XIV.
"Such's verloren."

Volt valaha egy uraság, kinek tót jobbágyai mindenre megesküdtek volna, hogy az ördög minden éjjel megjő a faluba, s ami több, látták, hogy - hajdú képében jár.

Én ugyan nem akarok megesküdni arra, amit egy tót ember hisz; de annyi mindenesetre gyanús, hogy miért nézik a hajdút is ördögnek? s ha tán önök éppen ebből bővebb magyarázatot tudnak kihozni, úgy igen könnyű bebizonyítani, hogy az ördög csakugyan sűrűn meglátogatja ezt a nyomorúságos földet, s ha már kénytelenek vagyunk éppen e korrajzban ördögöt citálni, - úgy a tót jobbágyok némi példájára mondjuk, hogy e korrajzban az ördög prókátor képében jár, igaz néven pedig Galiba Pál tens úrnak hívják.

Minthogy pedig az ördögöt feketének mondják, kísértsük meg a rajzot, és minél feketébbre lehet, annál feketébbre fessük.

Különböző nemű, rendű és rangú olvasóink kedvéért a befeketítésnek is különbözőnek kell lenni, s e tekintetben nem maradhatunk általánosságoknál, ámbár istenben boldogult kedves anyám szerint a prókátorok egy szálig mind pokolba mennek.

Az édes mamák kedvéért csak annyit mondunk, hogy Galiba Pál tens úrnak, dacára azon ötvenöt esztendőnek, mely ő fölötte, ő meg annak alatta elsétált, nem volt felesége; pedig roppant vagyont összepörölt, s egy feleséget és tizenkét gyermeket minden gond nélkül eltarthatott volna. Ilyen fontos oknál fogva nem is kételkedem azon, hogy a szavazati többség szerint Galiba Pál - "Pokol pozdorjája." Az édes papák véleményének megnyerésére döntő befolyással leend az édes mamáké; ámbár a papák kedves kisasszonyainak nagy számánál fogva néha különösen fölszólalásokat tesznek, s magam valék egyszer szem- és fültanú, mikor egy nyolc leánnyal megáldott (valóban áldásnak is igen bőséges áldás) édesapa nem bírván egyet is férjhez adni, végre e szavakra fakadt: - nem bánnám, ha az ördög jőne, még annak is adnék egyet.

Aki valaha felperes volt, és eszébe jut, hány tojás, hány sonka, hány font írósvaj fér egy tabularis prokurátor gyomrába, valamint az is, hogy hány tallért kell asztala sarkán feledni (átkozott feledékenység) és mégis mennyi perköltséget liquidál, az hamar készen lesz szavazójegyével. - Mit is kételkedtünk? ezret teszünk egyre, a szavazójegyre ez lesz írva: a prókátor még az ördögnél is rosszabb.

Az alpereseket kár is megkérdezni, - mert ha a prókátort az nem küldi pokolra, kit exekválhat, - akkor bátran állítom, hogy az exekució a legszebb diákszó, még a porció és kontribuciónál is milliomszorta szebb.

Saját meggyőződésünknél fogva Galiba Pál úr annyiból ördög, hogy pénzért mindent megtesz, értsd ami nem jó; - nála igazság, méltányosság, keresztényszeretet, felebaráti érzelem még annyit sem nyom, mint a mészárszékben a tüdő, máj, lép és dagadó, mit a mészáros nyomtatéknak vet a szakácsné kosarába, s ha már éppen az ember nem eszi is meg szívesen; de néha tart varjút, szarkát, vércsét, vagy Mátyás madarat és Szarka Gábort, annak aztán jó ízű eledel.

Galiba Pál úr egy pesti nagy házért mindazt megteszi, mit hamis tanúkkal, kézirat-utánzással, veszekedéssel, rágalommal és megvesztegetéssel megtenni lehet, s minthogy az ígéretet írásban bírja, rendkívül ösztönzi valami, hogy az ígéret ne maradjon írott malaszt, hanem az ige váljék testté.

A kurrens megjárta az országot nagy hiában, azonban Galiba Pál úr korán sem esett kétségbe; mert a kurrenst részeg kántorok, ostoba falusi bírák olvasták, - tehát csak annyi a való, hogy ezek hírét sem hallották, s így nem veszett le a kocsiról, különben valamelyik helységnek házánál okvetetlenül beadták volna, mint haszonvehetetlen portékát; - mert ha sonka lett volna, bizonyosan megeszi az, aki megtalálja.

Följebb kellett tehát kereskedni, ügyvédek, fizetéses táblabírák, főjegyzők és alispánok körül, hol a nevezetesebb pörökben hol egyiknek, hol másiknak okvetetlenül akad valami dolga, tehát itt-ott könnyen akad ember, ki az eltévedt juhot csavarogni látta.

Galiba Pál úr megvette a legszebb hintót, mit akkor Pesten árultak, elébe a legszebb négy lovat fogatta, mintha leánynézőbe menne, ámbár nem oda ment, de mégsem csekélyebb fontosságú ügyben; s minthogy Galiba Pál úr jártas-keltes ember az ilyen dologban, jól tudja, hol mit kell tenni és adni; és ha már éppen emberére akad, nem tehet úgy, mint a baranyai ember, ki sokat hallott arról, hogy a bírót meg szokták kenni, tehát egy csomó hájat vitt magával, és a tekintetes szolgabíró uram markát egy darab hájjal, a szónak szoros értelmében, kenegetni kezdé.

Az előkészületeket megtette, hogy a legközelebbi törvényszünet alatt elmehessen, - egyébre nem volt szükség; mert a néma falak legfölebb egy jó meszelő után áhítoztak, mert ami füstöt Galiba Pál kifújt egy nagy fejű pipából, valóban még a füstfaragónak is adott volna dolgot.

Egy nőtelen embernek szobája mindig megérdemli, hogy egy pillanatra betekintsenek, látni azt a rendetlenséget, melyen minden meglátszik, csak az nem, hogy valaki rendbe akarta volna hozni.

A nőtelen embernek senki sem mondja: "Menjen ki az úr, csizmáján az utcai sár, vakarja le ott kinn; mert nem érünk rá minden nap újra sikálni!" S minthogy ezt nem mondják, nagyon meglátszik, hogy csak minden harmadik hónapban sikálják; de csak úgy, hogy a tintafoltok megmaradnak, mint az eredendő bűn, - s a nőtlen ember változatosság kedvéért más helyet keres, hova kifröccsentse a tintát.

Egy leütött vállú kályhán pipahamu rakások közül emelkedik ki egy gipszalak, - még tán jurátuskori maradvány, fején egy elviselt házi sapka, - valamely kezdett, de nem folytatott viszonynak szomorú emléke.

A szobának sarkai, mint leghaszonvehetőbb részei a háznak, rendkívül igénybe vannak véve; ah, hisz mi lett volna a cigányokból, ha az isten a falu végét nem teremtette volna. A pipaszárak, botok, esernyők, ruhaporzók, a szobának azon sarkában vannak, mely legszembetűnőbb, - egyéb holmi, rossz papír, egy csizma darab, elvagdalt toll a homályosabb sarkokba húzódik, oda söprik, oda vetik, oda rúgják, és semminemű néven nevezendő cseléd nem meri érinteni; mert ha valamit rendbehoznak, s a nőtelen ember hirtelen azt a kabátot akarja magára venni, mely már úgyis rajta van, a szórakozott ember dühbe jön, és esküdözik, hogy megint hozzányúltak az ő portékájához, s íme már a kabátját sem leli, pedig már a sarkokat mind összekereste.

A cseléd eleinte saját magáért, utóbb gazdájáért szégyenli el magát; de végre megadja magát ura rendetlenségének, melyből ura néha bámulandó ügyességgel kapar ki valamit, és bebizonyítja, hogy a rendetlenség rend, tehát ne nyúljon senki a sarokba, mert utóbb még a teinsurunk nagy farkasbundáját sem lelik, pedig az már akkora objektum, hogy még a legkisebb molyféreg is meglátja, - hanem le is rágja ám úgy, hogy két-három szűcs össze nem toldozza többé.

Az ablaknak egyik gombján lóg egy kézitükör, melybe emberemlékezet óta ugyan egy borzas fej néz, tekintetes Galiba Pál úr, és elvétve az inas, ki urának kabátjairól mind lekefélte azt, amit le lehet kefélni, - többet nem lehet kívánni tőle, így is alig marad meg a zsinór az attilán, és nagy szerencse lesz, ha a legközelebbi keféléskor a zsinórt és az attilát külön nem hozza be a tekintetes úr elé.

De minthogy a naptárnak is megvannak az ő vörös betűs napjai, s minden negyedik esztendő egyet ugrik, mert egy egész nappal meghosszabbodik a lába; Galiba Pál úrnál is megtörténik a csoda, s bejő egy polgári szabómester, ki ugyan járkált már a Váci utcában, de ott még sohasem lakott, sőt hogy valaha odakerüljön, még esze ágában sincs, - mondom ez a tisztelt úr Galiba Pál urat a szoba közepére állítja, ott tetőtől talpig megméri, - s ezen műtét után egy nagy posztótömeget csap hóna alá, és megesküszik, hogy a legközelebbi törvényszünet kezdetén mindennel készen lesz.

Az utasítás tartott fél óráig, hogy szűk ne legyen, bő ne legyen, meg lehessen fordítani, zsebek erősek legyenek, a posztót szálával fölfelé ne fordítsa; mert Galiba Pál úr olyan embert választott, kinek még ezt is meg kellett mondani; hisz a jámbor nem rég jött Kecskemétről, ott pedig éppen akkoriban találkozott egy ilyen ruhaművész, ki egy "Bon-jour" féle kurta kabátnak őt rőf posztót kért, mert amint mondá, előbb hosszú kabátot kell belőle varrni, s aztán annak a hosszából annyit vág le az ember, amennyi a tulajdonosnak tetszik.

Galiba Pál úr mikor valami okosat akar gondolni, rendesen a homlokát vakarja, ha pedig valamely gazságon töri a fejét, akkor füle mellé vakar, - éppen most is azt cselekszi; mert a sok költséget bolondjában nem akarná megtenni; de minthogy meglehetős nagy mértékben fölizgatta a pesti ház, tehát még nem akar a végsőre gondolni, azaz, nem osztja föl kliensei közt a veszteséget, hisz arra majd legutolján is ráér.

Végre eljő a várt törvényszünet, az utazásra minden készen van, az új hintóra fölrakják a szükséges útikészletet, Galiba Pál úr irományait egy vasas ládába zárja, körülnéz, valamit nem feledt-e el? minthogy egy pár légyen kívül semminemű élő állat nincsen a szobában, hogy őt figyelmeztesse, - nincsen egy pára, mely sírna, vagy nyöszörögne, mikor távozik, - a gipszalak félrecsapott házisapkájával minden megindulás nélkül néz a távozóra, - Galiba Pál pedig maga is szintén oly egykedvű, mintha ő maga is részben gipszalak volna; s midőn a szobaajtót bezárja, belakatolja, utoljára mosónéját és inasát csupa elővigyázatból összeszidja, s ezekben elfojtja a legtermészetibb ösztönt, hogy legalább szokásból kívánjanak neki "szerencsés utat", - hanem veszekedve ül a kocsiba, s midőn a négy táltos már az utcán van, még akkor is beszéli cselédjének a mérget és bosszúságot, amiből a cselédek szerencsére vagy szerencsétlenségre egyetlenegy szót sem értenek.

- "Vigye el az ördög!" - mondja a goromba inas, - ki most legalább azt a véleményt nyilvánítá, amit leginkább érez; de minthogy neki ez emberre szüksége van, megemlékszik róla, kivált midőn a fizetésnek ideje is eljő, - s akkor újra eszébe jut gazdája, kinek legutóbbi szidalmai most is fülében hangzanak. Tehát a hazavárás méltó lesz az elbúcsúzáshoz, mert éppen most mondja:

"Bár csak már egyszer hazahozná az ő - ördög!"

Ennyi becsülete van Galiba Pál úrnak, ki nyakába vette az országnak azon részét, mely dunántúli kerületnek neveztetik, hogy terjedelmes ösmeretségénél fogva nyomába juthasson a Baltay-pörnek.