egész marok gyüjteléket tartott, mikor a váratlan érkezők meglepték.

- Többet, kedves lányom, többet, - biztatja az apa, - vendéget hoztam.

- Vártuk a vendéget, azért szedegettem. - Mondja Mari, - üdvözölvén őket.

- Édes anyád álmodta meg? Nevet a főbiró.

- A cziczus háromszor is fülön fölül mosdott, kedves apám, szól tréfálva a lány, - s mi elhittük a jövendölést.

Az apa magához ölelé a lányt, kinek vallomása oly őszinte és gyermekded volt, hogy a szeretet jelét nem tagadhatta meg tőle. A nőcseléd elvette a növénycsomagot, de nem sokára visszajött a főbiró urért, kit vártak, s a két fiatal együtt maradt a kertben.

- Bocsánat, - kezdi a lány, még nem is üdvözöltem önt uj állásában, fogadja szerencsekivánásomat.

- Ön az első szerencsekivánó, - s öntől ugy fogadom, mintha malaszt lenne.

- S oly nehéz föladata van önnek, hogy áhitattal a malasztról kell gondolkoznia?

- Bevallom a nehézséget, - bevallom, hogy a tán irigylett állásban nem merek örvendezni.

- Látom, hogy meg van lepetve, - engem már vértanunak néz, ki nagy érdemeiért az égből malasztot kérhet.

- Boldog gyermek; ön az életet oly könnyünek véli. Ám, tudja meg, hogy a grófnőnek bennem vetett bizalma oly könnyelmüség, mi csak nőtől eredhet.

- Köszönöm a bókot, nem a grófné nevében; hanem saját részemről. Mondja Mari a megbántódás érzetével.

- Értem a kisasszonyt, - büntessen is meg; de kérem: hallgassa meg védelmemet.

- Meghallgatom, aztán mint biró itélni fogok! Teszi hozzá a lány némi engesztelődéssel.

- A grófnénak kétségtelen oka van a sors ellen panaszolkodni, - mint nő szeretetet várhatott volna férjétől, s mint ön is tudja: külön laknak. Szegényebb nő elfeledhette volna a fájdalmak sulyát az anyagi küzdelemben, a grófnő kényelemben élt, csak gyermekeire gondolt, s azon férfira, ki idáig sem férj nem volt, sem apa. A gyermekek felnőnek, s mire megnyilik előttük a nagy világ kapuja, - eljő az apa fél vagy egész hatalommal, hogy rendelkezzék a gyermekekről saját gondolkozása szerint. A grófnő kezd kétségbeesni, s ezen állapotban, hasonlón az elzárt virághoz, mely a napvilág után epedve, a kulcslyuknak gyér sugara felé fordul, bennem, a véletlen hozzá legközelebb esőben megtalálhatónak hiszi a megmentőt, - és rám ruházza a szerepet, hogy megvédem, és az apával is küzdeni merek.

- Én hiszem, hogy önnek van erre legtöbb ereje és bátorsága. Mondja Mari olyan bizalommal, mely nem a fölvett birói szerepnek kifolyása.

- Ez a női vak bizalom, - mint előbb is mondám, - veti közbe Vámossy, - de gondolja meg ön, hogy az odanyujtott bizalmat a grófnő öntudatlan is olyan kölcsönnek véli, mit én tőlem egykor készpénzben fog visszavárni, s azért teljhatalmat adott 1-ör nyiltan minden vagyonára, 2-or rejtett gondolatban, gyermekeinek sorsa-, és igy saját boldogságára is.

- Nem közönséges föladat.

- Még igy átalában sem, - de majd részletesen is. A gróf részben megváltozhatott érzelmeiben, mint ember; de vannak olyan fogalmak, melyek uralkodnak az embereken, ha még oly erősek is, - például: a gróf családjának jövendőjét arisztokratikus szempontból itéli meg, s a mint nekem legközelebb bizalmasan irja, lányát Óváry gróf fiának szánta.

- A kanczelláriai titkárnak? Kérdi a lány meglepetve.

- Most már helytartótanácsi ülnöknek.

- Ki barátja az ön testvérének, a titkárnak?

- Az is ülnöke már a helytartótanácsnak.

- Bámulandó e két urnak sebes haladása.

- A befolyásnak egyszerű müve, - s a mi grófunk e befolyást oly tiszteletreméltónak ösmeri, hogy gyermekét azon befolyáshoz csatolni nem csak vágyik; de, mint gyanitom: oda is igérte.

- Mi lesz abból a lányból?

- Mi az anyja, - szerencsétlen, - áldozata a körülményeknek. Gróf Óváry, az öreg, látja vagyonának apadását, jókor keresi a parton a mentőágat, és az önként feléje hajló gróf Erdeynek vagyonával helyreüti az egyensulyt.

- Szerencsétlen nagy urak! Sóhajt föl a lány, - nem gyanitva, mennyit mondott egyszerre, - hogy e gondolat elegendő lehetne a világnak bebizonyitani, hogy a nagy uraknak megirigylett kényelme viszont legtermészetesebb forrása családi életük boldogságának.

- Köszönöm önnek fölsóhajtását, - mondja Vámossy meghajolva, - a grófnő még mit sem tud, ámbár férjétől csak lelki erőszakolást vár, - de ha azt tudná, a mit én, - az apák elhatározását, és hogy a kiszemelt fiatal grófot igaz szivből egy anya sem óhajtaná lányának, - fogadna jószágigazgatót, hadd termeljen egy mag után tizenkettőt; de nem várná, hogy az a családi boldogságot is rendbe hozza.

- Ezt is kivánja?

- Hogy a válságos órában még férje ellen is védelmezzem.

- Szegény anya, ...talán nem is gyanitja, mit kiván.

- Annál bizonyosabban tudom én, mivel kell megküzdenem.

- Igy ön a gróffal hihetőleg szemközt fog állni? Kérdi a lány.

- Egyenlőtlen fegyverekkel, - kisasszony, - két hatalmas gróffal, - ekként elhiszi ön, hogy a nők néha nem gondolják meg, mit követelnek.

- Nem merem a grófnőt és magunkat védelmezni, - most én is önben vetem bizalmamat, és mert mégis elfogadta a grófnőnek bizalmát, erősen hiszem, hogy ön talált utat a győzelemre.

- Magam fogjam meg magamat? ...mondja Vámossy mosollyal, - ám legyen, - abban reménylek, hogy az ifju gróf időközben cselekszik olyan ostobaságot, mitől Erdey gróf megundorodik.

- Tudtam, - tudtam ...örvendezik a lány, hogy ön remél, - az ifju gróf pedig oly szeles és meggondolatlan...

- Hogy ön már fogadni merne az elkövetendő ostobaságra! Lassan, ...inti Vámossy a lányt, ...mi magunk köréből találnánk okoskodni, s ez hiba lenne. A magamszőrü embernek keveset bocsájt meg környezetünk, ha én kegyetek szobalányának arczát megsimogatnám, a környékben minden jóravaló házból kinéznének, - az öreg grófok kaczagva hallgatnák, hogy az ifju Óváry gróf megcsókolta egy tekintetes urnak lányát nappal, a nagy városnak kellő közepén. Ne vádoljon ön e példáért, csak a valót akartam megmondani, hogy a magasabb légkörökben az ilyen mulattató; s némely apa nem is lenne boldog, ha nem tudná, hogy fia már kibolondozta magát! Ezer meg ezer apróság van, mit nekünk el nem engednek, következésképen azon meggondolatlanságnak, minőt én várok, olyannak kell lenni, hogy a magasabb körökben is halálos bün legyen.

- Kezdem önt megsajnálni, - mondja Mari, ...s hogy ezt elhigye, lemondok a biráskodásról, - mentsen meg az Isten, hogy ily gyenge legyek.

- Köszönöm, köszönöm, - mondja megindultan Vámossy, - néhány év óta ez az első támasz, mely lelkemet ujra fölegyenesiti. Oh, ha tudná ön, mily gyámoltalan az ember, ha nincsen körülötte olyan rokonlélek, mely véd, de nem is mond ellent.

A két fiatal oly elmélázva nézett össze, hogy mindkettőjüknek arczán kipirult a vér, - a szó elakadt, s a pillanat oly ünnepélyes, hogy kellett még valamit mondani, - különben maguk előtt hátrányban maradnak.

- Mari kisasszony, - mondja Vámossy megfogva a lánynak kezét, - a mai nap fordulópontja életemnek, - ma küzdelemre vállalkoztam, és Isten után ön is megbocsájtja, ha kérdezni akarom sorsomat, hogy miért küzdjek? akar-e ön végczélom lenni?

- Hiuság lepte meg önt? Kérdi a lány önbizalmat nyerve.

- Méltán kérdi ön ezt, - hagyja helybe az ifju, - az emberek önzők, alkusznak a sorssal előre, hogy fáradságuknak mi leszen dija? Folyamodom az értelméhez, - hiszi-e ön, hogy én a grófnővel alkudtam a nehézségek ellenében, melyeket egész valódiságukban nem is ösmer?

- Nem hiszem.

- Hát azt hiszi-e, hogy a középkor lovagjai hitványak voltak azért, mert egy hölgyért előbb nekimentek a nyaktörő veszélynek, - és csak a győzelem után jöttek el megkérni az odaigért kezet?

- Ön győzni akar, és mi legyen a győzelemnek jele?

- Hogy a gróf ur ne áldozza fel gyermekét kijelentett gondolatának, - és annyira megadja magát, hogy keresse föl a grófnőt, legyen a megszomorodott nőnek férje. Ez lesz én szerintem a győzelem, ezt akarom kieszközleni én.

- E vállalkozás beillik a középkorba is.

- Még hiányzik valami.

- Mi lenne az?

- A hölgy, ki e győzelemnek napján nőm kivánjon lenni! - mondja Vámossy a lánynak mindkét kezét megfogva: ön az, kit én meg akarok érdemleni...

- Bünhödni akarok, hogy ön által meglepettem magamat, - ha a siker elmarad, vén leány maradok, ön pedig agglegény; mert egy tapasztalatlan lányt bizalmasává tőn.

- Hihetek?... remélhetek?...

- Ne mondjon többet! ...mondja Mari a fiatalembernek ajkai felé tartván kis kezét, ...igen sokat mondánk egymásnak, ...érzem, hogy az életnek komolyabb órái köszöntének be. Menjen ön be, hadd maradok magamra, - gyermekéveimtől kell bucsut vennem, - ne lássa ön e könyeket, melyek mindjárt kicsordulnak.

Egy kézszoritással hirtelen elváltak, s néhány másodpercz alatt Vámossy már a kertnek sürűjében tévedt el a leány szemétől.

Igaza volt a leánynak, könyei sűrűn folydogáltak alá, - megértette, hogy az életnek küzdelmei is vannak, melyekben a nőnek is jut osztályrésze. Ma lepte meg először a gond, lelki szemeinek hirtelen megnyilt az a nagy tér, hova hivatásunk kivezet a szerény atyai házból. Tehát a jövendőnek boldogsága nem ingyen-adomány, türni kell azért a nőnek is, nem ugy, mint a novellákban irják, hol a vőlegény a készet betálalva hozza el. Az a másik szembeszáll az akadályokkal, ...hát a nő csak közönyösen nézze annak küzdelmeit? - Nem! a férfiak nem mondják, de annál inkább vágynak arra, hogy a hogy a nők szeretik, oly mértékben becsüljék is őket.

Lehajlott virágaihoz, szakasztani akart néhányat, és most nem meri letörni a bimbót, - elég, ha a vihar ellensége szegénykének, még ő is ketté törje a rövid életet? Hallgat a kis hiuság, melyért egykor örömest megadóztatta a rózsafát, - ujra fölegyenesedik, agyában oly nehezek a gondok, hogy alattuk meghajlik a szép fő. Önkénytelen nyul a gazdag hajfonathoz, meg akarná igazitani, mintha annak terhe nyomná, - s ekkor jut eszébe, hogy nem az, ...a váratlan vendég hozta el a gondot.

Még néhányszor körüljárja virágtelepeit, lassankint megcsöndesedik, és kerülve azon utirány felé megyen, merre a fiatalembert elmenni látta. A balzsamot nem váratta a gondviselés, a vigasz szivébe csöppent a titkos gondolatban, hogy a sok közöl kiválasztatni boldogság.

Mindinkább siet, ma legelőször érzi az erőt, mely maga felé vezeti: szivében hálásan buzgott föl az áhitat, föltekintett az égnek kék boltjára, - nem mondja, de ihletve gondolja: Jó Istenem, ha ugy akarod: engedelmeskedem!