Finánczleczkék.

Némely olvasóm megütközött azon, hogy Bergert, a zsidót, becsületes emberképen mutatom be. Világos jele ez annak, hogy függetlenebb voltam másoknál, kik a zsidók közöl csak azokat és csak akkor keresték meg, mikor már mást nem tudtak megcsalni. Hasonló a hasonlót kereste.

Berger levelet irt Laczinak, hogy az általa kitűzendő órában beszélni akar vele. Laczi felelet helyett maga kereste föl Bergert délelőtti órákban.

A találkozás előljáró beszédei után Berger közlé gróf Erdeynek tervét, és határozott válaszra szólitá föl a meglepett fiatalembert.

- Nehéz a felelet! - mondja a meglepett fiatalember, - hasonlóra sohasem gondoltam.

- Azt még kevésbbé gondolta volna ön, hogy valaha zsidó gyermekeket kelljen tanitania.

- Ez a kicsinylés, Berger ur! Mondja Laczi a kereskedőnek szavába vágva.

- Nem kicsinylés, - Vámossy ur, - igazitja helyre Berger - a toronyból leesni könnyebb, - ezt minden ostoba ember megteheti; de öntudatosan és épen leereszkedni: tiszta agyra mutat, mely nem szédül el. Önnek könnyebb lesz azon magaslatra fölmenni, melynek légköréhez egykor - gyanitom - közelebb állt, - mint mikor a kényszerűség, valami véletlennek alakjában, önt lenyomta a társadalom legalsó rétegébe; de ön nem is vonakodhatik, - önnek be kell tölteni hivatását, megmenteni egy ifju főrangu magyar...

- Megmenteni?...

- Ismétlem: megmenteni! - mondja Berger az őszinteség nyomatékával, a nagyravágyás-, az oktalan pazarlás-, és elfajulástól. A tudományokból nem mernék önnel vitázni, - okoskodik tovább a kereskedő, - az én könyvtáram egyetlenegy könyv: az élettapasztalat, - szerzője a sors, és nem vár kritikusra, mert az élet bebizonyitotta. Én gazdag ember vagyok, családi életemet szeretettel áldá meg az Isten, mégsem vagyok boldog; mert a hazában nincsenek kötelességeim, melyeknek teljesitését valaki várná tőlem. Jogot nem adott senki, és kinevetnének, ha kötelességeket akarnék teljesiteni, - fajrokonaim hiúnak, mások szemtelen tolakodónak mondanának: a zsidónak semmi köze a hazafiui erkölcsökhöz. Pénzemen nem vehetek e hazában földet, hogy azt jobbá tegyem, eszem ki van zárva, hogy a tanácskozmányokban hasznosat mondjak, egyszerűségem nem azon függetlenség, mely a hiu czimeket és rangot megveti, hogy önérdekének föl ne áldozza a hazát; de kérdem öntől, e hazában a kiváltságos hazafi miért nem miveli és használja eléggé az észt, mely bölcsességével áldás lenne a hazában? mért szórja el a milliókat oktalanságokra, mikor a jóra fillérenkint kell koldulni? és midőn részben elszórta a vagyont, mely a függetlenségnek alapja; miért nem tud egyszerű lenni? miért keresi a haszontalan czimet, mikor nincsen drágább czim a jó hazafiénál? melyet én megvennék összes vagyonommal; meglevő eszemmel, iparommal és egyszerüségemmel ujra gazdag lennék; de a hazafiságból fajom ki van zárva! Ne gondoljon ön, tisztelt barátom a megvetett zsidóra, az Isten tudja miért veri most, és meddig akarja még verni; gondoljon ön azon osztályra, melynek még most nem csak a mult, de a jelen is tulajdona; hanem a jövendő kétes, ha azon osztály a tanácsteremben a titkárok eszével gondolkozik, - birtokában a deficitet drága kamattal pótolja, - s érdemét a hintók oldalára festett jelvényekben, vagy a levelekre "készkötelesen" fölirt czimekben, nem pedig a megérdemlett közbecsülésben keresi, melyről nem adnak irást, - de elhiszik és vallják.

- Megvallom, szeretném önt megczáfolni.

- E falak fognának önnek helyettem felelni, ha beszélni tudnának. A szomszéd szobában csak a sánták és bénák könyörögnek a kegyelemfillérért, - és bár elég szemtelenül ezerannyit kivánnak helyette, de megmondják, hogy nem ők akarják kifizetni; hanem fizesse az, ki az égben lakik. E szobában itt a könnyelmü nagy ur szokott könyörögni, itt elengedi minden czimét, barátjának szólitja a zsidót, kezemet szorongatja: alázatosan kéri a néhány ezer forintot, hogy a világ előtt ujra büszkén hordhassa fejét, esküszik, hogy becsülettel megfizet, - s ha rászedhetne, nagyot kaczagna, hogy kárpótolja magát megalázódásaért, hogy zsidó előtt kénytelen volt könyörögni. E szobában olvasom a tapasztalatok könyvét, hogy azon kamat, mit némely ur uzsorásnak kinál, elég volna e hazát fölvirágoztatni, s a mennyi önmegtagadásba kerül a zsidónak könyörögni, félannyi öntudatos önmegtagadás egyszerübbekké, józanabbakká és minden csábitástól mentes hazafiakká tenne.

- És az uzsorás? Kérdi az ifju a vitázót.

- Nem e falak között lakik, - ön ezt jól tudja, - mondja Berger, s azonnal folytatá: - Magyarországban a kereskedelem oly ifju növény még, hogy a szakértelmes kereskedő csekély tőkével csak meggazdagodhatik; de el nem veszhet. A kereskedelemnek alapgondolata ugyanaz, a mi a gazdászat, vagy iparüzleté: biztos jutalma a munkának és fokozatos gyarapodás. Ha a kereskedőt ki nem lökik rendes kerékvágásából, és az eszeveszett pazarló rá nem tukmálja a váratlan nyereséget, nem látjuk azt a példát, hogy a munkás leteszi szerszámát, és a feléje röpülő sült verebet eszi meg. Előttem az oktalan pazarló épen olyan gaz, mint az uzsorás, mindkettő megtagadta szerepét és kötelességét, és a polgári társaság a pazarlót vesztében nem szánja, az uzsorást pedig megveti. Egyszer, csak egyszer hallaná ön egy pénzüzletnek lefolyását, megösmerné ön azon veszedelmes nyavalyát, melyben nagyobb birtokosaink sinylenek, és elhinné, hogy a mint főbb urainknak fényüzése a közép birtokosnak ragályos példa, ugy a veszedelem is azon arányban ássa meg vesztét.

Berger nem folytathatta beszédét, valaki kopogtatott, s az ajtón belépett egy bécsi pénzember, kit Berger nagy előzékenységgel fogadott. Az idegen arra kérte Bergert, sziveskednék rövid időre átengedni egyik szobáját, minthogy két urral némi végzendője volna.

Berger készséggel engedé át azon szobát, melyben voltak, maga a fiatal jogászszal a szomszéd szobába vonult. Berger halk hangon folytatta beszélgetését, negyedóra mulva aztán észrevették, hogy a várt vendégek megérkeztek, s az első hangok meggyőzék Laczit, hogy az ifju gróf és saját testvére valának, kik a pénzügyre vonatkozó számokkal foglalkoznak.

- Mayer barátunk olyan mint az őrzőangyal, - kezdi a gróf nyilt örömmel, - a legalkalmasabb órában jelen meg.

- A gróf mindig tréfál, mindig jó kedvü, - mondja a bécsi pénzember elég redős homlokkal, - megvárhatom, hogy engem is megnevettet egyszer.

- Egyelőre még én kérem Mayer barátunkat, hogy ön nevettessen meg, - a lejárt váltó helyett ujat irok, s hogy el ne unja magát, társaság kedveért egy másikat teszek melléje: tizezer forintra nélkülözhetlen szükségem van.

- Próbált már a gróf egyenkint számlálni, mily sokáig tart egytől tizezerig?

- Rézpénzben akar Mayer barátunk kölcsönözni?

- Akkor krajczárokban kellene számolnunk, és minden forint hatvanszor lenne több számokban; de nem ért a gróf: a tizezer forint épen tizezer forinttal több, mint amennyi pénzről rendelkezhetem.

- Kegyetlen hitelező, - mondja a gróf nevetve, - de én még kegyetlenebb hitelező vagyok, és abból, a mit Mayer barátunk mond, egyetlen szót sem hiszek el.

- Majd megtéritem a grófot, bebizonyitom állitásomat, - okoskodik a pénzember, - egy fillért sem adok; mert magamnak sincs.

- Irásban adom, hogy Mayer barátunk ezt épen tizedszer mondja, - tréfál a gróf, - és minthogy a legelső alkalommal sem hittem el, engedje meg, hogy most is következetes maradhassak.

- Maradjon a gróf, - az én következetességemért jótáll erszényem, melynek tartalmát a grófnak üritém ki a multkor Bécsben, s addig nem lesz benne, mig a gróf váltóját ki nem fizeti.

- Mayer, - ön átkozott rossz hitelező! - Mondja a gróf elkedvetlenedve.

- A gróf még átkozottabb fizető! - Pattantja vissza a másik némi türelmetlenséggel.

- Értem, - Mayer ma a kérlelhetlent játsza, azért a hangot sem kiméli.

- Nekem is megvannak saját bajaim, - a grófnak pontatlansága számitásaimat zavarja, azért én a viszonyt meg akarom szüntetni, - nyilatkozik a pénzember, - s a mi hangomat illeti, - itt nem az udvariassági szabályok határoznak, - itt nem a zsidó áll szemközt a gróffal; hanem a hitelező hanyag adósával.

A gróf megütődött, de erőlködött, hogy vérét visszaparancsolja, nehogy arczába fusson, és elárulja benső viharát. Pénzre lévén szüksége, készen volt az áldozatra is, nem csak kamatok, - hanem modorban is!

- Megbocsájtok Mayer barátunknak, - mondja a gróf elég fensőséggel,- szivességét gyakran tapasztalám, ugyanezt reméltem ma is, - nem gondolva, hogy ön egészen várta a pontosságot, türelmetlenségét könnyen megmagyarázom; de visszafizetésről ma szó sem lehet, sőt nagyon sürgölöm, hogy tizezer forintot adjon; mert zavarban vagyok.

- Semmi közöm a gróf zavarához, - duzzog a másik, - máskor gondolja meg, hogy másnak pénzét nem elég elkölteni, vissza is kell fizetni.

- Kételkedik ön? Kérdi a gróf boszusan.

- E kérdés fölösleges, - jegyzé meg a másik, - ha kételkedtem volna, egy fillért sem kapott volna a gróf; de a grófnak havipénze nincsen arányban költséges életével, s én nem spekulálhatok az öreg grófnak halálára; mert az én kedvemért az sem fog meghalni.

Gorombaságnak untig elég volt ennyi, a gróf már méltán fölpattanhat, ha érzékenységének ez alkalommal hasznát akarja venni; de ő most a tizezer forintot akarta megkapni.

Berger a másik szobában félve hallá a beszélgetést, és nem óhajtá, hogy házában zaj legyen, azért kilépett, egészen szinlett véletlenséggel, és bocsánatot kérve a zavarásért, Mayerhoz fordulva mondja:

- Átadandóm van, kölcsönös számlánkra tizenötezer forint fölöslege van önnek, átadom; mert a városba kell mennem.

Mayer szinte nem érté, hogy Berger idő előtt miért adja a pénzt; átvette, kérvén Bergert, hogy néhány perczig még maradjon honn. Berger visszament a mellékszobába.

- Még tovább is duzzogjunk, - kérdi a gróf Mayert, és ujra derült arczczal közeledett a pénzemberhez, - mi akadályozza a kölcsönzést?

- Csak az, hogy nem akarok.

- Maga tökéletesen atyámat akarja produkálni, - mondja a gróf Mayernek nyaka körül fonván jobbját, nézzen ide, Mayer, - ebben a korban nem szabad egy kis bolondság? Majd kijózandom, - magának igérem meg, s egykor ön mai szivességét nem bánandja meg.

Mayer valóban derültebb lőn, a csinos fiatalembert önkénytelen megnézte, és elmosolyodott, ekkor amaz a pillanatnak hatását fölhasználva, az öreg uzsorást hirtelen megcsókolta!

- Itt a tizezer forint! - mondja Mayer, - de aztán pontosságot kérek.

Berger és vendége a mellékszobában meglepetve néztek össze, az előbbeni pillanatoknak története nem azt bizonyitá, hogy az embereket összeölelkezteti a véletlen; hanem hogy a megszorult gróf is megcsókolja kinjában a zsidót. Laczi e pillanatban borzasztón józan lett, amazok pedig folytatták az üzletet.

Mayer elkészité a váltót, a szokott kamatokat, mint mondá, a tőkéhez számitá, s a gróf derülten irá alá a váltót.

- És rám nem is gondol, Mayer ur!

- Mára már el vagyok lágyulva, - mondja az uzsorás, - de háromezer forintnál többet nem adok, nekem ugy sem marad több kétezernél a tizenötből.

Vámossy titkár Mayer urnak másik orczájára nyomta a csókot, nehogy a gróf egyedül legyen a megalázott.

Laczi hirtelen ökölbe szoritá kezét, megutálta testvérének gőgjét, mely az utczán az égbe kapaszkodik, négy fal között pedig oly alázatos, hogy a földre szórt bankót térden is fölszedné. Nem állhatta meg, hogy hangosabban ne mondja:

- Látom, hol végződik el az ember!

Mayer váltót keresett tárczájában; de nem találván, bocsánatot kért, hogy Bergertől kérhessen. Benyitott a mellékszobába, s ott látván a rá nézve idegent, Bergert félrehuzá.

- Végezett ön? Kérdi Berger.

- Rosszkor találta ön számlánkat kiegyenliteni, pénzemet nyugalmasabban helyezhettem volna el; de már most megtörtént, csak egy váltópéldányt kérek.

- Ki az a másik ur?

- Jó módu magyar urfi, titkár az udvari kanczellárián, s ha kedves atyja győzi a fényüzést, fölkapaszkodik. Atyja az öreg Óváry grófnak jószágigazgatója, bizonyos Vámossy.

- Egyetlen gyermek? Kérdi Berger meglepetve.

- Majdnem egyetlen, a másik fiu nem akart az apai tervek szerint indulni, egy évvel ezelőtt elbucsuzott az apai háztól, - bizonyos makacs hajlamánál fogva aligha is tér vissza.

- Bizonyosan tudja ön, hogy pénzét nem veszélyezteti?

- Kevésbbé, mint a grófnál, - válaszol a kérdett, - az ilyen nemesemberféle apa magasra kapaszkodó fiát el nem hagyja, készebb tönkremenni.

- Mayer barátom, ez embernek én leszek hitelezője, rendesen két váltót veend ön, - egyet a tőkéről, mást a kamatokról. El ne kényeztesse a hitelezéssel, - legyen szigoru iránta; de ha végkép megszorult, ne eressze ki, nekem ez embert markomban kell tartanom.

- A mint ön akarja, Berger barátom, - hagyja helybe a másik, - de nem értem, hogy ön, a szigoru humanista, pénzüzletbe ereszkedik.

- Ma nem kap ön értelmezést, szavát rá, hogy kivánatomat teljesitendi.

- Azonnal átadom a váltókat. Mondja Mayer, és a vendégekhez visszatérve, üzletét befejezé. Mayer elvégezvén dolgát Bergerrel, a váltókat is átadá, elbucsuzván az ideiglenes házi gazdától.

- Vámossy ur! ...szólitja meg Berger a fiatalembert, ki nagyon megilletődve állt még az ablaknyilásban, - ön, hihetőleg többet látott, mint óhajtottam volna.

- Nem feledem el a különös jelenetet.

- Boldog lennék, ha gyanitásomat igazolná ön, a másik fiatal ember...

- Nem csalódott ön, saját testvérem, legegyenesebb uton az örvény felé, hová még atyánkat is magával rántandja, s én meg nem akadályozhatom.

- Megakadályozom én, - ime, - mondja Berger testvérének azon váltóját, mely a tőkének kamatja lőn, és számszerint ezerötszáz forintról szólt, öné leend, és biztositom, hogy minden uzsora az ön kezébe kerül. Örülök, hogy eszköz lehetek atyjának megmentésében; mert ön azt köteles megmenteni, valamint azt a másikat is, ha ön kérésemnek enged.

- Az ön példája oly nemes...

- Egy szót sem többet, kéri Berger - annyit találna mondani, hogy e boldog pillanatnak érzelmét pénzenvettnek hinném. Isten velünk!