A válasz.
Faluhelyen nagyon ösmerik egymást az emberek, - a nyitott kapun át ökrét,
lovát, sánta birkáját, törött kerekét is ujjon elszámlálják. E kandiságtól az
erszény sem menekedhetik meg, tudják, kinél mennyi a tizforintos bankjegy,
mennyi a váltott pénz, sőt ha egy lyukas huszas téved a faluba, pontosan
megmondják, ki hozta a hetivásárról, és hogy kinek kezén fordult meg, és hol
tartják most ládafenékre zárva.
Az udvaron tul még a gazda lelkébe is belátnak, megmondják: szereti-e a
zöldbabot? lencsére szereti-e öntetni az eczetágyat, vagy cseresnyére? - aztán
szokott-e adni jó szóért? fösvény-e? pazarló-e? kölcsönvett pénzen
vergődik-e? van-e esze, vagy mindig a komája tanácsán indul el?
E rettenetes tudásnak egyedüli, de nevezetes jó oldala, hogy az egész gazember
is félig meri gazságát folytatni; kivált, ha a vidékben van valami nagyon
becsületes ember; mert ehhez mérvén a szomszédokat, senki sem szeretne az
összehasonlitásban legutolsó lenni.
Kardos a mérnök környezetének itélő birája volt, hozzá a kétséges
jellemü ember remegve ment; mert hire terjedt, hogy ugy keresztül lát az
emberen, hogy ha szemközt áll is vele, mégis megmondja, hiányzik-e egy gomb a
hátulján? A ki hozzá tévedt, utközben előre megrágta beszélni valóját,
mert az ostobaságot sem igen hallgatta el, - ebből könnyen
képzelhető, hogy a kétes erkölcsüek és hájfejüek kerülték, mint a
vakácziós diák az olyan urambátyámat, ki a vásárban is már messziről
rákiáltott a diákra, és valami bakafántos kérdést vetett az ifiur elé, ki néha
ijedtében sem tudott a bácsinak felelni.
A mérnök ur házának kevés látogatója volt, ezek sem gyültek zajos
mulatságra, - a makkfilkó nem tudott e háznál azon hatalomra vergődni,
hogy a vendégek pénzét egyik zsebből a másikba kergesse; mi természetesebb,
mint az: hogy a környékben a mérnök házát nagyon tisztelték, de mint az
imádságos könyvet, kerülték sokan, azért a józanságért, mi a könyvben
találtatik.
A becsület fogytában lévők nem is álmodva a tiszteletre, hogy a mérnök
szóba álljon velük, kipletykázták, hogy a mérnök zsugori, fösvény, és elpörli
házától a vendéget; mert a kenyeret is meg hagyja keményedni, hogy a háznépe a
rágást megunva, kevesebbet egyék.
Előre bocsátván ezeket, menjünk vissza Pestre, ott kisérjük a
levélhordót Kardos ügyvéd ur házáig, a somogyi levelet viszi a tekintetes
urnak.
A tekintetes ur nincsen otthon, hazaérkeztéig tekintsünk be Sipos
barátunkhoz, ő most az iroda főnöke, a legbizalmasabb jobb kéz,
utasitása szerént dolgoznak a jurátusok; de azok sincsenek otthon, a királyi
táblai ülésben vannak tapasztalat végett. Irótollát letette, szünetet tartva a
belépő Vendellel ereszkedett szóba.
- Hogy vagyunk, öreg?
- Mint a megszárnyazott daru, röpülni nem tud, s unalmában várja, hogy
agyonüti valaki, hogy vége legyen a komédiának.
- Elunta magát, Vendel?
- El én, tekintetes uram, - az öreg teins ur talán valami kukoriczamorzsolón
töri fejét, hétszámra sem hallom szavát, - még csak nem is veszekszik. A mit
ráadok, azt veszi rá, a mit leveszek róla, le hagyja huzni, ha a pipaszárat
forditva dugnám a szájába, ugy is jó lenne. A tekintetes ur is hosszat megül
itt a kalamáris mellett, - dörgős adtát, nem győzöm a teins urat
fekete lével, talán meg is iszsza?
- Egy-egy cseppet, édes Vendelem, munka közben nem mondom, hogy le nem
nyelek.
- Mondtam ugy-e, hogy fekete lével él, - különben lehetetlen, hogy az ilyen
fiatalember el ne szakasztaná hébe-hóba a kötőféket. Teins uram, száraz
dajka kutvizen táplálta, hogy egy-egy jó szagu levelet nem nyom a markomba? ugy
elviszem, hogy a kulcslyukon át is kézbe adom.
- Rövid a pokrócz, Vendel bácsi, magam is csak összehuzódva férek meg rajta.
- Tudom én azt bölcsen, teins uram, - értek én valamit a zsidó iráshoz; azt
meg szintén tudom, hogy ezen a szobaajtón sok olyan fiatalember ment ki, mint a
teins ur, s mint az oltoványágat, olyan nagy ágyba elplántálta az öreg teins
ur, hogy száz pokrócz is elfért rajta.
- A holdban van még
az is.
- Azért nézegesse a teins
ur a csillagokat jó előre, hogy tudja, merre és kivel kell elmenni
odáig.
- Bajos mesterség az a
csillagvizsgálat, Vendel bácsi, nagyon félek, hogy véletlenben bujdosó csillag
után vetném a szememet.
- Azért bujja a teins ur a
sok vékony és vastag könyvet, hogy lámpása is legyen hozzá; ne gubbaszkodjék
napestig a négy fal között; mert a magam nyakára penészedik, mint én és az öreg
ur, - s ha nekem nem hisz a teins ur, kérdezze meg az öreg urat, hogy némely
feleséges embert csak egy kézzel vert meg az uristen; de a vén nőtelent
kettővel üti meg.
- Hát engem ne érjen a két kéz?
- Ha beveszi a teins ur a
magamféle nagy fejü parasztnak szavát, azt mondom: ne érje! A vén nőtelent
még a kutya sem szereti; mert soha sem vet neki csontot; mert a korcsmában
hagyja.
- Megfogadnám a jó szót, Vendel;
de lássa én nem tudok ám hazudozni, a lányok pedig azt szeretik.
- A ki azt szereti, akad annak
lótó-futó, - a teins ur beszéljen igazat.
- Mit mondjak hát neki, hogy
elhigye?
- Én nem tanitom a teins urat;
hanem kérdezze meg az édesapját, mit mondott az édesanyjának; mert az is
elhitte.
- Meghaltak, Vendel, - engem
korán itt hagytak árvának.
- Keressen a teins ur is árvát, -
annak a jó barátra is jobban szüksége lesz, mint másnak.
- Azt hiszi, Vendel?
- Ha nem hinném, nem mondtam
volna a teins urnak, hogy csak azoknak fogja pártjukat.
- Legyen meg a kivánsága, Vendel,
amint egy elhagyottra találok, az lesz a legelső, a kit megszólitok.
A véletlen kicsusztatta a fiatal
ügyvéd száján a rejtett gondolatot. Ez valami önkéntelen támadt hit volt,
melynek keletkeztéről nem adhatna számot, de előtte nem volt uj, és
önkéntelen ment utána, s ébren és álmában nem szabadulhatott meg a gondolattól,
mely mintegy törvénykép mutatta ki neki, hogy más nyomon nem mehet.
Ő, a megtestesült önállóság,
báránykép engedelmeskedék indokolatlan ösztönének, s mint kik a végzet után
előitéletekkel járnak, haladt és ment ő is, várva, hogy a végzet a
kellő nyomra viszi.
Az öreg megjött, Vendel átnyujtá
neki a levelet.
Az irás ösmeretlen, - éppen ilyen
levelet várt, - rajt a somogymegyei postahivatalok egyikének pecsétje: itt a várt
vendég, a mérnök felelete.
A választ ösmerjük, önök előre is félnek az ügyvéd megdöbbenésétől,
és talán a gutaütéstől is féltik. Ne féljenek önök, az ügyvéd
szivéből nevet, jobban megörült a levél tartalmának, mint a gyermek a
karácsonyi ajándéknak. A vastag egyenesség orvosság volt elkeseredett lelkének,
méltóságos asszony sógornője czukorban adta be a nyelni valót, mely a
torkát fojtogatta, a mérnök pedig hátbavágja, s egyszerre megszünt a fuldoklás.
Ő, a nagy hatalmu, tele
erszényü ügyvéd tisztán és olvashatón megirt levelében esedezik rokonának
szeretetéért, nyomatékul gyanittatja, hogy szerzeményét ez árnyékvilágban
akarja hagyni, ha valaki, tudniillik a haragos rokon, egy szép szót nem sajnál
érte. Minden szava engedékenység, csak hogy könyörögni szégyenel, - s ime, a
miért a méltóságos sógorasszony czifra ebédet ad, méltóságos vendégeket hivogat
asztalához, kegyesen mosolyog: a mérnök leplezetlen őszinteséggel korholja
le, s elutasitja; mert családját holmi örökségért munkahordozóvá nem szegődteti.
Az a sok felpörös és alpörös nem
engedett időt az ügyvédnek más oldalról is vizsgálni az embereket. A
pörökben utálatos kapzsiságot, ragadozási vágyat, fosztogatást, csalást, hamis
tanuságot látott három évtizedig, - azután azt is látta, hogy a birvágy az
ő erszénye után is kinyujtá markát, ugy megrémült az emberektől, hogy
szeretett volna "rablót, tolvajt" kiáltani, csak volna, ki,
szerinte, az emberiséget összefogná és nyakig vasba verné.
Ha a mérnök elfogadja az ajánlkozó
jobbot, most gunyosan nevetne az ügyvéd, térden állva látná a mérnököt, azt az
egyenes fölkiáltójelet, mely őt harmincz év előtt megfenyegette; mert
azon utra tért, hol a görbeségek tulnyomón győztesek maradnak. Nem, az a
fölkiáltójel egyenesen áll, s ha eldülne, csak azért változtatná meg
függőleges irányát a vizirányba, hogy ő rajta üssön egy nagyot; mert
kisértetbe akarta hozni, egyenlővé tenni azon gonoszokkal, kik már
elhatározott tolvajok, - vagy azon kétségesekkel, kik más zsebkendőjéért
szégyenlenének a zsebbe nyulni, százezer forintos tárczával pedig nem mennek ki
az utczára.
Parasztgyógymód valakinek orra
vérét ugy elállitani, hogy egész dézsa vizet öntenek a vérzőnek nyakába;
de köztudomásu dolog, hogy használ. Az ügyvéd Kardost csak a mérnök Kardos
őszinte nyersesége hozhatta ki mélázásából, nem hagyván neki kételyt, hogy
sok ember sokat megtesz pénzért; de kivétel is van még, a kivétel a mérnök, az
az egyenes vonal, mely harmincz év óta sem görbült meg, és gazdag rokonát
szánandónak tartja, szánandóbbnak a koldusnál; mert annak jut irgalomfalat,
istenes emberektől; mig őt ott feledik ezerei között, télen meleg,
nyáron hűs szobában, - nem tudják, nem hiszik, hogy megéhezett e gazdag
ügyvéd, ki szerettetés nélkül szánalomra méltó szegény ember.
Ismételve elolvasá a levelet,
kereste a rejtett gondolatot, egy kis ügyeskedést, melyet a hiu saját
előnyére zsákmányolna ki. Hasztalan kutat, e levélnek tartalma oly
őszintén goromba, hogy ha dió volna, fejszével kellene feltörni! Az ügyvéd
kereste magában a rokonsági hasonlatot, és hosszabb tünődés után
kitalálta, hogy ha harmincz év előtt ilyen gazdag, mint most, még
gorombább lett volna az emberekkel. Egy kis számitási hibát ugyan könnyü
felfödözni; de ő most nagyon szeretett hasonlitani a mérnök Kardoshoz,
tetszett neki az a bátor egyszerüség, mely kegyelmet koldulni nem akar,
sőt ágyuval fogadja azt is, ki ilyesmit rá akar tukmálni.
Letette a levelet, átment az
irodába, tudván, hogy Sipos egyedül van.
- Ha ön engem szeretne, egy kis
hazugságra elszánná magát.
- Nagyon kicsi hazugságra?
- Olyan kicsire, mely ártani nem
tud, sőt csak használhat valakinek.
- Jobban mondva, tréfa keveredik
az egészből?
- Annyiból nem tréfa, hogy e kis
hazugsággal bemehetünk olyan helyre, hova másképp engem nem eresztenek be, vagy
legalább nem marasztalnak meg.
- Induljunk hát, domine
spektabilis, én készen vagyok.
- Két napi járó földre megyünk,
öcsém, az induláshoz más is kivántatik, - szedje össze a szükségeseket, holnap
reggel Somogyba indulunk.
Ebből láthatjuk, hogy az
ügyvédet nem riasztotta vissza a levél; hanem akar könyörögni, akar hizelkedni,
elmegyen Somogymegyébe, az ötödik számu atyafi után.
|