Az Orbán süvege

Ki volt Orbán? és mért volt nevezetes az ő süvege? Persze, ezt jó volna tudni, ha valaki ráért volna valaha elolvasni Dugonics közmondásait, hol megvan írva, hogy Orbán nevű bíró föltett süveggel ült a falusi tanácsban, rettentő fenyítékben tartván a falut, míg az utána következő bírótól később senki sem félt.

Az új bíró végre Orbánhoz folyamodott, kölcsönkérte a süvegét. Így tudott tekintélyre vergődni, s ez okból a tekintélyes emberről mai napig is azt mondják: föltette az Orbán süvegét. Ezen kis magyarázat után keressük föl Kállay Miklós urat abban a pillanatban, midőn megválasztatása után a főispántól eljött, megírván Köntös Mihálynak azt a levelet, melynek eredményét is láttuk; hanem időzzünk itt egy kissé, mert még van elmondani valónk.

* * *

Keressük föl Kállayt a főispán úrnál.

Míg az alispán tanácskozott a főispánnal, addig a tisztviselők arról beszélgettek, miként nézzenek farkasszemet az új alispánnal, hogy valamiképp a nyakukra ne nőjön; Keszy Benedek úr pedig legjobbnak látta le sem tenni a rezes kardot, hanem ólálkodott a folyosón, hogy a szállására menő alispán úrnál legelőször tisztelkedjék, be sem várván, míg a tisztviselőség azt testületileg fogja tenni, így legbizonyosabban följut a kanapéra az alispán úr mellé, onnét aztán úgy fütyülhet, ahogy neki tetszik.

Szegény pára, nem is gyanítja, hogy áldozatbárány lesz; mert az oroszlán föltette magában, hogy körmeit is megmutatja, s akkor Keszy Benedek úr nem tudom, miként találja meg visszafelé az ajtót.

Kállay sokáig beszélgetett még a főispánnal, ki lassankint derültebb lőn, látva, hogy Kállay az alispánságot nem mulatságért öltötte magára; hanem azon mégis aggódott, hogy a tisztviselői hanyagságoknak tetőpontján miképpen tartja meg az egyensúlyt; azonban Kállay ezt nagyon kicsinyes dolognak találta, s biztosítá a főispánt, hogy az lesz legboldogabb, ki leghamarább engedelmeskedhetik és nem kétli, hogy naplenyugta előtt a hivataltársakkal tökéletesen tisztában lesz.

Talán nem is vélte Kállay, hogy az áldozatbárány már a folyosón várja, csak nyárs kell neki, amin meg is forgatta Kállay uram úgy, hogy amint kikerült a szobából, pecsenyének is bátran föladhatták volna.

Kijővén a főispántól, rettentőn megkeményíté magát és rászomjazott a kérlelhetetlen munkára, óhajtván, hogy legelső alkalommal ráüthessen az asztal közepére, mi a vele közlekedőknek intésül szolgáljon.

Ereiben izgalmasan kergetődzött a vér, nem mintha a viadaltól félne; mert azt kétségtelenül érezte, hogy rajta ki nem fognak, hanem vágyott éreztetni, hogy nem Kállaynak vasakarata, hanem az igazság akar megbirkózni.

Kemény léptekkel ment az alispáni szállás felé, hová a porkoláb vezette.

Kállay belépvén szobájába, Keszy Benedek szolgabíró úr nemsokára bekopogtatott, aztán pedig rákezdé:

- Én Keszy Benedek szolgabíró vagyok... kívántam...

- Éppen magam is kívántam szolgabíró urammal találkozni...

- Nagy szerencsének tartom és nem is reméltem...

- Várja csak a végét a szónak, szolgabíró uram, azután beszéljünk a szerencséről. Tudja-e, hogy olyan rendelet van a zsebemben, hogyha négy hét alatt ki nem állítjuk a katonatartozást, a nagyméltóságú helytartótanács az egész tisztikart fölfüggeszti?

- Négy hét alatt! - bámul a szolgabíró - hol találok én addig annyi csavargót?

- Persze, csavargókat bajos lesz találni; hanem mondja meg nekem szolgabíró uram, kapta a főispán úrnak levelét, melyben rendeli, hogy menjen Szent-Mihályra és Köntös Mihályt tegye meg öregbírónak?

- A levelet megkaptam, s eddig a kurrens az én levelemmel már ma délben Szent-Mihályon van.

- Hát mért nem ment el a szolgabíró úr maga?

- Azt gondoltam, így is jó lesz.

- Feleletnek ugyan felelet, amit szolgabíró uram mondott; hanem hátha eszébe jutna Köntös Mihálynak nem engedelmeskedni, mit csinálna szolgabíró uram?

- Bezáratnám a vén akasztófáravalót...

- Hohó - mondja Kállay, megfogván a szolgabírónak kezét, - egy bolondot tett már a szolgabíró úr s ezt nagy nehezen jóvátettem, szolgabíró úr ezt a derék embert az országút közepén esős időben levett kalappal hagyta állni maga előtt, amiért ez az ember megköszönte a bíróságot.

- Tudtam, hogy elpanaszkodja ez a zsíros paraszt.

- Paraszt? - ismétli Kállay, - ezt persze megvetésből mondja szolgabíró uram? ...pedig elhiheti, mikor ez a zsíros paraszt letette a bírópálcát önkénytesen, nekünk adott vele becsületet; mert kétségtelenné lett, hogy jobbágyainkból nem vertük ki még a becsületet: mert még tudnak pirulni!

Keszy Benedek szerette volna megharapni egyik ujját abban a gondolatban, hogy most bizonyosan álmodja ezt a történetet, mely sehol sem kezdődik úgy, mintha az alispán úr kanapéra akarná ültetni; egyszersmind nagyon megbánta, hogy meg nem várta, míg a tisztikar testületileg jelent meg s ott leghátul valahol könnyebben elhallgatta volna, mikor az alispán úr az elsőket szidja.

Némi szünet után Kállay vette föl a szót ismét.

- Előre is tudtam, hogy a szolgabíró úr a főispán levelére nem is hederít; azért ma egy fontos ügyben nem kívántam megbízni a szolgabíró urat; hanem mindjárt magam írtam a szentmihályi bírónak.

- Majd szarvat adunk így a parasztnak! - jegyzi meg a szolgabíró elegendő gúnnyal.

- Éppen csak az hiányzik még neki úgyis, fizet kilencedet az uraságnak, tizedet a papnak, robotban megmíveli földjeinket, hosszú fuvarban keresztül kergethetjük az országon, utat csinál, adót fizet, papot, kántort, rektort, nótáriust tart, telkéből akkor dobhatjuk ki, mikor akarjuk, s mindezekért megfogjuk a fiát katonának, hogy őrizzen bennünket, és onnét ki ne szabadulhasson soha - mondja Kállay sebesen elszámlálván mindezt, aztán befejezésképpen mondja - bizony kedves szolgabíró úr, ha ezért meg nem érdemli ez a nép a szarvat, akkor kár az ökröknél is el nem tiltani, mert azok is visszaélhetnek vele!

- Így volt ez ezelőtt is, és így is fog maradni! - mondja a szolgabíró, ki a szarvtól annyira irtózott.

- Így volt, az igaz, hanem nehezen fog így maradni, tisztelt szolgabíró úr, - mondja emeltebb hangon Kállay - most alig vagyunk négyszázezren, kiknek ez a nagy ország igazán édes hazánk, hanem ha ezek a franciák minduntalan látogatóba jőnek, jó lesz atyafinak vallani még azt a nyolcmillió magyart, és itt-ott eloldani a szíjat a nyakukról; mert majd azt találják mondani: ha nyögni kell, nekünk mindegy, akár a franciának nyögünk, akár a magyarnak.

A szolgabíró nagyot nézett, mert itt-ott már mások is beszéltek így, tudniillik olyanok, kik már megröstelték, hogy a deresre minden kicsinységért lekapatja a parasztot a szolgabíró, sőt az utolsó íródiák is; de a szolgabíró nevette az egész dolgot, kivált mikor direktor uram is, az ipa azt mondta, hogy ez ostoba beszéd: hanem íme Kállay Miklós úr, ki nemcsak mint alispán, hanem elismert okos ember, és mégis pártját fogja a parasztnak, - szeget ütött a fejébe.

Szeretett volna nagyhamar elszabadulni, hogy a többinek is elmondhassa mit hallott; és nagyon meg volt győződve, hogy azoknak is leesik az álluk csodálkozásukban; mert amit most hallanak, az semmit sem hasonlít az alispánnak bevezető beszédjéhez, mi rendesen azzal végződik: legyen szerencsém ebédre.

Kállay nem végezte be még a beszédét, ezt jól tudta a szolgabíró; hanem azért föl mert volna fogadni, hogy csakugyan nem hívja meg Kállay ebédre, így ebben sem fog hasonlítani más alispánhoz, valamint az sem, amit még mondani fog.

- Mielőtt elereszteném a szolgabíró urat, mondok még valamit, ezt pedig azért mondom egymagának, hogy barátságosan a többivel is tudassa, hogy nekem ne kelljen valamennyi előtt egyszerre elmondanom, mégpedig: Benn van a törvényben, hogy minden nemes ember tartozik legalább három esztendeig viselni a megyei hivatalt, mi az én eszem szerint annyit tesz, hogy apáink ezt azért írták törvénybe, mert valamikor olyan világ is volt, midőn talán hivatalképes ember is kevesebb volt, meg az emberek is jobbak voltak, mint most és a hivatalt nem nézték jövödelemforrásnak. Azért kiki óvakodjék akárkitől elfogadni bárminemű ajándékot, legyen az százforintos bankó vagy hízott lúd; mert igaz ugyan, hogy az igazságnak istenasszonya vak; de annak nyavalyáját sem bankjeggyel nem lehet gyógyítani, sem lúdzsírral. És én nem szeretnék ilyenfélét meghallani; mert inkább eltűrném, hogy Szabolcs vármegyében minden harmadik ember embert öljön, - mert mindenki védelmezheti magát - mint azt, hogy az igazságot pénzért mérik; mert ez ellen a gyöngének sohasem lesz védelme. Isten velünk!

Emlékezhetnek önök a bibliai történetre, melyben meg van írva, hogy Sámson, ellenségeit megbüntetendő, háromszáz rókát fogott s azoknak farkára égő kanócot kötve, eresztette vetéseik közé. Kállay nem adta magát a rókafogásra, minthogy nem is akarta senkinek vetéseit leégetni; hanem ez egy ember is untig elégséges volt arra, hogy szavainak hű terjesztője legyen: és ha többet nem tett is hozzá, de el sem is hagyott belőle, s mielőtt a delet elharangoznák, az egyszőrűek összedugott fejjel hallgatták Keszy Benedek urat.

A találkozást nagyon megbánta Keszy Benedek úr és föltette magában, hogy Köntös Mihály uramon fogja ezt a kudarcot megbosszulni; hanem aki a nyársat akarja megenni, jól vigyázzon, hogy a hegye keresztül ne fúrja.

A keserves mosdatás után hazament törülközni, azután pedig újra kocsira ült, s a megyei huszárt kiültetvén a kocsis mellé «auktoritás»-nak, járásába indult, hogy hibát találjon Köntös Mihály uramnál; egyszersmind kikutassa, mit bízott rá Kállay úr, amire egy szolgabíró nem olyan alkalmas, mint a falusi bíró.