Életnézetek.

Mindig megdöbbenek, midőn lapjaink kicsinységekért megdicsérik e főnemességnek egyeseit, kinyulnak-e az egyesek a többi közöl, mint a falusi torony a viskók közől? Megkivánám e dicséretek után, hogy legyen kisebb a torony, de legyenek a viskók is magasabbak.

Széchenyi Istvánt évekig láttam Pestnek utczáin, - a tömeg tisztelte és imádta: a hasonló ranguak - féltek tőle. Eleven kötelezvény volt ő, számai nagyok, - fizetendő azonnal, - ott, a hol állunk, a hazának földén, - de bár ez adósság nem a multnak terhe, hanem a jövendőnek csirája volt, a mindennapi takarékosságra nem akartunk vállalkozni, - a jelent óhajtottuk élvezni, - s nem volt hitünk, annál kevesebb tudatunk, hogy a jelennek takarékossága a jövendő kényelmének magva. Széchenyi áldozott százezereket, és vagyona megszaporodott. Hát a többi? a nagyobb rész sokáig járta a régi utat élt a multnak dicsőségén, szórta a pénzt, hogy a bámészok imádják. Némelyik máig folytatja ez életmódot, és megéri, hogy az utolsó fillérrel az utolsó falatnyi dicsőséget is megeszi; mert e korban nem a török az ellenség, hanem az elszegényedés, a tudatlanság, a gőg és a tétlenség.

Husz év óta husz nagy család jutott tönkre, vagyonukkal neveiket is kezdjük feledni: ki tagadja még, hogy az ősök érdeme nem száll az utódokra, - s ha a vagyon elfogyott, csak az uj érdem előtt emelünk süveget. A vagyon mellett még megmondják, hogy mik vagyunk? az elszegényedett ember saját érdeme nélkül hasztalan lármázza, hogy ősei kik voltak!

Uj világban élünk, a régi viszonyok nem alkalmazhatók, s a ki az ujabb történetnek lapjaira kivánkozik, szerezzen uj érdemeket.

Erdey gróf őméltósága a kitűzött napon bement a városba, s a "Fehér bárány" czimü vendéglőben meglehetős izgalomban várta Vámossy Lászlót. Reggel óta parancsolja magába a hideg vért és türelmet; mert az apai hatalmat kell megosztania, pedig ő, az elkényeztetett zsarnok, - életpárjával sem tudott egy uton haladni. Husz évvel ezelőtt a tizenhat éves fiut fölmentette volna a zaklató tanulástól, hisz minek? nem szorult rá! legyen katona, mint főuraink átaljában. Ma nem rendelkezhetik igy, az a szeleburdi Széchenyi kiméletlen gorombán élczel. Neki áll a fiatalembernek, megkérdi: mit tudsz? Lehetetlen a gyereket a közönség előtt kinevettetni.

Belépett a várt vendég, az elképzelt téntás ujju halvány betüfaló helyett egy csinosan öltözött fiu, nem botlott meg az ajtónál nem tartott orácziot, és nem csókolt kezet, mint valami praeceptor! Megesküdött volna a gróf az első pillanatra, hogy nem ez a várt ember.

- Én Vámossy László vagyok, s a tudósitás után van szerencsém magamat bemutatni.

- Örülök, hogy van szerencsém, - mondja a gróf (s a mi több, valóban örült; mert olyan ujra mosott szarvasbőrkesztyüs legényt várt, erről pedig hihette, hogy a grófnak asztalán a pástétomnak nem kopozza le héját,) szolgálhatok szivarral?

A vendég elfogadott egyet az odakinált szivarok közöl, és otthoniasan kezdé a füstölést.

- Önt két bizalmas emberem ajánlván, kivántam megösmerkedni.

- Az ajánlás megtisztel, - gróf ur, - kezdi Vámossy, - azonban a gróf ur olyan fontos kötelességekkel akar megbizni, hogy a megösmerkedésnek alaposnak kell lenni, s e tekintetben kérem méltóságodat, intézze hozzám mindazon kérdést, melyekből meg kell, győződnie, hogy gyermekét rám bizhassa. Tanáraimtól bizonyitványaimat elhoztam; azonban ezek lehetnek igen hizelgők, remélem, az apa mást is kérdez, mint a tanárok szoktak.

- Tökéletesen megnyugszom az eddigi ajánlásokban, - kérdezni valóm sincsen, - mondja a gróf, - most tehát szives nyilatkozatát várom, - elfogadja-e gyermekem nevelését?

- Méltóságos gróf! hálátlan lennék e megelőző bizalom iránt, ha azt ily hirtelen kizsákmányolnám, azért engedje meg, hogy én is kérdezhessek valamit, először is: mi irányt tűzött ki az ifju grófnak?

- Kénytelen vagyok önt kérdezni, határozza meg az irányokat, s aztán a jobbat választandjuk.

- Méltóságod gazdag ember, s a természet rendé szerint fiára következvén egykor a vagyon, világos tudomással kell birnia, hogy e vagyont megvédenie kell önfönntartása, szaporitania pedig egyéb kötelességek miatt. Mindkét esetben szükséges megismernie a jogfogalmakat, melyek a tulajdont a viták ellenében mentik meg, szükséges tudnia a történelmet, melyben foglaltatik méltóságod családjáé, világosan megirva, hogy nagy érdem lehetett az, melynek jutalma hozzáig elért. Méltóságodnak engedelmével harmincz évre tekintsünk vissza, mikor még mindenki magának élt, és senki sem törődött a közkötelességekkel. Üres volt az ország, nagy volt az, kinek a kegyelem czimet adott, és megsüvegelték, mint azt a kalapot, melyet Gessler azért tüzetett póznára, hogy tiszteljék. Nem volt akadémiánk, gazdasági egyletünk, lánczhidról álmodni sem tudtunk, lóversenyt mesében ösmert a közönség, gőzhajót rajzolva mutogattak, műegylet, zenede, gőzmalom a semmiben aludt, vasutat hinni is mese lett volna ez országban, takarékpénztárt a novellairók emlegettek, s a ki beszélgetni akart hat emberrel, ebédre kellett őket meghivni; mert a Casino táltoseszme volt. - Méltóságod ezt a kort saját szemeivel látta, mily bánat lehetett akkor külföldről haza gondolni, - és most minden van, anélkül, hogy a porczióba vetették volna ki, s esténkint nem dülünk egymás nyakába, van magyar szinház! Az egykori kopasz magyar földön áldás terül el, a jónak magva kikelt és gyümölcsöt hoz; mert egy embernek szégyene nem tudta elviselni a tétlenséget, példájával kikényszerite mindenkit a zugból, és a közkötelességek hatalmas hirdetésével egyesitvén az erőket, bebizonyitá, hogy sokan teremteni is tudunk. E hosszu előbeszéd után két utat választhat a magyar birtokos: élni önmagának oktalan zsugorgatva, oktalan pazarolva; de megszánva vagy kinevetve, - vagy okulva, hogy a haladás anyagi javunknak is föltétele, - tagja akar lenni a köznek, nem tagadva a kötelességet, keresve a tért a cselekvésre, mely az ujabb korban érdemet is ad. Mit akar most már a gróf: a tudást-e, mely az ujabb kornak fegyvere, élesebb a kardnál, mely pusztit, a tudás pedig épit, vagy megelégedni a meglevővel, és vakon bizni a véletlenben, hogy a kiképzett kereskedelem, gazdászat és pénzüzletekben a fiu nem fog áldozat lenni, ha megveti is másoknak ezer előnyét azon gondolatban, hogy a kiképzett észre nincsen szüksége; mert ur, jövedelmei százezerek?

- Semmi szóm az ön nézetei ellen, - fiam kövesse azon példákat, melyek követésre méltók.

- Ezt vártam méltóságodtól; de még más mondanivalóm is van.

- Szivesen hallgatom kegyedet.

- Majd a következés mutatja meg gróf ur, - jegyzi meg Vámossy, - a mit mondani akarok, az eddigi szokásokkal merőben ellenkezik, már pedig a szokásokhoz gondolkozás nélkül ragaszkodik a többség.

- Nem tudom, mely szokásokat ért ön?

- A tulságig őszinte leszek gróf ur, mert én rendszert akarok, és azt előre bevallom, hogy a gróf tudja, milyen gondolkozásu emberrel van dolga.

- E napot ez ügynek szántam, türelmem ellen nem lesz kifogása.

- Méltóságod: gróf, és tudja, hogy mint ilyen kiváltságos helyzete más osztályok fölé emeli.

- Törvényeink szerint.

- Igen, törvényeink szerint, s a mint a gróf huszonnégy éves?

- Élni fog jogaival.

- De huszonnégy éves koráig mi az ifju?

- Grófnak a fia.

- Itt a csomó, méltóságos uram: a törvények huszonnégy év előtt senkinek sem adnak cselekvőleges polgári jogot, a kiskoruság egy rovatba helyez mindenkit, legyen az apa gróf vagy jobbágy. A törvények által bölcsen kifejezett kiskoruság azt jelzi, hogy ezen emberi erőnek korlátai vannak, melyeken általában áterőlködni nem lehet, az ifjunak meg kell tanulnia azt, a mi emberi fogalom, s azon jogkört, melyben mint embernek mozognia szabad és kell. Ha az összes világ beösmerte, hogy a kiskoru gyámság alá tartozik saját vagyonára is, melyet később, huszonnegyedik évén tul az ablakon is kidobhat, és ha képződnie kell arra, hogy még se dobja ki: gróf ur, a főnemesség ez országban törvényhozó, a hova más embert ritka ész, nagy tapasztalat és köztisztelet vezérelhet el, a grófi ivadék nagykoruságának első napján bemehet, törvényt csinálni milliók számára, - s az ilyentől megkivánhatja mindenki, hogy ösmerje az embert, és azt méltányolni tudja.

- Miképen gondolja ön azt?

- Nagyon egyszerüen, - méltóságos uram, - én a grófnak fiát először embernek akarom nevelni, be akarom neki bizonyitani, hogy az öröm nem kiváltság, a bánat és bajok ellen nincsen általánosan biztositó intézet, a lelki gyönyörök egyaránt élvezhetők mindenki által, ha azoknak elfogadására egyénileg, mint miveltek, képesek. A seb mindenkinek fáj, a nyavalya az emeleten is bemegyen, az érdemért az egyénnek kell fáradni; tehát mindent az emberi szervekkel cselekszünk vagy érzünk, - ez osztályzatból a természet senkit sem bocsát ki, - következésképen az osztályzati állapot csak kényelmi fogalom a polgári életben; de nem kiváltság az emberiség ellen. Francziaország főnemessége rémletesen lakolt, hogy annyira herczegek, grófok és bárók voltak, hogy már a felhőhöz kapaszkodtak, hogy közelebb legyenek az éghez: a végzet nem türheté e dölyföt, és a földhöz verte őket. A franczia főnemességnek egy része örömtől ujjongva ment be az idegen hadak élén: nem franczia akart lenni, hanem kiváltságos főur. - Nem engedem szóhoz jutni méltóságodat, - főurainkat csak a gazság lökné azon mértékre, hol a franczia nemességnek egy része volt: de a ragály nálunk is megvan, a franczia nevelőnők elhozták hazájukból, minden grófi és nagyuri házban van ilyen szoknyás apostol: a gyermeknek a legelső szavakkal beadják a gőgöt, a kiváltságosság tanát. Szerencsére hazánknak politikai éghajlatában e dudva nem nőhet meg elég magasra, népünk nem oly erőtelen és kiaszott, hogy meg lehetne csömörleni tőle, ekkép a növendék természetes ösztöne szerint nem tudja megutálni, pedig arra tanitották. Gróf ur mi olyan országban élünk, hogy csak egymást szeretve élhetünk meg, mint nemzet: e tudatban, őszintén megvallom, én nem a grófot akarom nevelni; hanem közös czélra egy embert!

- Ön lelkesült fiatalember.

- Nem lelkesült, gróf ur; hanem elkeseredett és meggyőződött ember, - engemet is együtt tanittattak az anyai és franczia nyelvre; de mivel én nem valék grófi gyermek, hogy az emeletből nézzek alá, franczia nevelőném igyekezett majommá nevelni, hogy apám nemességével én is hetvenkedjem, a mennyit lehet.

- Az ön atyja e szerint jó módu ember lehetett?

- Most is az.

- Ezt nem értem.

- Nézeteimből észrevehette a gróf ur, hogy önálló vagyok, és tudom, mit akarok. Az emberiségi fogalom egyik hitvallásom, az érdemesek földi szenteim, - ördög előttem az oktalan nagyravágyás, és eltévedettképen szánom mindazt, ki légköréből saját föláldozásával akar kikapaszkodni. E furcsa viszony családomban előfordult, - e fogalmat alázatosan gyámolitanom kellett volna; de nem tettem. Be akarom magamnak bizonyitani, hogy a gazdagság bennünk lakik: a lelki erőben, mely tőke, az az: olyan kincs, mint a műértő ösmer meg, és érvényesiteni tud. Ha középnemességünk nem volna félbolond, hogy előbb megeszi mindenét, mint a sajtkukacz, és aztán keres másik sajtot, - nem tartoznék annyival az uzsorásoknak. Az ész mérsékletet parancsol, szerény visszavonulást: aztán ad jutalmat. Ez néni sültgalamb, - nem is él vele a többség. Én a minoritáshoz tartozom, megkisértem a sikert; talán egykor a majoritást is kivivhatom.

- Megbocsát ön, a mint belépett, a modor...

- Bebizonyitotta, hogy már tánczoltam valaha franczia négyest.

- Köszönöm, hogy kisegitett ön, - s mivel ön a tant nem csak elmondta; de be is bizonyitotta, remélem az atyának kérelmét nem tagadja meg, - fiamat gondja alá veszi.

- A legőszintébb örömmel.

- Az évi díjt sziveskedjék tetszése szerint meghatározni.

- Majd egy év mulva, gróf ur, mikor a napszámos után a munkát meg lehet birálni.

- A mint ön akarja.

* * *

Hát az életunt ember hol van? kérdik önök e fejezet után. Engedelmükkel legyen mondva, én a nyers vasat átalakitás végett vettem kezembe. A munkának kezdetén még hideg volt a vas, a kapitány kalapácsa nem birta kiverni négyszögletes alakjából, azóta már volt a kohóban, most már a kapitánynak öcscse a lágyabb anyagot könnyebben verheti gömbölyüre.