A megfejtett talány.

Még egy kis türelmet kérek, mindjárt vége lesz.

Bátyámat nem értettem. Mint orvos, kötelességemnél fogva segélyhez láttam. Erősen csöngettem, hogy cselédemet figyelmeztessem, és a szükséges orvosságért szalaszszam. A zajra Faddi is kijött, látta a végig nyult embert; de nem ösmerte meg. Negyedóra alatt észre hoztam a boldogtalant, cselédemmel levetkőztettem, s a külső szobában mindjárt ágyba helyezém. Mig igy lassankint a valódi nyugalom megtért, bementem vendégeimhez.

- Mi történt? kérdi Faddi.

- Az amit nem értek, s amit talán ön fogna valamiképpen megmagyarázhatni.

- Nem ösmerem azt az embert.

- Senki jobban, mint ön, - minden bajának legfőbb oka éppen ez az ember.

- Balogh?

- Igen!

- S mi lelte, hogy itt rogyott össze?

- Megmondám neki, hogy kegyednek veje leszek. Arra kétségbeesetten kiáltá, hogy: vége van!

- Meg nem foghatom, mi köze lehetne a kegyed viszonyához?

- Jogilag tudtommal éppen semmi, - hogy mi köze lehetne hozzám azért, mert anyámnak édes testvére, következésképpen nagybátyám.

- Nagybátyja? - kap hozzám Faddi, s kabátomat éppen ugy megragadá, mint előbb nagybátyám.

- Igen, - nagybátyám, - egyetlen rokonom a széles világon, - valamint neki sincsen több rokona, mint én.

- Megszabadultam! Mondja Faddi nyakamba borulva, s az egykor erős ember sirt, mint a kis gyermek.

Amaz elájult ijedtében, emez örömében sir. Most mindjárt kórház lesz a szállás.

- Persze, hogy nem értenek semmit kedves uramöcsém, mondja az öreg később megcsillapodva, - hát miért nem mondta meg ön nekem, hogy ön Baloghnak rokona?

- Mert az öreg réges-régen ugy kivánta, hogy az atyafiságról sohase emlékezzem senki előtt.

- Ugy ön azt sem tudja, hogy egy végrendeletnek értelme szerint tekintélyes összeg, közel harmincz év óta növekszik kamataival, s annak örököse az lesz, ki hármunk közül, t. i. én, a fekete kutya-fűszeres és Balogh közül legtovább él, kivévén az esetet, ha gyermekeink, vagy hármunk rokonsága közül egy a másiknak gyermekével házasságra kelne.

- Mindjárt az ágyba fekszem én is, - mondám szédelegve, hát e szerint a fűszeres ezért akarta lányát nekem adni nőül, - bátyám pedig ezért akarta tudni, hogy ön meddig élhet? s ami a legnyomorultabb, ezért számitott az ön vesztére, hogy a fájdalom kipusztitsa, s a vagyon rámaradjon?

- No hát ezért is ájult el; mert kegyednek egyesülése lányommal a rég remélt vagyont elüti kezéről.

- E vagyon e szerént...

- ...A kegyedé...

- Nem egészen,... e vagyon csak az egyesülés által lesz tulajdonom fele részben, a másik rész kegyetek gyermekéé, - mondám menyasszonyomnak kezét megragadva, - mi csak egyesülve rendelkezhetünk e vagyonról, s hogy jól használhassuk, kegyednek teljes megmentésére forditandjuk.

***

Elképzelheti kegyed, - mondja lakóm, hogy a család a teljes megmenekülésben mennyire elérzékenyült. Az asszony sirt, Faddi leült egy karos székbe, hogy kinyugodja a - nyugalmat.

- Fiam, - mondja később, - ne ütődjék meg hallgatagságomon, - hosszu utról jövök, a kétségbeesésből. Egy pár órával előbb semmisem voltam, - most mindenem van! ön adta vissza nőmet, fiamat, vagyonomat...

- S elviszem érettük lányát...

- Ön pedig az én fiam lesz; s igy kimondhatlan gazdag vagyok.

Apa, anya megölelt, s az asszony elfojtván zokogását, szeretettel mondja:

- Egy büszkeséget megbocsájt az isten, - hogy büszke legyen önre.

- Jól van, anyjuk, - mondja az öreg, - látom, kigyógyultál, most már nem az emberek titulusát szereted, hanem az - embert!