A négy forintos ebéd.

Aki nem akarja elhinni e történetet, megérdemli, hogy gyalog kényteleníttessék fölmenni Rév-Komáromba, s ott a nemes megye levéltárából kikérje a pört, s a mit én itt most érthető magyarsággal megirok, és olvasható betükkel kinyomatok, azt ő pörös pörcsomagból diákul olvassa meg.

Nekem sem adták ezt ingyen, valóságos négy konvencziós forintomba került, vettem pedig Pesten, az Ujvilág-utczában, abban a két emeletes sárga házban, melyet a 18-ik szám alatt mindenki megláthat, s mely Urunknak 1846-ik esztendejében arról volt hires, hogy benne négy konvencziós forintért egy hónapra négy tál ételt kaptunk ebédre; de minthogy a világosságban is csak az lát, kinek ép szeme van, s az öreg harangot is hiába huzzák annak, a ki siket; ez olcsóságot is csak fiatal ügyvédeknek és jurátusoknak osztogatták. Én is jártam oda egy álló hónapig, és fizettem a négy forintot, illő tehát, hogy e tőkémnek hasznát vegyem; mert, ha már meg kell vallanom utólagosan, én voltaképpen nem is az ebédért jártam ám oda.

Abban az időben az ország minden részéből Pestre tódult a fiatalság diplomáért, s minthogy azt sem adták ingyen, hanem akkor is volt a tudománynak rőfe, - a mit a fiatalember meg nem tanult Váradon, Győrött, Patakon, Debreczenben vagy Pápán, az ügyvédi vizsgálat előtt befizette a négy forintot a négy forintos ebédre, s egy hónap alatt vált belőle ember.

Nem tagadom, gúnyolták biz ezt a gyülőhelyet "nyomoruság"-nak is; de az is igaz, hogy még a legszegényebb fiu sem azért járt ide, hogy a hónap végén megmázsáltassa magát, s az eredménynyel dicsekedjék; hanem bizonyos volt benne, hogy itt soha sem kap annyit enni, hogy még egy kis tudomány is ne férjen az emberbe; mert a legtehetségesebb fiatalemberek itt gyültek össze, s néha késő estig itt hordták föl a temérdek jogi példát, min aztán ki felpörös, ki alpörösképen ugy belemerült a vitába, hogy a négy forintos ebédből egész hónap alatt alig evett meg két forint árát.

Furcsa iskola volt ez, hol nem valami haragos tanárral kötekedett egy vásott diák; hanem a nagy világban választott pályának küszöbénél állt meg a fiatalember, és saját értelmiségének jegyével bebocsáttatást kért; már aztán páholyba, zártszékre, földszintre vagy karzatra, azt az határozta meg, miként vett részt e vitákban, melyek néha kérlelhetlen bebizonyiták, hogy ez vagy amaz hányszor ült kis diák korában a szamárpadon.

A fiatal ember itt legelőször tapasztalá, hogy van olyan tér, melyen pártfogás, gazdag nagybácsi, családfa és holmi hasonló, igen gyakran kelendő portéka, semmit sem használ; hanem valamit okvetlen kell tudni, hogy az a néhány jó pajtás, kinek erszényéből csakugyan nem telik több a négy forintos ebédnél, kinek idáig annyi előnye sincs, hogy egy szabót egy ruhafoszlány hitelezésére rábirhasson, - ez az olcsó legénység el ne mosolyogja magát.

Furcsa az ilyen négy forintos szegény legény, olcsó kabátjáért a világért sem ültetnék le a kerevetre; ha az ajtón belép, nem méltatják annyi udvariasságra, hogy: mivel szolgálhatnék? hanem mindjárt az ajtóküszöbön azt mondják a félig kinn, félig benn állónak: mit akar, jó barátom? A mi annyit is tehet: ön gyanus, ruháját legalább egy éve szakadatlan viseli, kéregét ön, vagy ha szerét teheti, egyebet is gondol?

És az ilyen fiatal ember az ujvilág-utczai négy forintos "nyomoruság"-ban tekintély, szavát tisztelettel hallgatják azok a vásott ficzkók, kik az akadémiai tanár leczkéi alatt órát üttettek, hortyogva aludtak, sipot fujtak, varjut eregettek el, itt meg nyikkanni sem mertek, holott a falakon nincsen fölirva a házi rend, jöhet, mehet, mikor neki tetszik, a déli harangszó csak arra emlékezteti, hogy előre lefizetett négy forintért egész hónapig ehetik itt ebédet; de óvakodjék a vitákba elegyedni. A ki itt föltáltja száját, gyomrába látnak, s megtudják, mennyi bölcsességet evett tíz esztendő alatt; s ha egyetlenegy sületlenséget mondott, s azt még ügyetlenebbül védelmezi, nem verik el, hisz négy forintját lefizette, beszélni hagyják; de beszédjére senki sem figyel, a hallgatóság megszökik, s a fiatalember a hazának mind az ötvenkét megyéjében elveszett ember, mert filkó. Ilyen deresre huzták ki akkor a fiatal embert!

Itt osztogatták a hivatalokat, megmondták: ez alispán lesz, a másik hires szónok, a harmadik szeptemvir, a negyedik talán országbiró is lesz; hanem az ötödik esküdtségnél tovább nem viszi, vagy a legnagyobb szerencse mellett lesz utibiztos, és rovásra szedi, mikor az utcsináló paraszt egy öl követ hozott. A hivatalosztogatók voltak azok a szegény fiuk, kik tíz esztendeig marakodtak a szükséggel, csakhogy pályát törhessenek maguknak, s az ő itéletük szent volt, mint a példák bizonyitják; mert ilyen helyen jövendölték meg egy Priviczernek, egy Bartalnak, egy Szerencsinek, hogy nevük ez országban ismeretes leend.

Hogy is ne jövendölhették volna meg, midőn hajdanában (ezelőtt tíz esztendő már hajdan) a jogász egész szellemi fegyverzetével kénytelenittetett kiindulni a jogvédelmi térre, mig az európai nagy haladás most már kitalálta, hogy jogelvek helyett fölrakják egy taligára a millió szaktudományt, aztán a jogász ott üti föl a könyvet, a hol a mutató utasitja; hanem az is igaz, ha a hordár az egyik csomót otthon feledi, akkor a jogvédő sem érkezett ám még meg.

Amint benyitott a fiatalember a négy forintos nyomoruságba, belépett a nyilvános életbe, a magyar alkotmányba, s ott magának akkora helyet kanyaritott ki, mennyin értelmisége megfért, - s a jó pajtások vitáiban megköszörülvén azt a követ, mit otthon bizonyosan gyémántnak hittek, az eddigi Gyurit, Pistát, Miskát, Laczit ujra elbérmálták derék jogásznak, jó szónoknak, megvesztegethetlen bírónak, száraz prókátornak, hajhásznak, vagy végre jámbor legénynek; és szent, hogy ezután az is maradt ám a neve.

A legvadabb is kijózanodott itt, lassankint lehámlott róla a mindenféle szeglet, s mint a mártott gyertyának bélére, ragadt rá valami a jóból ott, hol legkevésbé vélték volna, hova a szegényt a szűk erszény vezette, a korhelyt a kényszerüség kergette, a gazdagabbat a tudásvágy vonzá.

- Mikor röpül a disznó? - kérdi egy házsártos, kövér képü fiu, kiből csak ugy dagadt ki az egészség, ki tán valamennyi között legvásottabb volt, s még a tudománynyal is ugy bánt, mint mikor a makkcsákóval elüti az alsót, hangosat nevetett, várván, hogy valamelyik czifra zekés zavarba jő; mert mikor a tanár beszélt e különös dologról, nagyot aludt az utolsó padban. No, ifiur, - mondja a mellette kanalazónak, midőn egy gombóczféle tésztacsomót a szájába akart dugni, - mielőtt azt a furkót lenyeli, mikor repül a disznó?

- Tudom is én! Mondja a másik együgyü képpel, nem tudván voltaképpen, mit akar az agyafurt szomszéd, ki még a jogtudományban is talált valami megröhögni valót.

- Ha nem tudja, nem is eszik gombóczot, - mondja a kövér képü, s hirtelen kibökte a másik hüledezőnek kanalából a falatot, - hallja maga, - folytatja aztán, - ilyent is kérdeznek ám a czenzurán, s hogy akkor ilyen táltott szájjal ne maradjon, mint most, hát azt felelje: akkor röpül a disznó, mikor a tilosban megkergetik, s ijedtében az árkon átugortában ugy lövik meg a levegőben, mint a szárnyas vadat. Ugy-e - kérdi aztán, - egy gombóczot csak megér a magyarázat?

A ki ilyenért megharagszik, forditson hátat Pestnek; mert ott ezer fiatalember van rendesen, és három nap alatt valamennyi röpülő disznónak hivja, ha megharagszik.

Az asztal sarkán fülig rántotta a száját nevettében egy harmadnapos jurátus, mulattatván őt e jelenet, s tányérján gőzölögni hagyta a rostélyos szeletet, mi a csütörtöki napnak jutaléka vala.

- De fölséges jó kedve van, fiatal barátom, - mondja a kövér képü, - ugyan melyik vármegyében termett?

- Szabolcsban! - felel vissza a kérdett.

- Él-e az alispánjuk?

- Friss egészségben hagytam. Mondja a másik.

- Tudja-e, nemes barátom, mit csinál az alispán?

- Minthogy dél van, azt hiszem, az is pecsenyét eszik, mint...

- Mint én... mondja a kövér képü, elbökve előle a rostélyost és a szót is, - azt gondolja, barátom, hogy én ingyen tanitom meg magát is, - hisz ha a czenzurán azt kérdik: mit csinál az alispán? és uramöcsém Szerencsi uram ő méltóságának is ugy felel, mint nekem, Nagy-Kállóig kergeti; az édes tata pedig árpakenyérre fogja mindaddig, mig azt nem tudja, hogy az alispán, hivatali jogának leghatalmasabbikánál fogva reponálni¹ szokott.

Ezen magyarázat után a társaság kaczaja közt falatozta föl a husdarabot, s az előbb megszomoritott fiatalember megvigasztalódott, visszakaczagván a maga kárvallását. Igy lőn helyreállitva az egyensuly, s igy lőn megemlitve a furfangos kérdéseknek örege, apraja, melyeket annál inkább tanácsos volt tenni; mert a királyi táblától küldött vizsgáló urak, néha alaposan gyanakodván, hogy a jurátus sohasem volt az üléseken, még ilyen kurucz kérdéssel is zaklatták a hüledezőt:

- Mikor a királyi tábla halálos itéletet hoz, milyen szinü posztóval van behuzva az asztal?

- Feketével! mondja rá hirtelen a kérdett, azt gondolva, hogy ha már kérdik, bizonyosan van különbség is; de, bezzeg elbámul, midőn azt mondják neki: maradjon még itt egy törvényszünetig, és járjon be szorgalmasan az ülésekre, akkor aztán megtudja, helyesen felelt-e?

A kövér képü fiatalembernek ma hatalmas kedve kerekedett, s nehogy az ujonczok valami ragadozó állatnak véljék, mely karvalyként táplálkozik, ebéd után előhordott néhány megkuszált jogi kérdést, melyeken a legénység órákig elhuzakodott, s a magyar magán- és a természeti jog minden elvét előrángatták, mig a kérdést végképp megoldhatták.

Ekkor látta a két kárvallott, hogy akár egész hónapig szivesen koplalhatnak; mert a lugban nem ázik meg ugy a ruha, mint a hogy itten megkallódik a fiatalember esze, midőn a kövér képü még ilyen példát is ad elő.

- Hát ezt ki fejti meg?... szólal meg ujra: Bemegyen valaki a korcsmába, hol a gazda szolgáival együtt már a levesnél ül, s előmutatván egy tiz forintos bankót, kéri a korcsmárost, váltaná föl neki.

- Tegye csak le az asztalra, - utasitja a korcsmáros az idegent, az oldalszobából mindjárt hozok apró pénzt.

Az idegen leteszi a bankjegyet az asztalra, de az ablakon besuhanó szellő fölkapja a bankjegyet s a leveses tálba röpiti. Az egyik cseléd villára veszi a bankjegyet, hogy lecsurgassa róla a levet; ekkor pedig a korcsmáros kutyája, azt vélvén, hogy valami neki szánt falat az, elkapja a tiz forintos bankjegyet, megeszi.

Kié most a kár?

Pártokra oszlik a társaság, vállalkoznak a fiuk felpörösi és alpörösi ügyvédnek, mindenik pártbeli keres magának embert, hogy azzal ellenkezőleg megvitassa a dolgot, hanem valamint a méhek a herét, ugy a fiuk is kiverték előbb a bambákat, kik azt mondák: minek azért vitázni, a mit ugy is megevett a kutya.

- No, hallja az ur - mondja a kövér képü az ilyenek közől egyiknek, éppen az a kutya volt ez, melynek a bőrére akarták irni az ön ügyvédi oklevelét; hanem amint lenyelte a bankót, megszökött, s ön aligha lesz ügyvéd.

Hosszan tartott a vita, mely végtére két jogelv szerént lett elintézendő. 1-ör a véletlen eset mindig a tulajdonosnak kára; ez volt az alperesek véleménye s ők a kárt annak szánták, ki a tiz forintost hozta; mig 2-or a felpörösök élén a kövér képü azt a jogelvet vitatta, hogy a ki oka az oknak, oka az okozatnak is; már pedig ha a korcsmáros nem mondja az idegennek; tegye le a bankjegyet az asztalra, nem fujta volna a szél a levesbe, a gazda cselédje nem bökte volna a villára, és nem ette volna meg a kutya, tehát világos lévén az, mit a természeti jog mond: a ki oka az oknak, oka az okozatnak is, e szerint a korcsmáros, ki oka volt annak, hogy az idegen az asztalra tegye a bankjegyet, oka annak is, hogy a szél a levesbe vágta, s azután végre megette a kutya, fizeti a tiz forintot.

Hasonló viták mellett bajos volna állitani, hogy a négy forintos nyomoruságba hiában járt a fiatalember; mert az apró kérdéseken kivül az országnak legnevezetesebb jogi pereit itt ösmerhette meg néha a legapróbb részletekig, s a régieken kivül minden ujabb peres tárgyat elhoztak ide; mert az volt a legderekabb ember, ki a legujabbat hozta.

Valamelyik napon berohan a kövér képü, s a mire az egész fiatalság napok óta türelmetlen várt, meghozta hirét a Kardos-család pörének, s ez az, mit én olvasóimnak el akarok mondani, valamivel hosszabban, mint a kövér képü, s elmondom azt is, a mit az nem tudott.

Ezért jártam én a négy forintos ebédre, ime: hallgassátok.