A rébusz.

Kedves mindennapi élet, nincsen neked titkod, benned minden ember ösmerős. Ha a mészáros vigyorog: tudják, hogy a husnak fontját egy krajczárral föllebb limitálta a vármegye. Ha a pék busul: kitalálják, hogy a rabok kenyerébe korpát kevert, aztán megtudták. A borbély uj frakkot huzott föl hétköznapon: világos, hogy megérkezett éjjel a főispán, ahhoz megyen borotválni. A városhajdu nagyon veri a dobot: már viszket a marka az ötforintos bankóra, amit a mai házárveréskor kap, ha jókor elüti: először, másodszor, senki többet: harmadszor is. Délután három órára volt kitüzve az erkélyes háznak árverése. A csődben működő ügyvédek kezet szoritottak az utczán, a rég várt osztozási nap fölvirradt, - az árjegyzékek tisztára leirva készen vannak, a summa summarum kövér, mint a kiállitásra készitett göböly, az ügyvéd urak kabátjaik alatt tartják principálisaik számára annak a hires veszett fejszének a nyelét, amivel a feleket szokták kielégiteni.

Diákpajtásaim némi gyakorlati tanulmányozás végett összebeszéltek, hogy az árverésen megjelennek. Velem is megigértették, hogy az érdekes viadalra elmegyek. Időm kifutotta, társaság kedvéért pajtásaimmal fölmentem a városi nagy terembe, a nagy asztalhoz közel elfoglaltuk a legjobb nézőhelyet. A hivatalos személyiségek határozott órában beültek a közhatalom székeibe, közel hozzájok kikeményitett állapotban egyenesedett ki a dobos. Szerszáma nyakában lógott, alkalmasan helyezve, hogy a dobverővel kényelmesen érinthesse a feszitett bőrt, mely alatt disznókorában sziv is volt, - most intő példa, hogy mire jut a bőr, ha valaki a magáéban meg nem fér.

Faddi megérkezett, - s velem szemközt foglalt helyet az asztalnak végén. A fűszeres valamivel később nekem háttal helyezkedék el az asztalon innen. A leghivatalosabb személy elmondá a gyülekezésnek okát, a venni kivánókat felszólitá, hogy a bánatpénzt tegyék le, hogy az árverés elkezdethessék. A két küzdő kirakta az ezereseket.

A hajdu kikiáltá az előülő után, hogy a becsár ötvenezer forint: ki ad többet érte?

Faddi uram megszerezte az árt öt forinttal, - átnézett a fűszeresre, s szemeiből kinéztem, mit akart értetni a fűszeressel. Ó, jól ösmertem a higgadt eszü gabonakereskedőt, - száján a betük alakját is kitaláltam; azt mormolta: No, groyersajt, megeszlek apróra, - három óráig készen leszek veled.

A fűszeres kezével zsebében vájkált, a huszasok csörgését tisztán hallám, s vártam, hogy nem fog a tikkasztó melegben fulladozni, hanem kivág egy jókora számot.

- Ötezer forint.

A hallgatóság éljent kiáltott a fűszeresnek, kezdett népszerű lenni, a terem pedig melegebb. Két óráig ilyen melegben megsül a kolbász. A fűszeres letörölte homlokáról az izzadságot, talán meg is számitotta, hogy sok czukrot vehetne az ötezer forinton, ha Faddi nem kergetné. A nézők Fadditól vártak egy gorombaságot, értem: pengő forintokban.

- Még öt forint. Mondja Faddi oly csöndes hangon, hogy a hajdu előre tolta fejét, hogy meghallja.

Az öt forint kimelegitette az elnököt, kabátját pongyolábbra igazitá; mostig oly sovány volt, hogy meg nem sülne a maga zsirjában. - Egy óra mulva már levetette volna az inget.

- Még ötezer forint. - Szaval a fűszeres.

Erre a dobos akkorát ütött a dobra, hogy a városi jegyző ijedtében elejtette a tollat, s az árverési jegyzőkönyvet bedisznózta. A közönség két éljennel jutalmazta meg a fűszerest, - mint a megyeházán a szónokot, mikor a nép mellett szól, s ki meri mondani, hogy a parasztot is az isten teremtette a hatodik napon, hisz Ádám volt a legvalódibb paraszt; mert apja sem volt, hogy lehetne büszke őseire!

Kezdtem ájuldozni, - megkapaszkodtam előttem álló pajtásomban. Melegem volt? azt kérdi ön? Bátyámat láttam meg Faddinak háta mögött, s azt is láttam, hogy Faddit az öreg valamire biztatta, azaz: ne hagyja magát.

Faddinak népszerűsége nem ért már öt forintot, itt-ott egyes hangok előre kiáltották az öt forintot, hogy ingereljék a megbukott auktoritást. A buzakereskedő megunta hamar az ingerlést, bátyám is ujra döfödte hátulról, végre fölkel a buzakereskedő, s mély hangon mondja:

- Itt megsülünk pecsenyének: tizezer forint!

Czudar publikum: most Faddit éljenezd, - előbb gunyoltad, mint azt a képviselőt, mikor a kilenczedik pohár vizet itta a muzeumban, - tizezer forintért elreped a szád, - el akarod nyelni a fekete kutyát, - megeszel melléje kétszáz akó faolajt, hogy jobban csuszszék. - No, de ne morogj, a fűszeres nem marad adós:

- Tizezer forint ára pecsenye mellé száz forintot igérek salátára. Mondja az előbbi hős.

- Jó ápitust hozzá! Mondja Faddi, visszavette bánatpénzét, s öt percz mulva az erkélyes ház tizenötezer forinttal drágábban a valódi értéknél, a fűszeresé maradt.

Faddi győztesen ment el, a közönség tudta, hogy a fűszeres a versenyben tulhajtott, ezért Faddinak segitett nevetni az utczán. A fűszeres megvárta az árverési jegyzőkönyvet, a dobosnak markába tiz forintot nyomott, és ugy mosolygott, mintha az erkélyes háznak pinczéjében rejtett kincset tudna. Ajánlotta magát a hivatalos személyeknek, vigasztalta őket, hogy ne sajnálják őt, mert nem érdemli, - ő el tudja nyereséggel adni a penészes szilvát is. Neki ez a ház ingyenben van, meg fogja mutatni.

Hazasiettem, felöltöztem az ünnepélyre.

Bátyámról egészen megfeledkeztem. Elmentem a mérnökhöz, kifőztük, hogy különböző uton a tanuk merre fognak a szent helyre menni. A kitüzött óra közelgett, kezet szoriték a mérnökkel; hanem kértem, hogy nagyon szoritsa meg kezemet, mert nagyon hasonlitott e napnak szokatlan története az álomhoz, mikor a czigányt hideg kávéval kinálják álmában, s ő melegen akarja meginni; de mire fölmelegitik, balha szalad a fülébe, - fölugrik, - hiában káromkodik: miért nem itta meg a kávét hidegen?

Pontban hét órakor a csarnokban álltam, a fűszeres jött Rózsával.

- Gyermekem!... mondja a leánynak, - kérdezted otthon, - anyád miért csókolt meg oly forrón. Anyai áldása volt, - eddigi várakozásodért vedd a jutalmat, - kövesd ezen urat a templomba. Ne kérdezz semmit, - én sem kérdeztelek, pedig mindent tudtam. Itt e levél, - mondja tovább, - esküvőd után cselekedjél e szerént. Most isten veled, rád adom atyai áldásomat.

Rózsa remegve támaszkodék karomra, a hirtelen változat lezárta ajkát. A fűszeres intett, hogy csak vezessem, - ő pedig eltávozott. A lány reszketve kérdé, hogy mi történt? Röviden megmagyaráztam, hogy az apa rendesen a kulcslyukon leste meg, midőn a mérnök leveleit átadtam, - az utolsó nyilatkozatot a könyvből olvasta ki, - ez a magyarázat. Hogy miért e titkolódzás, és miért nem beszél a részletekről: nem tudom. Itt a hozzám intézett levél, melynél fogva ön nőül mehet ahhoz, a kit szeret, az pedig az oltárnál várja önt. Igy végeztem a rám ruházott bizalmat: menjünk. A mérnök közelitett.

- Barátom! - mondja Rózsa, - atyám vezetett idáig, - méltónak hisz a nagy utra társul?

- Kedves Rózsám!... én is álmodom, - imádkozzunk együtt, hogy ez álom valósuljon.

A lány a szentegyháznak márványpadozatára térdelt, kezeit összetette, s hosszan imádkozott. Vele imádkoztam, bámultam a gondviselésnek utait, mely czélunkra vezet előbb vagy utóbb. Kértem az istent, ha méltónak tartott, hogy mások boldogságának eszköze vagyok, engem se hagyjon el: keblemben nincsen irigység, mások boldogságán szivemből tudok örvendezni, - ezért merek esedezni, hogy gondomat viselje.

- Uram! - mondja lakóm, - ön irómesterember, lelkének sugallatából irja sorait, ön közelebb áll az istenhez, mint ne tudná, hogy az fölöttünk áll. Restauráczióban megtesszük jóbarátunkat szolgabirónak, pedig esküdtnek sem való, - mégis örülünk, hogy a tuskóból mit teremtettünk. Mi csak ugy teremthettünk szolgabirót; mert volt hozzávaló tuskónk.

Mennyivel hatalmasabb az ur, - az semmiből teremtett mindent, - teremtette a viczeispányt, az országbirót, még azt a poétát is, ki hiszi, hogy mindent ő teremtett, még Petőfit is.

Az én szivemnek kimondhatlan jól esik az imádság, beszélgetni az istennel, ki nem kér stemplis utlevelet, hogy én vagyok-e én, s hogy adós vagyok-e a nagy adóval, mellyel a mennyei adószedőnek tartozom? Ő tudja, hogy szivesen lefizetem hálás megösmerésemben, nem bántom a szunyogot, mely nem csip; mert én nem tudnék szunyogot csinálni, ha könnyelmüen meg akarnám ölni.

Bevégzék a hosszu imát, az oltárhoz kisérém őket, honnét örökre egyesülten léptek vissza.

- Önök menjenek haza, - mondám a házaspárnak, - én és a tanuk elszéledünk, hogy ránk ne bámuljanak a városban.

- Még ma látlak? - kérdi a mérnök, - kilencz órakor estelizni fogunk nálam.

Megigértem, hogy elmegyek, - aztán hétre távoztam, a diáktanyára, hogy kinyugodjam a lelki küzdelmet. Otthon végig nyujtóztam ágyamon, egy hosszuszáru pipából nagy karikákat fujtam, melyeknek gyürűit mátkagyűrűknek képzeltem. Miért nem? Tegnap a két szeretőnek egyesülését pipafüstnek gondoltam, - s ötven bölcs azt mondta volna, hogy igazam van. Jó egy óráig nyugodtam, s nehogy elkéssem, órámat huztam elő. - Már elült a nyári nap, gyertyát gyujték, hogy a számlapot tisztán lássam. Éppen fél kilencz volt.

Az ajtó kopogás nélkül megnyilt, kedves urambátyámnak heringsoványságát láttam magam előtt.

- Gratulálok az urfinak, - versben kivánja az ifiur, hogy elmondjam szerencsekivánásomat? - kérdi az öreg bódulthoz hasonló képpel, melyen minden ráncz összevissza kuszálódott, mint a gyuródott ruha.

- Isten hozta kedves urambátyámat, - mondám neki, - tessék helyet foglalni ezen a szalmaszéken, biz ez diákbutor.

- Nem ülök le, - utasit vissza, - állva is összeveszhetünk, kedves urfi! - kezdi a pattogást. - Ha merem kérdezni, - hol légyen az asszonyság? Nem méltóztatnék bemutatni?

- Azonnal behivom, - mondám, - s rövidség okáért bevágtam a szobaajtót, hogy Frau Rézi hallja. Az olyan lángolva jött, mintha egy maroknyi paprikát dugtam volna a szájába. - Benyitá az ajtót, - s akarta mondani a meghallani valót. Itt van az asszonyság! - mondám, bemutatva most még egy darabban, aztán ugy sem állok jót, hogy mérgében el nem reped.

- És a feleség? - kérdi urambátyám.

- Elmenj, - vén akasztófáravaló, - mondja Frau Rézi kifordulva az ajtón, - aludni menj, ha részeg vagy.

- Kikérem ezt az esetlen tréfát, uramöcsém, - pattog az öreg,... én a feleségedet akarom látni.

- Akkor ólmot öntsünk, urambátyám; mert én különben meg nem mutathatom.

- Keress magadnak fiatalabb bolondot, az se legyen atyádfia. - Zörög a bátya. Tagadd, hogy a fűszeresnek lánya feleséged?

- Igen is, tagadom, - ráadásul megesküszöm mind a tiz ujjamra: kezdjem?

- Azt még inkább tagadod, hogy elloptad a lányt?

- Ugyan ki a manó fogta meg urambátyámat julius végén április elsőnek?

- A fűszeres maga mondta, - most ordit otthon feleségestől, hogy elcsaltad házától a lányt, látták mások, mikor vezetted a templomba, s onnét összeesküdve karon fogva távoztatok.

- Urambátyám nem szokott bort inni soha, ma sem ivott ugy-e?

- Józan vagyok, - egy csöpp bor sincsen bennem, - az a méreg van bennem, amit te adtál be. Tagadod, hogy a lányt a szentegyházig vezetted?

- Igen is, tagadom; mert a fűszeres maga vezette a lányt a szentegyházig.

- A fűszeres maga vezette a küszöbig? - ő? Az apa? a fűszeres? a fekete kutya vezette oda készakarva?

- Szóról-szóra ugy, mint urambátyám most elmondta, - az apa vezette a lányt.

- S tudta a fűszeres, hogy te az én vérszerénti rokonom és öcsém vagy? persze te mondtad meg neki?

- Azt bizony kedves urambátyám födözte föl a fűszeresnek; mert amely levelet én irtam halavány fehér kalapos tintával, ugyanazon levélre keresztül irt bátyám egy másikat a fűszeresnek, s kibetüzte, hogy a halavány betüket én irtam.

- Hidd be azt a vasorru bábát, - ordit az öreg, - hadd pofozzon föl engem, vén szamarat. - Én, négy lábu állat, - én vezetem azt az akasztófáravaló sajtkukaczot sajtra. Hát elvetted a lányt?

- Azt már nem cselekedtem, bátyám, - mondám igazolva, - a lány Kopasz Imre mérnöknek neje lett.

- Te irkálsz leveleket a lánynak, s a mérnök veszi el?

- A leveleket is a mérnök irta, csakhogy én hordtam ide, oda. Tegnapelőtt a fűszerest nem tudom mi lelte, azt irja, hogy tud mindent, beleegyezik, hogy a lány férjhez menjen ahhoz, akit szeret, - rendezzek el mindent hét órára. Ezt cselekedtem, s a mérnöké lett a lány.

- Megállj, öcsém, - ha a fűszeres maga vezette oda a lányt, s most nekem azt hazudja, hogy te loptad el, - akkor a fűszeres nem a mérnöknek, hanem neked szánta a lányt?

- Ugyan mit adnék neki enni? - Mondám bosszankodva.

- Nem érted te a dolgot, öcsém, - hebeg a bátya,... a fiatalság megér egy milliót.

- Igen, vénembernek, ha cserélhetne; de csak nem őrült meg egy apa, hogy lányát diáknak nyakába kösse.

- Hehehe! - hahaha! - hihahó! - Nevet valóságos nyeritéssel az öreg...

- Bátyám, az istenért, mi lelte?

- Mi lelt volna? Nevetek, hogy luddá lett a sáfránykeverő. Meg fog bolondulni, ha megtudja, hogy a mérnök a veje, nem te.

- Annál pedig különb embert akkor sem kap, ha négy vármegyét meghajtat.

- Van pénze?

- Van becsületes keresete, urambátyám, - magunkszőrü embernek elég, ha becsületesen megél.

- Hát az erkélyes házat miből fizeti ki?

- Bizonyosan nem gondolt az én erszényemre.

- Huhuhaj,... hihihó! - vigyorog az öreg, tökéletesen megbolondulva. - A te erszényedre vette meg.

- Ezt urambátyám nyavalyatörésben mondja, - mondám bosszankodva a sült ostobaságon.

- Most már józan vagyok, kedves öcsém, - lohad le az öregnek kedve, - gyereknek nem kell mindent tudni. Szerbusz öcsém, - megyek alunni; hanem adok jó tanácsot: ne menj a fűszereshez, mert meglő.

Elváltunk egymástól, - azt tartom, jó egészséget kivántunk egymásnak, nem került pénzbe.

Kilencz óra közelgett, siettem mérnökékhez, hogy a furcsa magyarázatot elmondjam nekik. Azon nyugodtam meg, hogy a véletlen jót lehetetlen elrontani, s hogy a sors az egész ügyben okosabb volt valamennyünknél. Szegény Rózsát sajnáltam, hogy némileg elkeseriti a vad tréfa, hogy apja, nem tudom mi czélból, eszközül használta. Én akkor azt is számba vettem, hogy tán bátyám gazdag, s a fűszeres kiszámitotta, hogy bátyám vagyonához általam el fog jutni. Ez a számitás nem egészen látszék biztosnak, e helyett inkább mondtam volna neki három számot, hogy tegye a lutriba, bizonyosabban kihuzzák, mint bátyám erszényéből egy ötforintos bankót.

Mérnökék már alig vártak.

A fűszeresnek fölbontatlan levelét nyujtá át Rózsa. Minthogy nekem volt czimezve, nem bontották föl. Kértek, olvasnám el hamar, hogy a mai váratlan eseménynek megoldását lássuk. Fölbontottam a levelet, mely következőképpen beszélt:

"Kedves fiamuram!

Levelem olvasásakor ön már leányomnak férje, - s elfogadja a szeretetteljes czimezést, melyet tőlem most kap először nyiltan, - szivemben réges-régen fiamnak mondám, valahányszor a kulcslyukon át levelet adott Rózsának. - Bátyja dühöngeni fog ez összeköttetésen; de amiatt egy hajszálunk se görbüljön meg, megbékél ő a maga kenyerén. Ösmerem a vén kópét, - pénzeinek egy részét én használom, s nem is kétlem, hogy első dühében fölmondja. Ez mit sem zavar engem, ön azért az én drága szeretett vőm, kinek a jövendő miatt nem kell busulnia; azért levelembe zártam kétezer forintot, annak idejében összeszámolunk. Még ma este menjenek el önök ...ba, a Fehér bárányban készen várja önöket két kocsi, egyiken önök utaznak, kedves gyermekeim, a másikon Rózsa leányomnak málhája van. A kocsisok kérdés nélkül fognak engedelmeskedni. Két, három hét mulva, midőn az utazás nem gyönyörködteti önöket, jöjjenek vissza, szállásuk berendezve várja az erkélyes házban.

Atyai áldásomat önökre, szerencsés utat kivánok
szerető atyjuk:"

- Mit ir atyám? Kérdi Rózsa feszült várakozással.

- Küldi atyai áldását, fölül rá ezt a kétezer forintot, meg egy ruharakmányt, melyet mindjárt magam elhozatok a Fehér bárányból, hanem a kocsin egy pár napra én fogok elutazni; mert különben meglő.

- Téged? Kérdi a mérnök.

- Igen is, engem, kedves bátyám, - mondám a levelet odanyujtva, - a boldogtalan ember azt hiszi, hogy én esküdtem meg Rózsával. Ezt a nyomtatási hibát nem fogják a plébánián kivakarni; tehát jó egészséget.

A mérnök hangosan olvasá föl a levelet, melyből a cserét világosan értettük. Hosszu tanácskozás után megegyeztünk, hogy Rózsának málháit nem hozatom el a vendéglőből, hanem ők fognak néhány napra elutazni, addig én házőrzőnek maradok, megirom a fűszeresnek a kifejlést és tanácsolni fogom, hogy saját érdekében ne üssön lármát, mi is hallgatni fogunk.

Ezen értelemben irtam másnap levelet a fűszeresnek, - ajánltam magamat áldozatbáránynak. Tudatám, hogy a mérnöknél megtalálhat, hozza el azt a nagy kést, mellyel a groyersajtot és a szalámit vagdalják, - vágja el a nyakamat.

Két hétig nem jött.

Ezen időnek folytán irt a mérnök, küldött ezer forintot, megirta, mit mindent vegyek a berendezésre, s hogy egy hét alatt készitsem el a lakást, hogy Rózsának kényelme legyen. Egy hét alatt megvettem mindent, ami asszonynak való, egész a főzőkanalakig. Fogadtam szakácsnét, vettem lisztet, zsirt, sót, eczetet, paprikát, vöröshagymát, s a megirt napra tejszint is tarték készen, hogy a kis menyecskét kávéra várhassam. Kávét és czukrot nem mertem a fekete kutyától hozatni, féltem, hogy kronaiglit kapok.

Frau Rézit szintén használtam valamire.

Adtam neki tiz pengő forintot olyan szerződéssel, hogy mindennap eljő hozzám, s összeszed minden pletykát, mit a városban hall. Frau Rézi hüségesen megjött.

Tudtam napról-napra, vittek-e malaczot a városbirónak? Mikor mennek a fertálymesterek a korcsmába itczét vizsgálni? Melyik asszony verte meg az urát? Fűszeresékről semmi vad hir, - azt tudták, hogy a mérnök szép csöndesen elvette a leányt. Punktum.

No, ha Frau Rézinek a nyelvével sem vakarhatnak pletykát, a jó istennek áldásával békén nyugodhatunk valamennyien, - megirtam a mérnöknek, hogy a levegő egészen tiszta, az én légmérőm állandó napokat igér, jöjjenek haza, s éljenek boldogul.

Igy szereztem másnak feleséget, - azt, akit nekem szántak, de nem tudom, miért?