Berger.

Reggel korán megjárta Vámossy az uradalom központjához közel eső birtokokat. Erőt vett lelkén, a tegnapi gyanus körülmények nyugtalanitását belsejébe zárta. Napközben ki akart menni a "Kis pusztára;" de a kérelmezők serege a hosszadalmas előadással tul a tizenkettőn huzta az időt. Még valaki volt hátra: Berger lépett be nem várt vendégképen.

- Régi jó barátom! - kiált föl örömmel Vámossy, ki várná önt az alföldön?

- Ön várhatott volna, ha törődnék családjának ügyeivel. - Nem tudja, hogy apjának jószágát ma árverelték el. Személyesen voltam jelen, vártam önt, hogy részt vegyen az árverésen.

- Mivel vettem volna meg, Berger barátom?

- Önnek huszonötezer forintja van nálam, ez összeg uzsorafölösleg volt bátyjának kölcsöneire. Nem emlékszik ön igéretemre, - folyvást figyeltem bátyjának pénzmüveleteire. Szavamat beváltottam, itt van a pénz.

- Valóban nem tudom megfogni, miképen lehessen e derék összeg az enyém.

- Egyszerűn, - bátyja kiszórta, én pedig fölszedtem az ön számára. Barátja vagyok önnek, - igaz-e?

- Berger ur lelkében hitte; bizonyosan ugy is van, de ha ön fölszedte a kiszórt pénzt, ugy nem engem illet, atyámat; mert az uzsora atyánk vagyonát tette tönkre.

- Semmi kitérés, büszke fiatalember, - okoskodik Berger, - az ön atyja részrehajló, ha neki adnám, meglehet, ujra a tékozlónak kezébe jutna a pénz. Ön teljesitse fiui kötelességét, atyja számára tartsa meg a pénzt, hanem mulhatatlan kezelje maga. Egykor bevallja ön, hogy a kereskedőnek igaza volt.

Vámossy e hideg szavak ellenében oly megfagyottan állt, mintha megdermedt volna. Mint jószágkormányzó értette a pénznek becsét: az elfogadásban tapasztalatlan volt, nem ugy, mint egy pár bizonyos jószágkormányzó.

- Barátom! ...beszél ujra Berger, ...szóljon már - ne hagyjon itt szégyenkedve állni; mert nem tudtam orácziót mondani, mivel megindithattam volna, - becsülje el nem mondott érzelmeimet, itt van az összeg, az egyoldalu szeretetben hibás öregek számára; mert Óvárynak birtokai rövid időn csőd alá jutnak, s akkor a nyugdíj husz esztendeig vesztegel a csődtömeg papirjai között.

- Önt boldogitja az elfogadás, nem akarom megsérteni: elfogadtam.

- Bevégeztük az ügyet, - mondja Berger, - az árverésről mondok még annyit, hogy én akartam megvenni a jószágot az ön számára, felár elég lett volna; de tudja ön, hogy én izraelita vagyok, nem vehetek magam, meghatalmazásról pedig nem gondoskodtam. - A jelenlevők közöl egy ügyvéd élesen kikelt ellenem, igy otthagytam az árverést. Távolabbról hallottam, hogy a kétszázezer forintot érő jószág elkelt százötvenezer forinton, ezen összegnél leütötték a dobot.

- Szegény szülőim!

- Ön megvigasztalja őket egy alkalmas órában, - itt van lakásuk száma Pesten - bizonyosan tudom, hogy jól vagyok értesitve.

A hajdu bejelenté az ebédet, Vámossy karjára vette Bergert, s nem engedte meg, hogy a vendéglőbe menjen. Többé nem beszéltek az előbbi tárgyról, a régi ismerősöket kérdezte Vámossy, *.. városnak nagy szorgalmu, derék népéről hozakodtak elő, előbb a férfiakról, később a nőkről, utóbb az alispánokról.

- Nem bántom meg önt egy részvevő kérdéssel?

- Bizvást kérdezhet, Berger barátom, - önnek szabadjegye van szivem rejtekébe.

- Az urak jobban hazafiak, mint emberek, - ez arány igen visszás, egyikből annyit, mint a másikból; mert e kettőnek egyaránt van egymásra szüksége. Ugyan kinek hazafiaskodnak, ha nem házasodnak meg?

- Kivénültem volna a házasságból, mielőtt husztól a harminczig elértem volna?

- Nem a jelenről van szó, ön éveket várhatna, mint sok más; de ön már eltarthatna egy családot.

- Valóban ugy van, - mondja Vámossy mosolylyal, - mától kezdve hozzászokom a gondolathoz.

- Hiba, hogy eddig hozzá nem szokott. Minden dolgot kellő időben, fiatal barátom, különben meglopja szivét, és keményen lakol majd az agglegénységben, mikor igazán senki sem szereti. Ne higye ön, hogy a "kedves nagybácsi" ki ne találja közel és távoli rokonainak fitogatott szeretetét, - fölkeresik azok az agglegényt a figyelmes gondosságnak ürügye alatt, hogy lássák: érik-e a gyümölcs a leszakadáshoz? Mint tolvajok jőnek el hozzá a rokonok, és ez magyarázza meg, hogy az ily egyedül tévelygő ember elkeseredésében keres életének őszében egy nőt, hogy arra hagyja vagyonát, mert inkább kinevetteti vénségét, mint prédája legyen kapzsi rokonságának.

- Ugy megrezzentett ön, hogy czáfolatul azonnal meg kellene házasodnom.

- Fiatal ember, ön nem egészen őszinte.

- Őszintébb nem lehetek, mintha megmondom, hogy az alispán lányát akarom elvenni.

- Akarom; de nem vettem!

- Barátom! ...föltétele van a dolognak, s mig e föltétel teljesitve nincs, szégyen nélkül nem erőltethetem.

- Itt van a magyar ember, - meg akarja mutatni, hogy életrevaló; de olyan dologban, melyben tiz eset közől kilencszer törheti a nyakát.

- Hasonló esetben vagyok, Berger barátom.

- S ha a föltétel nem sikerül? mert a lehetőség erre szinte kiterjed.

- Agglegény maradok, Berger barátom, - büntetésemet el nem kerülhetem.

- Valóban szerencse önökre, hogy külön hiszik a "Magyarok Istenét," - mert külön temérdek dolga jut önökkel különczködéseik miatt.

Ezzel végződék az ebéd, Berger szivélyes bucsu után befogatott, teendői nem engedték, hogy hosszan távol legyen családjától, harmadnap negyven mérföldön tul voltak ügyletei.

Vámossy paripát nyergeltetett; átlovagolt a "Kis pusztára," megtudandó a tegnap esti kémlésnek apróbb részleteit; mert hogy Óváry gróf nemesebb vadra lesett, azt a körülmények bőven bizonyiták. Alkonyat előtt kiért a tegnapi tanyára, Marczi lóháton sietett őt köszönteni, és alig várta, hogy a kormányzó kérdezze a tegnapi estét.

- Láttál valamit, Marczi?

- Sokat, tekintetes uram. Válaszol Marczi egészen közel állitva lovát a másik paripához.

- Derekán kezdd a beszédet: elértél a csárda irányába, láttad a lányt kiindulni, - folytasd.

- Száz ölnyire lehettem a lány nyomában, a földnyelvig kisértem, szemeimmel a nádasok felé figyelve. Csöndes volt az est, tisztán hallottam a két evezőnek csapásait, és kimérhettem, mikor érnek a tiszagátig, ha ki akarnak érni. A leány már elhaladt a tisztás mellett, s a nád kanyarulásából mindjárt kiérhetett volna a csónak, lovam ekkor hangosan nyeritett, s a nádasok közöl tisztán kihallani a parancsszót, hogy az evezők megálljanak. Folytattam az utat, fülemmel lestem a hangokat, és a nád törését hallám, mikor a csónakot nagy erővel a rejtekbe bujtatták. Ezeknek én nem kellek; gondolám, és félretekintés nélkül folytattam az utat. A ménes nem messze volt, hallottam a lovak döbörgését, tehát megálltam, kivetettem gondolomra, mennyi időbe kerül e lánynak a tanyára érni, letenni a kosarat, kicserélni az ételes edényeket a déliekkel, mint azt hajdan az anyja szokta. Danolva indult vissza a lány, ekkor az előbbeni uton jöttem haza felé. - A tisztáshoz érve a nád között hallék még mozgást, ekkor hangosan fütyörészni kezdek, igy a leskelődők nem mertek kiindulni. Mikor a lány közelebb volt a csárdához, mint a kijelölt helyhez, lovamat sarkantyuba kaptam, hogy a lány se gyanithassa szándékos ottlétemet.

- Bölcsen cselekedtél, Marczi! - hagyá helybe a kormányzó, - a nap lenyugvóban van, én is veled megyek. Utközben elmondod, milyen mély a kiöntés a gáttól azon helyig, hol a vadászsátor van fölhuzva, s hogy szükség esetében lovainkon követhetjük-e őket?

- Bizvást, mondja Marczi megindulás közben, - két helyen kell a lónak uszni néhány ölet, hol a föld mélyebben fekszik a viz alatt, az egész tért ismerem, mint tenyeremet.

Szótalan folytatták az utat, a lovakat eresztették, hogy jókor érjenek a csárda közelébe. Hasonló helyzetben magával beszél az ember, a feszült várakozás a vért lefogja, hogy a benső küzdelmet el ne árulja.

Közel értek a csárdához, Marczi figyelmeztetni akará a kormányzót, álljanak egy petrencze mellé, hogy a lánynak kijövetelét észrevétlen megvárják. Ekkor lépett ki a lány a nyitott kapun, körültekintés nélkül ment a tegnapi irányban. Száz ölnyire haladhatott, Marczi már indulni akart.

- Nyugodtan, fiu, - nem szabad gátolnunk őket, - látni akarom, mennyire vetemedik merészségük.

A látkört elfogta a gátnak hajlásába eső nádas, a lány már elveszett szemeik elöl, Vámossy elereszté a lovat, s könnyü ügetéssel rövidité a közbeeső tért. Marczi izgalmában többször megérinté sarkával a fiatal paripát, s kétszer elő akart rohanni az ösztönzött állat. Vámossy kezével intett hátra, hogy csendesebben menjen, s egyszere hirtelen megállt.

- Vagyunk-e száz ölnyire a tisztástól?

- Egy annyira lehetünk.

- Meg ne moczczanj; minden hangra figyelj, s azt tedd, a mit én!

Három-négy percz mulva egy éles sikoltás hallatszott feléjük, azontul sokáig semmi, - Marczi remegni kezdett egész testében. Vámossy füle mellé tárta kezét, de a távolság elnyelte a hangot, ideje volt lassan ügetve a tisztásig menni. Némi közelségben az evezők utózaját hallák. Vámossy teljes nyargalásra kényszeriti lovát, egyuttal intett Marczinak, hogy mellette nyargaljon, s e közelségben elég hallhatólag mondja: A vizbe ugratunk, ügyelj, hogy a helyes irányra találjunk.

A könnyü csónak a műértő kezeléssel sebesen haladt az emlitett szigetig. A lovak zajjal rohantak a vizbe, hol menve, hol uszva negyed óra alatt értek a partig. A csónak nem volt ott, Vámossy mégis kiereszté lovát a partra, - a sátornak vázát tisztán látta, s egy pár ugrással a nyilás előtt termett.

- Ki az? Kérdi harsány hangon Óváry gróf, a nyilás függönyét félre tolva.

- Bejelentetlen vendégek, gróf ur!

A sátor belsejéből kirohant a lány, megismerte a hangot, és menekülő kézzel kapaszkodott a kormányzó kengyelszijába.

- Gróf ur, - mondja Vámossy francziául, - rendelje vissza a csónakot, tetesse ki a lányt a partra.

- Kicsoda ön, hogy rejtekembe mer törni?

- A merészséget a gróf kezdé, én csak folytattam: én Vámossy László vagyok, gróf Erdeynek jószágkormányzója. Kérem a grófot, azonnal rendelkezzék, hogy e jelenet befejeztessék. Én magam majd itt maradok.

Oly ügyetlen volt a helyzet, hogy a rendelkezésben való megnyugvás csak siettethette a véget. Hármat tapsolt kezeivel a gróf, a csónak a parthoz illeszkedék, hogy a lányt visszavigye. Vámossy Marczihoz fordulva mondja: Hazavezeted a leányt, apja - és anyjához. Ott megvársz!

Marczi megforditá lovát, a csónak mellett kiusztatott a partig. Leszállt a lóról, a keservesen zokogó lányt megnyugtatva vezette szülőihez.

- Ismer-e még, gazduram? Kérdi a csikóst.

- A kis pusztai gazda légyen, kegyelmed.

- Előbbről kezdjük, gazdám, - emlékszik azon bojtárra, kire lányát bizta, s a lányt elkapta csónakostól a Tiszának árja.

- Most kell ezt megmondani?

- Most az ideje, gazduram, - kérdezze meg lányát milyen körmök közül szabadult ki?

Ujra megmenekült, részem volt benne, most szégyen nélkül lépem át kegyelmed küszöbét.

* * *

- Mi következik most? Kérdi a gróf a kormányzót.

- A grófon van a sor valamit mondani: én készséggel várom a következőt.

- Remélem, ön ezt nem nézi másnak mint kalandnak?

- Az én véleményemmel ne törődjék a gróf, - kérdezze azt, mit gondol a másik, a grófnak leghűségesebb cselédje, a lánynak tán leendő férje.

- Öntől megvárom, hogy a mai napot feledje és feledtesse.

- Föltételem van, gróf ur, - elengedhetlen föltételem: a grófi házhoz nem fog közeledni, ezt viszonzásul, hogy a grófot megmentettem egy fölingerelt szenvedélynek bosszujától.

- Ez erkölcsi kényszerüség?

- A viszonyok kényszerüsége, - Erdey grófnak lánya növendékem volt, - a többit nem kell magyaráznom.

- Mit kiván ön feltételéhez?

- Holnap levelet ir a grófnak, irja meg a levélben, hogy rokonszenv nélkül nem merné erőszakolni a házasságot, tisztelettel visszalép. E levelet a gróf külön czimezze Vámossy Lászlónak Pestre az "Angol Királyné"-hoz. - Be lesz fejezve az ügy, és én örökre elfeledtem.

- A levelet Pesten megkapja ön, - jó éjt!

Az áron keresztül lubiczkoltatta lovát, aztán sebesen a csárdába nyargalt. Együtt találta valamennyit.

- Öreg! - szólitja meg a csikóst, - a panasz helyett hálát mondjunk az Istennek, az elvált ut ujra összetalálkozott, a könyek ne mossák szét: csináljunk lakadalmat, adja Marczinak a leányt.

- Neki adtam; mert látom, neki szánta az Isten.