Négy szoba a vendéglőben.

Laczi Pestre érkezett, az Angol királynőnél még nem találta a szivszakadva várt levelet. Nyugtalan volt egész éjen át, hátha daczolni akar?

Kopogattak az ajtón, a kapitány bácsi lépett be.

- Pesten lakom, fráter, - én vendéglőben, apád a "Zergeutczában" szerény három szobácskában!

- Rajtam a sor, bátyám, vigasztalnom kell őket, az árverés tönkrejuttatta őket.

- Megérdemlett sors, öcsém, - az ördög megjelenik, ha nagyon hivogatják. Anyád reggeltől estig sir.

- Mélyen érzi az anyagi csapást? Öreg napjainak elképzelt kényelmét elveszettnek látja.

- No, éhen nem marad most sem, édes öcsém, koplalni én sem hagynám, - hadd fájjon neki, hogy észre nem veszik. - Bátyád, a haszontalan ember, háromszor látogatta meg őket, este nyolcz órakor, hogy ne lássák a Zergeutczában földszinti szállásokban bujkálni.

- Apám ezt türi?

- Ma irta meg neki, hogy többé ne lépje át küszöbét.

- Bátyám, a sziv nem tud üresen maradni, lakót keres vagy megreped. Nem várok egy pillanatot sem, kocsiba ülök, hogy előbb odaérjek.

- Lassan, fiu, lassan, - anyád az egyik végletben van, a másikba átvinni oktalanság lenne. Előkészitenünk kell anyádat, holnap reggel hozzájuk megyek, délben utánam jöhetsz, addig veszteg maradsz.

- Bátyám! megöl addig a bánat.

- Nem fogod magadat elunni, - nagyon érdekes társaság van együtt az első emeleten. Az 1-ső számban találhatod Erdeyt, az ifjut, a 2-ik számban az öreg grófot. A két szoba egymásba nyilik. A 3-ik számban a grófnő lakik Emmával. Egyik sem tudja, hogy ki lakik a két első számban, a kulcs nálam van, s ha kinyitom az ajtót, együtt van az atyafiság. Egy ajtóköz, mely képzeletben vetekedik a komáromi várnak falaival. Menjünk odább, az 5-ik szobában szinte ösmerősök vannak, majd megtudod, kik.

- Mi hozta össze őket?

- Az ifju gróf külföldre indul magához hasonló fiatalokkal, irtam a grófnőnek, találkozzanak Pesten. Nem szükség egymást látni, csak a fiut ne eresszék el szülői áldás nélkül. A szobákat magam válogattam össze, akarva, nem akarva közeledjenek egymáshoz.

- Megengedi bátyám, hogy sorba látogassam a szobákat?

- Ma hivatalodnak embere vagy, - holnap, igen hiszem, a fiu anyja keblére dőlhet.

Laczi harmadszor kérdezi a pinczért: érkezett-e levele? A felelet tagadó volt. Ugyan harmadszor utasitja, hogy majd rögtön hozza, - a négy első számu szoba egyikében fölleli.

A 4-ik számu szobának kulcsa volt a vezér, e szám alatt honn lesznek, bekopogatott a grófnőhöz.

Az ablaknál állt Emmával, mindkettőt könyezve találta.

- Megint könyek, ismét könyek! vigasztalhatom méltóságtokat?

- Fiam külföldre megyen, - tartóztatni nem akarom, anyai szivemnek parancsolni képtelen vagyok.

- Szokott elvünkhöz, az egyensulyhoz meneküljön a grófnő: keserü elválásért százszorozott boldogság a viszontlátásban. A nehezebben most tulesik a grófné, s a következő napok közelebb viszik az édesebb örömekhez.

- Ön a mi vigasztalónk, - már érzem, hogy fájdalmam alább hagyott.

- Bocsásson meg a grófnő, hogy még jobban meg nem vigasztalom, - magam is gyáva lettem, elkezdhetném az örömet; de nincsen hozzá bátorságom.

- Remél valamit?

- Több a reménynél, méltóságos asszonyom, - azt mondhatnám: teljesülnie kell.

- Mikor ön azt mondja: kell! én már föltétlen hiszek.

- Hit és remény! mindkettő fokozat a legbizonyosabb-, a tudatig, grófnő. E bizonyos tudatra van szükségünk, s akkor, grófnő, megnyilik számunkra a boldogság kapuja.

- Istenem! add meg e tudatot!

Bekopogatott a pinczér, levelet tartott kezében, hogy Vámossynak átadhassa.

Vámossy reszketeg kézzel nyult a levél után, a külső oldal ösmert postabélyeggel volt jelölve, a forditott oldalon Óváry grófék czimere, kétségtelen: a várt levél.

El akarta tenni a levelet, a grófnő szobájában kiváncsiskodni nem illett volna.

- Ön várta e levelet, - véli a grófnő, - különben a szolga nem hozta volna maga után.

- Megvallom, harmadszor kérdezkedtem e levél miatt, - parancsomból hozta utánam a szolga.

- Megengedem, hogy elolvassa mindjárt: - mosolyog a grófnő, - igy legkevésbé fog ön makacskodni.

- Méltóságos asszonyom! arczomon meglátandja, hogy a hit tudattá vált-e? közös sorsunk függ e levélnek tartalmától.

- Siessen, siessen; mert én nyugtalanabb vagyok, mint ön.

Vámossy feltörte a levelet, belől néhány sor a gróftól: hivatkozás a lovagiasságra, mely midőn győz, nem dicsekszik.

A grófhoz szóló levél oda volt mellékelve, - többé nem lehet kétség, a lemondás okmányképen itt van.

- Ön komolyabb, mint hogy jót gyanithatnánk.

- Sorsunk fölszabadult az igézet alól: e levél fél óra alatt megment az aggodalmaktól.

- Tudja ön azon levélnek tartalmát? Kérdi a grófnő.

- Szavait nem, annál jobban az értelmet.

- De az öröm? - kezdjen már örülni; mert azonnal látja könyeimet.

- Az örömkönyeket, grófnő, - s ha én nem tombolok, - tulajdonitsa azon végzetteljes benyomásnak, mely e levélnek eredeti oka. Most fél órára távozási engedélyt kérek, a levélnek tartalmát nyilvánitani nem az én jogom; de fél óra alatt megtérek a legzöldebb olajfaággal.

A nőknek csudálatos érzékével kitalálta a grófnő, hogy lányának sorsa fölszabadult a kötelék alól, örömkönyek között szoritá meg lányát, majd az óramutatót jelölte meg, hogy a félórának lefolyását perczről perczre kiszámithassa.

Vámossy elment a 2-ik számu ajtóra, a kulcs kivül volt, dobogó szivvel kopogott az ajtón.

Hárman voltak a szobában: Erdey gróf fiával és a kapitány.

- Váratlan találkozunk, kedves Vámossy ur, - a kapitánytól tudtam meg, hogy ön itt van. Ne szóljon semmit a gazdaságról, - más dolgom van önnel. Üljön le az iróasztalhoz, talál iróeszközt, és irjon egy kötelezvényt százhuszezer forintról, melylyel ön tartozik nekem.

- Szivesen megirom, - mintára van a grófnak szüksége? Mondja Vámossy hivatali készséggel.

- Az lesz az eredeti példány, - a pénzkölcsönző én vagyok, irja be nevemet, a pénz tiz évi fölmondásra szól, hatos kamat mellett.

Vámossy megirta a kötvényt, melyet az "alulirt" fog megfizetni.

- Pesten fog kelni az adósság? Kérdi a grófot.

- Igen, Pesten, - irja ön oda a mai napot és az évszámot, végül az ön nevét.

- Aláirtam! Mondja Vámossy, várom a szokatlan eljárásnak magyarázatát.

- A kötelezvény megvan. - Mondja a gróf, vigyázva összehajtván a papirt, - s egy másikat fölvéve a nyugágy előtti asztaltól. - Most még harminczezer forintot ad ön nekem készpénzben, s átveszi atyjának egykori birtokát, melyet én megvettem az ön számára.

- Gróf ur!...

- Semmi ellenmondás, - bizonyosan tudom, hogy az ön szülői idő előtt fognának meghalni a nem várt csapások alatt. Egyik fiuk megszomoritotta őket halálosan, a másik támassza föl őket uj életre. Gazdálkodjék ön nekem, - abból a jutalomszázalék öné, - lassankint lefogy az adósság.

- Miért e meg nem érdemlett bizalom?

- Semmire sem felelek, ...vagy mégis: Berger példát mutatott, én követem.

- Gróf ur, - helyettem a gondviselés viszonozza a grófnak nemeskeblüségét, - fogadja e levelet, a mai napra legméltóbb jutalom.

A gróf feltörte a levelet, megnézte az aláirást, elolvasta, - s a gyermekévektől először tolakodtak szemeibe könyük.

- Olvasd, olvasd! mondja a kapitánynak nyujtva a levelet.

A vén kapitány egykedvübben akart olvasni; de a váratlan tartalom őt is meginditotta.

- Barátom! ...maradj itt, mindjárt jövök, - ne kérdezd, hova megyek.

Kisietett a 2-ik számból, bement a 4-ik számba a nyitott levéllel, s messziről mutatta, hogy valami rendkivülit hoz.

- Várom, szivszakadva várom e levelet: Vámossy küldi?

- A gróf küldi, - méltóságos asszonyom, - Óváry visszalép, beösmeri, hogy egy hölgynek vonzalmát erőltetnie nem szabad, - bevallja, hogy Emma grófnőt boldogtalanná tenni nem meri.

- Férjem olvasta e sorokat?

- Az ő kezéből vettem ki a levelet, - méltóságos asszonyom, - könyeket láttam szemében: hiszi-e még, hogy ez: életunt ember?

- Bünös lennék, ha tovább vádolnám, - elfeledtem e pillanatban a multat...

- Akarja a grófnő: a boldog család egy pillanat alatt együtt lesz.

- Most megint megölelném!

- Egy... kettő ...mondja a kapitány kihuzván zsebéből a mellékajtó kulcsát, kinyitá az ajtót, - s a harmadik számlálásnál a válaszfal eltünt. Barátom! ...mondja a kapitány a bámuló grófnak: férj és feleség közt nem szabad zárt ajtónak lenni.

Egymás karjában volt férj és nő, szülők és gyermekeik. A hosszu ölelés után mind a négy a két néma tanu felé nyujtá kezét, perczekig nem szóltak.

- Hol a magyarázat e váratlanhoz? Kérdi a gróf Vámossyt.

- Lovagias kötelesség parancsolja a hallgatást, méltóságos uram: három embernek csudálatos találkozása az egész, - nekünk kötelességünk a titkot megőrizni.

- A három embert megnevezheti ön?

- A tiszagáti csikós, - Marczi, a kis pusztai gazda.

- A harmadik ön!

- Igy leszünk hárman.

- Kapitány! ...mondja a gróf, ...van három ember, ...van több is e hazában, ha keresni akarjuk.

A grófné nem értette e rejtélyt; nem avatkozhatott a beszédbe. Mikor a két katona egymás karjába füződött, a grófnő Vámossyhoz fordult.

- Nekem is van kulcsom, én is tudok mennyországot nyitni, jőjjön ön közelebb, - ekkor a másik oldalajtóhoz közeledett, kinyitá, s az alispánné lépett be Marival, - lányom! - szólitja meg a meglepett leányt: látja ön, hogy a család együtt van, minden arcz ragyog a boldogságtól, az ön sorsa közös volt a miénkkel, - én önt vőlegényéhez vezetem.