A tivornya.

Fiatal éretlenség, hányszor elitéltek! Az engesztelhetlen vének összeránczolt képpel róvják meg a fiatalságnak lángját, pedig magukról tudhatnák, hogy nagy lángjának kell lenni azon tüznek, mely még a nyolczvanadik évben sem akar kialudni.

A "Zöld fa" megtelt zajgó fiatalokkal, számra vagy huszan lehettek, mind piros, egészséges ficzkó, titka egyiknek sincs, mind hangosan beszél: ilyen fölnyitott szájból a vese is kieshetik, nem csak a benne lévő titok.

- Aluszik az a czigány? kiált egy a többi közül a sarokban tétlen álldogáló bandára, mely a parancsolást várta, s az adott jelre elhuzta a legszomorúbb nótát, mely a nevető bolondot is megrikatná.

Kellemes izgalom járta át a fiataloknak vérét, elkezdődött az a fölbuzdulás, mely a legnyugodtabbat is biztatja valamire, s a fiatal ember nem képes egy helyben megállni, karjai kinyulnak, s a világot akarja átölelni. E mámoros bódulásban összeölelkeznek a fiatalok, kinyilik a sziv, mely még üres, mint a kiadó szállás, és mohón keresi a bátorságot, hogy az üres helyet betöltse vele. Az első negyedórában összeösmerkedtek, huszszor ismétlődik a hangos fogadás: Hunczut az ur! a mi foglaló arra, hogy a bizalmasság elkezdődött, s egymásnak hüséges pajtásai lesznek.

Kapus az első kézszoritásokon átesvén, áldozatként állt a teremben, melynek falai tanui lehetnek, hogy ő is elveszti néhány órára józanságát, s először életében kiesik az embersorból, s eltüri, hogy benne az állat hatalmaskodjék a lélek fölött. Endre az ellenkező oldalról nézte ujdonatúj barátját, kiről a főjegyző oly szeretettel és hosszan beszélt neki, - messziről is látta, hogy a jobbágy fiu nem ujjongat, a csoportnak közepét kerüli, sőt egyszer-egyszer homloka is összeránczosodik. Óvatosan közeledik feléje, hogy közelebbről lássa.

- Ne busulj, pajtás! Kiált egyik vig ficzkó Kapusra - kidöntjük ma a házfalat.

- Mind a négyet egyszerre? kérdi Kapus a jókedvü czimborát.

- Mind a négyet, pajtás, - itt kő kövön nem fog maradni, ezt én mondom; a legidősebb czimbora a patvaristák között.

- Ugy kezdjünk hozzá most, mig józanok vagyunk, mert később egy téglát sem mozdithatunk ki helyéből.

- Akkor a falakat nem bántjuk; hanem összetörünk minden asztalt, széket és a mi összezuzható.

- Most már okosan beszélsz, pajtás, - mondja Kapus, - ezt megbirjuk; hanem tanácsolnám, még józan fővel alkudjuk ki a korcsmárossal, mennyibe számit egy asztalt vagy széket; mert ha részegek leszünk, ugy számitja, a mint neki tetszik.

- Mondasz valamit, pajtás, - te megélsz a tanácsadásból.

- Te is hihetőleg ugyanazon mesterséget fogod követni, azért figyelmeztetlek, hogy ugy ne járjunk, mint az egyszeri hires ügyvédről mondták, mikor hetven esztendős korában a szolgálóját vette feleségül: hogy ugy elosztogatta a jó tanácsot, hogy mire magának kellett volna, már mindenből kifogyott.

- Nem hallgatlak tovább, - mondja nevetve a vidám czimbora, - igen okosan beszélsz, még megfogadtatod velem, hogy kútvizet igyam: servus!

A mint mondá, tovább ment, s egy tele palaczkból betöltött a torokba annyit, hogy a jobb meggyőződés megfuladjon. A társaság hangos lett, a poharak csengése általános lőn, s a korcsmáros jól számitá, hogy a mai estének tiszta nyeresége fölér egy nagy bankóval. Endre hallotta az előbbeni beszélgetést, szive azonnal megnyilt a rokonszenvre, de nem közeledhetett az uj baráthoz; mert a másik czimbora, az a faltörő, egy hosszu nyaku üveggel állt elébe, s a barátság kedveért a palaczkot ajkára nyomta.

- Hallottad-e hirét a bolondkompániának?

- Nem hallottam.

- Süldő vagy még, pajtás, - mondja a másik, - még nincsen nevelésed, - most bujtál ki az oskolapad alól. Igyál csak, majd hajnalban elmondom, mi az a bolondkompánia, most még nagyon józanok vagyunk, hadd menjen el az eszünk utolsó csöppig, akkor te is elég bolond leszesz, hogy elfelejtsd, a mire a professzorok tizenkét esztendeig tanitottak.

- Jó kedved van! mondja Endre.

- Bliktri, - majd hajnalban látod, hogy mi a jó kedv; az ész alkalmatlan csősz, előlhátul fogja az embert, hogy bölcseségét ránk tukmálja, s jaj nekünk, ha ráhallgatunk, ugy egész éjjel nem tehetünk egyebet, mint vastag könyvekből még több bölcseséget tanuljunk. Igyál.

- Módjával, pajtás, - különben hajnalra elalszom, s nem hallhatom meg, mi az a bolondkompánia?

- Rekruta vagy, - elengedem ezt a poharat, - majd annak idejében eljövök.

Endre elhalaványult a különös igéretre, melyre hihetőleg vastag ostobaság fog következni. Nem ujdonság, hogy fiatal emberek hátat forditanak a józan észnek, s néhány órát elpoharaznak; de rendszeres társaságba állni, melyben a féleszüség fogadott munka: ez már erős vállalkozás. Inni, mikor valaki nem szomjas, - elbucsuzni az észtől, hogy a vadságban hasonlitson azokhoz, kik nem szégyenlenek az asztal alá henteredni, - s mindezt czimboraságért? Endrét e néhány gondolat felbőszitette. Kapushoz közeledett, és várta, mikor fog az megszabadulni ugyanazon czimborától, ki hajnalhasadtára igérte a fontos meglepetést. A garázda legénynek átható hangja kiver a többi közől, s Endre másodszor hallja, hogy mi várakozik rájuk. Kapus nagy nehezen megszabadult a verbungostól, ekkor Endre karjára füzi a tartózkodó fiut.

- Farkasok közé kerültünk, pajtás.

- Velük kell orditanunk.

- Hiszed, hogy a bort megbirjuk hajnalig? Én szédülök a bornak szagától is.

- Segitettem a dolgon, - mondja Kapus, hoztam két szines poharat, mindkettőnek alja lyukas, a bor kifoly belőle, - ne az egyik.

- Nem lenne jobb idejében elpusztulni?

- Lehetetlen; a vendéglőnek kapuja be van zárva, a kulcs pedig a főczimborának zsebében van.

- Hát kénytelenek vagyunk türni ezt a garázdaságot?

- A következményekért igen, - okoskodik Kapus, - ösmernünk kell társainkat; mert velük fogunk élni a megyében.

- A korcsmában is?

- Tőlünk függ, hogy a beköszöntésnél elbucsuzzunk a szégyenletes tivornyától.

- E szerint kész gondolattal jöttél ide?

- Fél gondolattal, barátom, - a gondolatnak másik felét itt találjuk meg.

- Egy óra alatt nem lesz itt kivülünk egy is józan.

- Borban az igazság, barátom, - a viz kiönti lyukából az ürgét, meglátod, a pajtások meglepnek őszinteségükkel, s kitanuljuk, hogy valódi vagy tettetett bolondokkal van dolgunk, aztán a szerint tervelünk tovább.

A zene egyre szólt, a fiuk a zajban ugy társalogtak, mintha az egyik a pinczéből kiabálna föl a másiknak a padlásra. - A két összetartó körüljárkált a társak között, hogy a beszélgetéseket észlelhessék.

- Hány pohárral ittál? kérdi egy borzas fiu hallgató szomszédját.

- Egygyel többet, mint az apám ökre szokott.

- Krétával vesd ki nekem itt az asztalon, mennyit szokott inni édes apád ökre?

- Ugy elvétenéd, mert te kettősen látsz; hanem tartsd ide a füledet, majd belekiáltom.

- Itt a fülem, czimbora, - te kiálts, én hallgatom, - tehát mennyivel ittál többet tulajdon ökrötöknél?

- Tudod, az ökör nem iszik többet, mint a mennyivel a szomját eloltja, - én pedig már egy pohárral megszereztem.

- Értem, pajtás,... mondja bólintva a másik...

- Nagyon csudálom, hogy érted; mert ha spongyából volnál, nem szophattál volna magadba több levet.

- Mégis megmondom néked, hogy nálamnál részegebb lesz a korcsmáros.

- Az nem iszik.

- Nem, a gazember - hanem azért duplán ír.

- Jer, pofozzuk föl a kötözni valót.

- Azt nem teszem; mert a kontóba irja.

- Isten ugy segéljen, nem hittem volna, hogy ennyi eszed van; - te talán nem is vagy olyan részeg, csak tetteted magadat?

- Ne kiabálj, - mondja a másik sugva, - hallgass, ha észrevetted - semmi szándékom négykézláb mászkálni haza reggel, hogy a kanász a süldők közé tereljen ki a mezőre.

Kapus megérinté könyökével Endrét és hirtelen más felé fordultak.

- A társaság nem egészen állat, - mondja Kapus.

- Szinte kedvet kaptam az ittmaradásra.

- El nem megyek, ha csak ki nem dobnak; mert ma megtanulom pajtásaimat.

- A végétől irtózom, - bolondkompániát emlegetett egyik, - félek, hogy olyasmibe keveredünk, a mi korpa.

- Semmitől se féljünk, - a bolondsághoz is ész kell, - a fél mázsás bolondságot elüti ez egy mázsás, - gondoljunk ki ilyet.

Tovább kanyarodtak, s mindketten megbarátkoztak a helyezetnek nevetséges oldalával, s ugy tekinték az egészet, mint farsangi bohózatot, melyen hallgatag mindenki beleegyez, hogy másnak esetlenségeit eltüri.

A czigányok nagyon megszorultak; mert az egyik fiatal ur erőnek erejével azt akarta, hogy az egész banda egy lábon állva zenéljen. A czimbalmos szerencsésen megalkudott, hogy az ő hangszere miatt nem teljesitheti az urfinak kedvét, miből azt következtette a parancsoló, hogy a többi megteheti.

- Mi jutott eszedbe, Gyurka? - mondja a bomlott eszünek egy másik, - nem szokta a czigány, mint a lud a jégen, az egy lábon állást.

- Majd oktatom őket. - Mondja a nehéz fejü, plátoi egykedvüséggel mutatván egy vastag botra, melyet a sarokból kapott elő.

- Pajtás, - tudod-e, hogy én tisztességesen eláztam, - magyarán mondva: részeg vagyok.

- Hogy ne tudnám, hisz józan korodban föl nem táltod szádat; mert félsz, hogy a légy a torkodba röpül.

- Hát azt tudod-e, hogy részeg koromban mindig azt teszem, a mit mástól látok, - van kedved egy lábon állni? Ha van, - te üsd a czigányokat, én téged állitlak egy lábra.

Ezt olyan bőszülten mondá, hogy Kapus és Endre komolyan megijedtek, hogy a fenyegetés beteljesedik. Hirtelen félrehuzták a czigányfenyegetőt, és a teremnek ellenkező részébe tolták, aztán elfoglalták a másikat, hogy utána ne mehessen.

- Nem hagyjátok megverni azt a pimaszt?

- Ő sem bántotta a czigányokat. - Mondák mindketten a csititók.

- Okosan beszéltek, fiuk, - szeretem, hogy nektek több eszetek van, mint nekem; mert én már részeg vagyok.

- Jó kedved van pajtás, - mondja Kapus, a jó kedv nem részegség.

- Persze, nem ösmertek, nem tudjátok, hogy én csak részeg fővel szoktam beszélni. Ez már az én természetem. Ha józan vagyok, hallgatok, tanulom mástól a jót; de ha belém öntik a bort, megforditom a természetemet, eltanulom a szamarat, és a garázdánál garázdább kivánok lenni. Ez is leczke, - nehéz, de hát megtanulom; semmiben sem akarok utolsónak maradni.

Elfoglalták a sajátszerü embert, ki a bortól szokatlan bőbeszédü lett, - s azt nyerték vele, hogy a fölhevült társaság hármójukat egy asztalnál hagyta. Endre később nagyon megszerette e különös példányt, egy hosszu padra huzta a fiut, hogy ott elalugyék, mert szemeit lebirkózta az álom.

- Nos, - kérdi Kapus, - megérdemli-e, hogy itt maradtunk? Ez a fiu részeg fővel mentette meg a megrémült czigányokat.

- A homeopathiát Hahnemann nem találhatta ki egyszerübben, mint ez a fiu alkalmazta a botot bot ellen.

- Hidd el, a tivornyában több emberösmeretet szerezhetünk, mint a józan társaságban, hol a nagyon okosak mellett a többség hallgat.

- Menjünk odább, - a tömegben találhatunk még felfödözni valót.

A mulatság kevésbbé lőn vad, mint gyaniták Csillagnak védenczei. - Zajgó egyetlenegy volt, kivel legelőször találkozánk, az élénkitette a pajtásokat, és különös kedve tellett a kinálgatásban, s közben nagyon busult, hogy a jó czimborák faja pusztulásnak indul.

- Tudjátok-e, hogy a mi pátronusunk, szent Ivó, sohasem volt vizivó? - Kiált indulatosan a vezérkedő.

- Hiréből hallottuk! - Mondja egy a sok közül.

- Most megisszuk az öreg urnak emlékezetére a vad poharat, - körbe álljatok, s három tele poharat üritünk ki egymás után.

- Hát aztán? - Kérdi az előbbeni.

- A ki egy csöppig megitta mind a három poharat, méltó lesz, hogy a bolondkompániába bevegyük.

- S a ki meg nem iszsza?

- Fejére öntjük a maradékot; - vagy igy, vagy ugy a fejbe kell menni a bornak. Kezdjük hát.

Endre bosszusan sugja Kapusnak, hogy ezt az erőszakot nem fogja türni, készebb kidobatja magát. Kapus visszasugta Endrének, hogy ne vonakodjék, - megcsipi ő az egész társaságot, - csak ne álljon ellent, a bor miatt pedig tegyen ugy, mint ő. Erre hirtelen levette kalapját, s a többit is hasonlóra szólitotta, aztán egy ujjával befogván poharának lyukas fenekét, a társak előtt csordultig tölté, s hogy ideje legyen a bort a lyukon a kalapba ereszteni, szent Ivónak tiszteletére néhány üdvözlő szót mondott, s a megüresült poharat szájához emelé.

Mind a három hajtást ekképen ismételte Endrével együtt, s most ő követelte, hogy a vad vezér avassa be őket a bolondkompániába. A társaság a három pohár bortól készen volt már minden ferdeségre, a vezér a vad szemmeregetésekből lelkesülvén, előadá, hogy a hasonlók fölbonthatatlan szövetséget kötnek az ügyvédi vizsgáig, s baráti kézzel kötelezik magukat, hogy a mely társuk valami bolondot inditványoz, annak kivitelében az inditványozót föltétlen követni fogják.

Endre már fölnyitá száját, hogy ellentmondjon.

- Kötelezzük magunkat! - kiáltja Kapus élénken, hogy a nagy hanggal kényszeritse Endrét a föltétre, mire az is igent mondott.

- Üdvözöllek benneteket, hüséges czimborák, s beavatlak a bolondkompániába, melynek tagjai arra kötelesek, hogy a mi bolondot az egyik tag inditványoz, a kivitelben hüségesen segiti a többi. E kötelesség a czenzuráig tart. A diákéletet most kinyujtózkodjuk, szabad a vásár, nem őriz a pedellus, nem leczkéztetnek professzorok, két évig élünk, mint a hal a vizben. Értettétek.

- Barátom, - mondja Kapus, - Angliában, a vállalkozások hazájában van a mienknél vadabb társaság, melyet szamárkompániának neveznek, s oda csak olyant vesznek be, ki szamárságát bebizonyitotta. Én nem kivánom, hogy bolondsági bizonyitványokat adjunk egymásnak, ponamus, hogy kész bolondok vagyunk; hanem mindazt, mit ezután elkövetni akarunk, előre megbiráltassuk három kiválasztott által, hogy méltó a véghezvitelre. Minden szónak megvan határozott értelme, s midőn a bolondkompániába állok, csak olyasmit akarok elkövetni, a mi a bolondságnál nem kevesebb. A ki a kabátja helyett magát akasztja föl a szegre, nem bolond; hanem szamár: - ezt remélem, beismeritek. Nagy országok külön házakat épitettek bolondoknak, - a szamarakról nem gondoskodik senki. Ez nevezetes megkülönböztetés, melyet fölemliteni szükségesnek vélek. A köztapasztalatot hivom tanuságul: a tréfacsinálóról nevetve mondják; igazán nagy bolond; - s a hol jó társaság van, az ilyen legkapósabb; - a ki elvéti, hogy melyik a jobb keze, melyik a bal? megszamarazzák. Ez utóbbira, remélem, nem vállalkozunk, s hogy a kinevettetésnek szégyene ne érjen, három birálót kivánok minden inditványra, s ha a három közül kettő helyesli az inditványt: vakon alávetem magamat, s a bolondot elkövetni segélem.

- Helyes, helyes! - Kiáltják a fölhevült jó barátok.

- Még egyet mondok, - szólal föl a vezér, - társaságunknak költségei lesznek, a költségeket fedeznünk kell valamiből, erre legalkalmasabb, hogy társaságunkból minden okosság ki van zárva, s ha csak hárman vagyunk együtt társulati tagok, a mint valamelyik komoly tárgyról kezd beszélni, - fizet egy huszast.

- Erre is ráállunk! - kiáltja a nagy tömeg, kivévén Kapust és Endrét.

- Ti hallgattok? - kérdi a vezér.

- A többség határoz, mi sem ellenkezünk! - mondja Kapus, Endrének karjába öltvén kezét, hogy az együttességet lássák.

- Megalakult a kompánia, - s előszörre inditványozom mindjárt, hogy innét nem távozunk, mig meg nem ittuk a korcsmárosnak minden borát, mit a sarokban látok vagy ötven palaczkkal.

- Megálljunk! - kiált Kapus, - mi valamennyien részegek vagyunk, a korcsmáros józan, - mi képtelenek vagyunk a birálatra, válasszuk meg a korcsmárost birónak, hogy elegendő bolond-e az inditvány?

Behivták a korcsmárost a mellékszobából, - elébe adták az inditványt, hogy meg akarják inni az ötven tele palaczknak levét, s kérdi a vezér:

- Mit mond erre a korcsmáros?

- Azt mondom, hogy ez aztán okos beszéd!

- Ekképen megbukott az inditvány, - állitja Kapus, - nem ihatunk egy cseppet is tovább, - ezt társasági szerződésünk meg nem engedi.

Szétment a társaság. Kapus és Endre együtt mentek, a holdvilágos éjszakának tanusága mellett tovább beszélgettek.

- Barátom, - kezdi Kapus, - tőlünk függ, hogy a bolondkompánia el ne követhessen olyan bolondot, mi a fiatalságot megszégyenitené.

- Értelek, barátom, de ez nem elég; mert az okosság tökéletesen ki van zárva.

- Módjával, pajtás, az idő megmutatja, hogy nem lesz kizárva.