Magamnak kell elbeszélnem ezt a történetet és csak azt sajnálom, hogy nincsen nótája, hogy hadd ríkatna meg benneteket, mikor az első cigány tizenkettedmagával végighegedülné.

Szép lassan kezdődnék a nóta, az első hegedű után alig merne megszólamlani a többi, kivált a nagybőgő, mely úgyis csak kullogva megy a többi után, hogyha a többi elment, ő se maradjon otthon; a klárinét is alig merne megnyikkanni, mely a többinek szomorúságából egy maga mer kivigyorogni, összelótván-futván a sok hangon, mintha mindig csiklandoznák; míg a három kontra a sarokba húzódván, csak nyögni segítene. A cimbalom lenne a legelső kísérő, mintha legjobban megférne benne az az ötvenesztendős küzdelem, mit én elmondani kívánok, és csak annak az egy embernek a keze után szólamlik meg, ki két kis fának begöngyölt végével érintvén a beszédes húrokat, oly szépen csalja ki a hangot, míg az avatatlan kéznek legelső ütése rögtön agyonverné.

Hosszú útra megyek, apáink erkölcsét akarnám elhozni a múltból, bár csak valamennyien eljönnétek velem. Nem hívok senkit; hanem aki a múltnak tetteiben példát nem lát, ki a jelenben teendőt nem talál, s jövendőért áldozni nem akar..., kérem, ne jöjjön el.