Az egész atyafiság.

A bűnösnek van orvossága a megtérésben, - a tolvaj előtt sincs bezárva az üdvösség kapuja, ha bűnét megbánja, s a jó utra visszatér. - Az irgalmas isten a legnagyobb gondolatot a bocsánatban teremte meg, hogy a gyarló emberiség bajaiban kétségbe ne essék; de midőn a bűnösnek és tolvajnak marad menedéke a hitben: ki vigasztal meg egy ötven éves agglegényt, mikor házasodni akar, ki fog neki elengedni nyomorult tiz esztendőt, mit annyi fegyenczházi rabnak elengedtek, pedig talán egyik sem akart megházasodni?

A fiatalember megőrülhet a szerelemben, egy ötvenes ember csak bolondságra képes, s alig tart tovább a baj, mintha hosszu orrú csizmája miatt megbotolván, könyökét megcsapva, két hétig megfekszi az ágyat. Aztán kiokoskodja a nőtelenség kényelmeit, mi annál könnyebb, mert lakodalmas álmaiban annyi asszonyszabó, szobalány, divatárusné nyaggatta, hogy ugy megörült a fölébredésnek, mint mikor az ember álmában diáknak képzelvén magát, eszébe jut, hogy a leckét nem tudja, és éppen jókor fölébred a diákkinok elől. Nem mondom, hogy hiusága nem lenne megsebezve, - nincs a polgári életnek olyan osztálya, melyből a legjobbak meg ne fordultak volna nála bizalmas közlések, esengő kérésekkel, közbenjárását, véleményét, vagy közvetlen beavatkozását kérvén, s a mit ilyenkor mondtak neki, őszintébb volt a gyónásnál, s a tekintélyes ügyvéd kebelében több volt a titok, mint a levéltárak vasas zárai alatt. S e keresett, félt, megirigylett embert egykori jurátusa ellenében könnyünek találja egy leány, kinek lábaihoz is lehajlott volna az az egyenes ember, ki ezerszer megkönyörült máson.

Ujra meghányta, vetette a dolgot, utóbb az vigasztalta meg, hogy Vendelként a hadnagy is jobban tetszik a lányoknak, mint az óbester. Ez a tapasz befogta némileg azt a sebet, mekkorát az egykori jurátus üthetett; továbbá kárpótlást talált anyagi kényelmében, melynek számos irigylőjét tudta.

A magányos órák titkaiból vigasztalókép jelentek meg előtte a számok, az összegyüjtött forintok ezeréi, melyekből nem csak egy aranyborjucskát lehetett volna kikerekíteni; miért busuljon tovább? A veszett fejszének ez lőn nyele, s megörült a fölfedezésének, hogy akár elajándékozza, akár elszórja e vagyont, a pénzre torkos emberek levett kalappal állanak meg ajtaja előtt.

E gondolatok közt fel-fellobbant benne a hiuság, hogy a Kardos-családnak egyik folytatását az ő nevével hozták volna kapcsolatba; de elég volt neki egy sütetből egy kalács, azon kivül pedig a Kardos-családnak öt élő tagja lévén, jól esett néki a gondolat, hogy egyet a többi közöl olyan urrá tehet, hogy a többiről előbb lekopik a réz, mint erről az arany.

Éppen ráért ilyen munkával vesződni, végig gondolt atyafiságán, és tünődött: melyiket ültesse négy lovas hintóba? Rajzónját kezébe vette, és valami maradék papirra ekképp irta a neveket.

1-ör. Méltóságos Kardos Pál, kir. tanácsos ur.

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jó ember, - gondolja magában az ügyvéd, - de ha már meg kell vallanom az igazat, ha rólam valaha azon értelemben mondanák ugyanezt, mint az én méltóságos rokonomról, még nagyobb kedvem volna elvállalni a zugprókátori czimet, hogy csak akkor van perem, ha két asszonyt összeveszitek, és mikor agyonczimezték egymást, a melyiknek tetszik, két forintért kikeresem a becsületét. Méltóságos atyámfiától, nem hallottam, hogy valaha tanácsot kértek; de ezt nem is ajánlanám, mert ha az ő tanácsa után inditanák meg az államkereket, ugy beleterelné a sárba, hogy rutabbul járna, mint a csornai föcskendö, mely novemberben elakadt az utczai sárban, és ápril hóban is fejszékkel és kapákkal tudták nagy nehezen kiásni. Méltóságos sógorasszonyom az már más ember! - teszi utána a tünődő; valamikor nyitott ablaknál altatták el kicsiny korában, s azalatt valami varju kilopta belőle a szivet, - azóta még álmában is ébren van, nehogy ismét - visszategyék. Az élet szerénte komédia, melyben súgó után tesznek mindent, s élénk esze az a jó súgó, ki cserben nem hagyja. Férjét betolta a méltóságos urak, azaz: önmagát a méltóságos asszonyok közé, - ennél tovább nem birt menni a meghajszolt férj, - viseli a kapott czimeket, éppen ugy mint a liberiás inas kabátján a czimeres gombot, melyeket elől-hátul fölvarrtak, hogy a közönség előtt meghurczolják rendes időben a családi czimert, abban a sast, sólymot, galambot vagy varjut. - Eddig volt szüksége a férjre, most akár meg is halhat; mert a méltóságos asszony ezzel a kártyával ütött, a mennyit üthetett, most már a fiu következik, az én kedves unokaöcsém. Még azt is megteszi a számitó anya, hogy e fiut nekem kölcsön adja hátra lévő napjaimra, ha megigérem ezereimet.

Ez volt az első szám alatti atyafiság. Lássuk most a második számot.

2-ik rokon Kardos János, kiről szóról-szóra azt gondolta, mit a

3-ik rokon Kardos Mihályról. Testvérek, együtt élnek az apai jusson, a dunántuli megyék valamelyikében, nevüket két ss-el irják, s minthogy én, - tudniillik Kardos ügyvéd ur, - azt találtam mondani, hogy az egyik s bizvást elmaradhatna, ki akartak tagadni az atyafiságból. Pörben állnak az Eszterházyakkal, két uradalmat akarnak elperelni tőlük, s mikor a család meg akarván menekülni a bosszantásoktól, huszezer forintot ajánlott egyszer mindenkorra, az ajánlatot hozó ügyvédet tetőtől talpig fehérre meszelték. Ezért pörbe fogták őket, s ha én tudtukon kivül közbe nem vetem magam, szánandó vége lett volna. Valaki megsugta nekik, hogy nekem köszönhetik a pörnek megszüntét, szolgabiró és esküdt tanuságával irott levélben adták tudtomra, hogy nem tartanak atyafinak. Ezeknek tehát könyörögnöm is kellene, alázzák meg magukat, fogadják el tőlem azt a kis pénzt, ezzel talán jobban meglehetne nyaggatni Eszterházyékat! Ebből alig lesz valami, - gondolja az ügyvéd, kinek inkább lett volna kedve kiszórni a pénzt az ablakon, mint annak adni, ki azt hovahamarább megint prókátorkézre juttatná! Ezt már nem cselekszi; mert még az egyszeri csizmadia is azt mondta, mikor pénzét elvesztette: vigye a manó, csak csizmadia ne találja meg.

A 4-ik rokon leányági atyafiság, hirtelen a neve sem jut eszébe, elég az hozzá, hogy biz azt magyarul meg nem lehet érteni. Ezen néven e jó ember kisvárosi füszerkereskedő, és a "Fekete kutya" czim alatt ösmeretes.

Nem tagadhatom, - jegyzi meg az ügyvéd, - van olyan ember, mint akármelyik atyámfia, azt sem bánom, hogy nem nemes ember; de furcsa mégis, a mit a magyar nemes ember valami szárnyas állatnak, vagy oroszlán és valami efféle nemesebb vadnak jelképezésével, mint a magyar koronának tagja kapott, egy szegfűborsáruló olyan közönséges négy lábu állatnak, mint a "Fekete kutya", lökje oda s ez áldott hazában ne jusson egy pár forint néhány hold földre, hanem a "prókátorkeresmény"-en káprit és héringet adjanak-vegyenek. Azt eltürheti egy gubacskereskedő, vagy hentes, talán az asztalosczéhnek valamely meggazdagodott tagja, sőt egy postamester is, csak az ügyvéd nem, a magyar jogtudós, osztályoknak, végrendeletnek, örökbevallásoknak megvitatója, ki idáig a magyar királyok neveivel emlékezetes törvények emlegetéséből gyűjté vagyonát, és még sirjában is megfordulna, ha olyan furcsa nevü emberek osztoznának, mint például Arenstein, a ki még ezen kivül Eskeles is.

A negyedik számu atyafi tehát nem igen ijesztette meg a megelőző hármat, sőt ha véletlen ő maradt volna legutolsónak, a tünődő ügyvéd ez uttal ki is feledte volna; de hátra volt az ötödik, s arról is kelle gondolkozni.

Az ötödik atyafi már megint Kardos volt, s a mi több, ez is megelégedett egy s betüvel, mire talán befolyása lehetett mérnöki tudományának. Az ilyen urak tanult mesterségüknél fogva tudják, hogy az az ugy nevezett semmi, mit mi diákul nullának mondunk, hátulsó számnak is sokat ér, ha előtte más számok vannak, ekképp a semmi nagyon is valami; de ha a Kardos név végén egy helyett több s betüt irunk, annál nagyobb ostobaság, mennél több az s!

- Lőrincz bátyám már rég nem jutott eszembe, - gondolja az ügyvéd az ötödikről, - kölcsönben, remélem, én is élhetek, halhatok miatta. Becsületes ember, csupa igazságszeretet; de ezt ugy keresi ki az emberekből, mint a dióbelet, hogy előbb a héját agyon kell ütni. Csak az egyszeregy az igaz, - azt szokta mondani, - hiába csavarja farkát az ötös, a négyest el nem bolonditja, hogy hagyjon magából kivonatni. Az orvos markában meghal a beteg, a sirhantok betakarják a hibát, - az ügyvédnek igazságát nem birja megmozdítani a törvénykönyv, a konyha felől kerül, s három, négy mázsa pecsenyével kezd okoskodni. Ez olyan mesterség, melyben a négy lábu állatok is hathatós szavazattal birnak, - inkább lennék hajdu, mikor fogadott munkából ütnék valakit, azt is hihetnem, hogy ez orditozó, ha most nem érdemlette is meg a kiszabott adagot, megérdemlette máskor kétszeresen, és ha ideje marad rá, négyszeresen megérdemli ezután. Ilyen az én Lőrincz bátyám, - mondja magának az ügyvéd és levélcsomagaiból kihuz egy rég megsárgult papirdarabot, melyen a következő sorok álltak.

Öcsém!

Megirtad, hogy már fölszabadultál, és követed azt a mesterséget, mely még az orvosi mesterségnél is annyival rosszabb, hogy az orvos mindennapi kenyerét kérvén, kivánja, hogy leljen ki a hideg; de legalább van annyi becsület benne, hogy meg akar gyógyitani, csak fizess meg neki; de az ügyvéd azt kivánja, hogy az emberek csalják meg egymást, és a csalót is éppen oly készséggel védelmezi, mint a megcsaltat. Te ilyen foglalkozást választottál számtalanszor való ellenkezésem daczára, azért azt mondom most, hogy a róka maga sem tehet róla, hogy rókává lett, és szénát nem ehetik, étvágya pedig nagy ekkép kénytelen szüntelen tolvajkodni, pedig ha rábiznák; a választást, lenne galamb, és élne a növények magjával, s a vadász is megszégyenlené, ha eszébe jutna, hogy fegyverét reá irányozza. Te azonban magad választod a pályát, hogy osztalékért nézd a siránkozó adóst, - megéheztél a kincsre, pénzért hazudsz, és a mi több, hivatalosan megesküszöl, hogy a feleket védelmezed, akár al-, akár felpörösök. Felebarátom, szeréntem inkább lettél volna csizmadia, ezek sem varrnak már olyan csizmát, mely mindkét lábadra egyfélekép illik, hanem a jobbikra is, balra is hozzávalót szabnak. Tudom: meggazdagszol, tizenöt-husz esztendő alatt megtelik zsákod, hanem minden fillérrel távolabb megyek tőled én, és kérlek, hajlékomba ne lépj; mert előkapom a lánczhuzófát, s addig ütlek, mig nevedet, a melyik hasonló az enyémhez, elfeleded.

Ez utolsó szóm hozzád, pörvesztő, - és ne mondd, hogy bátyád volt valaha

Kardos Lőrincz, m. k. hites mérnök.

Elolvasta a levelet az ügyvéd, visszahelyezé a többi közé, foglalkozása közben visszagondolt a hosszu pályára, melyen a szerencse kisérte, s a mi egykor csiklandozta, hogy a legkétségbeesettebb ügyeket is kibonyolitá, e pillanatban az ügyesség nem menté ki egészen a multat, és ámbár önmagát nem itélné el a tulvilág máglyájára; de bensejében nem tagadá, hogy néhányat a lánczhuzófával is megérdemlene.

Miért is jutott eszébe az ötödik atyafi? Évtizedek óta elvoltak egymás nélkül, mindketten megvénültek, s a mérnök az igazságkutatásban még gorombább, az ügyvéd az annyiszor élvezett kitüntetésben még konokabbá lőn; s ha egy udvarias szó nem kerülne is megerőltetésébe, de rimánkodni saját rokona előtt, hogy álljon be örökösének, nem a mai világba való tanulmány. Ilyen egyszeregy mellett kikaczagják az embert, és közköltségen épitenek számára házat.

És mégis nyugtalan lett mellében a sziv. Jól esett neki az őszinte gorombaság, hogy ha beszélni tudna a sziv, megijedt volna a kiáltástól, mely követelte, hogy Kardos uram üljön kocsira, és koldulja vissza magát az ötödik számu rokon bizalmába, és föltéve, hogy utóda van, azt válassza ki, mert ha apja mellé oly közel esett is, mint a liszteszsák a molnárlegény mellé, ragadt reá a lisztlángból.

Ezerszer volt alperes, háromannyiszor felperes, agyában készen álltak a védvek, s mint a füszeres, ha borsot, köménymagot, narancshéjat, babérlevelet, édes gyökeret, kékitőt, bécsi pirost kérnek tőle, háromszáz fiók közöl az igazat leli meg, az ügyvéd is meglelé a törvényt, melyben meg kelle fogóznia; de most életének egyik válságos órájában, le akarván tenni a végczélnak alapját, szivéhez tapadt a gyarlóság, - nem talált egy gondolatot, mely megnyugtatta volna. Megérzé a gyöngeséget, hogy az ember válogathat kesztyűt, süveget, felöltőt, melyekben átkószálja a mindennapot; de hogy holta után maradjon utána valami nyom, és a hála ballagva is elsétáljon a kegyeletes megemlékezéshez, ilyen házat nem próbált még épiteni.

Egy méltóságos büszkeség, két patvarkodó Kardoss elengedhetetlen két ss-bötüvel, egy füszeres a "fekete kutyá"-hoz, és végre a stoikus goromba fráter között akart választani, az ész, a sziv kiabált egyszerre: melyiknek adjon előnyt? Harmincz esztendős ügyvédkedése után most tudja, mily nehéz a birónak tiszte. Hosszan tartott a küzdelem végitélet nélkül, s hogy mégis hasznát vegye prókátorságának, eszébe jutott, hogy mindenik félnek be kell bizonyitania, mennyivel ér többet versenytársainál.

Sorba veszem őket! mondja, befejezvén mára a tárgyalást, s a véletlent is segédül fogadván, a belépő Vendeltől megtudván, hogy méltóságos sógorasszonyához hivatalos, az irányt kivetve mondja: Kezdjük a szemlét a legelső számnál.