A Hollinger-kávéház.

Sok legényembernek uj ez a tárgy, mely a harmadik kötet felé nyujtózkodik, s nem kevés bánat lep meg, hogy életemnek azon szakában, melyben alig érintém meg a kilincset, hogy hátat forditván a legénykorszaknak, az embernyi emberek közé nyissak: már ugy állok a köztéren, mint a régiséggyüjtő, s emlékezéseimet, melyeknek jó részben szemmel látó tanuja valék, mint megmentett régiséget kell mutogatnom.

Hollinger-kávéház!

No, ha ezt sem ismerik már, nagyon sokat letöröltek a multnak emlékezéseiből. Ritkuló hajam miatt nem merem fejemet megvakarni; mert ha mind a miatt, mit a Hollingerrel együtt elfeledtek, vakaródzani akarok; ugy megkopaszulok, hogy legközelebbi rokonom is azt találja kérdezni tőlem: kihez legyen szerencsém?

Volt pedig a "Hollinger-kávéház" Pozsonynak virágjában jurátustanya. Ott fejezte be a fiatal ember a szenvedélyes biliárdozást, ott kurjongatott utoljára, ott csömörlött meg a nagyhangu beszédtől, ott volt még egyszer pajtás azon értelemben, hogy megosztotta mással erszényét, sőt ingét is, ráadásul eltürte, hogy vállára könyököljenek, s reggeli kávéjából felét kimártogassa a pénztelen czimbora.

A Hollinger-kávéház közönséges téglából rakott épület volt. Kávéházat nem faragnak tajtból, különben nem lett volna pipagyüjtemény, melyben olyan kidohányzott példány akadna, mint a mily szép feketére pipázták ki a Hollingert. Az egyik tekeasztalt körülüli a fiatal népség, mindenik előtt számokkal tarkázott nyomtatott lap fekszik, a tekeasztal mellett, ugy középtájon, emelvényen ül egy kávéházi cseléd, s a tekeasztalra helyezett, forgatható hordócskából egy-egy forditás után számot huz ki, s annak mennyiségét kikiáltja a ternóleső fiatalságnak.

Igen is, lutrizik a nemes fiatalság, minden ember öt garast vet a nagy tálba, és szorongva várja, hogy ambója mellé kikiáltják a harmadik nyerőt, s akkor a hordóforgató a tálat a nyerő elé tolja, s egy ujabb játszmára hosszu nyelü vonóval húzkodja el az ujabb tételeket.

Mennyi remény, mennyi kín egy öt garasos tételnek ára! A fiatal jurátus könnyen szórja a pénzt, inkább akar röhögni a vastag ötleteken, mint nyerni.

- Ambó! kiáltja egy piros külsejü legényke, ijesztgetvén a többit, hogy ő már közelebb áll a nyeréshez.

- Harapd el a nyelvedet, - mondja egy halvány képü jurátus, ki a ruhából nagyon kivedlett, s a szerencsét meg akarná fejni egy kis aprópénzért.

A hordóforgató nagyon ösmerheti az utóbbit, s mivel közelében ülvén, látja, milyen szám kellene neki, a mint kihuz egy számot, kikiáltja: neun!

- Ternó! - kurjantja reménykedő, s már a tál után kap, midőn a hordóforgató még megtoldja a számot, s igy lesz együtt neun und dreissig!

- Majd magyarra forditlak, akasztófáravaló, - mondja dúlt képpel a csalódott, s álló helyébe a hordóforgatónak feje után nyult, hogy ugy tegyen a fejének, mint a szolga a lutriszámoknak, mikor huzás előtt megrázza; de a német hirtelen oldalt fordult, s egy számot huzott ki, mely véletlen vagy némi ügyességgel épen a kilenczes lőn, s a nyertes atyafi mégis a tálnak ura lőn.

Tizenötször öt garast nyert a jámbor, örömmel ugrik föl, nem kisérti tovább a szerencsét, mely hónapok alatt minden jó ruhát lehuzott róla, s ily kopott mezben csak még a Hollingerben jelenhetett meg, máshonnét azonnal kinéznék, a mint az ajtón be akarna lépni. A pajtások nem riadnak vissza tőle, a ruha kopott; mert a kefe és a sors egyesült erővel szedte le róla a szőrt és a színt, s egy kis könnyelmüségért nem lökik a söpredék közé, hanem segitik neki nevetni a balgaságot, mely a könnyelmüséget igy lakoltatja meg.

Többed magával elrohan az "Aranyrétes"-be, hol öt garasért akkora rostélyost vagy rétest ehetik, hogy a hasát kivülről is betakarhatná, s a pozsonyi vizből két itczényit nyel el. Most tudja, hogy a vizet is meg lehet inni. Képén meglátszik, hogy jól esett az ital. Nem mondja, mert a pajtások ezer gúnyt szórnának bölcselkedésére; e helyett ő maga mélyed el, az üres tányérba néz, melynek fenekét nem látja; mert lelke befelé néz, és elmélyedve gondolja, hogy mégis sok egy összegnek öt garas, ha az ember kiéhezett állatiságával öt garas áru étellel kibékélhet. Számitgatja, hányszor van még öt garasa? Végre megnyugszik, hogy elegendő lesz azon napig, melyre megizenték hazulról a rimánkodva kért költséget, s valóban érzi, hogy nem fog megerőltetésébe kerülni utolsó fogadása, hogy a korhelységről lemond, hisz most tudja, mily nagy kincs öt garas!

De menjünk vissza a Hollingerbe, meg kell ösmerkednünk a töltelékkel, hogy a csomagot egészen legombolyithassuk.

Épen az ajtóhoz közeledünk, midőn az üvegajtón egy tekegolyó röpül ki a külső csarnokba.

- Betyár! - morogja egy kivül olvasgató vendég.

Ne higyék önök, hogy hangosan mondta volna. A tisztelendő ur azért szidja oly bátran a bünös embert, mert jól tudja, hogy egyik sem mer fölkiáltani a szószékre. A morgónak szája mozgásáról találjuk ki, mit dünnyögött; itt, a darázsfészekben, annak kötelessége hallgatni, a kinek igaza van, különben a sétány közepére lóditják. A Hollingerben kell a vaderőnek megvedleni, s ha a zajgó tömegnek tüdeje kifáradt a kurjongatásban, más körben csak annyira ereszti a hangot, hogy más is eltürheti.

A kávéházba lépvén, látjuk, hogy egy egészségtől duzzadó képü fiatal legény döngeti a lapdákat, a tekeőr gondosan félreáll az irányból, a mely felé lökni akar, hogy a kiugró lapda agyon ne üsse; de sem ő, sem a kávés nem mondja, hogy e munkához nem kell annyi erő, mint a kévehányáshoz. Hadd ugrassa ki a lapdát, ha vaslábu asztalhoz ütődik a lapda, s egyik oldala, letörik, - a szolga nyugodtan mondja:

- Bagatell, es kost ja nur zehn Gulden.

Ez a tiz forint jobban megtanitja, mint a humaniorum professornak mogorva képe és kiméletlen piszkolódása, s merem mondani, hogy a Hollinger-kávéház méltóképen folytatása a tizenkét iskolának, még pedig azért, mert a fiatal embert legérzékenyebb oldalán, zsebén találja, először beszél vele az élet, mely az ostoba hánykolódásnak árát készpénzzel fizetteti meg! azért mondom: ne bántsátok a Hollingert!

- Fiuk! - mondja egy bőbeszédü jurátus a többinek, - van pénz, hol iszunk ma?

- Otthon! - hangzik a negyedik asztaltól, de az illető nem nézett vissza, s nem tudták, véletlen illik-e a kérdésre egy ott elejtett szó, vagy készakarva számitották ki a feleletet?

- Megigyuk egy korcsmárosnak minden borát, s ha megittuk, más korcsmába megyünk.

- Nem lehet! - hangzik amonnét ujra.

- Ki mondja? - kérdi a legényke.

- Én mondom! - Felel egy tömött bajuszu jurátus.

- S miért nem mehetnénk, ha szabad tudnom?

- Mert holt részegek lesztek!

Harmincz torok röhögött az egyszerü fölvilágositásra, mely nagyon markolható igazságot mondott, s az ifju jurátus hirtelen észrevette, hogy az ész a Hollingerben sem ficzamodik ki, s hogy a találó igazság igen háládatos közönségre talál itt, s azon nevetnek, ki táltosakat beszél.

Egyszerre elveszté a fiatal ember az egyensúlyt. Ő ma legény akart lenni a csárdában, - ha tovább beszélhet, leszedegette volna a csillagokat az égről, mert bámulókra akart szert tenni, s ime, az egész környezet az ő kudarczán vigyorog.

Hirtelen kijózanodott; mert az általános vigyorgás megrémité, hogy hetvenkedése közmondásossá válik, s ugy rákapnak, hogy az egész csapat rajta mulatkozik. - Mit csináljon? Elég jókor áttér más tárgyra, s igy menekül meg a legveszedelmesebb figyelemtől, mely folyvást czéllapot keres. Dehogy erőlködik felülkerekedni, - egy percz alatt józanabb lett, mint ha minden professzora a háta mögött állna jó tanácscsal. Azoknak nem hitt, - most hisz az életnek, hogy mindent mértékkel; mert az életnek a botnál erősebb fegyvere - a kaczaj!

Meggyógyult, s megint azt mondom: Ne bántsátok a Hollingert!

Három-négyszáz jurátus gyülekezett össze Pozsonyban, s kiválasztott tanyájuk a Hollinger-kávéház. Többé nem uralkodik fölöttük az iskolai törvény, fegyelmi dolgokban a királyi személynök hivataloskodik fölöttük, a mennyiben jurátusokként akarnak tekintetni, s ez állapot az ügyvédi vizsgáig tart. Magánviszonyaikban szabadok, s korlátot testületi törvények nem szabnak nekik, hanem a társadalmi élet.

Egy diák sem hiszi el, hogy a professzornál engedékenytelenebb az - élet.

Berlinben annyi embert hivnak Mayernek, ha hogy a szinház ajtajában elkiáltaná valaki: Herr Mayer, bei Ihnen brennts, - a szinházi közönségnek fele hazaszaladna, mert Berlin népének fele: Mayer. - A magyar elnevezésekben a Szabó és Kovács ijesztő mennyiségü, s bármely nagy társaságban előfordul a zavar, hogy a Szabók és Kovácsoknak még ösmertető jeleket kell adnunk.

A Hollingerben összetalálkozván az egész országnak fiatalsága, a Szabók és Kovácsok azonnal összezavarodnak. A fiatalság elkezdi a klasszifikácziót, s az első héten három Kovácsot ujrakeresztel, s azon jelzést használja, melyet az élet, a helyzet, az illetőnek egyénisége jelel meg, s e klasszifikáczió igazabb, mint az univerzitásé.

A fiatal embernek szive olyan, mint a kiadandó szállás: lakót vár, - s mivel a gazda nem kéri a szállásnak árát, mindenkit befogad. A kis diák először kapván tollkést, örömében minden tollseprőt irótollnak faragna meg, - s ha ilyent nem kap, összefaragja az oskolapadot, sőt az ablakkeretet is. A jurátustól meg minden jóravaló lány irtózik, a legszeretőbb édes anya is retteg, hogy jurátusfia vagy nagyon hangosan talál kiabálni, vagy feldönti a vizesüveget, a gyertya hamvát pedig okvetlen ugy koppantja el, (akkor még a koppantók kora volt,) hogy a gyertyavilágot is eloltja. A fiu megkivánja a vonzalmat, s ha szeretőt nem talál, keres pajtást, olyan vad ficzkót, mint maga, olyan könnyelműt, mint maga, s vonzalmának egész tőkéjét odakinálja: utolsó ingét is!

A fiatal madár érzi szárnyainak erejét, - röpülni akar. Eddigi élete hosszu engedelmesség, - s hogy most elszabadult a hosszu kötélről, önállóságának első kitörése, hogy a pajtásokat összeszedi, ma ő fizet, s a jó étvágynak drága árát nem sokalja, hisz ő most először ur, s édes méz a szájának, hogy a korcsmáros minden cselédjével őt süvegeli, tőle fél, neki engedelmeskedik, s őt mondja: tekintetes urnak.

Sorban járja a pajtáskodás, - nemes vetélkedéssel, foly a költekezés, és a mohóbb nem vár sort, hanem rendkivüli ürügy alatt, megint gazda lesz. - A tojás sem hasonlit teljesen a másik tojáshoz, - az urfiak között van egy rettenetes józan, az hat csapatban fordul meg, s ügyesen kikerüli, hogy a fizetés valamikor rákerüljön. A fiatalok nem gyanakodók, - de sok az, a mi sok, - észreveszik, hogy az egyik Kovács máséból nagyon jó étvágygyal eszik, s kész fogadni, hogy kilencz gombóczot megeszik, holott az nem fordult elő, hogy ő megkinálta volna szomszédját a maga borából.

A fiatalság az ingyent potyának mondja, s hogy a sok Kovácsot össze ne tévessze, a biztos tapasztalások rendén végre az ingyen-falót elnevezi "Potya-Kovácsnak."

A jellem olyan az emberben, mint a virágban az illat, erről sötétben is megérzik, ha közelünkbe kerül. Az élet segitett a fiatalokon, - a névre hasonló Kovácsok nagyon különböznek egymástól tulajdonságaikban, - kész a klassificatio: az egyik példány az ingyen falót Potya-Kovácsnak nevezi. - Bizony, bizony mondom nektek: Ne bántsátok a Hollingert!

Van még husz Kovács, az egyik bihari, a másik veszprémi, van fehérvári, somogyi, tolnai, zalai Kovács; hanem a sok közül még kettőt akarok megjelölni, a mint mindjárt következik.

Kimért lépésekkel közeledik a Hollinger felé egy fiatal ember, - külsejére nézve olvasva elmenne mágnásnak, - öltönyének minden darabja a legfinomabb anyag, szabása tanuja a mesteremberek ügyességének, - s mégis éppen ez a jól kiválasztott ruházat ellensége lőn gazdájának, s messziről mutogatnak rá, mint a kinek mind a két könyöke lyukas.

Vajszin-kesztyüs kezével nem fogja meg a Hollinger ajtajának rézkilincsét, a kényes urfi mutatóujjának hegyével nyomja meg a könnyen pattanó zárt, s a belépés után ébenfabotjával nyomja helyére az ajtót.

Nem lát senkit, - első dolga a tükörbe nézni, nyakkendőjének csokrát helyre igazitani, kalapja alatt az ujonnan göndöritett fürtöket rendezni. - Ezt elvégezvén, finom kendőjével a fénymázos lábbeli felé legyint, hogy a rászállott finom port leszelelje. Gondosan kerüli a tömegben, hogy valakit meg ne érintsen, a szolgának parancsolja, hogy széket adjon, s azt előbb letörülteti, valamint a kért reggelit midőn megkapja, a poharat, kanalat a világosság felé tartva vizsgálja, s e nagy körültekintés után fog a reggelizéshez.

- Szabad e süteményből vennem? - Kérdi fiatal szomszédját, ki csudálkozva néz az urfira, mert fölteszi róla, hogy tiz darab szarvaszsemlyét akar megenni.

- Bánom is én, ha kosarastól megeszi! - Mondja a kérdett nyersen; mert a nagy udvariasság méltán boszantotta, sőt fölkelt ülőhelyéből és odább ment.

Később más ült közelébe az urfinak egy sereg lappal. Megkivánta talán az olvasást, mert az odahozott nyalábot hosszan nézegette, s a legédeskésebb hangon kérdi a szomszédot:

- Ha nem zavarom, alássan kérném.

- Mi tetszik? - Mondja a másik.

- Mikor elolvasta valamelyiket, kegyeskedjék átengedni.

- Itt van, - mondja a kérdett, de hozzá teszi, - azt véltem, hogy azt akarja kérni, hogy dobjam ki a korcsmárost, - én legalább ilyen esenkedésre azt is megteszem.

A keresett udvariasság émelygős volt, s jurátusok között szükségtelen; mert a hasonlók hasonló bizalmas hangot vártak. Az urfit egyre-másra megutálták, s végre a szoknyába illő édeskésség akkora csömörletet gerjesztett, hogy mivel Kovácsnak hivták, ujra megkeresztelték Figura-Kovácsnak.

A harmadik Kovácscsal akarok még beszámolni.

Ez a legényke az olcsót még olcsóbbért, a drágát még drágábbért vette, mint más. Röviden: meg nem tudott egy födél alatt lakni az igazsággal, - hozzátoldott, elvett belőle a körülmények szerint: ugy, a hogy volt, meg nem hagyta.

Beszélt valaki apjának két pej lováról, nro. III. Kovács barátunk négy lováról emlegette a maga apját. Termett az egyik apjának egy holdon tizenöt mérő buzája, nro. III. Kovács dicsekedett husz mérővel.

Az egyik vizslát látott, mely az elveszett tárgyat egy mérföldről haza hozta, már ő ennél különbet látott; mert ötven utlevél közől kiszagolta a gazdájáét a neve után.

A fiatalság sokat eltürt, hanem az egy folytán való füllentést már megrótta, s nro. III. Kovács barátunkat irgalom nélkül elnevezte "Hazudozó Kovács"-nak!

A Hollingerben e szerint volt némi mérleg, melyre mindenkit ráhelyeztek, és sulyának mennyisége szerint birálták meg, és számosan voltak, kik a Hollinger mérlegének nyilvános bélyegjegyétől megdöbbenvén, jókor megfogadták, hogy a közvéleményt nem fogják megvetni, s óvakodtak olyan tulságoktól, melyek, mint a bérmálás-szentség, eltörölhetlen jegyet hagynak az emberen.

Az élet itt már bejelenté, hogy számon kéri az egyénnek cselekedeteit, s hogy mindent megbirál, még pedig ugy, hogy könyörgés-, hizelgés-, vagy megvesztegetéssel eltántoritani nem lehet. - Az élet, - ez a gorombaságig udvariatlan igazmondó, minden lépten-nyomon kiséré a fiatal embert, - s a Hollingerben kezdődött el a nyilvános pályának utja azok között, kikkel a pályát megfutni akarták, s jaj volt az olyannak, kire pajtásai már a Hollingerből ugy emlékeztek, hogy valamely tekintetből - könnyű!

Ennyit akartam általános ismertetésül mondani a Hollingerről, - s az életből szedett adatok nyomán ismétlem azoknak, kik a Hollingert közönséges tanyának emlitik ma is: Ne bántsátok a Hollingert.