A testvérek.

Amely napon két tojást találok egymáshoz tökéletesen hasonlót, elhiszem, hogy még a teremtésnek is van határa, és az sem lehetséges, hogy egy husból és vérből különböző indulatok támadjanak testvér és a testvér gyermek között.

Mielőtt az ifju vadászt utjában elérnénk, elmondjuk, hogy atyja jószágkormányzója a politikai befolyásban hatalmas Óváry grófnak, ki e befolyást vagyoni áldozattal is fönntartja, s ámbár jól kezelt jószágaiból az ezerek bőven folynak, de lecsapolja a jövedelmet az a fény, melynek a nagy világ görbedezve hódol.

A jószágkormányzónak két fia van, - egyik a grófnak gyermekeivel növelkedett mindazon kényelemben és légkörben, mi az ifju grófoknak jutott, valamint azon reményben, mihez a hiu apa oly készséggel kapott, hogy idősebbik fia grófi barátjaival a befolyások igen sima utján fölér a magasabb hivatalokra, hol ha uralkodó égitest nem lehetne is; de csillag lesz, melyet a tömeg alólról mindig bámulva néz.

E remény annyiban nem volt hiu; mert az öreg gróf kelté föl, és valósitásához is fogott; mert saját fiaival meg is kezdé a pályát Bécsben az udvari kanczelláriánál, honnét néhány napra lerándultak, hogy a Tisza mellékén agyonpuffogassanak annyi vadat, mennyit egy falunak népe meg nem tudna jókor enni. A három ifju folyvást együtt volt, s a kitüntetett testvér, a nagy világ nyelvén szólva, csak kivételesen "látta" öt évvel fiatalabb testvérét, kivel mindig határozott kicsinylését érezteté, és követelni látszék, hogy a felsőbbséget mélyen megismerje.

A véletlen ugy akarta, hogy a bécsiek is azon irányban vadásztak, hol csónakból, hol a parton, a mint a körülmények szerint jobbnak látták. A társasághoz csatlakozott a kormányzónak sógora, Puskás kapitány ur, nyugalmazott huszártiszt, ki a mulatságban inkább a gyalogrészt választotta, s a mint a csónak áthozta a bal partra, folyvást gyalog maradt. A vadászat végződőfélben volt, csak egy sebzett réczére volt kiváncsi a társaság, s azért mentek még alább a viz mellett, a szolgák a csónakkal kikötvén, sőt már a vizslákat is nyugasztalván a fáradságos munka után. Mindenki tudja, hogy a vadászt mennyire csalhatja el a sebzett vad, s a nyughelytől jó félórányira kanyarodtak le, s a sebzett vad minduntalan odább röppent, vezetvén az egész társaságot.

De mielőtt a czélig érnének, előzzük meg őket, és keressük meg az ifjabb testvért, kihez az is jobban vonz, hogy a családnak mellőzöttje, de meg azon jelenet is, mely az előbbi fejezet elején szemeink előtt folyt le.

Ő is követte a partszéli irányt, s olykor egy-egy kavargó réczecsapat menekülvén lefelé az irányból, hol a bécsiek vadásztak, uj vággyal állt meg, hogy valamelyik csapatot ugy kapja kézre, hogy a meglövendő vad a partra pottyanjon le. E kóválygásban elérte nagybátyja, a kapitány, ki a fiut gyöngéden karolá magához, megtudván a kora reggeli vadászat eredményét, valamint igy lassu menetben gyönyörködve hallgatá azon beszélgetést, melyet magunk is hallánk, s a fiunak emlékezetében elmosódhatlan megmaradt.

- Öcsém! ...mondja a kapitány, ...ez az a malaszt, a mi engem nem hagy korán megvénülni, mikor meggyőződöm, hogy népünk nem olyan, mint a rosszul festett vászon, a melyből a szint hideg a viz is örökre kimossa!

Mint a jó falatnak, szinte nyelt még egyet a kapitány az elbeszélésnek, és ujra kezdené az elbeszélést, ha egy pár jajgatást nem hallana a nádason által.

- Ki vagy? Kiálták mindketten, s erre a jajgatás helyett segitségért rimánkodott egy gyermekhang.

Nehány lépésnyire elfogyott a nádas, és a szélverte csónak elibök bukkant vagy ötven ölnyire a parttól. A fiu hirtelen lerugta a nehéz vadászsarukat, utána a többi öltözéket, és az amugy is langy hullámok közé ugorván, erőteljes karokkal szelte át a vizet, és gyakorlott erővel csakhamar elérte a csónak szélét. Óvatosan került a kis fakészülethez, nehogy terhével a beemelkedéskor fölboruljon, s mikor az ormához ért, ügyesen beveté magát a csónak elejébe. A gyermek a rémüléstől elfáradtan elnyult a csónakban, s mikor a segitség már itt volt, nem tudott szólni.

Az ifju jól ismerte a gyermeket, s elképzelé, hogy valami vak véletlen hozta ily veszedelembe, azért kievezvén a partra, időt hagytak néki, hogy megnyugodván, legyen elég lélekzete elmondani, mi véletlen kergette a vizbe.

A megmenekülés öröme megnyitá a beszédes kis lánynak ajkát, s elmondá, miként jött ki apjával a ménes után, mit beszélt Marczival, miként várta ő a halászatot, hogyan kapta el a szél, - és hogy Marczi lóháton rohant utána; de azt is hallotta, hogy a ló partra kapaszkodott, s hihetőleg Marczi a másik oldalon keresi.

Elbeszélésének végén nagyon könyörgött a kis lány, meg ne mondják apjának, milyen veszedelemben volt, mert neki is jaj lenne, meg tán Marczi bácsinak is; mert jól emlékezett a kis lány apjának szavaira, mikor azt mondta neki, hogy ha a lánynak baja lesz, Marczi bácsit félszemmel nézi meg!

A hallgatók megdöbbentek; mert az előbbi esemény után hitte, hogy a szerencsétlen fiu meg nem marad a vidéken, és hogy a sors labdájává válik. A kis lánynak ennivalót szedett ki a kapitány, hogy igy foglalkozást adjanak neki, maguk aztán a bojtárnak sorsán tünődtek, teljes részvétükkel osztozván azon fájdalomban, mit az érdemetlen fog tűrni.

A kis lány készen volt az étkezéssel, ekkor jött a három urfi, s a partról mind a hárman rálőttek az üldözött madárra, mely előttök még egyszer felröppent. Párátlan hullt alá a récze, sérült szárnyai ügyetlen hevertek a viz szinén, s a mint a vad ott feküdt, sajátosan ingerlé a három ifjut, hogy a vizben hiába ne hagyják.

Számitgatni kezdek, mennyire lehetnek a cselédek a nagy csónakkal; de a távolság nagyon meglopta volna az időt, kivált visszafelé, - azért nem látszék kivánatosnak, hogy visszamenjenek, tehát a kapitány felé közeledtek, hogy a visszamenetelről tanácskozzanak. A grófok látván a még öltözetlen ifjut, a kérdezgetés igen természetes vala, s az adott fölvilágositás után azt kérdék, hova lett a csónak?

Ekkor vették észre, hogy az ki nem lévén elegendőképen huzva, ujra elszabadult, és már a látkörből is eluszott, ekkép a vadat ezzel sem lehetne kihozni; hanem a mire az ifju grófok talán gondoltak, de mit megemliteni nem akartak, az eszébe ötlött a testvérnek, és a grófok hallatára átható hangon mondja:

- A vadat nem fogjuk itt hagyni, ...öcsém, minthogy ugy is már benn vagy az uszkálásban, - eredj... hozd ki!

A többiek mindannyian észrevették, hogy a gondolatot legalább is nem igy kellett volna kifejezni; de a kellemetlen hatás a félig felöltözött ifjunak arczán legigazabban tükröződék vissza, s a felszólitást válasz nélkül hagyta.

- Maga nagyon kényes fiatal ember! - mondja az öregebb a tétovázást megróni akarván.

- Nagyon kényes vagyok! - mondja a megsértett testvér teljes méltósággal, ...negyed órával előbb ugyanazon helyen emberi kötelességemet teljesitém, - és nem óhajtanám, hogy saját testvérem ugyanoda vizslának küldjön be!