Egy lépéssel odább.

Örömében Csillaghoz ment Imre, elbeszélte a levélnek hatását, melynek viszonzásaúl az öreget meg akarja lepni. Egy hónap alatt elkészül az ügyvédi vizsgára, s az ügyvédi oklevéllel válaszol apjának.

Csillag szeretett volna nyakába borulni a jó fiúnak, szeretett volna az öreghez repülni, hogy az örömnek nagyobb részét annak engedje; de nem lehetett, követi állása lekötötte. Hamarjában levelet irt az öregnek, kérte, hogy ez ügyben fiának sohase szóljon; mert a fiú nem korholást, dicséretet érdemel, egyuttal biztositja, hogy egy hónap mulva kellemesen meglepi az öreget.

Imre Kapussal neki feküdt a tanulásnak, egy hónap mulva: kitünővel ellátott ügyvédi oklevelet nyertek. Imrétől elkérte Csillag az oklevelet, s egy kisérőlevéllel az öregnek küldé el.

Az öreg ur megismerte a levélboritékon Csillagnak kézirását a sokféle hivatalos küldemény között, azonnal fölbontá. Föltünt az ügyvédi oklevélnek vastag anyaga, fölbontá, s ott látta fiának első megbiráltatását, - tekintélyes embereknek itéletét, mely azt bizonyitja, hogy az ő gyermeke kitünő.

Az okmánynak kelete nincsen egy hetes, igy a fiú a legközelebbi heteket megszoritott foglalkozásban töltötte.

- Ember vagy, fiam! - mondja az öreg áradozó örömében. - Látom, munkálkodtál: bizom benned.

Most Csillagnak levelét olvasta el. A többi között ezt irja:

A hazánkat dúló csapás (a kolerát érti) oka lesz az országgyülés megszakasztásának, - mint jó forrásból tudom, valamint azt is, hogy a jövő évben bizonyosan megnyilik ez országgyülés. Gyümölcsöt nem érlelt ez országgyülés, az elveket felületesen érinthettük meg, mentünk előre; de nem értünk a végczélhoz.

A felületes ember gúnymosolylyal fordul el a meddő országgyüléstől: szemei rövidlátók, a mélynek fenekét nem érik el. A megyén elősorolandom követi jelentésemben, miként akartuk a jónak magvát elhinteni, - neked, barátomnak, ki fiadat rám biztad, e levélben sorolom el a mostani országgyülésnek nyereségét.

Elválásunkkor aggódva mondád: A mostani fiatalság a multat elkárhoztatja, a régit nem tanulja, ujat nem tud. Aggodalmad kétszeres volt, beléfoglaltad a nemzedéket, bele tulajdon gyermekedet is. Megczáfolni akkor nem tudtalak, megvigasztallak most. Valld meg: e századnak elejéig volt-e ideje e nemzet fiának a honvédelmi harczokban Európának haladásával foglalkozni, könyvet forgatni és eltanulni a haladó népeknek tudományát? Azt feleled: nem! Az évek összekapcsolódnak, az emberek is kézről-kézre adják át egymásnak a kornak teendőit, - képzelhető-e, hogy a régi kornak embereit, mint az avult naptárt, az évnek utolsó napján ellökhesse a nemzedék? Az öregek egyenkint dőlnek ki, egyenkint állnak helyébe mások, - sőt a másik korból leszármazottak intézkedéseikben még holtuk után is élnek közöttünk. Az ujabb tanulmányok lassankint szivárognak át Európának nyugoti és éjszaki részéből, első rendü hatalmasaink sem gyanitják még, hogy folyvást tanulnunk kell, - restségük, korlátoltságuk kihat a nemzedékre, s ki merné okolni a fiatalságot, hogy szinte nem tanult? A mostani országgyülésen már olyan követek jelentek meg, kik egyszerre első helyeket foglaltak el; mert tanulmányaik legyőzte a fegyvertelen tespedőket, s a régiek meglepetve hátráltak, mert nem volt puskaporuk.

A nemzet most hallott az országgyülésen európai eszméket, - az ösztönök egyik hatalmas ingere támadt föl, - a kiválókkal ugy küzdeni, hogy szégyenben ne maradjanak. Azt mondhatnám: Pozsonyban új oskola nyilott, a jó barátok esténkint összeültek tanulni, - megismerték a forrásokat, melyekből meriteni kell, s a szerencsés véletlen egy könyvet lökött a fiatalság közé, mely a nemes láng hevével olvasztá magába a nemes gondolatokat. Hirből ösmerted a bolondkompániát: hitted volna, hogy e vásott csapat alakitja meg a "közvélemény asztalát," melynél a napi kérdéseket megvitatják, úgy, mint az irástudók és a népek vénei az országgyülésen?

Barátom! a fiatalság buzgón tanul: a jövendő meg van nyerve.

Kell-e több eredmény két évi rövid korszakban? Egy maroknyi kovászszal alakitja a gazdaasszony a kenyeret a lisztből, - ilyen kovász esett a fiatalság közé, s a jövő országgyülésen már olyan fiatalságunk lesz, melyre a haza bizton számolhat. Reményeim valósultak, megnemesedett a szellem, a vad fába nemesebb ágat oltott az idő, s a természetes ész fölszedi magára a mivelődésnek ékességét.

Fiad részese, egyik intézője e mozgalomnak: becsüld őt, a te folytatásodat.

Levelem bezárása előtt még egy fontos dolgot mondok.

Főuraink ezen országgyülésen látták az elkeseredést, hogy nyelvünket elhanyagolták. Itt tapasztalták, hogy a nyelv politikai és társadalmi fegyver, mely nélkül befolyásuk elveszett az országban. Nyakrafőre tanulják a nyelvet, - a legközelebbi megyei életre hazahozza őket a kényszerűség, e sokra tanitó nagy mester, - rövid időn magyarok leszünk.

E rövid országgyülésnek ez a hatása: fölszántotta a régi kérget, - a következő országgyülések vessenek bele magot.

.........................................................................................................

Az öreg elkábult az elősorolásban, részenkint taglalá később az egészet, s egy különös megnyugvás áradt el lelkén, hogy a gondviselés sort tart, - nem enged rohanni, mégis csudákat mível: Talán, talán nem fordul föl a haladás szekere.

Menjünk vissza Pozsonyba.

Kapus grófjához ment ügyvédi oklevelével.

- Bucsuzni jöttem, méltóságos uram, - ezt a kapát fogom ezután kezembe, ezzel keresem mindennapi kenyeremet!

- Lassan, barátom, - ne ijeszszen meg vastag papirosával.

- Az országgyülésnek vége lesz, méltóságod külföldre megyen, oda nem követhetem.

- Ki mondta, hogy én külföldre megyek?

- Azt gondoltam, hogy a főuraknak több élvezetet nyujthat a külföld.

- Az élvezetekre nézve igaza van önnek, - de a következtetésben nincsen. Mi függünk a hazai viszonyoktól, - azok azt parancsolják: maradjunk itthon.

- Meddig?

- Nagyon hosszan: örökre. - Mondja a gróf.

- Méltóságod saját személyéről szól?

- Az egész arisztokracziáról. - Az országgyülés után nem vesztegel a nemzet, a megyeház megtelik a reformkérdésekkel, melyek miatt a régi alkotmánynak minden kődarabját megkoczogatják: elbirják-e a jövendőt? A megyék határozzák meg a jövő országgyülésnek teendőjét, egyik nevezetes kérdés lesz az urbér: melyik földesur dughatja be a fülét ezen tárgyban? Hova sétálhatna oly messze, hogy e kérdés el ne érje? Az anyagi kérdés a leglomhábbat is hazahozza. Két szempontból lehet fölfogni az urbéri és a reformügyet: érdekből, mely a zsebnek beszél, - becsületből, mely a nemesebb oldal. Én az utóbbi indokot vallom magaménak. Igy lévén a dolog, a főurak nagy részt honnmaradnak; mert ezt ügyvédekkel nem végeztethetik el.

Most értem a dolog velejére! - mondja a gróf. - Tanulmány nélkül nem részesülhetünk a vitában, - tanulnunk kell, ezt őszintén vallom meg önnek. Jól tudom, hogy a magyar zsellér is kifejezi büszkeségét a maga módja szerint, - ezért szeretem fajomat, s azért szólok önnek világosan. Ön elhiszi, hogy én a függést nem szeretem, azt meg szintén tudom, hogy ön sem szereti, s nem csalódom, hogy az ügyvédi állást ön függetlenebbnek véli, mint a mellettem való titkárságot. Becsülöm ezen érzelmet, s ennek megfelelőleg azt mondom: mindketten álljunk egy pontra, önnek munka kell, nekem munkás. Szerencsére, nem szégyen a munkának bére, cseréljük ki portékáinkat, vállalja el jogaimnak védelmét, legyen jogi tanácsadóm, én ugy méltánylom munkásságát, mint illik. Szerződünk, barátom, a föltételek határozzák meg a kiegyenlitő viszonyt, s nem azon badar fogalom, mi nálunk uralkodik, hogy a kinek kenyeret adnak, az a kenyéradónak szolgája. Ez az én magánügyem. Ehhez járul egy más. A hazában és megyében élve, házamban hasonszőrű ösmerőseim gyakran megfordulnak, s arra törekszem, hogy magyar társasélet legyen nálam, ekkép alkalmat adjak a gyakorlatlanoknak a magyar szokásokban. Hóditani akarok és szoktatni, ezt kellő környezettel érhetem el, s önnek mélyebb belátására számitok. Ha meg akart érteni, barátom, fölismerte, hogy magasabb szempontok vezényelnek, s akkor egyféleképen szolgálunk mindketten a hazai ügynek. Most válaszoljon: elhagy ön?

- Maradok, méltóságos uram!

- Köszönöm! - mondja a gróf kezet fogva, - most mást kérdezek, feleljen szivének mélyéből.

- A kérdést, méltóságos uram!

- Az ön atyja jobbágy, ön a népből származott, vallja meg: gyülöli e nép urait?

- Őszintén felelek, méltóságos uram. A gyülölet kemény szó, s a gyülölet csak azok között támadhat, kik személyesen érintkeznek, s a gyengébb látja, hogy az erősebbnek személyes gonoszságából vagy rosszlelküségéből származik a bántalom. A nép ritkán látja földesurát, s ugy okoskodik, a mint a helyzetből meríthet, hogy közte és ura között mások állnak, és helyzetét ezen közbenállók nehezítik. Még itt sem állapodik meg, megkülönbözteti a látottakban a részleteket, látja, hogy a hajdunak a tiszt, annak a kormányzó parancsol, s nem közönséges tapintatra mutat, hogy a kormányzók nyakába akasztja a felelősséget.

Méltóságod nem ösmeri a kormányzók faját. Nem közönséges lelki míveltség kell ahhoz, hogy valaki váratlan hatalomra vergődvén, a hatalmat mérsékelten gyakorolja. Ezen embereknek nagyrésze külföldi szerencsekereső, vagy ha belföldi, ügyes hizelkedő, külföldön távollevő urát orránál vezető, lefelé a legszenvedhetlenebb zsarnok, kinek édes élvezet, hogy a kegyelmére hagyott szegény gazdatisztet megalázhatja, s a jobbágynak véres verejtékét kizsarolhatja. A hatalmat a gyenge mindig és minden állásban ijesztés, rettegetésre használja, s ha az Uristen egy napra átengedné hatalmát egy gyarló embernek, első gondja volna megkisérteni, mekkora dörgést, villámlást tudna csinálni az emberek megijesztésére. A jószágkormányzó jövedelmet akarna előmutatni, azért hajtja a jobbágyot, azért nem irgalmaz neki, hogy annak bőre alól vegye a jövedelmet. Ezt tudja a jobbágy, s mivel ezekkel érintkezik is: ezeket gyülöli, nem az urat.

Hogy a népnek sok a teher, azt érteni lehet; a mi fáj a népnek, hogy urait ritkán látja, s ha látja, nem beszélhet vele; mert nyelvét ritka érti. Ez már régi nyavalya, és veszedelmes, mert elválasztja őket. Néha nagy ünnepélyen látja urát fényes magyar ruhájában, ekkor elfeledi fájdalmát, és büszke urára, mert magyarnak látja, s örömest beszéli a szomszéd falubelinek, hogy az ő ura különb a szomszéd uránál, s végre a vitában az a nyertes, ki azt mondhatja, hogy az ő ura magyar, s vele szóba állt.

Nem azt felelem méltóságod kérdésére, hogy gyülöli a jobbágy az urat; ösmeri a nép a szomszédos urakat, azokból kiválogatja a hir a jót; hanem azt mondom, hogy e nép vágyik ura után, óhajtja, hogy vele egy földön lakjék, nyelvét értse, és panaszát élőszóval hallgassa meg, röviden: a népnek az urról helyes fogalma lévén, szentül hiszi, hogy a bajt látó könnyitene terhén. A nép visszavárja urait, s nem a nép idegen tőlük, csak az urak lökhetik el a népet: ez az én válaszom.

- Semmi sincsen elvesztve, jókor kezdve, jóvátehetjük a multat, kész ön segiteni?

- Méltóságod parancsát várom.

- Már mondtam: szerződött felek vagyunk, parancsról nincsen szó, mindenik teljesiti a fölvállalt részt. Még ma elkészitendem az alapvonalakat, azokat ön egészbe önti, mától fogva jogi tanácsosom.

Kapus menni akart.

- Még valamit: meg fog ön házasodni?

- Nem tudom, méltóságos uram.

- Jó tanácsot adok, a jövendőről ne aggódjék, Csillagnak egyik lányát vegye el.

- Nagy az a fa az én fejszémnek.

- Azt hiszi ön, hogy Csillag nem adná önnek a lányát?

- Nem szabad hinnem, méltóságos uram.

- Miért?

- Én Csillagnak köszönhetem szerencsémet, hálával tartozom neki holtomig, nem feledkezhetem meg az illedelemről az által, hogy családjába tolakodjam.

- Tolakodni?

- Igen, méltóságos uram! Csillag tekintélyes értelménél, birtokánál fogva, - ellenében mi vagyok én; egyszerüen jobbágygyermek.

- Ne feledje ön, hogy ő a megtestesült szabadelvüség.

- Azon eszmék, melyeket ő is véd, évtizedek mulva testesülnek meg, még több évtized kell arra, hogy a társadalomban meghonosuljanak, én nem ragadhatom nyakon a nemesen küzdőt, hogy példának okáért fogadjon engem családjába. Őt gúnyolnák, s a gúny visszaesnék rám vakmerőségemért.

- Tagadom a vakmerőséget, ő hat lánynak apja, értelmes szemlélő, számot vet, s önben megtalálja a kivánhatót.

- Ez kínos tárgy, méltóságos uram!

- Kínos; mert önfejü, makacs, büszke. Ne tagadja, daczol az osztályozással, tudja, hogy többet ér ezer apró ur fiánál, elfogadja az osztálykülönbséget külsőleg, belsőleg megveti, s megfogadja, hogy nem közeledik, nehogy némi kegyelmet mutassanak. No, Isten neki, sorsát senki el nem kerülheti.

Kapus nem sokára eltávozott.

- Önérzet van a fiuban! - mondja a gróf hangosan gondolkozva. - Csillag mondta, hogy odaadja neki a lányt, ha vonzódnak egymáshoz; de ez a makranczos nem fog nyilatkozni.