|
Ünnepnapon.
Mennyi gazember volna e
világban, ha az emberek olyan bátrak is volnának, mint gazok.
Szerencsére a sárgát és
fényest nem lehet bolondjában arany helyett árulni; mert a hamis aranyat a
választóviz megfeketiti. Az embernek szájában van egy borotva, mely hétköznap
és vasárnap, délelőtt és délután egyaránt ingyen borotválja mások
becsületét, s jaj nekik, ha a borotva fogott. Az emberi nyelv az emberiségnek
hatalmas pandurja.
Menj be az isten házába,
vigyázd meg az olyan embert, ki az imádságot nem gondolkozva végzi, hanem a
szavakat az ajkán mozgatva mondja el, s föltéve, hogy a Miatyánkot
mondaná, lesd ki, hogy hányszor áll meg a szája, s hogy hová néz a szeme? mert
a kire néz, azon lát valamit, s a megjegyzést a Miatyánkba keveri.
No, látsz egyet, - azt a
barna selyemruhás nőt; már elkezdé az imádságot:
- Miatyánk Isten, ki
vagy a mennyekben (megállt, a harmadik padba most ül be egy választékos
öltözékü hölgy, ruháját vigyázva szedi öszsze, hogy szomszédja össze ne gyurja,
s az imádkozó azt mondja: Hüm! ez is itt van?)
- Szenteltessék a te
neved, jőjön el a te országod, legyen meg a te akaratod (megint
megállt, az előbb érkezettre néz, s a finom bársonyköpenyre czélozva,
mondja: echt franczia bársony, echt brüsseli csipke! Olcsó annak,
el is hiszem, - ha a sáfrányjuk is olyan echt volna.)
- miképpen mennyben,
ugy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma (az öreg apám is
pecsenyét evett a kenyér mellé, - s ha akarta, nagyobb pecsenyét harapott mint
kenyeret. Hát a te apád evett-e husvét napján?)
- és bocsásd meg a mi
büneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek (megint
megállt, a harmadik padban ülő asszony gallérját igazitja, s az imádkozó
meglátja a karpereczeket. No, ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Mekkora
karpereczek? mint egy kerékkötőláncz. Persze, a kezei megdagadnak télen az
olajméréstől. - Tudom, a kesztyüjét mondva csináltatta külön fára.)
- és ne vigy a kisértetbe,
de szabadits meg a gonosztól. Amen. (Imádkozni sem lehet a félbolondtól, -
jobbra balra kapkodja a fejét, hogy lássák kalapja mellett azt a nagy
georginiát, akkora, mint egy kocsimosó szivacs.)
Csakugyan fölkel a
megbotránkozott imádkozó, - a tulsó sorban lévő padokból eltávozott néhány
ember, odamegyen, egy sorral előbbre, mint a bársonyköpenyes asszony.
Most meg az veszi észre, hogy
ösmerőse van a tulsó soron. Borotváló eszköze mozogni kezd, s az
imádságnak közeit kitoldozza gonosz észrevételeivel.
- Azt gondoltam, hogy a
zsizsik megette mindenestül, - pedig ni, hogy előre furakodott. A légy is az orrára ül
az embernek, hogy jobban lássa.
Folytatja az imádkozást,
erőlködik Istenhez térni, s a szentegyház boltozatjára néz, keresi szent
Lázárt, hogy a fájdalmas kép szánalomra buzditsa. Nagyot fohászkodik, -
nagyobbat a kövezeten térdepelő koldusnál, ki egész vékonyából fujtatja a
nyögést, hogy kiolvaszszon a czifra asszonyságból egy garast. A nyögés vagy a
gonoszkodás oldalt nézet a bársonyköpenyes nővel, s meglátja bosszuságának
tárgyát.
- Nehéz selyem ruha, -
persze, hét hosszat gabonászsákot varr, - ujja nem érzi a finomat.
Még egyszer föltekint
szent Lázárra, most hosszan nézi a félmeztelen testnek sebeit, elgondolja, hogy
husz rőf posztót örömest adna annak, aki már szent (a mostani nyomorultnak
alig), amaz már szent, s jó pártfogó válnék belőle. A husz rőf
posztóval végképp megerőltette magát, a mai vasárnapon kegyesen
elmélkedett, - s ő bátran itéletet mondhat vetélytársnője fölött.
Áttekint a tulsó sorra, hogy mit mondhatna még felőle. A
gabonakereskedőné (most Faddiné asszonyságról van szó) lehuzta kesztyüjét,
ujján egy gyémántos gyürü ragyogott, s a fény a fűszeresnének (az volt) a
szemébe villant.
- Malomkövet, édes
galambom, nem gyémántot, mondja a fekete kutya czim alattné, ne tagadd,
apád molnár volt, magad is emeltél zsákot.
Igy imádkoznak az
asszonyok a szentegyházban, s ha véletlen összetalálkoznak pillantásaik, arczuk
vörös lesz, mint a répalé, mert a lelkiismeretnek nyársa erősen furkál,
hogy mutogatóba jöttek, s minthogy az ember tudja, hogy hasonló körülmények
között mit gondol, bizonyosan tudja azt is, hogy a másik mit kevert a Miatyánk
közé.
Barátom! Kis városban
mindent tudnak, a pletyka jó izün esik; tehát élvezik a titkos gyönyört, hogy
másról mondhatnak valamit. A mise után elmennek az asszonyok látogatóba,
elmondják, kit láttak (nem ám szent Lázárt,) mi volt rajta, s a szentegyházban
súgva mondott megjegyzések dobra kerülnek, s ha mise után kotyognak, bizonyosan
azt mondják el, amit az isten házában elég illetlen gondoltak.
Mondtam, hogy a
méltóságos arisztokrata nem kénytelen az utczára szaladni mutogatás végett. A
harisnyás inasnak térdig érő bugyogója élő hirdetés, mert megkérdik,
ki sétáltatja ezt a lajhárt, ki csak térdig ember, térden alól majom? A garasos
arisztokrácziában a nők czipelik az utczára a firmát, a nő, mint a
ruhatartóállvány szedi fel a drága, nehéz anyagokat, szellőzteti az egy
hétig állott portékát, s mutogatja, hogy ez a miénk, itt a kifizetett árjegyzék
a zsebemben. Az élő ruhaállvány izzad, nyög a teherhordásban, a szolgáló,
inas göngyölte a füzött derékba, s a pecsenyezsir a képükön veri ki magát.
Menj a boltba, mikor
kelmét vásárolnak. Megkérdik, mi az echt!
|