Ráadás.

Az emberiséget ujra kellene gyurni, hogy a spártai erkölcsök ismét megeredjenek benne. Nem jut eszembe azt várni, hogy az emberiség visszamenjen a saruszijas félmeztelenségbe, s a megelégedés helyet találjon tiz hold földön. Nálunk is álmodoztak nagy politikusaink Cincinátussal, hogy a tanácsteremből visszamennek az ekéhez; de nagy a különbség az ekeszarvát tartani, vagy kikocsikázni, s azt nézni, hogy harmincz béres mennyit szánt egy nap!

Tiz esztendő alatt hány család ment tönkre olyan vagyonnal, melyet századon keresztül takaritgattak össze becsületes apák. Az "urhatnám," vagy jobban mondva: a mérték nélküli hetvenkedés, a "láttatási vágy" lőn sok családban az életczél, s e mulandó gyönyör rövid évtizeden keresztül a zseben akkora lyukat vágott, hogy a megmaradt családtagok tengődni sem tudnak.

Tagadom, hogy közünk ne volna e bódult pazarláshoz! - Kevesen vagyunk számban, erőnk a vagyon és a lélekerő, - e két lábon járunk, s akármelyik gyengüljön meg, az európai családgyülésben nem fogunk szavazni, hanem mint gyámoltalanokat a kórházba löknek.

Tekintetes urambátyám, ki most hatszáz hold jó földön lakozol, és nyugágyon heverészve ölöd az unalmat e könyvvel, kérdezlek: három egészséges fiadnak mi szerepet adtál? nem hiszem, hogy kocsisoknak neveld őket, pedig azt hihetném; mert mindenik külön kocsikázott ki. Azt gondolja, tekintetes urambátyám, hogy mindenik fiának hatszáz hold föld jut? a mennyire én tudom a számvetést, hatszáz holdból, három felé osztva, egy-egy fiunak csak kétszáz holdnyi marad, ha t. urambátyám idejében maghal, - s mit gondol, t. urambátyám, kétszáz hold földön akármelyik fia is meg tudna uriasan élni? mert kedves gyermekei olyan keveset tanultak, hogy a multkor láttam egyiknek levelét, még azt sem tudta, hogy a kezdetet nagy betüvel irta volna, pedig nem merne urambátyám megesküdni, hogy az ifiur a téntát akarta megtakaritani.

Urambátyám haragszik is reám, hogy a mostani divat szerint meg nem nagyságolom. Nagy oka van, bizonyosan tudom, hogy tekintetes urambátyámnak e czim nem kompetál; tehát maradjunk az illő titulusnál, s ha még lehet önnel okosan beszélni, mondok valamit:

Ha én volnék a hatszáz holdnak tulajdonosa és a három ifiurnak apja, behivnám mind a hármat, sehogysem engedvén meg, hogy a karszékben elnyujtózkodjanak, aztán nagy komolyan igy szólnék hozzájuk:

Fiuk! az ősi vagyon kezem között nem fogyott, szemrehányástoktól nem félek; de mivel azt akarom, hogy ti se pusztitsátok el, a következőt határoztam. Pályát fogtok választani, - ügyvéd, orvos, mérnök, gyógyszerész, épitész, - a mihez kedvetek van, nekem mindegy; de választani kell. Felneveltelek benneteket, ha semmim sem volna, eleget tettem érettetek, hogy a nagy világ kapujához elvezettelek, és ha vállalkozni fogtok, ki is nyissam a kaput.

Az ész Isten adománya, a legalkalmasabb fegyver az életben szerepet osztani. Az ész tőke, melylyel a semmiből sokat lehet teremteni, - használjátok tehát, és én a kiképzés utolsó szakára megadom a költséget. Tartaléknak marad kétszáz hold földetek külön-külön, elegendő alap, hogy épithessetek rá. A kezdetnek nehézségeitől meg lesztek kimélve, s ha az észt jól használjátok: öreg napjaitokra beleértek apátok kényelmébe.

Kétszáz holdon uraskodva néhány esztendeig eltengődnétek, a kis vagyon uzsoráskézbe kerülne, és későbben ott kellene kezdeni, hogy az ész adjon támaszt. De hát ha megkeménykednék akkorra az agy? tanulni késő lenne, s a társadalom elvesztene három erőt, mely, idejében használva, nektek és a hazának sokat gyümölcsözött volna. Ugy titkon a vak szerencsére számitotok, mely feleség alakjában aranyos madarat hozna? Melyik az a pimasz, a ki ez alávaló menekülésre gondol? Az erő megtagadja magát, a mit öntudatos iparkodással, a férfinak szorgalmával bizonyosan elérhetne, azt nemünk gyengébb felétől várja, hogy az egykor legelső birája legyen élhetetlen gyávaságának, mely dolgozni nem tud, vagy nem akar? Ilyen rothadt gyümölcs termett volna életemből? Előre kétségbe kell esnem, hogy unokáim még alább sülyednek!

Fiuk! Gondoljatok azon tiszta boldogságra, melyet csak a munkás erő ad meg, hogy: tudtam cselekedni, a nagy számban tényező vagyok, több a "nullánál;" mert határozott mennyiségű szám vagyok, és sokszorozhatom magamat, hogy még többet jelentsek!

Igy beszéljen, tekintetes urambátyám, - ne kivánja, hogy gyermekei nagyságos urak legyenek a pinczér előtt rövid öt-hat esztendeig, s azután ugyanazon pinczér azt mondja: hallja, maga! Ha igy fog beszélni, tekintetes urambátyám, segiti megmenteni a tekintetes publikumot, és ezen érdemeért én magát holtig megnagyságolom.

Nem merném tagadni, hogy nálunk az észt megvetik, sőt részben az ellenkezőre van eset, a jó módu földesur szeretné, ha fia óriáseszű lenne ugy - véletlenből, talált kincsképen. De az is igaz ám, hogy megvan az álszégyen, ha egy pár száz holdas földesur fiát szakmára tanittatni nem akarja, - irtózik a gondolattól, hogy fia másnak "szolgája" legyen, meg nem gondolván azt, hogy nagyobb szégyen uzsorások, kupeczek kegyelmétől függni, őket titkon "megcsókolni," egy rongyos forintnyi előlegezésért.

Legnevezetesebb tőkénket, az észt parlangon hevertetjük, - nem akarjuk kellőleg használni, hogy a meglevőt megmentse, a hiányzót pótolja, vagyont teremtsen és a polgári életnek legszebb gyöngyét, az anyagi és lelki függetlenséget megszerezze.

Tizenöt évvel ezelőtt keresztül-kasul mehettünk egy vármegyén, mig egy nagyságos urat találtunk - menjünk végig ma, a legtöbb helyen azt tapasztaljuk, hogy a nagyságos czim többségre vergődött. Az arisztokratikus alkotmányban megelégedtünk az egyszerűséggel, - mióta fölséges nép vagyunk, a demokrácziai elvekkel ordítva dicsekszünk: nagyságos urak lettünk.

A világszerkezetnek minden részecskéje a legnagyobb bölcsességből van megteremtve, - az annyiszor kárhoztatott hiuság, jó irányban vezetve, szülőanyja nagynak, szépnek, jónak; de mikor a hiuság nem cselekszik, hanem külső máznak van fölkenve: utálatra méltó; mert gyilkol.

Még nem pusztitott el bennünket e szerencsétlen szenvedély, mely legnemesebb részünket, az agyat pusztitja. Tanuljunk, mintha semmink sem volna. Vetélkedjünk és küszködjünk az akadályokkal; mert gazdag jutalmat ad a kitartó munka, - öntudatot és függetlenséget.

Jőjjön valaki a faluról a városokba, - az emeletes házak, jól bebutorozott szobák, tisztességes kényelem nem öröklött vagyonból származik; hanem az észnek gyorsan jutalmazó megfeszitéséből. Szeressük e hazának szent földét, törekedjünk azt tulajdonként is birni, de az észt emeljük első helyre, - mert az mindenható.

Fiatal barátaim, kik e könyvet olvassátok, higyétek el, hogy leirt soraimat a meggyőződés iratta le velem. Ti még fiatalok vagytok, a lelkesülés, cselekvési vágy erősebb bennetek, a sok szép példát lelketek lapjára irtátok, a hiuság nálatok még nemesre ösztönöz, ti még a tanodában érzitek a nagy gyönyört, midőn a szorgalom ötven-hatvan között első sorba állitja a fiatal küzdőt.

Ugy-e, mily nemes az a tér, melyen nem az apák vagyona vagy szegénysége osztályoz; hanem az egyénben foglaltató s az egyén által kifejtett szellemi erő? Talán ez a kis kedvezés csak a tanoda falai között van meg? valóban nem! Hazánknak élő legnagyobb embere, Deák Ferencz, egyszerű tekintetes ur, ki előtt hatalmas urak tisztelettel állnak meg; mert a kimivelt ész ura a társadalmi életnek. Deák után száz mást sorolhatnék elő, családi neveik szerint ötven év előtt homályban, most ünnepeltetve; mert eszüket érvényesiteni tudták.

Tőletek várjuk azt, hogy uj nevekkel álljatok elő, - ha a született urfi szélnek ereszti vagyonát, s az utolsó forinttal nevét is a homályba löki, az egyensulynak helyreállitását tőletek várjuk. Az erős akarat a lehetlennek látszót is kivivja, fegyverül az észt használja. Azon legyetek tehát, hogy az észt miveljétek, - legyen erkölcsi czélotok, válaszszátok jelszónak azt, mire nekünk legnagyobb szükségünk van: Dii laboribus omnia vendunt.

Irtam Pesten, deczember 20-án 1862.

Vas Gereben.