Gróf Széchenyi Stadiuma.

A mely fának virágai nincsenek, gyümölcse sem leend. Meglehet, hogy a dér lehervasztja a reményt igérő virágokat, a vihar idő előtt leveri; de a virágtalan fára nem rak gyümölcsöket a nyárnak melege.

Az 1830-iki országgyülést megelőzőleg a sokáig veszteglett tetterő hatalmasan fölbuzdult, minden száj reformot emlegetett, mindenki részes kivánt lenni a nagy munkában, bár a nagy többség alig tudta, mit akarnak a vezetők. Sokat igérő volt e kor, s a legbuzgóbbak is félve mondák ki a sokszor hallott gondolatot, hogy: szalmatűz! Utólagosan látjuk, hogy a virágból gazdag gyümölcs lett, áldva legyen azoknak hamva, kik a fát termőföldbe ásták.

- Mi az a reform? - kérdezi Csillagtól Faragó egy komoly pillanatban.

- Nézd e könyvet, - mondja a főjegyző gróf Széchenyinek "Stadium" czimü munkáját előmutatva, - ebben van megirva, mit akarunk.

- Árulják e munkát?

- A legszigorubban őrzik, a kormány nyomtatás közben tiltatta le.

- Ugy ez tiltott munka?

- Igen, hanem egy befolyásos kéz néhány napra kölcsönözte. A gróf néhány példányt jókor félretett, ez is egyike azon példányoknak.

- Megmondhatnád, mi a foglalatja a könyvnek?

- Igen! A gróf mint legszükségesebbet kivánja a következőket: Az ősiség és fiskalitásnak eltörlését, a nem-nemeseknek birtokszerzési jogot kiván adatni, a honpolgároknak jogegyenlőséget, a házi adó és országos terhekben mindenki egyenlően osztozzék birtokarányban, a közlekedési vonalaknak létesitésére mindenki tartozzék fizetni, a királyi haszonvételek töröltessenek el.

- S ezt a gróf könyvben irta meg?

- A mint látod, barátom, a könyv tisztességes terjedelmü; mert van ezen pontokon magyarázni való.

- Szegény legény, ki magyarázatra szorul, - mondja Faragó, - ha a nemesi birtokot az ősiség nem védi, ha én tőlem az országos segélyt nem ugy kérik, hanem megadóztatnak, nemesi oklevelem kályhába dobhatom.

- Rosszul fogod föl a dolgot, öreg, - okoskodik Csillag, - az országos költségekre segélyt akarsz adni...

- ... Annyiszor, a mennyiszer kell, erszényem mindig nyitva lesz! - Kap a szóba az alispán.

- A tied nyitva lesz, erről meg vagyok győződve; hanem abba is be akarunk nyulni, mely magától meg nem nyilik.

- Ez erőszakoskodás.

- Nem lesz erőszak, ha az adásra a törvény fogja kényszeriteni az egész nemességet kivétel nélkül.

- S ha igy a nemesség értelem nélküli szóvá fog válni, mivel fogjátok ösztönözni az embereket olyan cselekedetekre, melyekért egykor a nemesi kiváltságokat osztogatták?

- Görögországban a jutalom cserfakoszoru volt.

- Jól mondod: Görögországban, kérlek menj végig az országon, keress spártai egyszerüséget. Az első kanásznak czifra szűre megczáfol, az első falusi kupaktanácsban találsz olyan hizott előljárókat, hogy Spártában megrémültek volna ekkora kövérségen, a csizmadiaczéhnek érdemes tagjai gombócznagyságu ezüstgombos mentében járnak; ugyan, kérlek, igérj nekik cserkoszorut, ha mind leszedeted a Bakonynak fiatal cserágát, kit fogsz buzditani vele, a mostani korban?

- Valld meg, hiszed ezt egészen?

- A nagy tömegről igen, azt kell ösztönöznöd, ki idáig meg nem mozdult; de ha tudja, hogy kiváltságra tehet szert, mely kellemesebb életet igér, mint a sültparasztság, előbbre mozdul.

- Törököt nem igérhetsz nekik, a nemes ember katonáskodásának körülbelül vége, most arról kell gondoskodnunk, hogy javitsunk a hazai állapotokon.

- Arra, szerintetek, legjobb az ősiségnek eltörlése, hogy egy prédáló elverhesse tiz-husz apának nehéz szerzeményét.

- Támad a férges helyett épebb nemzedék.

- Bizony nem sajnálnám a pazarló léhát, ha tulajdon vérem volna is, ha bizonyosan tudnám, hogy a magyarnak helyébe magyar lép. Mi nem tudunk a körömrágó takarékossághoz, s a mely nép legkönnyebben elkaparhatná orrunk elől a vagyont, sem lelkében, sem ábrázatban nem hasonlit az én atyafiságomhoz.

- Aggódol, vagy ellenmondásból szeded elő ez érzékeny okot?

- Megérdemlem, hogy a szavaimban a benső érzelmet keresd. Nem vagyunk egy párton, kételkedjünk egymásnak becsületében, az én számban gyanus, hogy magyar akarok maradni; mert a nyelvet pallérozatlannak hittem.

- Bánom szavaimat, öreg, e félreértés nagy veszedelem volna mi közöttünk.

- Részben igazad van, barátom, az én hitem néhány hetes; ne kimélj, üss agyon, ha későn jöttem meg a tévedésből.

- Elég, hogy megjöttél.

- Lassan ballagtam, barátom, hosszu ut volt nekem, s nem marad időm a pihenésre! Vén legény vagyok, vérem sürübb, mint a tied, nem tehetek róla, hogy sebes haladásodban nem követhetlek. Mióta megösmertem az anyai nyelvet szép öltözetében, féltékenyebben őrzöm, s irtózom a gondolattól, hogy a sors kitörölje az élők sorából, s mindazt, mi magyarságunknak védelme, kétségbeesetten karolom át. Ti ócsároljátok a penészes alkotmányt, haszonvehetetlen kőhalmaznak tekintitek, azért siettek ellökni láb alól; pedig ez ódon fal egyre különösen igen jó volt, hallgass, megmondom, mire. Hazánkban többféle nép lakik, együtt harczoltak velünk e földnek megtartásaért, s a bátor karut azzal jutalmaztuk, a mi magunknak legbecsesebb volt: megtettük nemes embernek, s a tót, oláh, rácz bejutott a magyar alkotmányba, s akkor oly szent lett az neki, mint nekünk. Jusson eszedbe, milyen büszke volt az, ki elmondhatta magáról: Romanus sum civis! Alkotmányunk kis királylyá tette az idegent, ki midőn bejuthatott, büszkén verte mellét, hogy ő is: magyar nemes. Elkéstem a multban, talán szánni vagy kinevetni való vagyok; de mig érzem, hogy jobb részem, az ész, el nem hagyott: engedjétek meg, hogy véleményemet kimondhassam. Elveszitek a magyar nemestől a jogot, az idegen ajkunak majd mit adtok, hogy közibünk kivánkozzék? Mi lesz a csere, hogy közöttünk kivánjon maradni, s jobb legyen az, a mit tőlünk kap azért, mit örökre elhagyand? Igaz, a tömeg igy is, ugy is üres kézzel marad; de a ki urhatnék, kinek nyakában van a kolomp, mely a tömeget vezeti, annak markát üresen nem hagyhatod, vagy ellenségeddé lesz, s utána megyen a többi. Régóta fenyegetnek bennünket, hogy a nemzetiségeket ellenünk lehet bujtogatni; de én ezt mindaddig megvetettem, mig az előre törekvő hiunak befolyást és kiváltságot adhatok. Bontsátok le az alkotmányt, kiszedted az enyvet, mely összetart bennünket, s az éhes hiuságot más fogja kielégiteni a mi rovásunkra.

- Szabadságot adunk!

- Adsz a tömegnek; de a hiu még mást is akar. Vannak czimeid? vannak elosztogatható hivatalaid? Azok után fog vadászni, s mivel nem te osztogatod, hanem más: annak a szekerét fogja tolni. Azt mondhatnád, hogy pártállásomban én is a kormánynak rudját huzom. Igazad van; de nem verheted fejemhez, hogy ugyanannak czimeit kérem, sőt nagyobb ellensége vagyok, mint ti; mert azon falat őrzöm, melynek éles kövein a kormánynak mindenhatóságra való törekvése fejét megvérezte, és a mely az országon belől a birtokos értelmiséget folyton összetartá, s a tót, oláh és rácz nemest a kormánynak bosszuságára a magyar kalpag alá huzta.

- Elfeleded, öreg, hogy a birodalomban Magyarországon kivül nem kap szabadságot.

- Azaz: nálunk mindig különb ur lesz, mint akárhol.

- Tulajdon gondolatomat mondod el.

- Megtoldom a magaméval, barátom, - mondja Faragó, - Nagy Pál mondá, hogy alkotmányt csinálhatunk huszonnégy óra alatt, hanem az elgázolt nemzetiség örökre oda van.

- Magunk tagadtuk meg nyelvünket, a diákszó mellett még most is koldusgyermek az anyai, ... és hiába küzdünk...

- A mérsékelt párt ellen, melynek én is tagja vagyok.

- Te mondád!

- Korán akasztod nyakamba a vádat, az én ajkamról nem hallasz többé diákszót a vármegyeházban.

- Ez csak egy lépés!

- A második lépéstől sem félek, barátom, a nemzetiség kérdésében veletek fogok szavazni, mondja Faragó hevesen fölkelve a székről.

- Te, a pártvezér?

- Én nem vezetek senkit, nem napszámban állok veletek ellenkező oldalon, védem, a mit meggyőződésem ugy parancsol. Nem féltem és nem félek a kormánytól, valamint arról is biztositlak, hogy veletek is szembeszállok, habár...

- Ne mondj többet... a legfőbb kérdésben elválaszthatlan egyek vagyunk; ha keserüt mondanál: legjobb barátodat szomoritanád meg.

- ... Isten velünk! - mondja Faragó, és sebesen eltávozott.

Csillag sokáig az ajtóra nézett, a merre Faragó távozott, mozdulatlan állt, mert lelke a távozót követé, azt a sziklatömeget, melyből most egy nagy darab levált erőszak, kiméletlen érintés nélkül. A tömeg majd nem érti, tétovázásnak fogja keresztelni, hogy a különböző kérdésekben pártja mellett és pártja ellen szavaz; de hisz a rövidlátónak még tulajdon orra is akadály, és ostobán tünődik, hogy néha az orrot miért nem lehet laposra nyomni?

- Ne félj, öreg, - mondja Csillag hangosan, - barátod sohasem fog igazságtalanságra vetemedni.

Nagy lélekzetet vett a főjegyző, aztán megfordult, hogy Széchenyinek könyvét még ma bevégezze. Nem olvashatott; mert az ajtón kopogattak, és Kapus köszöntött be.

- Mi történt? - Kérdé Csillag az ifjut, minthogy annak arcza nyugtalanságot árult el.

- Arczomon meglátszik a nyughatatlanság?

- Igen örvendek, hogy ön még nem tudja a tettetést, azért csak ki vele, mit árult el önnek igazmondó arcza? Baj van?

- Azon baj van, a mi történni fog.

- Ugy beszél ön, mint a bolond kompániának tagja? Kérdi Csillag egy mosolygással toldván meg a találgató kérdést.

- A tekintetes ur mindent kitalál. A mi kompániánk a jövő héti nagy gyüléskor akarja megérdemleni a bolondsági bizonyitványt.

- A részleteket nem fogom kitalálni kegyed nélkül, üljön le és beszélje el, ha bizalmát megérdemlem.

- Előbb engedje meg a tekintetes ur, hogy némely körülményről én kérdezősködjem... különösen azt sziveskedjék megmondani: igaz-e, hogy a megyében birtokos főnemesség külföldről valóban haza siet? s melyik lesz az, kinek befolyására a kormány leginkább számithat?

- Csudálom, hogy főnökétől nem tudja. Gróf Vadassy két nagy uradalmat bir e megyében, az ő jószágán kontraktualis telkeken lakik a köznemességnek tekintélyes része, s ha a gróf a pártmozgalomba keveredik, az országgyülési utasitásokban ő fog határozni.

- Fájdalom, az én főnököm nem szokott fiatal emberekkel beszélgetni.

- Majd beszél a gróffal, ki, mint tudom, főurak kértére jő haza Párisból, s mivel az ön főnöke az uradalmi ügyvéd, egyszersmind a legelfogultabb kormánypárti, kitalálható, hogy a grófot mily irányban fogja majd vezetni.

- Ösmeri tekintetes ur a grófot?

- Hiréből. A gróf a franczia hadjáratban gróf Széchenyivel egy ezredben szolgált a huszároknál, a hadjáratnak végével Párisba ment, s inkább ott él, mint akárhol. Az 1823-iki zajos világban a grófot nem tudták haza hozni, most is bizonyosan erős unszolásra hagyja el a világvárost, honnét az országgyülésre főuraink mind haza sietnek.

- Nem alkalmatlankodom hosszan, ennyiből értem, hogy a gróf idáig mibe sem avatkozott?

- Miért kérdi ezt?

- A bolondkompánia remekelni akar, s minthogy társaim a grófot főnököm után itélik meg, macskazenével akarják a grófot meglepni.

- Igen köszönöm, hogy figyelmeztetett. Ez kimondhatlan szerencsétlen gondolat lenne, s mindenre kérem, hogy megakadályozza.

- Meg fogom akadályozni.

- Nem kérdezem, miként fog e nehéz munka sikerülni; mert társasági czimük mutatja, hogy épen bolondságra vannak kötelezve.

- Épen ennél fogva lehet megakadályoznom; mert Endre, én és egy harmadik társunk van megbizva a beadott inditványnak megbirálásával.

- Megnevettet ön: a bolondériákat birálják meg önök?

- Igen; mert arra köteleztük magunkat, hogy csak valódi bolondságot fogunk elkövetni, s remélem, bebizonyitjuk, hogy ez nem elég bolondság.

- Önökre bizom a birálatot, hanem én kénytelen vagyok bevallani, hogy ez a macskazene kötözni való bolondság. Válságos időket élünk, az érdekeket alapjában támadjuk meg, s a kemény vitában nem mindig lehetünk oly szerencsések, hogy számtani alapossággal bizonyithassuk be, hogy a jövendő nekünk ad igazat. Kiméletre, óvatosságra int a józan ész. A józan szabadság abban áll, hogy a véleményszabadságot meg ne sértsük, s tulajdon hibánk lesz, ha okok helyett éretlenségekkel fogjuk elkeseriteni ellenfeleinket. A pártélet pártgyülöletet támaszt, az emberek örömest engednek szenvedélyeiknek, s az ön társait bizonyosan közülünk izgatják, hogy nyilvános botránynyal gunyolják ki a kormánypártot. Nem hagyhatom helybe e szegény fegyvert, mely gyógyithatlan sebeket vág. Azt tapasztaltam, hogy az uj eszméknek hirdetői voltak azok kik sebeket fogadtak el; de maguk nem viszonozták, s ez volt eszméiknek diadala; mert a közvélemény mulhatlan azokhoz hajlik, kik a nyomást türik. Csalódnám ügyünk igazságosságában, ha mi szorulnánk botrányos eszközökre. Nem ökleinkben bizunk, hanem az észnek sugalmában, mely a haladást tüzte ki a népek jövendőjének biztositására.

Kapus jó későn érkezett társai közé, kik megint a "Zöld fá"-ban gyültek össze, s ott várták a birálatnak eredményét. Kapus a választott birálókkal közölte nézeteit, s mikor a poharazók fölszóliták a kiküldötteket a birálatnak közlésére, Kapus, mint a birálóválasztmánynak előadója, igérkezett a feleletre.

- Nos, fiuk, - kérdi a multkori vezér, - lesz-e macskazene?

- Nem lesz, barátom, társulati czélunkkal nem egyez meg az inditvány.

- Ittatok, cselédjeim, - mondja gunyos kimélettel a vezér, - hát elfeledtétek, hogy nem okosságért álltunk e derék társaságba?

- Épen társulati czélunk kivánja, hogy bolondot cselekedjünk.

- Ezért akarjuk méltóságos gróf Vadassy urat megmacskazenélni.

- A grófról azt hiszszük ugy-e mindannyian, hogy a legkonokabb kormánypárti lesz.

- Fiskálisáról itéljük meg a grófot, a gróf azon dögleletes eszmékért fizeti, a melyeket az öreg teins ur elmond.

- Ellenkező oldalról világositom föl a dolgot, - mondja Kapus, - ha most valamennyien fáklyát vennénk kezünkbe, a czigányokat előre parancsolnánk, s az én főnökömet politikai véleményeért fáklyás zenével tisztelnénk meg, mit gondoltok, mit fogna mondani holnap reggel az érdemes városnak egész lakossága?

- Hogy egytől egyig mind kötözni való bolondok vagyunk, s méltán megérdemlenénk, hogy kiseprüzzenek a városból.

- Ime, magad mondod, hogy akkor lennénk bolondok, ha főnökömet fáklyás zenével tisztelnénk meg, következőleg, igen világos, ha mi azt adjuk neki, a mit érdemel, csak méltó jutalmát fizetjük ki, s ugy hiszem, a bolond kompánia nem azért alakult, hogy jutalmakat osztogasson.

- Ejnye, hogy düljön ki a lábad a csizmádból vasárnap délben a piaczon, ilyen czigányészre még nem akadtam.

- Belátod, hogy Vadassy grófot nem fogadhatjuk macskazenével?

- Te... ösmer téged nyúzni való vén princzipálisod?

- Nem szoktunk együtt pipázgatni.

- No, barátom, a te eszeddel a gazdád elverné a grófot, s beülne a sok dominiumba.

- Barátom, a tárgyra birálatunknak eredményét elmondám, mondd ki a határozatot.

- Egy macska sem fog nyikkanni, ez a határozat, hanem hogy szárazon el ne menj, kiszabjuk rád, hogy egy esztendő alatt tartozol olyan bolondot inditványozni, hogy kiessünk a bőrünkből.

- Még meg is köszönöm a bennem helyezett bizalmat; s reménylem, ugy elváltoztok, hogy a "Zöld fa" korcsmáros nem ösmer meg benneteket, és a fizetetlen árjegyzéket nem meri kérni.

- Fiuk, hallottátok, egy esztendőt adunk néki, s ha nem sikerül...

- Ki fogtok csapni a bolondkompániából.

- Minden irgalom nélkül.

Endre másnap főjegyzőéknél volt. Csillag óhajtotta tudni a tanácskozmánynak végzését; azért félrehivta Endrét.

- Lesz macskazene?

- A birálatnak folytán nem lehet; mert Kapusnak magyarázata szerint a társaság tartozik kitüzött czélját követni, azaz: bolondot csinálni; már pedig mi csak akkor csinálnánk bolondot, ha fáklyás zenével tisztelnénk meg.

- Endre! maholnap arról lesz hires a bolondkompánia, hogy nem ez csinálja a bolondot.