A zergeutczai szállás.

Nem alkalmazták rabvallatásra az utczakövezetet, pedig méltán megkisérthetnék, a Józsefvárosnak legtöbb utczáján tizszer végig menni kényszerüségből, fölér a "torturá"-nak egynémely példájával.

A "Zergeutczába" zsebbeli hátrányokból mennek lakni, vagy ha előre tudja, hogy napjában nem kénytelen egyszernél többször kimenni. A méltóságos helytartótanácsos élhetett volna az utczának mentségével; de miért ment oda? még pedig csak alkonyat után.

A bünhődésnek sok változatosságát alkalmazza a sors. Neki nem kellenek börtönök, kurtavas, kenyér és vizen való koplaltatás, - eszközei néha igen egyszerüek: ügyetlen szó, kiszámitás nélkül mondott vélemény, s a vétkes szivébe fullánkként ütődik be, s olyan daganatot hagy benn, hogy patikai szerekkel lehetetlen gyógyitani.

Az öreg Vámossyné cselédet fogadott, alkudozott egy városi egyéniséggel. Ha a belvárosban találna lakni, a cseléd az első napon megnagyságolta volna az asszonyt, ha legalább hat forint havibért ajánl. Szegény Vámossyné tudtán kivül az igaz birónak itélőszéke előtt állt, - a gondviselés szakácsnéképen lépett be a - konyhába. Az asszonyság ugy vélte megmutatandónak a tekintélyt, hogy a lányt még be sem ereszti a szobába, és határozottan kijelenté, hogy havonkint nyolcz bankó forintnál többet nem ad. A cseléd a nyolcz forintos fajból való volt, - megegyezett; de a czimet is bankóban számitotta, mértékül véve: Zergeutczát, konyhában való elfogadást, földszinti lakást és a rossz kövezetét.

- Nagyasszonyom, - megmaradok, - irásaimat átadom nagyasszonyomnak, - mit főzünk mára, nagyasszonyom?

Alig tudott valamit kinyögni a direktorné, bement férjéhez, és megnyugvás végett kérdi az öregtől:

- Kedves fiam! fogadtam cselédet, te megmondtad, hogy nem szabad magamat nagyságoltatnom; de valaminek mégis hivathatom magamat, - ez a leány folyvást "nagyasszonyának" czimez: mennyi lehet az?

- Kendnek nem mond, - ez közép az ifiasszony és a tekintetes asszony között.

- Te nem rösteled, hogy fizetett cselédemmel ócsároltassam magamat?

- Semmit sem röstelem, asszony, - fontosabb dologgal foglalkozom, - most számitom ki, ha mint irják, Óváry gróf csőd alá találna kerülni, maradékpénzünkből jut-e három tál étel; mert nyugdijam a csődben husz évig heverhet.

Ezen órától fogva "nagyasszony" maradt, - a nyolcz forintos főzőnének segitett; mert annak főztét másképen szokott gyomor fegyenczházi mosadéknak vélte volna. Naponkint epedve várta, hogy férje menjen a városba, s ne legyen tanuja keserü könyűinek. Egy hónap mulva beszélgetni kezdett önmagával a magános órákban, hogy ki kergette őt a Zerge-utczába? sok kérdésre nagy későn felelt: az a méltóságos ur, ki szégyenel eljőni szülőihez - nappal.

A nyolcz forintos cseléd órákig elcsavargott a városban, Vámossyné kiállt az utczaajtóba, hogy messziről meglássa. Ha nem jött, fönn szóval beszélt a "czudarról", hisz fa sincsen a konyhában, talán maga hordjon be?

- A nagyasszonynak dereka sem törnék le, - mondja egy nyelves csizmadiáné, - mig itt telelármázza az udvart, bevihetne egy öllel, - az én uram "hat legénynyel" dolgozik, még sem röstellek a fáspinczébe lefutni.

Alig volt képes betántorogni a konyhába, - csizmadiánék leczkéztetik azért, hogy le nem megyen a pinczébe fáért! Én, a regényiró megengedem, hogy a direktorné mérgében elájuljon, de nem én vagyok az ur, a gondviselés e labdacsokkal kivánja meggyógyitani a régi dölyföt. Orvosok nem vesződnek ilyen nyavalyákkal, - minek is? - egy csizmadiáné diploma nélkül meggyógyitja, s a nyelvelésért egy fillért sem kiván.

Berohant férjéhez, - rákiáltott, hogy vesse pokolba a számadást a jövendővel, neki mondanivalója van.

- Légy csöndesebben, a kapitányt láttam jőni az ablak alatt, ne lássa a mi czivakodásunkat.

- Jön, nem jön, (már bejött)... ...jó, hogy itt vagy, - előtted akarom megmondani férjemnek, mi történt velem. (Elbeszélte.) Férjem! te eleresztetted egyik fiunkat a világnak, - osztozzunk igazságosan, én kiverem a házból a másikat, söprőt fogok az Istentelennek, ki miatt rongyba szakadunk vénségünkre.

- Fiam! ...engem szidj, ...én vagyok az oka mindennek, - mondja a férj bánattal, - fogd a söprőt: engem üzz ki.

- Nem, ...nem te, én voltam a bolond, - ugy-e kapitány? ...mondja a nő testvéréhez fordulva, - én juttattam férjemet tönkre, - én raktam az egyikre mindenemet, ...lekopoztam magamról a becsületes megszólitást is, - szegény férjem ifiur lesz itt a piszokutczában, - jer, fiam, - menjünk falura, beülök veled akármi parasztviskóba, - ott imádkozom le nagyravágyásom bűnét.

- Imádkozni akarsz, - kedves feleségem?

- Meg akarom kérlelni az Istent, kit én szándékosan megsértettem. Egy hónap óta titkon imádkozom, titkon sirok, kedves öregem, mikor kimégysz, hogy ki ne gunyold megbánásomat.

- Kértél valamit az Istentől?

- Nem mertem mást kérni, mint bocsánatot, ...de megbocsátasz-e előbb te?

- Meg, feleségem, - sőt az Isten is, - vigasztalót küld hozzánk: van-e szivedben hely Laczi fiunk számára?

- Ó, ...ne kérdezd: most kétségbeesném, ha kételkednél benne.

Kinyilt az ajtó, - Laczi jött be, férfiasan megszépülve. Apját, anyját egyszerre ölelé át. Az ölelés hosszan tartott, az alatt a kapitány eltávozott.

Ezer csók után elkezdhette Laczi életének rövid elsorolását, - a keserün röviden ugorva át, a boldogabb napokon hosszabban időzve. Az anya férjére vigyázott, tizedszer gyujtott pipára, megint elaludt, a beszéd fonalába mélyedvén, elfeledte színi a pipát. Ha már férje megfeledkezett elválhatlan pipájáról, ki itélné meg az anyát, hogy két zsebkendő után egy törülközőkendőt huzott ölébe, hogy könyűit leszárogathassa.

Kettő volt még hátra, az apai vagyonnak megvásárlása - és a házasság.

Az elsőt vigasztalásul meg kellett mondani. A befejezéskor a konyhában érkezők zaját hallák. A kapitány benyitá az ajtót: Kis Zsigmondné asszonyságot és Marit vezette be.

- Hugom és sógorom, van szerencsém bemutatni Laczi öcsémnek jövendőbeli napát, s a kisasszonyban jövendőbeli nejét.

Mari először a direktornéhoz közeledett, megcsókolá kezét:

- Kedves anyám, - mondja a tulboldog nőnek, - első kézcsókommal akarom jelenteni, hogy szerető és engedelmes lánya akarok lenni.

- Gyermekem! jól esik e szeretet, - másik fiamnak nejét még nem láttam: mert még nem jött el az alkalom, melyre fönntartotta a szerencsét, hogy ölelhessen. Az első helyet üresen hagyta szivemben, most önt illeti meg.

A bevezetés szakán tulesvén, Mari elkérte anyja karjáról a kis szertárt, kivett egy nagy pecsétü levelet, mely az öreg urnak volt czimezve.

- A gróf küldi e levelet, azon kikötéssel, hogy a boritékról levágandó pecsétet kedves atyám nekem ajándékozza.

Az öreg Vámossy elővette a nagy papirvágó ollót, gondosan levágta a nagy pecsétet, és Marinak adta. A levélben a következő tartalmu sorokat olvasta az öreg.

Tekintetes ur!

Eddig találkozott fiával, meghallgatta annak élettörténetét, melyben röviden az én életem is foglaltatik. Gondolja e történethez a magáét, mérje az enyim mellé, s ha a mai napon teljes megnyugvást óhajt, vigasztalja meg önt, hogy tévedni emberi dolog. Tévednek mások is, hisz ön nekem példa, én pedig önnek. Uralkodik fölöttünk nagyobb bölcsesség a magunkénál, - mi csekély férgek vagyunk, - az életnek tavaszán sokat hiszünk, az életnek őszén tapasztaljuk, hogy gyarló volt egykori hitünk. Az ön fia szerencsésebb volt kettőnknél, korán kisértette meg a Gondviselés, esze korán érett meg, - szivében a hiuság helyett a legnemesebb indulat fejlődött ki: a valódi emberszeretet. Ne szégyeneljük bevallani, hogy ő fölöttünk áll, - nemes lelkében czél van letéve, szellemi czél. - ő küldetést vállalt, és annak megfelelt, - engem kivett életuntságomból, önt megmenti a kétségbeeséstől. Kérem önt, levelem boritékát megtekintés nélkül égesse el ön mindjárt, - a pecsétet adja kedves fia arájának.

Remélem, ön teljesitendi kérelmemet, s ezen hitben maradtam tisztelő honfitársa

Gróf Erdey Ferencz m. k.

* * *

Néhány sor van még hátra. Koltay gróf egy napon ülte menyegzőjét Vámossyval. Esküvő után a grófnő nagy kertjében sétálgatott a kettős pár, - Vámossy tréfálva mondja Marinak:

- Kedves Marim! mégis bánom, hogy önnek egy szerelmes levelet sem irtam, legalább ösmerné aláirásomat.

- Ösmerem, - mondja Mari, - azon nagy pecséten, melyet az atyánknak czimzett levélről kaptam, az ön aláirása van: nézze ön, itt van e kis zárban! Mondja a nyakában függő kis szalagot leszabaditva.

- Mari! ...az egy adóslevelem alá volt irva.

- Tartozik még ön valakinek?

- Önnek: változatlan hűség- és örökszeretettel.