|
Hétköznap.
Köztünk legyen mondva, Pista
öcsém, ha a világot körül lehetne venni nagy fallal, bátran fölirhatnák a
kapura, hogy az egész világ egy bolondok háza, s mindannyit méltán kötöznék
meg, mert oda való. Példának okáért: az én ősöm a török háboruban egy
basával ölre kapott, egymást verték a földhöz, a török kiszedte ősömnek
minden haját, azóta vagyunk nemes Kopaszok, ősöm pedig öklét dugta
a basának szájába, s oly erővel tolta a torkába, hogy megfult. Nemesi
czimerünkbe a basa helyett medvét engedtek rajzolni, s egy markos magyar a medvének
száját kettérepeszti. Illendő dolognak tarták, öcsém, hogy e szörnyü
dolgot bámulva beszéljék el maradékaiknak, s elhittük, hogy a szimbolikus
medvével természetben is megbirkóznánk, holott merem hinni, hogy az igazi medve
az üstökkel a fejünk bőrét is lehuzná, s nem Kopaszok, hanem "Nyuzottak"
volnánk, rettentő példájára az emberiségnek, mely büszkén nézi
nemességének állatokat ijesztő jelvényét.
Mosolyogva nézzük a polgárt, ha batárban ül. Kihizott képe,
mint az egyiptomi hét kövér esztendő tekint ki a batárnak ablakán, s mi
ráfogjuk, hogy elkapja fejét, ha a kocsiablakon át meglát egy igazi urat, ki
nem kénytelen az utczára menni, hogy uraságát lássák, kiküldi inasát, annak
kabátjára elöl-hátul huszonnégy gomb van varrva a szétrepesztett száju farkassal
vagy medvével, - s az inas gombjaival hirdeti urának dicsőségét. Ne
legyünk egészen bolondok, az a polgár sem az, - röhögi a czimeres gombot, mert
az ő boltja előtt nagyobb oroszlán van kipingálva, mint egy ökör, két
első lábával dühödten tép egy sós pereczet, melynek igen kicsiny példányát
ő, mikor otthon van, két krajczárért árulja, - s még ő nevet, hogy az
ő oroszlánját jobban bámulják a heti vásáros parasztok, mint a liberiás
inasnak huszonnégy gombját.
Mikor lesz vége a komédiának? mikor keressük az érdemet az
egyénben, s hol van az a Foulton, Franklin vagy Stephenson, ki azt a mértéket
fölfedezi, melyen az embernek csontja, husa és poczakja helyett az érdemeit meg
lehet mérni?
Ha majd bemegyünk a városba, a gabonavásárhelynek sarkán
meglátjuk a nagy fekete faragványt, mely élő nagyságban képvisel egy
kutyát, s messziről inti a jámbor falusit, hogy itt az a bolt, melyben a görbe
fának olaját árulják.
A gazda a boltnak elején áll, fején ernyőtlen bársony sipka,
tisztes potrohán zöld posztókötény van átkötve, s hogy az ösmerős paraszt
el ne surranhasson, koronkint kikiált a boltból egy megszokott szöveget,
melynek minden szavát összefoglalja:
Ittkaphatósáfránymagyarborsfaolajárpakásaszegfüszegfehérgyömbérafeketekutyaczimalatt!
A fekete kutya czim alatt megüti a falusi atyafinak
füldobját, lekeriti tarisznyáját a válláról, bevásárolja mindazt, mit az anyjuk
a szájába rágott, s még a keritésen át is utánakiabálta, hogy a fekete kutya
czim alatt vegye meg, aztán ráadást is kérjen.
- Öt garasért magyarborsot kérek!
- Ennek az érdemes ugodi embernek öt garas ára
magyarborsot, tiszta magyarborsot, megszitált magyarborsot, válogatott
magyarborsot, karácsonyestén mért magyarborsot adjatok, - ordit a főnök. A
paraszt csodálkozik, s az utolsó szavak magyarázatát kérdi.
- Miért abból, amit a karácsonyeste mértek?
- Meg ne mondja senkinek, - csak magának mondom, az ugodi
embernek, hogy amely házban karácsonyeste válogatott magyarbors van, kövérebb
hizót ölnek.
A paraszt elhiszi, megköszöni az emberséget, s megfogadja,
hogy soha többé más boltba nem megy.
- Szerezd meg a fontot, - kiabál a gazda, mikor már látja,
hogy a mérték az egyensulyt elérte, - s nagyobb tévesztésül belenyul a fiókba,
hogy majd ő szerzi meg, aztán összefogott három ujját belöki a mértékbe,
hogy az ámitás tökéletes legyen, pedig éppen ekkor kapott ki néhány szemet, a
mennyivel az inas valóban megszerezte, hanem a számitó kereskedő
szerencsésen megint visszalopja. A paraszt meg van elégedve, - a kereskedő
pedig nem vesztett, és a pintyet élete hosszára megfogta. A heti vásárnak
délelőttjén ezer ember fordul meg a boltban, két legény, négy inas, a
feleség és egyik leánya szolgálnak a vásárlóknak. Egy délelőtt ötezerszer
elmondják, mi tetszik? mennyi tetszik? Csak a gazda nem mozdul az iróasztaltól.
Korán reggel az iróasztalhoz zsámolyt tettek be, hogy arra állva figyelhessen
embereire és a vásárlókra. Élénk szeme mindent lát, a vad zsibajban kiösmeri az
egyeseknek hangját, s ha gyanús pofa tolakodik a tömegbe, hogy hátra nyulva, az
alacsony fiókokból kilopjon valamit, az oktondi meg van csipve; de lármát nem
üt vele a kereskedő, hogy vevőit a gyanuval el ne riaszsza. A tolvaj
czélt érvén, a legényekhez vagy inasokhoz megyen, hogy valamit vegyen. A gazda
ekkor remekel, s mintha az egyszeregyből kérdezne, németül kiált az
eladóra:
- Franzl, achtmal acht (azaz vigyázz,) - mire a
másik az egyszeregyből viszszafelel:
- Nyolczszor nyolcz hatvannégy. Pedig azt jelenti, hogy
érti.
- Hat meg kettő? kérdi ujra a gazda, (azaz: a hatodik
fiókból lopott két font rizskását.)
A tolvaj angyali nyugalommal kér egy krajczárért gyantát,
odavet egy huszast, s a kis boltosinas kifogja a rizskásának árát, megmondja a
csudálkozónak, hogy a gyantáért jár egy krajczár, két font rizskásáért
negyvenkilencz krajczár.
- Rizskása? kérdi a tolvaj.
- Igen, - felel nyugalommal az inas, - elfeledte ön, hogy
már a zsebében van? Alásszolgája! máskor is legyen szerencsém! mondja tovább az
inas betanult hideg vérrel, s a tolvaj örül, hogy hátbaütés nélkül eleresztik;
mert csak nem bolondult meg, hogy zsebét kikutattassa s aztán az utczai sár
közepébe lökjék ki. A közönség semmit sem vesz észre, zavartalan végzi
vásárlásait a boltban; mert itt meg nem szégyenitenek senkit, - s a kereskedés
hires, hogy nem veszik gyanuba a becsületes embereket.
Bemutattam a gazdát a Fekete kutya czim alatt. Ezen
ember ilyen hétköznap, - foglalkozásának apró hasznát, előnyeit érti, meg
nem csalhatják, s ő biztosabban fogja meg vásárlóit, mint a madárenyv a
csizt vagy kendericzét.
Menjünk a fizikai laboratóriumba.
A főnök az ebéd utáni órákban tartja a természettani
előadásokat. Ebéd után a közönség nyugszik, az ebédet megették, a
szakácsnék a déli szennyest mosogatják, s ez órában a fűszereseknek békét
hagynak. A főnök egyenkint viszi az inasokat a hátulsó raktárba. A
kaszárnyából három prófontot hozatott, s egy hétig hagyta száradni a raktárnak
zugában. A kis fiu baltával tördeli szét a kemény süteményt, s egy nagy
reszelővel a prófuntról leszedi a barna héjat, a porosát kitisztitja, a
nagyon öreget gondosan kiválogatja, s addig a főnök szidja a bolond
parasztot, hogy kanálszámra hinti ételébe a borsot, pedig attól idő
előtt elviszi az ördög. A tanulatlan kis csacsi elhiszi, hogy a gazdának
megrepedne a szive, ha oka lenne, hogy a paraszt tiszta mérget eszik, - azért
az utasitásra figyelmesen vigyáz, a prófonthéjnak átreszelt, megszitált részeit
a törött bors közé keveri, a vegyületet garasos mértékkel külön
papirszeletkékre méri, begöngyöli, s a jövő heti vásáron a gazdának jó
szive megkapja az ötvenes százalék hasznot.
Most már ösmered, Pista öcsém, a füszerkereskedőt
hétköznap, - most keressük föl buzás zsákjai között a gabonakereskedőt,
Faddi János ifjuuramat.
Valahogy félre ne értsük egymást, - a buzakereskedő
Szegeden nemzetes ur, Révkomáromban nagy uram, máshol: ifiur, még
nyolczvan esztendős korában is. Jól értsd meg, hogy ezt hétköznap mondom;
mert a kereskedőnek hétköznapi czime is van, mint hétköznapi ruhája. A
hétnek közönséges napjai az üzleté, - a közönség, mellyel részletekben
üzérkedik, a nép, ez a kevéssel törődő osztály, mely vékonyan adja a
czimet annak, kitől vesz, vagy kinek elad valamit, s a valóért valót ád,
vagy a valóért valót kap. A nép azt süvegeli és czimezi, kitől valamit ingyen
vagy hitelbe kér.
Faddi János uram egész nap hóna alatt tartja a csapófát,
télen a hidegben, nyáron a melegben ott látod a hóna alatt a csapófának felét
előre, felét hátra kandikálni, mintha az is vigyázna. Hányfélére tudja
használni Faddi uram a csapófát! Ha vevő nincsen, a csapófának orrával
rajzolja az összeadandó számokat a porlepett hombárnak oldalára, - a bolt
előtt elmenőnek a csapófával köszönt, akivel beszélgetni akar, a
csapófával inti viszsza, - ha kövér háta viszket, a csapófát taszitja dolmánya
alá, s a balhát bizonyosan elsikálja vele, - ha a légy a fülére száll, a
csapófával suhint a füle felé, s a szemtelen szárnyas nem kivánkozik vissza
többet, - ha leül a pozsonyi mérőre, maga elé állitja a csapófát, s állát
rátámasztja, hogy a nagy fejet az is tartsa. Ó, minő plasztikai állásba
helyezkedik Faddi uram, ha beüt a zabnak ára! Ilyenkor a csapófát, mint a
huszár a kardot, megsuhogtatja feje körül, s ha kérdik tőle: mit árul
Faddi uram? Kényesen leereszti maga mellé a csapófát, s mint a három napos huszárhadnagy,
a kardjára támaszkodva, egész tüdővel böffenti:
- Zabot!
Itt csak mellesleg mondom meg a nagyon kivételes
ellentétet, ha az ár hirtelen leesik, s az ügyetlen kérdezgető megint
tudni akarja, hogy Faddi uram mit árul? A kedvetlen kereskedő a hombárba
vágja a csapófát, s alig hallhatólag szusszantja ki:
- Zabot.
Faddi uramnak kereskedői titka sem több, sem kevesebb,
mint: két garas! A leggyalázatosabb árak mellett is két garassal
drágábban vesz, mint kereskedő társai, s ha eladni valója van, két
garassal bizonyosan olcsóbbért ad, mint más. Ezt a számot nem fogják kihuzni a
lutriban. Ez egyetlen számmal csinál ő folyvást ternót; hanem a csapófát
ne feledjük ki.
Megalkudott a falusi atyafival, - az a telezsákot a
mérőbe üriti, Faddi uram olyan hangosan beszél az eladóval, mintha ágyut
sütögetnének. Az alatt a csizmája hegyével szerencsésen megrugja a mérőt,
melyben a mag alább esik, s az öt garas haszon kész, melyből kettőt
akkorra számit, ha majd el kell adni, s ő két garassal olcsóbb árt ad,
mint mások, - kettő a drágább árra esik, mikor vesz, az ötödik, vagy ha
jól megrugta a mérőt, a hatodik garas az övé. Egy heti vásáron bemér ezer,
kétezer mérőt, s a rugásból bekeres két-három tiz forintos bankót, akkor
aztán sugva beszél, hogy hatszor kell kérdezni, hogy a feleletet megértse
valaki; mert az előtte való napi szavalást ki kell nyugodnia.
Ó, az ifiur különben igen vallásos ember, rendes
szavajárása, hogy porból lettünk s porrá leszünk, - azért nem engedi a
sarat elkotortatni a magtár elől, hogy száraz időben fölmarkolhasson
egy csomót, és szemlélgetésében ugy elmélyed, hogy nem az utczára, hanem a
hombárba löki, s kiméri a molnárnak, hogy hova hamarább legyen belőle
gombócz, s az emberen teljesüljön az irásnak szava, hogy porból lettél.
Mi, tintanyalók, nem értjük az efféle aprólékosságot, már
azt sem követjük, hogy irás közben olyan kapczaszáralaku vászonzsákot huzzunk
kabátunk ujjára, mint az öregek cselekedték posztókimélés végett. Az öregek tiz
garas áru ludtollal beérték egy esztendeig, - a hat soros levelet kis
szeletkékre firkantották, s a maga szárnyába gyürték a mostani szines és
szintelen boritékok helyett. Mi egy jó napot félivre irunk, holott a
felső-örsi prépostságnak adománylevele, melynek évi haszna most megér
tizenötezer forintot, tenyérnyi papiroson van kiadva, hogy én akkorát csak a
lánczhuzó gyereknek küldök, hogy hol várjanak meg az ebéddel.
- Te még gyerek vagy, Istók öcsém, - mondja a mérnök, most
mész be a nagyvilági diátrumba, - jó lesz tudnod, miben áll az ügyességük azon komédiásoknak,
kik sugó nélkül szerepelnek. Azt hiszed talán, hogy az embereket kulimázzal
rajzolom le, hogy megijedj tőlök? Eszem ágában sincsen; hanem azt
gondolom, hogy a városig töltsük az időt valamivel, különben
elbóbiskolnánk, s a két fej nagyon összeütődhetnék.
Megismerted a két példányt hétköznap, kisütöttem őket
a maguk zsirjában, - most bemutatom őket a vasárnapi lében, füszerezve,
szagos lével, betálalva a nagy piaczon, hova a többi is eljár, hogy egymást
bolonditsa.
Keverjük a kártyát,
miképpen esnek a lapok?
|