|
Váratlan dolgok.
A somogyi ház megcsöndesedett a pesti vendégek eltávozta után. Az apa
kereste az alkalmat, hogy az anyával beszélhessen s a tárgy miatt ügyesen el
kelle távoztatnia a leányt.
Értelmes apák- és anyáktól hallám, hogy a gyöngéd házasfelek közt a
leánygyermek sorsáról való tanácskozás, mig az csak gyanitásból és találomra
megyén, méltó párja azon vallomásnak, midőn két ügyetlen fiatal
először nyilatkozásra készül.
Arról beszélni, hogy a legféltettebb kincset részben leszakitsák
szivükről, és vágyjanak megjelenésére annak az idegennek, kit alku szerént
megrendelni nem lehet, nyugtalankodni és reményleni, hogy innét vagy onnét, ma
holnap, nem sokára, inkább előbb, mint későn, megjön-e, hogy a
szülők aggodalmáért a féltett gyermeket elvigye?... Kényes beszédtárgy,
bánatos foglalkozás; de mellőzhetetlen.
Mérnökék hosszan beszélgettek, az anya rövid közbeszólásokkal végezte el a
magáét, az apának engedte a nehéz beszélgetést, ő csak könnyekkel
győzte, melyek sem a bánatnak, sem örömnek jelei nem voltak; de a mérnök
nem is vigasztalta érte.
Bevallák e bizalmas beszélgetésben a szülői gondot és jelentkező
időt, mely a hajadonnak utját kijelölte, s hogy a kaput nem lehet zárva
tartani a jelentkezők előtt. Mint a hosszu számvitelnek egyes
tételeit, ők is összeszámiták a leánynak adott jó tanácsokat, az irányt,
melyben vezetni akarák, valamint a lelki képességet, mely az ő gondjuk
után a jövendőről is némi megnyugvást nyujthat.
Annyit beszéltek, hogy a beszélgetést befejezhették volna; de a hosszu
beszélgetés után egy-egy toldalék még akad, s az anya az előzmények után
gyöngéden figyelmezteté az apát, hogy az anyagi jövendőjük egy véletlen
baleset ellen biztositva nincsen.
- Ez kemény kérdés, - ösmeri be a mérnök, - röviden fogok reá felelni.
Grófom megengedte, hogy egy kinálkozó nagy munkát elfogadhassak. A munka nagy;
mert a műértésnek magasabb fokát veszi igénybe, de egyszersmind jutalmazó
is. E munkát a napokban megkezdem s bevégeztével akkora összeget hoz, mekkorát
szük erszényünk nem látott.
A mérnök a részletekbe bocsátkozva bőven megmagyarázá nejének, hogy
müve, mint szakában remekmű, rövidebb idő alatt tekintélyes összeggel
jutalmazandja fáradságát, ez okból ugy intézkedék, hogy a nyár végen munkához
lásson és jó részt végezhessen el az ősz derekáig.
A nő megnyugodott, gyakran jelentkező aggodalma oszlani kezdett;
mert a váratlan jutalom nagy támasz lesz az ő takarékossága mellé.
A részleteket szükségtelen elmondanom, elég az hozzá: a mérnök, hajlott
korát nem kimélve, ernyedetlen szorgalommal intézé munkáját, s a napnak hosszát
a szabad ég alatt tölté. Segédei nyughatatlankodni kezdenek a terhes
foglalkozás miatt; de hiába, a mérnök nem tágitott, s egyik szeles napon a vizi
méréseknél segédeinek hanyagsága miatt fölbosszankodván, a vizparti latyakban
órákig elkóválygott a lánczhuzók után.
Vége lévén a mérésnek, a szél élesen fujt a sik téren, s a mérnök gyanitani
kezdé, hogy a nagy igyekezetből elengedhetett volna valamit; mert az
átázott lábak nem akartak kellőleg fölmelegedni. - Egykor ilyen bajra
nagyot gyalogolt, és alkonyatra készen volt bajával; de az öregemberből az
évek során sok meleg kifogy, és a hiány miatt a meggondolatlanságnak kára hamar
jelenkezék.
Erőltetni akarta másnap a munkát; de hasztalan, a láz erőt vett
testén, és ágyba dönté a mérnököt.
Mint képzelhető, a mérnök baján ki akart fogni, két napi nyugvás után
fölerőlködött, de a baj a mérnök elszántságával daczolt; tehát az orvos
tanácsára családjához viteté magát. A láz az uton hatalmasan kitört,
akaratossággal többé nem lehetett egyensulyozni a nyavalyát, s az orvos
határozottan kijelenté, hogy a munkát egyelőre félben kell hagyni. A
mérnök nem szólt, a nagy óvatosságot az orvosok szakmaszerü hűhójának
képzelé, s ha láza elmult, az egykori erélyt idézé föl, hogy a bajt mintegy
megvesse. Föl-fölkelt, dolgozgatni akart; de néhány óranegyed után megint az
ágynak nyugalmához menekült. Ez erőlködések elgyöngiték, s a baj uj
rohammal támadá meg a beteget.
Az orvos panaszolkodni kezdett a betegnek makacskodásai miatt, s itt-ott
néhány szóban a mérnökné előtt a felelősséget kezdé magától
elháritani. A nő szerette volna nem hinni az aggodalmat, - egykor a férj a
meghüléseket átmeneti bajnak tekinté, és az orvosok aggodalmát szokásos fontoskodásnak
állítá. A nő e szerént szerette volna az jelenlevő állapotot
tekinteni; de az orvos a felelősséget ismételve emlegeté, és vonásai
elárulák, hogy egy idegen előtt bizonyosan többet is mondana.
A nyugtalanság befészkelé magát szivébe, s férjét aggodalmasan őrzé,
hogy fölkelni ne engedje. Az orvosságot percznyi pontossággal beadá, a mi meg
volt tiltva, a betegnek rimánkodó kérésére sem adá meg, s e szigoruság a
mérnökkel észrevétette, hogy az orvos utasitásai szerént cselekszik.
Néha készakarva lehunyá szemeit, hogy szinlett nyugalma nejét
megvigasztalja. A nő gyöngédeden foga meg kezét, hogy a vérnek
lüktetéséből kitalálja az álomnak nyugalomszerü jótékonyságát; de
tapasztalata a heves lüktetésnek nem hitt, s egy-egy könyű csöppent a
betegnek kezére,
A beteg megérezte a meleg könyűt, és a hű nőnek bánata a
lehetőségre készité el a beteget. Aggodalma elébe rajzolta családjának
jövendőjét, a nyugdijnak tisztességes alamizsna a neve, erre támaszkodni
akarni könnyelmüség lenne. Nem vétett isten ellen, midőn remélte, hogy
gyermekük még az ő életében fog kiröppenni szárnyai alól, s egy becsületes
férj mellett a jövendőnek utja nem kétséges. Ha a nyavalya erősebb
lenne, s e birkózásban ő lenne gyöngébb, néhány év alatt a meglevő
kevés vagyon a nélkülözésre szoritaná szeretteit.
Most fontolá meg, hogy a hét kövér esztendő hét soványnak szükségére
volt kiszámitva, ámbár multjában a hét kövérrel nem találkozott, és mégis
nagyon hitte, hogy a hét sovány nem fog kimaradni. Szive összehuzódott, egy
pillanatra valami vádféle akart megszólamlani, de a támadásnál az önvédelem is
fölébred, a hosszu pályának becsületessége, ez a bizonyitvány, mely a végórát
megdicsőiti, azt a végórát, melyben mások először vallják meg, hogy
kincseik az ártatlanok bánatából halmozódott össze, és gyanítják, hogy a
büntetés a gyermekeken és unokákon fog végrehajtatni.
- Jobb igy meghalni! Gondolja a mérnök, nagy lélekerővel szakasztván el
néhány perczet a testi bajok uralma alól, és elszámlálá, miképpen mivelé
gyermekének lelkét, meg fogják-e a nélkülözések törni, elmulasztott-e valamit,
mi a tanulmányokban hasznos eszközzé válhatnék a gyermeknél? A felelet minden
kérdésben kielégité, s a jó emberek hitével azt merte sugni önmagának, hogy ha
az apák büne megostorozza a gyermekeket és unokákat, nem hiányozhatik mértéke
az apák erényének; tehát ha el akar jőni a végóra, készen találja minden
perczben.
Fölveté szempilláit, nejének bánatos arczát keresé, s ime, a nő egy
levelet tart kezében, és rég várja, hogy férjének átnyujthassa.
Az ügyvédnek levele volt, a mérnök feltöré, és az előbbi lélekdiadal
befolyása alatt minden izgalom nélkül nyugodtan elolvasá. Az elolvasott levelet
két kézzel mellére foga, - jobbkor nem jöhetett, - a levél egy olyannak halálát
monda be, ki a végórában a rokonszeretetet többre becsülte a hátrahagyott élet
mammonjánál. Végórájánál legyen ő gyönge, és bánja meg, hogy idáig
fölemelt fővel jött el? Hasonló sorsot kivánjon, mint azok, kiket az élet
kapujánál megállitanak a szennyes szenvedélyek, közönséges bünök és szánandó
gyarlóságok, előnyujtván a hosszu számlát, és nyakába akasztják a terhet a
más világra? Nem,... az utolsó órának ne legyen ilyen nyomorusága, szeretteit
isten oltalmába ajánlja, és a mit még erényképpen gyakorolhat, e földön
megbocsát az elhunyt rokonnak.
Nejének nyujtá a levelet. A nő elolvasván annak tartalmát, jónak látta
megvallani, hogy az ügyvéd szintén megvallá kilétét, és hogy ők szeretetét
viszonozni merték.
- Férjem! - mondja a nő,... egyéb részleteket is elmondva, -
megbocsátasz, hogy az őszinteséget visszautasitani nem tudtuk?
- Titkolódzástokat megáldom, - mondja a mérnök, - szeretetetek malasztja
volt utolsó napjainak. - Az élőt nem érthetem meg, mert én is ember
vagyok,... az elhunytnak emlékezete most már meg van szentelve előttem is.
A lelkesülés megifjitá erejét, a napnak felében háttérbe szorult a baj. A
mérnök beszédessé lőn, nejét, leányát elhalmozá gazdag eszméinek özönével,
s a derültségben az anya megbocsátható gondossággal szóba merte hozni az
elhunyt rokonnak végrendeletét.
- Kedves feleségem, - mondja a mérnök - szeretnéd leányodat gazdaggá tenni?
- Jól mondád, férjem, - leányomat! - az aggódó anyának gyermekéért
szabad a reménybe kapaszkodni.
- Remélj, - kedves feleségem, - mondja a férj minden kétértelmüség nélkül
mosolyogva, - szegény rokonunk jobban ösmerhette az emberi czivakodást mint én,
ilyen dologban nem méltó vitázni, s ha csakugyan rám szavaznának, te lennél
megjutalmazva reménységedért.
- Igy megigéred, hogy a szavazatok eredményét nem utasitod el.
- Szegény asszony, olcsóért akarsz megalkudni a szerencsére, - tréfál a
mérnök, - nem zavarom álmaidat, a reménység kecsegtet, ám remélj, férjednek ez
ügyben teendője ugy sincs.
- Arra nem is sürgetnélek, - mondja tisztelettel a nő, - óhajtom
gyermekemtől eltávolitani a szükséget; de legtiszteletreméltóbb öröksége
apjának egyenessége, mely hunyászkodásra nem alkalmas.
- Látom, feleségem, férjedet megértetted, - mondja a férj meghatottan, - s
az az értelem, mely egy zordon kéreg alá tudott pillantani, tájékozandja magát
az életben is, ha kidőlnék mellőletek. Bizom eszedben, mint
boldogitottál szereteteddel,... ez az én megnyugvásom.
A külső teendők kiszóliták az asszonyt, a mérnök aközben nyugodni
óhajtott; mert a délutáni körülmények kifáraszták. A láz nagy erővel
rohanta meg, s az alkonyat után érkező orvos a körülményeket olyan
gyanusaknak találta, hogy éjszakára nem mert eltávozni.
Az orvosok leginkább félnek az olyan emberektől, kiket a hosszu életben
a nyavalya ritkán látogat meg. A mérnök a bajt alkalmatlan vendégnek tárta, kit
ki lehet nézni a házból. Foglalkozásánál fogva a szabadhoz szokván, megedzett
teste nem volt fogékony aprólékos járványos bajok iránt, hosszan fekvő
pedig éppen sohasem volt.
Az orvossal beszélgetvén, az orvost a multtal akarta levitázni,
bizonyitgatá, hogy a betegséggel is szemközt lehet állitani a lélekerőt, s
majdnem elragadta az indulat, midőn az orvos többet várt az engedelmes
megadástól, és ezt mindjárt alkalmilag követelte is a mérnöktől.
Éjfél előtt nem csillapult a baj, - a láz utáni állapot a
műértőt szintén nem elégitette ki.
- Mért nem fekszik le? Kérdi a mérnök az orvost, midőn hozzátartozói a
mellékszobába távozának.
- Az én tisztem őrködést parancsol, mérnök barátom.
- Bizony gyönge legénynek tart ön engem! Véli a mérnök lelkét baja fölé
küzdvén.
- Én nem; hanem a nyavalyát ösmerem hatalmasnak.
- Mérkőzzünk, - mondja a mérnök, - ön a haláltól félt engem?
- Arra legutolján is ráérek, mérnök ur; de nem távozom, mig a jelek
kedvezőbben nem mutatkoznak.
- Testem fáradt, orvos barátom, a nyugalmat óhajtom nagyon, - nem tagadom, -
de lelkem oly könnyü, mint mikor ifju koromban a hegytetőn álltam.
- Ez is kórjel, azért
megtiltom a beszédet.
- Ugy küldje be nőmet
és leányomat, - hadd kivánjanak jó éjt!
Az orvos habozott, végre fölkelt,
behivá a nőket, kik a betegnek könnyebbülését vélték, szeretetteljesen
megölelék a beteget, és jó éjt kivántak neki.
Az ajtó betevődék
utánuk, az orvos ujra az ágyhoz ült, és ujjával inte a betegnek, hogy csöndesen
maradjon.
- Engedelmeskedem a hatalom
urának az égben, - mondja a mérnök dicsőült arczczal, a rám bizottakban
hiven sáfárkodtam, - lelkem földi tanyájából elköltözni vágyik, - isten önnel,
emberek barátja.
Ekkor szemei lezáródának, s
az orvos az ütérre tévé ujjait, hogy tanulmányait igazolja, és számitsa, hány
dobbanást érez még a kifáradt testben. Az óra gyorsan lejárt, az orvosnak
teendője elvégződött; de nem állhatá meg, hogy fönnszóval ne mondja:
- Ha a test megbirná az
engedelmességet, ilyen lelket örökre fogna szolgálni.
A következő fájdalmak leirásától fölment az olvasó, az események más
irányt adtak az ügyvéd végrendeletének, melynek lélektanilag jól kiszámitott
czélja volt a kapzsiakat indulataikkal megbüntetni, és ugy irányozni, hogy
családjukban a valódi értelmesség és szellemi érték előtt tisztelettel
hajoljanak meg. Az ügyvéd rövid lefolyást igért az ügynek, hisz az érdekek a
czivakodást gyakran kifejtik, s ugy számitott, hogy fél év alatt a dolog azon
vágásban lesz, melyet ő voltaképpen akart.
Egy halálozás helyett
kettőt mért a családra a végzet, az özvegynek és leányának a szegénység
maradt, - szegénységük egyéb menedéket nem mutatott, ellenükben a világ
szójárása szerénti elemek, az életrevalóság és kapzsiság előkeresendi a
hatásos fegyvereket, melyek a győzelmet feltételezik.
Az anya és leány a gyásznak
első hetében kényszeritve volt ügyük rendezésére. A háznak néhány jó
barátja mondott is nekik jó tanácsokat; de azok inkább ijesztők, mint
megnyugtatók valának. Az anya most már elhatározá, hogy bevonul valami mezővárosba,
- és a megérkezendő nyugdijnak számszerénti értékéhez szabja jövendő
életmódját.
Rövid volt a remény, melyre
férje fölszabaditá, - arra most már gondolni sem lehetett; de a sok
tünődés eszébe juttatá Sipost, kinek tanácsára utasitá a nagybácsi; - nem
is késett tudósitani őt, kérvén, hogy viszonyaik szerént jó tanácsát ne
vonja meg tőlük.
Sipos harmadnapra megkapá a
levelet... Éppen a törvényszünet első napján. Legszükségesebb tárgyait
összecsomózá, hogy utnak induljon.
- Hova megyen, tekintetes
uram? Kérdi Vendel egész szomorusággal; mert mióta Kardos ügyvéd meghalt, a vén
daru leereszté szárnyát.
- Jó, hogy kérdi, kedves
Vendelem, - tudja-e még, hogy adósa vagyok?
- Gyufa ára lesz az
mindössze is.
- Nem azzal, Vendel,... mondja
Sipos kezét nyujtva az öregnek,... az árvák sorsát kötötte lelkemre,... s én
elvállaltam e szép gondolatot, azért megyek egy hosszu utra, hogy ez
adósságomat kezdjem lerovogatni.
- Ej... tekintetes uram,...
nem feledte el a vén huszár kérelmét?
- Olyankor találta mondani,
édes Vendelem, mikor az árvák őrangyala is ébren volt, és én megmutatom,
hogy én sem hallottam hiába.
|