II.
Mindenütt jó, de legjobb otthon.

Az 58. számú ház termeiben egy kis társaság volt a hercegnél, s ő maga egy nagy homlokú, borzas hajú emberrel sétált.

- Na, György! - mondja a herceg a másiknak, - vettem egy egész törzsöknyájat Spanyolországban, harmadnapja megérkeztek, s csak annyit pihennek, hogy jó barátim megláthassák, aztán megindíttatom a kocsikat Enyingre, hol az én jobbágyaim nagyot néznek, mikor meglátják, hogy kocsin hozzák a birkát juhászkutya nélkül, és még azonkívül mindeniknek egy pár fölöltő ruhája van.

- Én meg földialmát¹ szereztem, - mondja a másik, - körülbelül vagy ezer darabot, - azt hallom, Amerikában gazdag táplálékot nyújt, s nálunk is elterjed lassankint, - majd aki legelőször termeszt, annak adok annyi földet ingyen tíz esztendőre, amennyit akar.

- Jól van, György, - én is azt teszem, - bár mind azt megtehetném, amit akarok; de már megettem ám több mint felét a megenni való kenyeremnek.

- Ne aggódjunk azon, - mondja a másik - aki elkezdi, annak is nehéz; meg aki bevégzi, annak sem könnyű, csakhogy tegyünk már valamit! - mondja a nagy homlokú, - karon fogván őt a herceg, s bemutatván azoknak, kik eddig nem ismerték: gróf Festetics Györgyöt.

Akkor még nem ismerték igen a nevet, melynek később meglőn az a sorsa, ami a kártyában az "à-tout"-nak, hogy valamennyi körül középen álljon, s jóval felül becsültessék értékében, mint a többi.

A társaságban látjuk azt a két fiatal embert is, kikkel első fejezetünkben találkozánk, az egyik az ifjú Baltay, kitől egy kis rövid rajzot hallánk saját bátyjáról, ki abban az időben a leggazdagabb nemes ember volt az országban, s kiben a magyar embernek minden jó és rossz tulajdonsága együtt megvolt, s midőn a sok furcsa mindenféle elhelyezkedek a két mérőserpenyőben, hogy egyik a másikat lenyomja, még megmaradt a véghetetlen nagy hazaszeretet, s a gyengeségek ellenében a jobb résznek mérlegét fenékig lehúzta.

Nem sokára lesz alkalmunk személyes találkozásra, addig elégedjünk meg, hogy fiatal öccsével ismerkedünk meg, s elválhatatlan barátjával, gróf Dunayval, akinek Baltay bácsival anyagi tekintetben a legellenkezőbb tulajdonsága volt, azaz, hogy széles Magyarországon a legszegényebb gróf volt.

A lelkes arcú fiatal gróf egy német hírlapot olvasott, mely úgy látszék, néhány redőt húzott homlokára, utóbb a papírt a kandalló felé vitte, hogy ott a tűzbe lökje.

- Sohase vesződjék fiatal barátom, - mondja Bowring, - úgy látszik önök még nem szokták meg a kigúnyolásokat, mint mi angolok. Lássa ön, én szenvedélyes vadász vagyok, s ezért egy angol képes újság engem lerajzolt, mint tökéletes jeges medvét, midőn a jéghegyek közt mászkálok, így bolondítva el a közel jövő állatot. Lássa ön, mi átkozott hidegvérű emberek vagyunk, s kénytelenek vagyunk irtóztató bolondságokat elkövetni, hogy valamely hazánkfiát megnevettessük - mondá Bowring, és még utána tevé: - Ezt nevetni kell.

- Mi az? - kérdé a herceg, Festeticcsel a beszélgetők közelébe jutván.

- Olvassa herceg! - mondja Bowring, egyik kézzel átnyújtván a lapot, másikkal pedig a kandallóban piszkálván.

A herceg olvasni kezdé, némileg hangosan, s az olvasmánynak értelme következő:

- Újdonság! újdonság! ismét egy magyarországi találékonyság! Eszébe jutott valami gazdag nábobnak kocsin sétáltatni birkákat, melyek föl vannak öltöztetve, mint valamely kényes gyermek; s megérdemlik, hogy a magyarországi jobbágyok megirigyeljék boldog sorsukat, s mi hajlandók vagyunk azt mondani, inkább volnánk Magyarországban birkák, mint jobbágy.

Az ifjú gróf fájdalommal nézé a herceget, féltvén, hogy e goromba célzás kellemetlenül fogja érinteni; de mielőtt a herceg véleményét nyilvánítaná, megszólamlik Bowring úr:

- Ez ostobaság, hanem tessék ezt megnézni! - mondja, egy régi hírlapot húzván ki, melyben fél évvel ezelőtti sétája az Úri utcán volt megírva.

Két bolond egy pár.

Utcai komédia, történethely: Bécsben a belváros.

Személyek: Egy vastag talpú csizmás, ki angolt produkál.

Egy juhász bundás kamasz, ki gyermekijesztőnek megyen ki.

E két "gimpli" végig sétált az utcákon, az egyik senkit nem lát, irtóztatóan kopog, - nyakán ágyterítővel jár, félig medve; szerencse, hogy nem verekedik. E kamasz nem röstell az utcán csavarogni, s látványul szolgálni a közönségnek, mintha valami nagy érdem volna abban, hogy egy bolondot százan nézzenek. Az ilyen csavargót be kell zárni s dolgot adni neki. Ilyen erős medvét kár meg nem tanítani, hogy e komédia menageriába való.

(Ez én vagyok! - mondja az angol; - ha tetszik, mindjárt felöltöm a tengeri kutyabőr-kabátot, - s kész a bizonyítvány.)

A másik egy elszabadult vad a pusztáról; végig bámul minden utcát, - s megállít maga körül néhány száz embert, minthogy a háztetőket nézi, hol mindenfélét, még tüzet is gyanítanak, - és néhány utcán végig vezeti őket, szüntelen a háztetőket nézvén. - Mint később megtudtuk, a jámbor a nagy házakat templomnak nézte, s föltűnőnek találta, hogy mindeniknek kéménye van; de egyiknek sincs tornya.

(Ez meg a herceg csősze volt, ki a birkákért jött.)

- Na, lássák uraim, - mondja Bowring, - ezt a dolgot nem kell komolyan venni, engem egy szántszándékos bolondnak tartanak, ha tengerikutya-kabátomat fölöltöm; s azt a másik egyszerű embert elszabadult vadnak. Uraim, kinek kurta farkú kutyája van, eressze ki, egy hét alatt nevezetes kutyája lesz, hírlapokban híresztelik, s én megadok érte száz forintot.

A körülállók megelégedetten mentek szét, hanem a herceg Festeticset még egyszer félrehúzza.

- György! valamit okvetetlenül kell tennünk, hogy maholnap az állatseregletbe ne küldjön bennünket az európai közvélemény.

- Azt véled?

- Nemcsak vélem, hanem érzem! - mondja a herceg.

- No hát min kezdjük?

- Könnyű ott dolgot találni, hol hétszáz esztendeig nem történt semmi.

- De tért mégis kell választanunk.

- Én mindenek előtt megmutatom, hogy a magyar földesúr jobbágyainak szigorú, de mégis - édesapja!

- Jó; én pedig egy gazdasági intézetet állítok Keszthelyen.

- Mindenek előtt pedig, édes Györgyöm, ezen kell kezdenem! - mondja a herceg a csengettyűt keményen megrázva, mire a komornyik ijedten rohant be.

- Még ma este indulunk Körmendre, onnét pedig Enyingre megyünk.

- És vissza? - kérdi a komornyik, az úti fölszerelendőkre gondolva.

- Majd azt egypár esztendő múlva mondom meg.

- S el akarod hagyni Bécset? - kérdi Festetics a herceget.

- Még ma! hanem itt van! - mondja a komornyiknak egy hirtelen megírt levélkét s egy ezres bankjegyet nyújtva, - vidd ezt el az újságírónak, s mondd meg neki, ahány magyar mágnást érdem szerint lepirít így, mint engem érdemetlenül: mindannyiszor kap ennyit.

- Tréfa ez? - kérdi Festetics.

- A legkomolyabb való; mert lásd, barátom, engem is el tud kergetni, kit nem szorít a csizma; hát még azt, kinek tyúkszeme van.

- Menjünk tehát! - mondja Festetics egész lelkesülten.

- Hohó! ne szaladjanak az urak, - kiált Bowring - én is önökkel megyek.

- El tudná ön magát szánni, hogy egy vad országba jöjjön?

- Ha önöket föl nem falta a farkas, az én tengerikutya-kabátom elől mérföldnyire pusztul.

- Induljunk tehát! - mondja gróf Festetics, - befejezésül pedig hozzá teszi a herceg:

- Mindenütt jó, de legjobb otthon.