Az utolsó kártya.

Az öreg Vámossynak udvarára nagy utazó kocsit vontatott négy "forspontos ló," - s az öregasszonynak örömére méltóságos fia szállt ki a kocsiból. A méltóságos báróné félt a hosszu uttól, máskorra tartotta fenn a szerencsét, hogy ipát és napát megláthassa.

A megizent szavakat irtam le, - de stilo nem támadhatta volna meg semmi nevelt ember, - hanem Vámossy senior észrevette a különbséget, hogy valami tekintetes kisasszonyból lett menyecske azt izente volna: Csókoltatom kezeiket, alig várom, hogy ölelhessem őket. Az öreg Vámossy az irodába ment, ott várta meg fiát az anyai majomszeretet után; mert ez irodában még senkivel sem beszélt hunyászkodva, itt legkevésbé fél akárki fiától, s remélte, hogy a magáétól sem ijed meg.

- Kedves atyám ugy elbujt, - már nem győztem várni.

- Barátom, én itthon vagyok, - kezdi az öreg feszesen, - a várakozás engem illet: mivel szolgálhatok?

- Ez a hang meglep, - valóban nem vártam ilyent, atyám feledni látszik...

- Semmit sem felejtettem el, - leveleid az utóbbi években rémeim voltak, a mint megláttam egyet, zsebemhez kaptam; mert gyanitani, hogy ezereseket fogok elpottyantani. Nem merném hinni, hogy ingyen jősz. - Nálatok a komédiába előre szokás fizetni: kérdelek mennyit fogsz kérni, mikor házamból kimégysz, tudnom kell, hogy nem lenne e jobb, ha megszökném előled?

- Félre a haraggal, kedves atyám, - én meg akarom lepni: kellemes hirem van.

- Az árát ezen hirnek, uri barátom, - a mit te vigjátéknak vélsz, én riva fakadhatok rajta: pénzt fogsz kérni?

- Előbb a jó hirt, kedves atyám, - ügyeskedik a méltóságos ur, - jó kedvet akarok apámnak csinálni.

- A nyár végén vagyunk, fiam uram, a dátumot rosszul választottad, apád nem fog aprilisbe menni.

- Apám, - én is komolyan beszélek tehát, - e messze utra hiába nem jöttem, - pályám hirtelen emelkedik, a kanczellár bizalmasan megkérdeztetett, hajlandó volnék-e hatásteljesebb állásra? negyven megye közül választhatok, és azonnal kinevez főispáni helyettesnek. Remélem ennél fontosabbat nem mondhattam.

- Ez szomoru eset; - vigasztalódjál, mulatságosabbat mondok ennél: a jövő hónapnak végén nyugalomba megyek, fizetésem elég lesz, ha Pesten a Józsefvárosban a "Zergeutczába" megyek lakni.

- Ez a válasz arra, mivel én atyámat megleptem?

- Semmit sem leptél meg, rövid idő alatt nagyobb ur is lehetsz, ezen nem kételkedem. De kételkedem azon, hogy az én erszényem annyira elbámuljon, hogy kitáltsa száját. Ezt felelem előbbeni kérdésedre.

- Világosabban kell szólnom, atyám, - elhatározott szándékom a helyettes főispánságot elfogadni, e czélra huszezer forintra van szükségem, - vagy nem lát többet az életben.

- Nem kérdezem a bővebb értelmezést, - értsd, ahogy akarod, - nézd meg üteremet, nem üt hevesebben, mint máskor, - ez azt jelenti, hogy nem ijesztettél meg.

- Megijesztett engem! - mondja a direktorné a szobába lépve, - én nem tűröm férjem uram zsarnokságát.

- Okosan beszélsz, feleségem, - téged tartozlak kihallgatni, - de csak magadat, fiamuram hagyjon magunkra, bizza ügyét anyjára, tekintélyes szavazattal bir, bizonyos vagyok benne, hogy ő lesz hatalmasabb.

A helytartótanácsos elhitte apjának szavait, engedett a fölszólitásnak és kiment, hogy anyja végezze el helyette az ügyet.

- Lehet veled okosan beszélni? Kérdi az asszony ingerülten, és olyan állásban, mely mindenre készséget mutat.

- Be akarom bizonyitani, hogy okosan beszélek a főkérdés után. Elhiszed, hogy kedvenczed komolyan beszél?

- Hiszem, - azért kész vagyok minden áldozatra, a vagyonnak fele enyém, részemet követelem.

- Nem mondok ellent, a kért huszezer forinttal épen megfeleztük a vagyont, - vidd el Isten hirével, adok kötelezvényt, szerezzetek rá pénzt, ha betábláztatjátok, a biztosság megvan. Van kifogásod?

- Semmi, kedves öregem, - te megint az én kedves, jó öregem vagy.

- Az már nem vagyok, asszony! ...mondja a direktor egészen más, fölöttébb meglepő hangon, - sőt nem is akarok lenni. Ma elértünk az osztozásig, - mától fogva ösmerned kell helyzetedet. Egy hónap mulva el fogunk távozni e vidékből, hol senki sem szeret. Oktalan gőgösségünkkel ezer ellenséget támasztottunk, vagyonunknak fele el van adósitva, mihelyt kihuzom lábamat a hatalomból, a tőlem remegő hitelezők megmenekülnek a függéstől, fölmondják pénzeiket, sommás uton hamar elmarasztanak, jószágunk dobra kerül, és jó szerencse lesz, ha negyedrésznél többet el nem vesztünk. Kétnegyedrészt elvisznek a hitelezők, egy negyedrészt elüt az árverelő dobos, - magunknak marad egy negyedrész. Ez az enyém, asszony. Enni, inni kapsz, a mennyi kerül, nem feledkezem el, hogy nevemet viseled; de ha bolond voltam is eddig, mától fogva vigyázok, hogy a bolondok házába ne jussak általad. Pestre megyünk lakni, egy szolgálót tartunk, figyelmeztesd jó előre, hogy engem vagy téged "nagyságosnak" ne czimezzen; mert máskép megszököm tőled. Kihuzták alólunk a pokróczot, nem lesz hátad mögött hajdu, kit szolgádnak véltél, holott az uraságé volt. Elmondtam mondandómat, - megirom a kötvényt, helyet hagyok annak, kit megfoghattok, - nem eszem veletek, estelimet küldjétek a kapitány szállására.

A beszédnek eleje meglágyitotta az asszonyt, sirni akart, azonban a nagyságos czimrőli lemondás ugy megforditotta benne az epét, hogy ölni tudott volna. Utasitom olvasómat az életre, keressen föl olyanokat, kik alábbszálltak, mily kétségbeesetten kapnak - a mentő szál? nem: egykori czimeik után. A mai világban igével, egy kis kenyérrel és nagy czimmel élnek az emberek. Elmondjam az eskümintát? azonnal föltartom három ujjamat.

- Jó estét, kapitány sógor!

- Isten hozott, ha ide akartál jőni, - mert látom, hogy nálam vagy.

- Sógor! ...hozzád jöttem, - valamiben rövidséget szenvedtem, - apád engem megkárositott.

- Az irományok fiókomban vannak, az osztályban egyenlő részt kaptunk, - katonakoromban szétrugott néhány ezer forintot atyám beszámitott összegembe, - jer, nézd meg az irományokat, melyeket amugy is ösmersz.

- Atyámfia! nem pénzbeli a rövidség, - a mit én keresek, ritkább valami: a józan észből neked nevezetesen több jutott, mint a nőmnek. - e különbséget akartam kiegyenliteni.

- Ülj ide mellém, direktor barátom, - követelésed egyelőre méltányosnak látszik; de csak látszik, azért fölvilágositással tartozom, - remélem, ráérsz meghallgatni, nem foglak hosszan tartóztatni e vad tanyában.

- Hosszan maradok, barátom, föltéve, hogy ki nem dobsz, estelimet szinte ide rendeltem.

- Örvendek, - gyujts pipára, mint otthon, - az alatt én beszélek.

- Ne kimélj ám, mondhatsz akármit, gorombaságot is, - ez gyógymód a léleknek: meg akarok gyógyulni.

- Előbb az osztályt végezzük, barátom - mondja a kapitány. - Tudtommal nem volt dolgod a "mádi" hegyen, a szüretelés módját nem ösmered, pedig ez érdekes. Mielőtt a szőlőt a kádba tennék, a gazda kitünő szorgalommal tisztogattattja ki a kádat, a sajtolótanyából eltávolittatja az ennivalót, különösen a kenyeret, - a szölőhordók ruháját gondosan kikutatják, a zsebeket kiforditják, hogy valamiképen egy morzsányi kenyér ne maradjon benne; mert ha egy kenyérmorzsa pottyanna a drága jó közé, reggelre megsavanyodnék.

- Érdekes kis tudnivaló.

- Jó, - ezt már tudod. Most mást mondok: hallhattad hirét a tokaji "eszencziának", egy palaczk e nedvből ötven-hatvan pengő forint, s ha igy is kapsz, köszönd meg, barátságból kaptad, és törekedned kell, hogy más alkalommal e kapott szivességet viszonozhasd; mert egy ilyen palaczkkal tiz akó közönséges bort nemesitettél meg. Ha kételkednél állitásomban, kész vagyok a leghitelesebb egyénektől bizonyitványt kérni.

- Elhiszem, barátom.

- Jó hiszemeddel leköteleztél, ennek folytán még valamit mondok; az óra általában költséges tőke a háznál, ha rosszul jár. Az ezerednél létemben századomnál falun laktam, - pontos valék a szolgálatban, sőt időn tul is utána vadásztam a legénységnek, s néha már reggel hajnalban fölzavartattam a legénységet. Több izben történt, hogy legényemnek megparancsolám: kend három órakor föl fog engem költeni, az óra hangosan ver a kend szobájában, mikor hármat üt, föl fog kend költeni. A katonaságnál nincsen tréfa, a hazugság ritkán sikerül, mégis rászedett az óra, kevesebbet ütött, mint a mennyit mutatott, s én összeszidtam az órást, mert bomlott portékája több izben rászedett. Az órás végig hallgatott, nem mentegette magát; hanem azt mondja: Kapitány ur! az óraszerkezet ép, igaz, hogy többet mutat, mint a mennyit üt; de ennek nem az óra az oka; hanem az, a ki az óramutatót külön szenvedélyből igazgatja.

- Az órásnak igaza volt, édes barátom; - helyesli a direktor, - csak azt nem értem, mit akarsz e sok példával?

- A helyzet felvilágositására hordtam föl őket, mert nem lévén bizonyitványunk, mely szerint megbirálhatnánk, hány font józan esze volt nővéremnek, mikor nőül ment hozzád, példákból akarom kitudni, miért fogyott, vagy miért nem gyarapodott melletted? Alkalmazzuk az első példát a mádi szüreteléssel. A tokaji mustot el lehet rontani egy kenyérmorzsával: gondolkozzál, nem voltál-e magad hiu? nem esett-e egy morzsányi a nőnek mindenre fogékony lelkébe? s ha igen: nem tehetek róla, hogy a must megsavanyodott. Alkalmazzuk a másik példát. Tegyük föl: nőd lett volna leánykorában olyan, mint mindenik, sok reménynyel, sok csalképpel megrakva, miért nem töltöttél agyába jókor abból az "eszencziából", melyet tizenkét oskolán keresztül megszereztél. Ha nem tetted, barátom, magad vagy az oka, - eszed volt, roppant javadalmat biztak eszedre, de otthon, barátom, - sohasem vetted hasznát. Végre alkalmazzuk a legutolsót. A asszony volt nálad az óra, többet mutatott, mint ütött; miért nem igazitottad helyre? Ne kárhoztasd az órást, kitől vetted. Azon bizonyos czég alól kerültem ki én is, kiálltam az időnek viszontagságait: ekképen be van bizonyitva, hogy embere választja, kinek kezébe kerül az óra. Most felelj, jól ütök-e folyvást?

- Kezet ide, vén katona: megadom magamat.

- Ne félj, nem tekintlek rabomnak, zsebeidet nem üritem ki.

- Rossz helyen kereskednél, barátom, ki vagyok pusztitva: ma jött meg méltóságos fiam.

- Mondd inkább koldusnak a szerencsétlent. Van-e olyan napja, mint a koldusnak, ki összekoldult filléreit maga eheti meg, és senki sem törődik vele, mit evett? A borjulopó tudja, miért lakol: el akarta venni másét, hosszu hónapig megüli a börtönt, és a botláson okulhat. Fölkapaszkodó fiad sebesen halad fölfelé, nem tudja a boldogtalan, hogy neve mellett a méltóságos czim olyan, mint a bünvádi itélet, életfogytiglani rabságot jelent, melyre nincsen amnesztia. Követeli a szerencsétlen az őt megillető czimet, kénytelen követelni, hogy mondják; mert nincsen egy nyugodt percze a jelenben, melyben anyagi gondokban nyakig ülve, szivében elhinné, hogy helyzete méltóságos, ha nem mondják neki. Fiad valóságos denevér, a magasabb körökben szárnyát lebegteti, nálad csuszómászó, hogy meg tudjon élni. Nem akarlak üldözni, - nekem öcsém, hozzám is tartozik. Vigasztalást keresek abban, hogy az emberiségnek arra is kell példa, hogy valaki a falnak menjen. Hány bolond irigyli ez embert, a tekintetes bőrben megférni nemtudók készülnek szétrepedni, hogy utána nem repülhetnek, - nem tudják a filkók, hogy elegendő vagyon nélkül nem sasok, denevérek lennének.

- Szivem megkeményedett, ma kiszállásoltam belőle.

- Nem akarnál bele egy becsületes lakót, - esküszöm, hogy pénzes tárczádat nyitva hagyhatod, még sem vesz belőle.

- Hol találom meg a szegény szerencsétlent?

- Az ellen protestálok, - annyi ur mindenesetre lett belőle, mint a mi te vagy.

- Barátom, könyörülj rajtam, olyant mondj, a mit elkeseredett szivem bátorkodik elhinni.

- Tessék, - e levél neki szól: Tekintetes Vámossy László urnak, több uradalom kormányzójának.

- Ki irja e czimet?

- Gróf Erdey Ferencz, tudósitván fiadat, hogy ha meg nem sérti, tisztelettel kéri, hogy nejének, a grófnőnek javain kivül az ő uradalmait is kormányozza.

- Kapitány! ezt az órát te igazitottad meg, - szentül hiszem, hogy a mennyit üt, annyit mutat.

- Igy különböztetik két testvér; quod erat demonstrandum.

- Öreg barátom! gondoltam valamit: ne reperálnánk meg az én házi órámat is? hallgassunk a hirrel, leczke kell annak, hadd ijedjen meg, s az bekövetkezik az árveréskor, mit ő ma nem hiszen.

- Most már egy uton vagyunk, rokon, hallom, hogy cseléded közeledik az estelivel, - ráérünk csevegni ketten, bizalmasan, és gondolkodjunk, milyen ráspoly kell a reperaturához?