Kegyelmes uram!

Nyolczszáz évig karddal bizonyitotta be e nemzet, hogy Európában helye van, - a jelen században elkövetkezett az a kötelezettség is, hogy a kiképzett lelki erő biztositsa jövendőbeli ittmaradásunkat.

A jelen tartozik a hagyományokat fönntartani, hogy az utánunk következők a multnak tapasztalatából erőt meritsenek, és bizalmuk legyen a jövendőhöz. A mi a jelennek kötelességéből rám is háromlott, igyekeztem e munkának megirásával is teljesiteni.

Quantum potes, tantum aude! Ez azon mérték, melyet munkám megitélésére alkalmazhat irányomban az olvasó, kit azzal vigasztalok, hogy egykor meglátandja a nemzedék azon nagy fontosságu jegyzeteket, melyeket nagyméltóságod jónak vélt még egy ideig fiókjába zárni, - de a melyek hű magyarázatai lesznek azon indokoknak, melyek egy nagy korszakot eredményeztek. Én néhány töredéket ösmerek azon jegyzetekből, s előre kifejezem egyéni hálámat azon buzgalomért, - mely az utódok javára nagyméltóságodat oly hosszan foglalkoztatja.

A mit én irtam, csak jámbor fecske, mely a tavaszt megelőzi, de nem a tavasz. Nagyméltóságod azon hű képet rajzolta, melynek minden szava bizonyitás, - és midőn munkámat a közönség kezébe adom, megnyugtatásul mondom: a mester ezután következik, - jőni fog: én tulajdon szemeimmel láttam.

Ezen munkát nagyméltóságodnak ajánlva bocsájtom a közönség elé, - s ezt azon okból, hogy nagyméltóságod jegyzeteiről, a multnak leghivebb adatgyüjteményéről hirt adjak azoknak, kik aggódnak, hogy multunk emlékezetének megmentésével kevesen foglalkoznak.

A keletiek már azt is érdemnek számitják, ha valaki jó hirt hoz, - munkámnál fontosabbnak tartom azt, hogy nagyméltóságod munkásságát bejelenthettem.

Maradtam nagyméltóságodnak

Pesten, ápril 23-án 1866.

buzgó tisztelője
Vas Gereben.