A félreértés.

Vannak emberek, kik kényszeritve még a mennyországba sem szeretnének menni.

A macskamuzsika hatalmas rábeszélő ok volt, hogy a megszégyenített egy hajszálnyit se mozduljon régi állásából, s a bécsi kormány mosolyogva dörzsölé kezeit, ha a fiuk valakit elkeserítettek. - Az ilyent a könnyelmü sértés gyülöletre ingerelt, most már ingyen kész volt mindenre; mert az emberi gyarlóság legnehezebben hasonlit Istenhez a bocsánatban; az állati rész nem képes elfeledni a sebet.

Csillag aggódott, hogy a seregesen haza tóduló főnemességet a fiuk könnyelmüen megsértik. Hasztalan számit a fiatal meggondolatlanság az egyesek megdöbbentésére; mert a nagy világban élő csak egytől fél, - az elszegényedéstől, - más meg nem ijeszti. Gróf Vadassy megkapván ügyvédjének levelét, a nagy gyülés előtti napon bement a megyei székvárosba, a legelső ismerősétől pontosan kikérdezte, kik a pártvezetők?

Mig a gróf megösmerkedett a helyzettel, a közönség nagy csoportokban járkált a városban, s a kiugrasztott hirnek valósulását várta, hogy a "bolondkompánia" némelyeket irgalmatlan macskazenével fog megrezzenteni. Nevet senki sem tudott emliteni, mert a bolondkompániának vezére meg akarta lepni a közönséget, - igy a tömegek összekószálták a várost, hogy mégis tanui lehessenek a szokatlan bomlásnak. Csillag, mint tudjuk, már megnyugodott, hogy a vad tréfa elmarad; hanem nyugtalankodott a miatt, hogy különösen gróf Vadassyt az is felbőszithetné, hogy neve már a kigunyolandók közé volt sorolva.

Ezen tünődésben lepte meg egy levélke, melyben gróf Vadassy kéri a főjegyző urat, engedné meg, hogy minden bemutatás nélkül még ma fölkereshesse. Csillag válasz helyett maga sietett a grófnak szállására, hol a gróf igen nyájasan fogadta.

- Főjegyző ur! valamiképen ne gondolja, hogy a levelet ügyeskedésből irtam, hogy igy akarnám szép módjával magamhoz idézni.

- Ha azt gondoltam volna, hogy ügyeskedés, - nem jöttem volna, hanem megvárom méltóságodat lakásomon.

- Tisztában vagyunk egymással, - igy szeretem a független embert. Mondja a gróf.

- Szabad most már kérdeznem a grófot a kivánt találkozásnak oka végett?

- Egyszerüen és világosan fogok szólni, - s mindenekelőtt azt szeretném, hogy ösmerjen meg főjegyző ur. - Először is tehát kereken megmondom, hogy én a politikához egy cseppet sem értek.

- Hallatlan őszinteség, méltóságos uram.

- Kénytelen vagyok vele, mert hirtelen kisülne, hogy mit sem tudok; azért jókor megmondom, hogy ezen tudományt épen a legelső betünél kell elkezdenem, - azért ha valami hasznomat akarja venni főjegyző ur...

- Én? kérdi Csillag elbámulva.

- Igen; mert ha jól értesitettek, főjegyző ur a haladó pártnak feje, - illő tehát, hogy öntől tanuljak.

- Méltóságod...

- Bocsánat, hogy közbe vágok, - mondja a gróf, - főjegyző ur csudálkozik, hogy én, a gazdag földesur, azért jövök haza Párisból, hogy segéljek a jobbágyok mellett beszélni.

- A politika az érdekeknek tudománya, - magyarázza a főjegyző, - s igen természetes a meglepetés, ha méltóságod minden előzmény nélkül odahagyja Párist, és hazajövén, tulajdon érdeke ellen támadjon.

- Ha arról lenne szó, hogy mindenemet kérik, - a józan ész parancsolná, hogy mindenemet védelmezzem; de mivel csak annyit kérnek, hogy én azért még ur maradhatok, - könnyü a számitás. - Elengedek egy részt; mert olyan országból jövök, hol a szükmarkuságért az arisztokráczia keményen meglakolt, s a bünhödést azért érdemlette meg ez osztály, mert szeretett, de nem tudott a maga idejében valódi ur lenni, - a ki nemesen ad.

- Méltóságod a legjobb okokat szolgáltatja nekem, - s ekkép én tanulok méltóságodtól.

- Köszönöm a bókot, főjegyző ur; hanem már készen vagyok, - egyetlenegy töltényemet elsütöttem, többel nem szolgálhatok.

- Nem beszélt méltóságod uradalmi ügyvédjével?

- Levelezéssel végeztem el a szükségeseket, - én kérdeztem, ő felelt, s teljes okom van a megelégedésre. - Az öreg ugy felelt, a mint óhajtám, - nagyobb igazságért, levelét átadom főjegyző urnak, - aztán dicsérje meg ügyvédemnek valóban figyelemre méltó függetlenségét, - olvassa el főjegyző ur a levelet otthon.

Csillag kezdé nem érteni a dolgot, s igen kiváncsian várta az alkalmat, hogy otthon teljes nyugalomban olvashassa a levelet; mert már tudósitották, hogy a grófnak jószágán kontraktuális telkeken lakó nemesség tömegestől beérkezik, s a nagy elvi kérdésekben gyámolitani fogja az udvari pártot.

- Minthogy ezután honn akarok maradni, s azon párthoz csatlakozom, melynek vezére épen főjegyző ur, - egyre nagyon kérem.

- Parancsoljon méltóságod.

- Titkárt kell szereznem, ki az itteni viszonyokat teljesen ösmeri.

- Ilyen több is akad; csak az a kérdés, méltóságod minő egyéb képességeket kiván?

- Föltétlen őszinte embert, - ki nekem nem pénzért lesz alázatos szolgám, hanem teljes becsületességből őszinte.

- A mint fölszabaditja méltóságod az őszinteségre.

- Némi bizonyosságot szeretnék, mert nem szeretem a tányérnyalót.

- Törekszem, hogy méltóságodnak ilyent kaphassunk; hanem erre időt kérek.

Ekközben az utczán járókelőknek zaja fölhallatszék, s a gróf kiváncsian nyitá ki az ablakot. A töredékes hangokból is kitalálták, hogy a tömeg macskazenét vár valahol, s a grófnak kedve kerekedett a tömeg közé vegyülni, azért a főjegyzővel lementek, a többi közé vegyültek, hogy a látnivalót lássák.

- Méltóságodat nem boszantja e furcsa tréfa?

- Reménylem, nem engemet szemelt ki a közvélemény.

- Arra gondolni sem lehet, - méltóságodnak politikai nézeteit a közönség nem ösmerheti.

- Tegyük föl, hogy ösmerné, s én például igen makacs kormánypárti lennék, - megkaphatnám a honoráriumot?

- Előbb egy kérdést, méltóságos uram: mit csinálna, ha ezen szerencsétlen tréfával meglepnék?

- A csőcselék közé lőnék, hogy mást megkiméljen.

- Nem tudnám kárhoztatni méltóságodat.

- Szeretem, hogy egy véleményen vagyunk. Én azt gondolom: a hatalmaskodás minden alakban veszedelmes és megalázó, - s nem tagadom emberi gyarlóságomat, a kényszeritéstől irtózom.

- Hasonlóképen gondolkozom, azért megmondhatom méltóságodnak, hogy e megyében az ilyenfélétől nem kell aggódnunk.

- Hát ez a mai mit jelent?

- Hogy a közönség hasztalan várja a botrányt; mert a kiktől ezt várja, azokat társas fegyelem korlátozza.

- Fegyelmet emlit, főjegyző ur?

- Rendezett, okszerü fegyelmet, miről később bővebben fogok szólni méltóságodnak.

- Szeretem, hogy e tárgyhoz értünk, - mondja a gróf, - feleljen az én őszinte kérdésemre: igaz, hogy a magyar fiatalság egyebet sem tesz, csak rakonczátlankodik?

- Örömest mondanám az ellenkezőt, de nem mondhatom, - hanem ennek igen természetes oka van a multban. A fiatal ember elvégezte tanulmányait, kilépett az életbe, s ott mogorva tekintélylyel találkozott, mely az első közeledésnél visszautasitá, meg nem türvén, hogy a fiatal embernek önálló véleménye legyen, s ezt kimondani merje. Az uj eszmék készületlen találták az egész országot, ez irányban nem tudott senki semmit, mert általános volt a hit, hogy az oskolával a tanulás is megszünt. A mostani fiatalság ugyanezen gondolattal jött haza, s minthogy a kész tekintélyek föltétlen visszautasitják, a fiatalság félrehuzódik, s a mi legveszedelmesebb, tömegesen, azt cselekszi, a mit tud, a mit az izgékony vér sugal, pajkos lesz és faragatlan. Ezt türnünk kell, mig a fiatalság jobbat lát, s kedvet kap tisztességes munkára, ha tudniillik, vissza nem utasitjuk. Most még szilaj, de szilajsága mutatja, hogy a pártéletben rokonszenve merre hajlik, - s ha csakugyan ki van jelölve a sorsnak könyvében a haladásnak utja, melyre csak nagy áldozatokkal léphetünk: a jövő nemzedék már mutatja, hogy áldozatkészsége megvan. Ez nagy nyereség, méltóságos uram, - a többi a vezetéstől függ.

- Köszönöm a tanitást, - már világosabban látok.

- Megbocsájt méltóságod egy kis szilajságot?

- Negyed órával előbb nem, most igen, még ha nekem csinálnák is a macskazenét.

A grófnak szállásához értek. Csillag még néhány érdektelen szót mondott, és a következő napon kikérvén a grófnak erélyét, tágult szivvel ment lakására; mert a gróf elhatározta az elvi diadalt a megyében; hanem hátra volt a csomónak megoldása, miképen történhetett, hogy a grófnak ügyvédje megtagadta penészes elveit?

Csillag otthon kihuzta takarójából a levelet, s azonnal megösmerte, hogy a levél Kapusnak kézirása, alól pedig az ügyvédnek neve van irva. Itt meg kell mondanom az olvasónak, hogy az ügyvéd Kapusnak igen tisztán irt sorait nem olvasta el, s azt gondolván, hogy az szóról szóra az ő fogalmazványát irta le, fölül a megszólitást és a névaláirást tulajdon kezével végezte, s a levelet igy küldé a grófnak. Az egész a kérdezett tárgy fölötti vélemény volt, igy a grófnak kérdésére alkalmas válasz, hanem ellenkező szempontokból, mint az ügyvéd fogalmazta.

A grófnak tetszett a vélemény, s örült, hogy vén ügyvéde eltalálta tulajdon ösztönét, s a gróf mindjárt elhatározta, hogy ügyvédjének őszinteségét a levélben említett elválás helyett uri módon megjutalmazza, mint e fejezetben alkalmunk leend tapasztalni; de azért Csillag mégsem értette, hogy agyvelőgyuladás nélkül miként irhatta az öreg e sorokat. Reggel korán magához kérette Kapust.

- Beszélgetett önnel valaha az öreg a jobbágyviszonyokról?

- Ennyire nem jutottunk még az öreggel.

- De arra emlékszik kegyed, hogy gróf Vadassynak ez ügyben irt az öreg?

- Még pedig kegyetlen okoskodással.

- Leirta kegyed azon fogalmazványt?

- Azt nem cselekedtem; hanem tulajdon véleményemet irtam le, s megirtam azt is, hogy készen vagyok az elválásra.

- Aláirta kegyed azon véleményezést?

- Csak az aláirás volt hátra, midőn az öreg bejött, - elvette előlem az irományt, s várom minden pillanatban, hogy kiadja bizonyitványomat; de mindeddig hiába várom.

- Barátom, a jó uristennek mindenféle titka van, az öreg kegyed véleményét elolvasatlan aláirta, s a grófnak mint tulajdon válaszát küldé el. Ha nem hiszi, itt van, nézze meg.

- Ebből szép tréfa lesz, s megvallom, sajnálom, ha az öreg elszeleskedte a dolgot.

- Minden ugy van legjobban, a hogy van, - ne okoskodjunk, barátom, a jó eredményért jót állok.

- Mi történhetik még? Mondja Kapus elkedvetlenedve.

- Csak jó, - édes barátom, - vigasztalja az ifjut Csillag. - A gyülés végén jöjjön hozzám.

A grófot barátai látogatták meg, kikkel a gróf igen derülten társalgott, midőn az öreg ügyvéd is rezes kardot kötve jelent meg tisztelkedés végett. A gróf kezet fogott az öreggel, aztán karjánál megfogva vitte a mellékszobába. Megköszönte az öregnek a gyors választ, s megigérte, hogy azon irányban fog a vitákban résztvenni, mint az öreg ur irta, s hálából egy ezerest dugott a szorosan begombolt attilának belsejébe, kérvén az öreget további hűséges szolgálatra.

- Berendeltem a köznemességet is, méltóságos uram!

- Jól cselekedte, kedves öregem.

- A nemesség azon utasitást kapta, hogy ugy szavazzon, a mint méltóságod, minthogy én ma nem fogok szólni, miután méltóságod személyesen méltóztatik jelen lenni.

- Ez nagyon ügyesen van; tehát a viszontlátásig, - mondja a gróf, s a levélben czélzott elválásra vonatkozólag hozzáteszi: az elválásról köztünk sohase legyen szó!

Az öreg nem tudta elgondolni, hogy miért emlegeti a gróf az elválást, és miért esküszik örök hűséget? Aztán a nagy bankóért való örömben sietett távozni: mert hát a kártyában is jól esik egy várt filkó, hát még egy nem reménylett ezerest hogy ne kivánna szinről szinre megnézni. Ajánlá is magát nagy sietséggel, s a nagy lépcsőkön aláhaladva huzta ki az attilából a nagy számu bankót, melyet oly gyönyörrel nézett, minő lehet az, mikor az irásnak szavai szerint az üdvözültek láthatják a mennyei fölséget.

Örömében már azt is kezdte gondolni, hogy patvaristájának is ád tiz forintot, hogy a levelet tisztán és hiba nélkül leirta; mert az is sokat ér, hogy az ilyen nagy ur akadály nélkül átbetüzhet egy levelet, s megérti, a mi a levélbe van irva. Hanem az ajándékozásból a kapu alatt már kijózanodott, mert a principálisok eszével azt gondolta: nem kell azért pénzt adni, mit ingyen meg lehet kapni.

Hamar meggyőződött, hogy a patvarista nem érdemlette volna meg a tiz forintot. A gyülés folyama alatt ijedtében megzöldült az öreg, midőn a gróf ellenkezőleg szavazott, mint az öreg várta.

- Elolvasta méltóságod az én levelemet? sugja a gróf fülébe az ügyvéd.

- Az utolsó betüig, - mondja a gróf, s még átadta a levelet ezen szavakkal: ez az én politikai bibliám.