Váltóleczkék.

Olvastam egy vén könyvben azt az esetet, midőn az adós arra kötelezi magát, hogy ha adósságát ki nem tudná fizetni, előre megvesz egy kötelet, s azzal fogja magát felkötni. Képzelem, miként iszonyodnék el az ember, ha a mai időben ilyen kötelezvényt kivánna tőle a hitelező. Bátran és bizvást megijedhet a magyar ember, ha váltót irt alá, - a váltó egy hajszállal sem irgalmasabb annál a kötélnél, melyet az a nem tudom ki, előre megvett. Jogászéletemnek második évében tanultam meg ezt a szép tudományt, én voltam belőle a legkitünőbb, - s én undorodtam meg tőle legelőször.

A szünnapokat mérnökömmel töltém az első évi jog után. Teljes két hónapot töltöttem künn a mezőn, megtanultam a gyakorlati mérést, s az egész időn át ugy foglalkoztam, mintha valóban mérnöknek készültem volna. Kopasz nagyon biztatott, válaszszam e pályát, jobban megfelel békés természetemnek, a foglalkozásban a tudományszerető folyton ujat és meglepőt tanulhat, és a jutalom sem megvetendő.

A biztatás részben jó földre talált; mert az ügyvédségtől a váltólejárás miatt iszonyodni kezdék. Kopasz azt mondá: ha jurateriára Pestre megyek, irassam be magamat jurátusnak; de mivel ez csak időbeli kötelezettség, tanuljam a mérnökséget, s ha nem akarom éppen elveszteni a jogászi éveket, tegyem le az ügyvédi vizsgát is. Két diplomával választhatok az életben tetszésem szerént.

A második évi jognak vége felé jártam. A pünkösdi ünnepekre odahagytam a várost, elmentem bátyámhoz, mert irt, hogy szeretne velem beszélni. Heti vásárosokkal olcsón elmehettem egy darabig, és részint gyalogolva, részint olcsón bérelve az üresen járó kocsikat, elértem bátyámhoz.

A régi állapotban, a régi pókhálók, a régi szennyes falak között találtam. Kivántam neki jó napot, örültem, hogy szerencsém van, hogy friss egészségben találtam. Valami orrhangon nyöszörgött, - de nem viszonozta; talán azt képzelte a vén bolond, ha visszakivánná, többet adna. Jó kivánságaimat benyelte, - ő tudja, hogy kiadhatja-e kamatra másnak.

Ha ösmerős helyre megyünk, hosszabb idő mulva keressük az ösmerős tárgyakat, - cselédet, ebet, macskát, madarat, s ha megvannak: örülünk a viszontlátásnak. Bátyámnál ezen példányokból azelőtt sem volt semmi. Itt-ott egy veréb ugrált a keritésen, az udvarra nem szállt le, ösmerte a gazt, hogy abba megehető szemetet nem szór senki. A különben is szük udvarban egyetlen zöldség a kerités mellett buján tenyésző torma. - Ez megvolt teljes erejében, - a faluban minden háznál termett, hát irgalomból sem dobhatja ki; mert nem kell.

- Fiskális ur, - mit tudunk? Kérdi bátyám bőkezü czimezéssel.

- Bizonyitványom a mult évről nálam van. Mondám, s odanyujtám megtekintés végett. Megtekinté az iratot. Anyám nyakamba borult volna, - bátyám elolvasta és visszaadta.

- Hát az idén mit tanultál?

- Megtanultam jó részét a magyar magánjognak és a váltót.

- A vexlit? - kérdi nagyra meresztve szemeit.

- Azt.

- Nehéz mesterség az ugy-e? Azt mondják, hogy sok benne a furfangosság. Kérdi neki élénkülve.

- Ritka találmány, - mondám, - a hitelezőnek kezében kiköszörült éles kés, mellyel adósának torkát kényelmesen elvághatja abban az órában, melyben akarja.

- Te megtanultad minden részét?

- Remélem, hogy ezen tanulmányból is első leszek, mint a többiből.

- Add ide tavalyi bizonyitványaidat.

Átnyujtám a gondosan betakart papirt, az öreg a sorokat és közöket gondosan megvizsgálta, - megkérdezte a tanulmánytárgyakat, hogy melyik micsoda? S hosszu kérdezgetés után visszanyujtotta a papirt.

- Hümm!...

- Parancsol valamit, kedves bátyám? Kérdem a határozatlan hangnak értelmét; mert első találkozáskor e hangot jól megjegyeztem, s a szóban is mód nélkül takarékos öreg e jelzéssel fontosat árult el.

- Csunya mesterség az a prókátorság öcsém! Az emberek dühösek, ha egy prókátort látnak. Az előtt nem ugy volt.

- Meghiszem, - a váltó nem tréfa. Az aláiró odaadta magát az ördögnek testestül, lelkestül.

- Végem van, - végem van! - nyöszörög az öreg, - én is aláirtam nevemet egynek, - kimondtad halálos itéletemet, mondd meg, mi történik velem? Megsütnek, megfőznek? - Elvágják kezemet, lábamat? Beszélj, kedves öcsém, mert mindjárt megfulladok.

- Nagy az összeg?

- Rettentő nagy, kedves öcsém! - nyög az öreg, - száz ezüst forint, - azaz: háromszáz darab ezüst huszas.

- Nem tudja bátyám időre kifizetni azt a száz forintot?

- Időre? Mit tesz az: időre?

- Értem azon napra, melyre kötelezte.

- Hol lopnám a pénzt? Tormalevéllel fizessem ki? Az van elég, az ördögnek sem kell. Ez a rossz viskó mindenem, - ugy-e, elveszik tőlem, ha időre fizetni nem tudok? Csak erősebb ember volnék, ellentállnék bottal, doronggal.

- Nem használ. A váltó nem ösmer nemes embert, parancsol a birónak, ki ez eljárásért a váltóösszeg erejéig felelős.

- Kilel a hideg, fölüt a nyavalya, - kilyukad a fejem, s az eszem kifoly a lyukon! - panaszkodik az öreg. Jer be, öcsém, menjünk a szobába, - tanits meg arra a váltóra! - Ugy-e, az a váltó annyit jelent, ha én száz forintot irtam ki, - nem pengőben tartozom fizetni; hanem váltóban. Ugy-e kedves öcsém? Lásd, kedves öcsém, mindjárt meggyógyulok, nyerek hatvan pengőt.

- Ha odairta a váltóra a pengőt, - a száz forintot is pengőben fogja megfizetni.

- Tudom is én, hogy mit irtam, hova irtam, merre irtam? - Vén bolond vagyok én, kedves öcsém, olyanba kaptam, amit nem értek. Tanits meg, galambom; ha nem vigyázok, harapd le a fülemet; mert én nem érem el a számmal.

Bementünk, - az öreg az asztalhoz ült, - elővett egy szennyes papirdarabot, megvonaloztatta velem, mint a váltót, hogy majd arról magyarázzam meg az egész tudományt. Biztattam, hogy megtanulni nem ördögség, csak vigyázzon és általában fogadja meg, hogy elkerülhetlen szükség nélkül ne irja nevét váltóra; mert ez nem kegyelmez senkinek. Igy van ez a tudomány kigondolva.

Még sokáig jajgatott, aztán csudálkozott, hogy a kereskedők alá merik irni a váltót. Megmagyaráztam, hogy a kereskedőnek éppen azért hiteleznek szivesebben, mert váltót ad magáról, s mig azt pontosan fizeti a kitett napra, hitele virágzik.

- A te gazdád is szokott váltókat aláirni? Kérdi az öreg, kiváncsian lesvén ajkaimról a szót.

- A fűszeres gyakran. Ő idegen nagykereskedőkkel van összeköttetésben, azok semmit sem adnak váltó nélkül.

- S ha a váltót véletlen be nem tudná váltani?

- Hitelének vége; mert a bizalmatlanság föltámad, s a többi is megrohanja födözet végett. Ez pedig a kereskedésben halálos nyavalya; mert a dobon eladott holmi fél annyit ér.

- Hát a buzakereskedő nem ir alá váltókat?

- Egyet sem! - felelém. A termelők a gabonát készpénzre adják, - itt a kereskedőnek egész erejével kell dolgozni!

- Boldog ember.

- Faddi uramat érti, ugy-e kedves urambátyám?

- Faddinak hivják buzakereskedődet?

- Igen! Ő az a boldog, ki váltókat nem szokott aláirni, - hanem majd segit a fia.

- De ki fogja annak a váltóit kifizetni?

- Olykor az apja, sokszor az anyja, - azaz: mindig, mig az anyai vagyonban tart; mert az anyának szeme világa a fiu, azért az anya utolsó szoknyáját is oda fogja adni.

- Hát az apa?

- Az apát majd csak a bánat fogja epeszteni, ha meg nem öli.

- A bánat megölné az embert?

- Semmi sem könnyebben, kedves urambátyám, - kivált a jó móduakat, kiket az anyagi kényelem elszoktatott a gondtól. Ha később vagyonukat fogyni látják, - lelkük elszokván a küzdelemtől, a gond háromszorosan gyötri őket; mert szégyenlenek szegények lenni. Ez ennek a világos magyarázata.

Az öreg tiz ujjával turta borzas haját, - feje két akkora lett, mint előbb. Uti podgyászomból kiszedtem könyveimet, a váltótörvényt kiteritém az asztalra, hogy egyes részleteket mindjárt a törvényből bebizonyithassak. Örült, hogy amit mondani fogok, azonnal bebizonyithatom, - egyszersmind kért, hogy majd a városból küldjek neki egy példányt az 1840-iki törvényekből.

Csudálkoztam, hogy száz forintért ennyire meg lehet ijedni, hogy elszántan neki üljön a váltóeljárás megtanulásának. Más ember rövid magyarázatot kérne, a végrehajtási részből, megfogadná, hogy inkább forró lugba nyul, mint váltót aláirjon, - ezzel készen volna a tudománnyal, elfeledné azt is, mit hirből hallott. Az én öregem leült az asztal mellé, készül megbolondulni azért a száz ezüst forintért. Jobb bizony, - kérne valahol kölcsön, kinálná el a tormáját, ha olyan nagyon fél. Megtanulja a vén balgatag a nyavalyát könyvből, - pedig a nyavalya már megvan, és csak egy az orvossága, hogy ki kell fizetni. Lóduljon a száz forint után, azt rekommendálhatnám; mert ha a biró keresi, drágábba kerül kétszáz forintnál.

A patikárus száz perczentre dolgozik, a váltóbiró néha háromszázra.

- Megvonaloztam a papirt, kedves öcsém, - irj rá most minden szükséges szót, és magyarázd meg az egészet.

Elkészitettem egy tökéletes váltót, irtam rá összeget, neveket, esztendőt, hónapot, napot, azaz: a hozzátartozandókat.

- Miért irtad az összeget kétszer, - számmal és irással?

- Ez a váltónak szükséges alakzata, kedves bátyám. A számbeli megegyez a szóbelivel, s ez által meg van nehezitve a hamisitás; mert például: az 1 számból könnyen lehetne kilenczest csinálni vagy négyest, - de ha szóval is kiirom, nehezebb a meghamisitás.

- Értem, kedves öcsém. Te világosan magyarázol; hanem azt mondd meg, a hamis váltó nem ér ugy-e semmit?

- Ha ön bolondjában megvenne egy magánváltót, melynek aláirása hamis, - az a váltó egészen hamis önre nézve.

- Én rám nézve?... Kérdi az öreg. - Hát másra nézve?

- Ha ön odább adná a váltót, de ugy, hogy mint megmagyarázom, - forgatmányképpen odább adná, - a lejáratkor a meghamisitás kisülne, s ön tartoznék az értéket visszafizetni annak, kinek ön adta a váltót; mert az ön aláirása igaz, s aki öntől vette a váltót, önnel kifizettetheti.

- Hát én kien keresem pénzemet?

- A holdvilágon, kedves bátyám, - miért vészen meg váltót ösmeretlentől, ki nevét, mint forgató, vagy kibocsátó, nem irja a váltóra?

- Ez tolvajság, zsiványság, utonállás, az is bolond, aki váltóra ránéz.

- Hagyjuk félbe a tanulást, kedves urambátyám, - biztatám az öreget, - ön kifizeti a száz forintot, s egyszer mindenkorra megtanulja, hogy váltót nem ad és nem vesz.

- Ne bántsd, - megtanulom a gyehennatüzet! - Másokat is el fogok riasztani. Keresztények vagyunk, tegyünk jót felebarátainkkal, kedves öcsém, - hát csak folytasd. Tudok egy uzsorást, azt fogom ijesztgetni.

- Nem fogja az uzsorást megijeszteni, kedves urambátyám, - mert van olyan uzsorás, ki csak olyan váltót vesz meg, melyről bizonyosan tudja, hogy az részben hamis.

- Érti az ördög.

- Majd megmagyarázom. Képzelje urambátyám, hogy egy győri kereskedőnek fia van Bécsben. Készpénz helyett váltót küld fiának, - a váltót az apa fogadja el, - a fiu kibocsájtónak irja alá nevét, s a váltót egy bécsi ösmerős kereskedőhöz viszi el, - s az készpénzt ad a váltóért.

- Igen, - a lejáratkor az apa ki fogja fizetni, - hisz ő irta oda, hogy elfogadja.

- Helyesen van, kedves bátyám; hanem például, az is megtörténhetik, hogy egy Bécsben korhelykedő fiu hirtelen pénzre akar szert tenni, - elmegyen egy uzsoráshoz, ki csak igen nagy kamatra ad, például, - ötszázért ad százat. Ezen uzsorástól pénzt kér a fiu; de az uzsorás csak ugy ad, ha a fiu az apja nevét utánozza; mert az uzsorás tudja, hogy az apa saját gyermekét nem hagyja bünvádi pörbe bonyolitani, - s a nagy összeget ész nélkül kifizeti.

- Hümmm!...

Az öreg elmélyedt, - fölkelt, föl s alá járt a szobában, - néha megállt az ablaknál, ujjaival dobolt az ablakfán. Dolgozott benne a részletes tudomány, melytől én a tanodában eliszonyodtam, s valóban örülnék, ha az öreg azt mondja, hogy egykori biztatását elengedi, a törvénykönyvet falhoz vágja, s nekem azt mondja: Ne légy fiskális, inkább kapálj burgonyát.

Harmadnap mulva készen voltunk a tudománnyal, s az öreg nevetve mondá, hogy tudja.

- Tetszik urambátyámnak ez a mesterség?

- Neked nem tetszik?

- Igaz lelkemre mondom, - nem tetszik, s ha urambátyám nem kivánná, hogy ügyvéd legyek...

- Dehogy kivánom, kedves öcsém. Miattam ma félbenhagyhatod, - sőt én tanácslom, légy mérnök, az egyszeregy nem csal.

- Szót fogadok, urambátyám, - negyedév van hátra a jogból, - elvégzem az egészet, aztán elmegyek Pestre a mérnöki folyamra.

- Ne busulj öcsém, - most van a mérnökök világa. - Biztat az öreg... A büdös tavakat most csapolják, - a vasutakhoz ezer meg ezer mérnök kell, - nekem is... (itt hirtelen elakadt az öreg.)

- Bátyámnak is van méretni valója?

- Van mennydörgős mennykő. Harmincz lépés torma! - Akadozik az öreg. - Azt akartam mondani, hogy vannak ösmerőseim, azoknak foglak ajánlani, - megélsz te a jég hátán is.

- Kibujok örömömben a bőrömből, kedves urambátyám, ha nem kivánja, hogy ügyvéd legyek.

- Miattam megférhetsz bőrödben, - mondja az öreg, - légy mérnök. Anyád ugy is iszonyodott a prókátorok- és a mészárosoktól.

- Mit parancsol még urambátyám? leveléből azt értem...

- Tudni akartam, hogy megmaradsz-e régi szándokodnál? S minthogy idegenkedésedet láttam, - adtam jó tanácsot.

Másnap a korcsmában alkalmas fuvarost kaptam, bátyám nagylelküen kifizette költségemet hazáig. Fütyöltem, danoltam örömömben, hogy visszamehetek a városba, s az ügyvédi pályától bucsut vehetek.

- Kedves urambátyám, - mondám bucsuzólag, - fogadja hálás köszönetemet a jó tanácsért.

- Nincs mit, - édes öcsém; hanem egyet szivedre kötök.

- Mit parancsol, kedves urambátyám?

- Amit mondtam ezelőtt két évvel, hogy atyafiságunkról hallgass; majd megtudod egyszer, hogy ez mily nagy szerencsétlenség lenne. Fogadd...

- Megfogadtam, bátyám, - ha ön el nem árulja, én bizonyosan nem.