A kapitány bácsi.

Amint már mondám, hogy a jószágigazgatók egy része félistennek hiszi magát, hogy is ne: ezer ember kunyorálja kegyelmüket, a hatalom megrészegit, részeg ember elől pedig az Uristen is kitér.

Vámossy direktor ur tekintélyét irgalom nélkül gyakorolta a rábizott körben. Ösmertem egy hasonló nagy hatalmu igazgatót, ki nem csak a rábizott uradalmakat, hanem az egész megyét befolyása alá fogta; de mivel a megyében oly átható tekintélye volt, husz esztendeig ki nem ment a megyéből, hátha akadna máshol olyan ember, kinek nagyobb tekintélye volna, mint a p....ai prefektusnak. Vámossy ez urnak szakasztott mása volt, és szeretné a kapitányt nyársba huzni, hogy védenczeért nem könyörög.

Esztendeig nem szólt a kapitány, senki sem emlité a fiut, végre az apa megunta a némaságot.

- Sógor! - szólitja meg a kapitányt, nincsen mondani valód?

- Barátom, én nem vagyok néma, - ha beszélni akarok, nincsen okom tartózkodni.

- Mégis azt hiszem, hogy kérni akarnál; de nem mersz!

- Rosszul ösmersz, atyámfia, - a kéréshez kevesebb bátorság kell, mint a megszidáshoz, - tehát vállalkozom a keményebbre, s azt mondom: ha grófod volnék, elkergettelek volna szolgálatomból.

- Sógor, ez elég vakmerő gorombaság, minővel senki sem illetett.

- Bebizonyitottam, hogy a merészség hijával nem vagyok, sőt merészkedem állitásomat megmagyarázni. Egy fiatal tisztet elcsaptál; mert husvét napjára előleges tudtod nélkül egy bárányt meg mert süttetni. Hallottam a tornáczon, mikor orditva mondtad neki, hogy egy bárány, száz bárány, neked mindegy: hűségére biztad, az utólagos jelentést semmibe sem veszed, és elüzted. Eddig a példa, következik az alkalmazás. Két fiuval áldott meg az Isten, hova martad az egyiket? szivtelen vagy, oktalanságod az egész környéken botránytárgy, s a gróf botránykőnek megtűr! - Tessék megitélni: meg merem-e mondani az igazat?

- Magam vagyok az oka, hogy fölpiszkáltalak, de ne mondd, hogy vadkan vagyok, és csak agyaraimat mutatom, hajlandó vagyok azt a meggondolatlant visszafogadni.

- Nem tudom, mi lelt ma; és nem hiszem, hogy egészen megpuhultál volna, akarom tudni, mi föltételeid vannak?

- Először is bocsánatkérés.

- A kezdet gyanittatja, hogy agyaraid megvannak épségben, - véli a kapitány, - hadd hallom a második föltételt!

- Elmegyen a papnöveldébe.

- A harmadik föltételt nem kérdem, nincsen is rá szükség, ha fiad oly hitvány ember volna, hogy eljőne kegyelmet koldulni, és alázatosan belekivánkoznék a gyászruhába silány világi czélokért, mint tavaly mondám: meglőném én, az ő bátyja. Most nincsen itt a fiu, nem botránkozhatol meg a szülők elleni lázitásban. Beszéljünk higgadtan: beszéljünk a theologiából, mindketten egyaránt nem tanultuk, hanem a mit fülheggyel hallottunk belőle, kérdezzük ki egymást. Fülheggyel hallám, hogy az ember test és lélek, mindkét részt külön agyon lehet ütni, - hol van megirva, hogy az apa föl van jogositva gyermekét egyik lényében megölni?

- Ur lesz, mondja az apa, - meghizhatik testben két mázsára, - aztán lelkének üdvösségeért imádkozhatik az unalomig, hol és mikép leszen agyonütve?

- Várj, barátom, hamar megkapod a választ... Feleséged konyhája ellen nem lehet panaszod, a multkor elfeledkezett, hogy a kirántott halat nem szenvedheted, azt hittem, fölforditod a házat, azt mondtad: meg akarnak ölni; mert egyszer megundorodtál. Az egyéni viszonyok olyanok, hogy én elhittem, a mit te mondtál, mert a mit nem szenvedhetünk, az megölőnk. Miért kényszerited fiadat a papi pályára, melyre hivatást nem érez? és ha ezt megmondta, kötelességed lett volna fiadnak nyilatkozatát apai bölcsességgel méltánylani.

- Magasabb czéljaim voltak és vannak.

- Két mértéked van, ugy-e? hiuságod a másik fiut legyezgeti, menjünk vissza a theologiára, micsoda vértagadás ez, egyik fiadat az Isten kertjébe adni napszámosnak, hogy a másik e napszámnak árát a léhaság közterén verje el?

- Ki mondta, hogy elveri?

- Ketten mondjuk: te és én. Nem bánom, ha eltagadod is az ezreket, melyeket Bécsbe küldesz, hogy fiadnak "jó szaga" legyen. Ha elegendő volna a te bőkezüséged, nem jutott volna uzsorás körmébe, de a mit én tudok, azt el nem prókátorkodod.

Az apa elhalványodott, a kapitány oly goromba volt teljes életében, hogy ez alkalommal kiválólag bizonyosan kellett tudnia, mit beszél. A gyengeség mégis védelemre készté az apát.

- Előre tudtam, hogy a közbeszédtől ő sem lesz mentes.

- Be fogom bizonyitani, szerencsétlen ember, mihelyest megunod a sok fizetést. Még korán lenne, a leczkepénzt fizesd meg előbb, addig én magamban gyönyörködöm az elérkezendő megbánáson.

- Értem ezt az ijesztgetést, - okoskodik az apa, - ha a katona a theológiából okoskodhatott, a prókátorkodást szinte megkisértheti.

- Ugy, ugy! hitess el magaddal valamit, én szinte azt óhajtom, hogy vak maradj néhány évig, hozzád hasonló emberek pénzzel mérik a bajnak nagyságát, majd a kétszer kettő bebizonyitja mindazt, mit én ma el nem hitethetnék veled.

- Nem haragszol meg, ha valamit mondok?

- Gorombaságot nem mersz mondani, mert örülsz, ha békét hagyhatsz, beszélj bátran.

- Sógor, nem kell mindent elhinni.

- Hogy én mit hiszek el: az az én gondom; hogy te mikor józanodol ki: az a te gondod. Mára elvégeztem beszélgetést, sokat kérdezhetnél, mire én nem akarok felelni. Tanácslom, ne aggódjál Laczi miatt, életrevaló ember, egyszerü ember, ezereidet bátran kidobhatod a másikra, nem kell kitagadnod; de az is bizonyos, hogy nem lop szénát, hogy testvérének lovát hizlalja meg.

A direktor ur nem boldogulhat goromba sógorával, nyakára küldé nejét, hadd vesszenek össze a testvérek, majd a ludméreg boldogul a mogorva katonával.

Megint figyelmeztetem az olvasót, hogy a direktornék szinte kivételes istenteremtések, elértek férjük által olyan hatalmat, melyre a szülői házban sohasem gondoltak. E hatalmat ugy gyakorolják, mint a majom a csizmadiakést, mindent összevagdalt vele, végre a maga nyakát is. Tapasztalásból irok, nem akarok hizelkedni még az asszonyoknak sem, kiknek magán körben teljes hódolatomat nyilvánitom; de a társadalmi kötelességeknek elmulasztását tartózkodás nélkül szemükre vetem. Láttam és ösmertem hazámban sok nagy embert, ő maga szerény volt: de felesége czégért ütött, és szinte sajnálni látszék, hogy ha a hintónak oldalán és az inasnak bérruháján a gombra felrajzolják a méltóság czimét, miért nem viselhet ő is valami nagy gombot napernyőjén vagy legyezőjén, hogy az igaz világ tudná, kit tisztelhessen.

A hirtelen ugorkafára kapott ember általában oly nevetséges hatalomkörében, mint az az indus, ki New-Yorkba tévedvén, visszamenet frakkot vett, de ugy vette magára, hogy a két lebegő frakkszárnyat elől viselte.

Csendesen pipázgatott szobájában a kapitány a harcz után, és meg sem álmodta, hogy nővére megalázza magát az agglegényi szállásra.

- Minő pipaszag! Finyáskodik a direktorné, elkomédiázván a kényességet, mit valaha meglátott a grófné körül.

- Nagy áldozatodba kerül eltürnöd e szagot, hugom, - vélekedik a kapitány, - mondd meg, mi kergetett e szenvedhetlen pipafészekbe?

- Okosan akarnék veled beszélni.

- Erre pipámat is leteszem, - mondja a kapitány, - belátod, ugy-e, hogy férjed...

- Férjemről ne szólj, azt gyengédtelen megbántottad, meggondolhattad volna, hogy egy direktor...

- Most meg én kapok szavadba, - hugom, - férjed ijesztő tekintély lehet a megsanyargatott tisztek és holmi ostoba hajduk előtt, - én nagyobb urakhoz szoktam, - egy ezredes az engedetlenséget főbelövéssel büntetheti, mig férjedet egy elkeseredett iródiák ugy elveri egy csapófával, hogy félesztendeig megfekszi, és az ifiurat meg sem szidják. Beszéljünk másról, ha csakugyan valami okosat akarsz mondani, különben ujra rágyujtok a legkegyetlenebb méhfujtóból.

- Rossz néven veszem, hogy azon makacs gyereknek engedetlenségét jóváhagyod.

- Én nem hoztam elő a fiut, vártam, hogy az anyai érzelem megszólamlik benned, - felelj: az anya beszél most, vagy a direktorné asszony?

- Egyik ugy, mint a másik.

- Jobban szerettem volna hallani az elsőt, - az anyai viszony szent, - ennek fájdalmaiért az Isten a legszentebb örömeket adta. A direktornéság véletlenség, mely még annyi hatalom sem, hogy a magad fogfájását robotosné által kinlódtasd le.

- Gyakran hallom e kicsinylést, - mondja sértődve a nő, - megköszönhetnéd, hogy hugod nagyságos asszony lett.

- Most már pipára gyujthatnék, hugom, - e pöffeszkedés igen messze ment, - hanem majd eléd állok. Azt mondod: nagyságos asszony vagy? sült bolond, ki a nagyságos czimet rád aggatja, és tudtommal nem hallod mástól, mint a férjed alatt szolgáló szegény tisztek és birkabőrhajszoló zsidóktól, - kiknek örömest elhiszed nagyságos - voltodat. Hugom! Erdélynek fejedelmeit hivták nagyságos uraknak, azoknak kegyét fejedelmek keresték, feleségeik előtt a pápai követ is bókolt, és évi fizetésükbe nem volt kialkudva négy mázsa hus, két mázsa só, - és nem tudom mennyi faggyugyertya. A mely nagyságot a hajdu strázsál meg, nem kell vele hetvenkedni. - Jó szerencse, ha kiszoritja férjed, hogy megtekintetesurazzák; de mindketten részegek vagytok elképzelt hiuságtokban, - férjed nagyobbik fiadat hosszu madzagon föleresztette, mint a sárkányt, jól vigyázz, hogy az a vékony madzag el ne szakadjon. Nálatoknál jobban tudom, hány ezer forint kell a bécsi urfinak, néhány év alatt tönkrementek, és félek, hogy valami városkának félreeső utczájában "ifiasssony"-képen talál meg a - másik!

A direktorné készült elrepedni, nagyságos asszonyi dölyffel lépett a szobába, és ifiasszonyi kilátásokkal kell visszamennie!

- Akarom tudni, - mondja méreggel a direktorné - hol csavarog az a gyermek?

- Többet nem akarsz tudni?

- Azt is akarom tudni, - folytatja tovább, - akar-e az apai szándéknak engedelmeskedni?

- Bizonyosan mondhatom, hogy: nem! - Válaszol a kapitány. - Utja különvált tőletek, szorgalmas, becsületes polgára lesz a hazának, és arra törekszik, hogy józanabb napjaitokban támasztok legyen; mert nagyságos fiad Bécsben maholnap elveri minden vagyontokat.

- Te voltál professzora, - képzelem milyen a tanitvány.

- Ezt már asszonyészszel mondod, kedves galambom, - mosolyog a kapitány, - megbocsátok, nem szeretek veletek háboruba keveredni.

- Megyek! ...mondja az asszony, ...ez volt utolsó szóm.

- Én is mondok valamit, hugom: Két esztendeig ne szóljunk a gyerekekről, mától fogva rovásold össze, hány ezer forintot kell Bécsbe küldeni? Itt-ott hiuságtoknak jut egy kis koncz, fiad még vergődve kap valami czifra czimet; de majd fogynak ezreitek, kezded drágálni a nagyvilági komédiát, és jól esnék valakinek panaszolkodni; de nem mersz. Hasonlóid kinevetnének, az alattad állók kárörvendeznének, - férjed nem vigasztalhat; mert maga is vigasztalást keres. Még lesz egy menedéked, jer hozzám, a vén katona nagyobb bajt is látott, az egészséges embereknek ezrenkinti meghalását, és nem csodálkozom, hogy az is jajgat, kinek régi baja van. Jer akkor hozzám panaszolkodni, jer e füstös szobába, és ha három nappal előbb megizened jöttödet, szobáimat kimeszeltetem, hogy a pipaszagot meg ne érezd!

* * *

Elment az asszony: haragudott, hogy nem haragudhatott.