Apa és anya.

Vannak emberek, kik a levelet annyira szeretik, hogy inkább maguk is irnának maguknak, csak kapjanak egyet. Az öreg Vámossy épen ily szerelmes volt a levelekbe, gyönyörködött a levélnek boritékán, melyen igen gyakran nagyságos urnak czimeztetett. Hanem mint a szerelem átalában, ugy a levélszerelem is hanyatlik, egy év óta bizonyos borzongás foglalta el, - ha levele érkezett, melyen a nagyságoson kivül a nagy érdemü és a "mély tisztelet" is megvolt, - e levelek sok pénzbe kerültek, - ezeket a helytartótanácsos irta.

- Mi bajod, kedves öregem. Kérdi a direktorné asszonyság savanyu képpel belépő férjét.

- Nincs itt a kapitány? Viszontkérdi a férj igen óvatos hangon.

- Vadászni ment előbb, s azt izente, hogy estélig nem fog haza jőni.

- Ugy magunk vagyunk, anyjuk, - mondja a férj oldalzsebéből levelet vonva ki, melyet a varróasztalra vágott ki, - ezt a levelet az az élhetetlen irta.

- Laczi?

- Az nagyon is megél nálunk nélkül, - mondja szaporán a férj, - az élhetetlen czim méltóságos fiunkat illeti.

- Ne légy oly meggondolatlan, - csititja a nő - meghallhatná valami cseléd. De ijedtében fölkelt.

- Előre is azt mondom: ne védelmezd a haszontalan embert; ha tetszik, szidj engem, mondd, hogy vén szamár vagyok, hogy teljes életemben bolond voltam, ezt kénytelen vagyok eltürni; mert bebizonyitható. Nézd e levelet, az van benne, hogy elvesz egy bárókisasszonyt, kinek egy fillére sincs, - fölül rá kér huszonötezer forintot, de ezt egy hónap alatt; mert ennyivel már adós, és nevét nem üttetheti dobra. Toldalékképen azt irja, hogy számitsam be neki ezt jussába! Ne szólj semmit, majd szólok én: mit gondolsz, meglepne, ha két hónap mulva azt irná, hogy akasszam föl magamat, de előbb téged üsselek agyon, hogy aztán háboritatlan beleülhessen az örökségbe?

- Ilyent hinni saját gyermekedről? - Csititja a nő.

- Miért ne hinném, ...ez családi nyavalya, - miatta Laczit földönfutóvá tettem. A kinek ilyen apja van, miért ne kivánhatna mindent, mikor neki pénzre van szüksége?

- Te most első haragodban beszélsz.

- Ugy? te azt hiszed, hogy most haragszom először? Ezeredikszer haragszom, csakhogy nem mutattam. Tavaly elkergettem egy kasznárt; mert harmincz mérő zab hiányzott a számadásban. Magamat nem üthettem főbe, téged nem verhettelek meg, valakinek lakolni kellett; mert elfutott a méreg, hogy méltóságos fiamért tizezer forintot kellett kifizetni, valami Berger nevü zsidónak, a kasznár került kezembe, kitekertem a nyakát, pedig te is könyörögtél. Ma irok a kasznárnak, - visszaveszem mérgemben.

- Áldjon meg az Isten, kedves fiam - czirógatja az asszony, - tavalyi hibádat jóvá teszed.

- Huszonötezer forint áru méreg ez, asszony, és hol vakarom ki a többi mérget, mit te észre nem vettél? Kérdelek, ha száz pulykádat agyonütné valaki, s egy puska volna a kezedben, nem lőnéd meg? Meglőnéd, bolond is volnál, ha meg nem lőnéd. - Méltóságos fiunkra is azt mondaná minden okos ember, hogy lőnivaló; mert nem száz pulykádat, maholnap vagyonunkat üti agyon.

- Méltánytalan vagy, öregem, fiad olyan magas rangra vergődött...

- Hogy a maga lábán meg nem állhat, s az én nyakamon ül.

- Mégis büszke voltál, ha mások e miatt meghunyászkodtak előtted.

- Te még e szerint nem estél kétségbe, asszony?

- Nem!

- Én már kigyógyultam, bánom, hogy előbb nem gyógyitottalak téged is, - hanem kezdjünk hozzá mindjárt. Én egy fillért sem akarok adni; de ha te nem sajnálod a pénzt, kölcsön kérem.

- Tedd, az én kedvemért, kedves öregem, - könyörög az asszony, - inkább minden nap kevesebbet eszem két tál étellel, csak a legszükségesebbet veszem, te is megtakaritasz minden fillért, és az eddigi jövedelem mellett öt év alatt kiheverjük.

Tovább nem folytathatták a beszédet, a grófnak inasa lépett be, és kérte a direktort, sziveskednék azonnal az öreg grófhoz menni.

Ha a toronyba parancsolta volna a gróf, a direktor most már megkezdte volna a mászást. Helyreigazitván öltözékét, sietett a grófhoz. Mint mindig, ugy ma is előzékeny volt a gróf, de arczán fölleg volt, melyet a direktor ur gyanusnak vélt, és óhajtá, hogy a villám minél előbb sujtson le; mert a mai napot igy is keserves átélni.

- Barátom! - szólt a gróf bizalmasan, de komolyan, - gyónni akarok önnek, - az én ügyeim bomladozók, maholnap az adósságok kamatai fölemésztik évi jövedelmemet, és kölcsönvett pénzből leszek kénytelen élni.

A direktor megdöbbent; de hallgatott, - az ügyetlen sajnálkozást még a haldokló is megmorogja, - tehát hadd beszéljen a gróf. Csakugyan folytatta:

- Fiamat annak idejében nem mérsékeltem, annyit költött, mennyit akkor költhetne, ha összes vagyonom adósság nélkül már tulajdona lenne. Néhány nappal előbb komolyan beszéltem vele, megösmertettem anyagi állapotommal, belátta, hogy terv nélkül nem mehetünk odább, és készséggel ajánlkozott minden tervembe egyezni, s a mit már régebben gondoltam, el fogja venni gróf Erdeynek lányát. A lány megér közel három milliót.

- Okos ember...! Bocsánat kegyelmes uram, hogy belerohantam szavaiba; de én szerencsétlen apa vagyok.

- Eddig nem panaszkodott.

- Két mázsás panaszom van, - kegyelmes uram, - nyög a direktor, fiam nőül vesz egy vagyontalan bárónét.

- Vigyázzon, - óvja a gróf, - a házasság olyan, mint az érvágás, jól használva egyszer egészen megmenthet.

- Ez a torkán készül megvágni az eret.

- Legyen önnek helyén az esze, kedves Vámossym, - utasitja a gróf, - nem is kétlem, hogy ön gyakorlatból ösmervén az életet, csak okosan cselekszik, még ha fájna is a műtét. Vegyen példát rólam, erőt vettem büszkeségemen, jószágaimat egy év mulva bérbe adom.

Vámossy kezdett lefordulni a székről.

- ... Ne döbbenjen meg, ...önről gondoskodtam, teljes fizetését meghagyom nyugdijnak, és folyvást ön marad az én legbizalmasabb barátom.

Nem folytatom odább, - ugy ösmerem az életnek azon nemét, melyben a direktor ur él, hogy e pillanatban bizvást mondhatom, hogy kétségbeeséshez volt közel. Tisztelet és becsület a javának, de félszázad óta millió csapásnak ilyen direktor urak voltak okozói. Nyuzták a jobbágyot, és az elkeseredésnek vadizét ma folyvást érezzük, - ezért még külön megjutalmazták magukat nagy vagyonnal, mi a "Conventios tabellából" kétszáz esztendő alatt sem telnék ki. Vámossy direktor ur szeretett volna megkapaszkodni a levegőben; mert a föld megingott alatta.

Haza ballagott, félt az emberekre nézni, hátha valaki azt kiáltaná fülébe: No, basa, esztendő mulva kivül maradsz a határon, addig fogj egy alázatos ebet, hogy legalább az az egy féljen tőled.

Nem hallott, nem látott, s neki ment a - kapitány urnak.

- Hohó, - kiált a kapitány, - föl ne taszits.

- Bocsánat, sógor, ...mentegetődzik a direktor, nagyon elmélyedtem, nem vettelek észre.

- Öregszünk, barátom, öregszünk, - okoskodik a kapitány, - lassankint vásik az ember, és kisül, hogy a direktor sem bánná, ha még egyszer belebujhatnék azon bőrébe, melyben iródeák-korában zabot mért.

- Jó kedved van, sógor.

- Türhető, - érzem ugyan, hogy senkinek sem parancsolok; de viszont száz forintért nem adnám, hogy nekem sem parancsol senki.

- Szeretném megérteni, mi boldogság van az ilyen állapotban?

- Megmondom, barátom, hallgass figyelemmel. Mikor még szolgáltam, valahányszor megláttam a profószt, megborsózott a hátam, - és pajtásaim is hasonlót éreztek. Egy alkalommal beszéltem ezzel a rémmel, és panaszkodott, hogy szerencsétlenebb ember nincsen, mint ő, és megirigylé rabjainak sorsát; mert azok nyugodtan alszanak a belakatolt ajtón belől, mig ő néha hatszor fölriad álmából, hátha rosszul zárta be a lakatokat. A kitől félnek, viszont fél másoktól. A hatalom terhes gond, vagy azért, mert az illető kevéssé használta, s akkor nem félnek tőle, - vagy tudva ön használta, - s akkor azt is tudja, hogy az emberek ezt a kölcsönt legszivesebben akarják visszafizetni.

- Szinte látom, milyen boldog vagy, ha velem valamit nyelethetsz.

- Mi az ördög, ...kaczag föl a kapitány, - átkozott csizmáid lehetnek, hogy még lelkeden is tyukszemet támasztanak.

- Jól van, jól, - minden lépten-nyomon vagdalódzol, hogy meglássák, hogy katonamesterséged is ez volt.

- Rossz kedved van, barátom, - kitérek utadból, - bizonyosan magadnál nagyobb urral volt dolgod; mert a te kedvedet csak az ronthatja el, a kit ki nem lökhetsz az ajtón. Jó éjszakát!

A kapitány ott feledte a direktort. Ez el nem tudta gondolni, hogy a kapitány találomra beszélt, vagy valóban tudott valamit? Lelkiismeretét furdalta, hogy viszonyáról már más is tudjon valamit, és most kétszeresen verte a hatalmas állásból származott elkényeztetés, hogy az embereknek csak parancsolni, de az emberi viszonyokról gondolkozni, lelki állapotokat szemlélgetni nem szokott. Ha ez a kapitány jó barátja volna, most panaszolkodhatott volna neki, s amilyen józan eszü, (Isten ugyse, ezt gondolta kinjában) vigasztalhatná. Nem, - előáll a vén goromba, és Nemezist produkál szavainak fullánkjával. Önmagában keres vigasztalást, visszagondol multjára, keres valami emberi dolgot, mit magában megdicsérhetne. Hasztalan keresi: nem tett, és a köztapasztalás bizonyitása szerint nem remélte, hogy most arathasson.

A kapitány fütyörészve ment odább, alig várta, hogy a nap közben érkezett lapokhoz nyulhasson, bennük gyönyörködve látván a nemzeti életet. Rózsaszin jó kedvvel lépett kis lakába, s ott váratlan vendége volt, testvérhuga, a direktorné asszony.

- Elvétetted, hugom, az ajtót.

- Távollétedben meg akartam nézni szobádat, nincsen-e szüksége az asszonyi szemre?

- Becsukom az ajtót, a bizalomnak lakatot kell vetni.

- Valld meg, panaszolkodni jöttél, hugom?

- Dicsekedni jöttem, - ma kaptunk Budáról levelet, fiunk egy bárónőt vészen el.

- Nagyon megéhezett báróné leszen az!

- Te már azt előre könyv nélkül tudod.

- Hogy ne tudnám, - az ember hiába sohasem hajlik meg, vagy leejtett valamit, vagy még nem is ejtett le, de mégis föl akar valamit venni.

- Mindig keresgél a te eszed is, - mondja a nő, - adj hát nekem is egyszer jó tanácsot.

- Jó tanácsot? azzal nehezen szolgálhatok, hugom, - hiába röstelek beszélni; mert a mit én adhatnék, azt nem fogadnád meg; de nem is kéred, - s a mit kérsz, hihetőleg nem felelhetek rá.

- Bizonyosan tudom, hogy felelhetnél, csak akarj.

- Rejtett szóban beszélsz, hugom, - ám megkisértem a kitalálást. Férjednek kimondhatatlan rossz kedve van, előbb beszéltem vele; ha grófnál el nem rontotta kedvét, ugy fiad pénzt kért tőle, s nem tudja megtagadni.

- No, no, ...csak találgass odább. Biztatja az asszony.

- Te sokkal puhább szivü vagy, a bárónőnek örömedben kezet is csókolnál, csak kegyeskedjék elfogadni néhány ezer forintocskádat, s tőlem nem a jó tanácsot várod; kell is nektek a magamféle vén bolondnak tanácsa: kölcsön pénzt akarsz, hugom; én egyletekbe fektettem, de ha volna sem adnék.

- Hála Istennek, mondja az asszony, most is az a...

- Goromba paraszt vagyok, - mint voltam! - Egésziti ki a kapitány. - Tökéletesen igazad van; mert eladhatnám papiraimat, nálatok biztos helyen lenne; de érts meg jól, ha el akarjátok vágni nyakatokat, vágjátok el más ember késével, - bizonyosan kaptok.

- Mikor hagyod el e kiméletlen modort? Kérdi a megbántódott asszony.

- Hugom, - érzem: nem testvérekhez illő e szétváltság, - nem bánom, ródd meg makacsságomat, hamar megpuhitasz, hadd mondjam meg én is hogy szivednek egyik kamarájában miért van annyi ideig a zár.

- Ugy! ...te kamat fejében valakit be akarsz szállásolni.

- Csak a beleillőt, hugom, - önnön véredet.

- A mostani lakó az egész szállást birja, és nem akarok neki fölmondani.

- Jól teszed; csak arra vigyázz, hogy nagy hamar a báróhölgy szeget ne üssön a falba, - az ilyen elkényeztetett hölgyeknek különféle bogaraik vannak, azoknak el kell férni, ha belereped is a szállás.

- Kapitány ur, jó éjt kivánok!

- Magyarabban lesz ugy, hugom, ha én meg azt mondom neked: jó éjszakát!