Szavazatvadászat.
A közbirtokosokhoz tekintsünk be,
átestek a levélolvasáson, mely a Kardos-féle különös végrendeletről
értesiti őket. Már azért is kibékültek a megholttal; - mert ujabb alkalmuk
volt czivakodni az élőkkel, s a reménybeli örökséghez a két testvérnek
csak egy szavazat hiányzott, az öregebb testvér az ifjabbal fél nap alatt
elhitette, hogy ő okosabb.
- Nekem mindenesetre több
eszemnek kell lenni; mert öregebb vagyok, - okoskodik az idősebb, - enni
is én tanitottalak, különben most is a füled mellé dugnád a kanalat, mint
kicsiny korodban.
- Nem mázsáltatnád meg az
eszedet?
Gúnyolódik az öcs; mert az az
örökség mégis jobb lenne egy magának, véli borzasztó testvéri indulattal.
- A mázsán is többet nyomnék;
mert te még nem találtad ki, hogy mi testvérek egyenlően is osztozhatunk
az örökségen, akár én téged, akár te mondj engem okosabbnak, - érted-e, bamba?
- Nojsz, nem veszekedem veled, -
nyugszik meg az öcs a magyarázaton, - hisz tudom én, hogy neked több eszed van,
mint nekem, szamár!
Ezen tehát hamar megalkudtak, és
azt is kicsinálták, hogy elmennek a legközelebbi városba, fölkeresik a "Fekete
kutyát" (már tudják önök melyiket?) beszélnek vele okosan,
megveszik jó szóval és igérettel, ez utóbbival nem fognak fösvénykedni, és még
azt is kisütötték a kereskedelmi viszonyokból, hogy a kereskedő jobbadán hitelből
él, hát higye el azt is, a mit ők mondanak neki, és szavazzon az öregebb
Kardossra, aztán majd ők is tudják, mi az emberség, azaz legyen kicsit
lóvá.
A heti vásár jó ürügy, a boltból
olajat, szerecsendiót és szegfüborsot kell hozni, ugy véletlen
betekintenek hozzá, még szerencsének tartja, hogy megalázzák magukat, kivált ha
kezet adnak. Az ilyen jámbor burger eldicsekszik vele és boldog lesz. A
gondolat hatalmas, - vélik a testvérek, két olyan tenyeres marok, mint az övék,
a vért kisajtolná a gyöngébbnek ujjaiból, - menjünk, tegyük boldoggá a potrohos
fűszerest.
A remény jó alkuvó, olcsón árulja
ajándékát, enged, végre azt is elhitték a testvérek, hogy a kézszoritásért a
füszeres olcsóbbért adja az olajat, ez is haszon, menjünk!
Fölrakattak a kocsira két napra
való szénát és abrakot, a jó reménytől dagadozva helyezkedének el a puha
szénában és álmodoztak arról, amiről a tót, mikor azt monda, hogy ha
király lenne, szénakazalon feküdnék és hájas piritóssal élne.
Beértek a városba, a heti vásárra
a jó idő becsőditette a vidékieket, a népszerü "Fekete
kutya" nem ürült ki alkonyatig a vevőktől, s az örökségéhes
testvérek az átellenben levő boltból nézték, hogy a garasos vendégeket
milyen nagy emberséggel halmozta el a fűszeres, mérte nekik a repczeolajt,
fenyőmagot, - élénk átható hangon kivánta nekik a szerencsés utat, a jó
egészséget, kikérte, hogy máskor is legyen szerencséje, ne kerüljék el a
"Fekete kutyát," és mindig jó, olcsó és igaz áruczikkekkel szolgál
nekik.
Alkonyatkor elfogyott a falusi
vevősereg, s a két Kardoss átment az ütközetre.
- Jó estét, sógor! mondja az
öregebb, - azt gondoltuk, szétnyomják a boltot a vevők, egész nap nem
lehetett befurakodni, vallja meg: hány zsák aranya van?
- Isten hozta a tekintetes
urakat, isten hozta!... mondja a fűszeres megszokott előzékenységgel,
egyszersmind intett a napi munkában elfáradt legényeknek és inasoknak, kik a
fűszeres fiókhoz dülleszkedtek, de a vendégek láttára kiegyenesedtek, és
hat torok kiabálta, hogy mivel szolgálhatnak?
- Betekintettünk, kedves rokon!
Mondja a fiatalabb atyafi, hogy a nagy készségre mondjon valamit.
- Van friss provencei olajom, -
czukrom, kávém, tegnap érkezett rizskásám olyan, mint ha szemen szedték volna,
- mivel szolgálhatok a tekintetes uraknak.
- Sohase titulálgassuk egymást,
kedves rokon - mondja az öregebb, - atyafiak vagyunk, - mondja nagy markával
elkapva a kereskedőnek jobbját, s meglöké testvérét, hogy az meg fogódzék
a másik kezébe, - eljöttünk megköszönni a szállást, mit Fehérváron megosztott
velünk.
- Nem méltó ennyi figyelemre az a
csekélység, - mentegetölődzik a fűszeres, - és hogy a czukor és kávé
helyett is mondjon valamit, - nyájasan kérdi: - hogy s mint szolgál az
egészség?
- Mi, hála istennek, élhetünk,
hanem szegény pesti rokonunk, mint tudja, kedves rokon, - itt hagyott bennünket
ebben a czudar világban.
- Az istennek ugy tetszett,
elvette közölünk, - mondja a boltos, pedig kár érte, hitványabb embereket is
talált volna a halál; de az nem válogat.
E testvérek nem találták egészen
meggondoltnak az utóbbi szavakat, atyafiságos szeretetből rájuk is
czélozhatott a szóval, s az a czukor- és kávéárulótól impertinens gorombaságnak
is megjárná.
- A végrendeletnek mását
megkapta?
- Igenis, megkaptam, olvastam is.
- Mondja a fűszeres.
- Hohó,... alkuszunk, rokon, -
mondja az öregebb, - ketten a sógorra szavazunk, hány süveg czukrot rak a
kocsink oldalába?
- Tréfálni méltóztatik, -
szabódik a fűszeres, - én értek az olajhoz, megösmerem a sárga
repczemagot, tudom, hogyan föstik a kávét, szemem észreveszi, ha más
fűszeres kenyérhéjat reszelt a bors közé, - megérzem, ha a
nagykereskedő kőport kevert a rizskása közé, hogy nehezebb legyen, -
ennyi az én tudományom, erre meg is tanitom inasaimat és az egyszeregyre, egy
kicsit a korbácscsal is rászoritom őket; de a boltból ki nem mernék menni
tudományommal az emberek közé, - ez az örökség nem nekem volt szánva. A
tekintetes urak...
- Már megint tekintetes ur?
Fenyegeti az öregebb atyafi.
- Bocsánatot kérek, ... mondja a
fűszeres, és helyreigazitásképpen folytatja... önök diákos urak, tanulták
a földleirást, tudják merre van Cuba és Jáva, honnét én a kávét kapom, rá van
irva a hordók oldalára, - azt is tudják, hogy Jamaica micsoda országban van,
falu-e vagy város? miből készitik a rumot? Berlin is nagy város, a legjobb
kékitőt onnét hozatom, ráirom a levélre, a posta elviszi, magam pedig azt,
sem tudom, az alsó városi kapun kell-e arra mennem vagy a fölsőn; mert én
árvaházi gyerek voltam, hat esztendeig viaskodtam fekete kenyér és szijkorbács
mellett, - keserves szenvedések után megtakariték néhány fillért, megvettem a
"Fekete kutyát", ez akadémiában professzor vagyok; de a koriandrumon
kivül aligha tudok tiz diák szót, - mit szégyenkedjem olyan értelmes, diák szóval
megrakodott uri emberek között, mint ...
- Mint?
- Mint a tekintetes urak.
- Már megint tekintetesuraz
bennünket?
- Ezer bocsánat, hogy kicsuszott
a számon ... mentegetődzik a fűszeres, és ügyetlenségét
elpalástolandó, egy berohanó vargainasnak gyorsan kimért öt nehezék szurkot.
- Bátyám! ... sugja az ifjabb az
öregebbnek, - kapaszkodjál meg hamar ebben a czethalban, ez meg hagyja magát
fogni, végy meg hamar egy mázsa czukrot.
A vargainas elszabadult, a
fűszeres ujra a rokonok szolgálatára állt.
- Kedves rokon, - kezdi az
öregebb megegyengetve testét, - ez a mi meghalt rokonunk nem volt ám bolond
ember!
- Én is azt állitom, - igenli a
fűszeres, - nekem van magyarborsom, gáliczkövem, babérlevelem, -
tűzkövet, taplót is árulok, megveszem első kézből, kiszámitom a
járandó évi kamatot, beosztom a boltbért, segédfizetést, inasok élelmét,
nyereségül egy kis százalékot, s ennyi összeadással megkeresem kenyeremet. Ha
azt mondaná valaki, - barátom, itt van háromezer forint, évenkint kapsz ennyit,
de mondj valami okosat, a milyent a szomszéd borbély nem tud, pedig a hatodik
oskolából csapták ki, - lelkemre mondom, nem tudnék mondani; sőt ha
kigondolnám is, nem merném kimondani; mert, hiába, a firmát nem lehet
kompromittálni, - a "Fekete kutya" becsületes ember, - mert ezt igy
mondják az emberek, s én nem szégyenlem, - hanem az elkeseritene, ha azt
mondanák, a "Fekete kutya" okoskodik, eszét akarja mutogatni, pedig nagy
szamár. Kardos ügyvéd rokonunk, mint mondják, mindig okosat beszélt, egy
koncz papirt vett tiz váltó garasért, tele irta, megért kétezer forintot; én
egy mázsányit teleirnék, kapnék érte hat font sajtot. Ez a különbség köztünk, s
elegendő, ha belátom, hogy az elhunyt rokon okossággal szerzett vagyonát
azon családtagnak hagyja, kinek legtöbb esze van. - Ha ilyent árulnának a
nagykereskedők, hamar megrendeltem volna, nem lett volna szégyen a
kereskedőnek, most százas nyereséggel tehetném kelendővé; de mert
ilyen czikket nem árulnak, az üzletet más fogja betakaritani.
- Bölcsen volt mondva, rokon, -
véli az idősebb rokon, - mi diákos emberek, hasonlón gondolkoztunk,
- örülünk, hogy a mi kedves rokonunk is megértette az elhunytnak intenczióját.
Az örökség a talentumnak van desztinálva, az intelligenczia lehet itt az
egyedüli bázis, mert a czivilizáció századában az ideák preponderáncziája maga
felé billente az ekvilibriumot. Az emberiség megunta a materializmusnak
omnipotencziáját, ma már nem csak a kapitális, hanem az intellektuális kultura
is deczidál. Az embert nem csak a mammon, hanem a judicium szerént is klasszifikálják.
- Az individuumok kvalifikácziója valóságos nemzeti akviziczió, s a nemzetek
reputácziója a szerint eleválja magát, amint a privátusok gradatim
fölvergődtek a kapaczitás legmagasabb fókusára. Uj éra nyilt az
emberiségnek, s a familiák törekedjenek, hogy tagjaik disztingváltassanak azon
forum előtt, mely a mediokritást fumigálja.
A fűszeres a diákszavak
hallatára étvágyat kapott egy kis latinságra, és mohón várta, hogy a
föllengős atyafi olyant mondjon, hogy ő is rámondhassa azt a két
diákszót, melyeket a miséből a csősz is tud, - és elképzelte, mily
szép lenne alkalmas helyen azt mondani az atyafiak meglepetésére: Dominus
vobiscum! Fájdalom, a szavalat nem igy végződék s neki most már nagyon is
magyarul kellett mondani valamit.
- Ennyi diákszó, - mondja a
fűszeres, - hol fér meg egy fejben?
- A studium, kedves rokon, - meg
a diligenczia.
- (Meg a korbács!) - gondolja a
fűszeres a hetvenkedőnek arczából dicsekedést gyanitva; mert hogy ez
a két dominus ingyen nem jött az olajszagot nyelni, azt kitalálta.
- Meddig lesz szerencsénk? Kérdi
a fűszeres a diligencziás atyafit.
- Azt tartom, reggel elmehetünk.
- Olyan hamar el méltóztatott
végezni a teendőket?
- Volna bizony még valami hátra,
ha kedves rokonunk valami okosat akarna mondani.
- Azzal nem szolgálhatok, mint
előbb is megjegyzem, - legdrágább portékám a vaniliagyökér, ha valami
értékeset mondok, az: vaniliagyökér vagy vizahólyag.
- De hát a Kardoss-örökség?
- Keveset gondolok vele, - nem
vagyok rá méltó.
- De rokon urnak szavazata van.
- Nem tagadom, szólhatnék, de nem
merek, - ha ezek a rossz kölykek összedöntik a mandolát a mazsolával,
kiválogattatom velük, az idővesztegetésért pedig néhány vonást szabok
rájuk, - ezt értem. - Eladom a kását, minden fontnál tudom a tiszta nyereséget,
ezt harmincz esztendeje cselekszem, és nem hibázok; tovább nem gondolok,
őrzöm a firma becsületét.
- Helyesen cselekszi, rokonunk, -
de a Kardoss-firmáért is mondhat egy szót, - mi kifogása van ellenem?
- Semmi, - éppen semmi, - talán
egykori főnökömnek sem lett volna, pedig az is sok diák szót tudott, az
árjegyzéken az összeget summának, az oldalt latus-nak, az áttételt meg
nem tudom bizonyosan, valami tralatus-nak irta.
- Talán translatumnak?
- Olyasminek, csak azt tudom,
hogy abban is volt valami latus-féle.
- Maradjunk mi csak a summánál,
kedves rokon, ha maga a szavazatot nekem adja ...
- Majd gondolkozni fogok.
- Idővesztegetés lenne,
kedves rokon, - legjobb, mondja ki most, aztán én is mondok valamit, megéri ezt
a boltot.
- Nem eladó.
- Vegyen melléje még egyet, -
tudja, rokon, hogy a jó szónak mindig akad párja, aztán jut is, marad is
mindkettőnknek.
- Igy nem lehet, a firma nem
engedi, - az emberek sokat beszélnek.
- Hadd beszéljenek, a
"Fekete kutya" fekete marad, s ha lebeszélik róla a feketét, juttatok
én föstékre valót,... mondja ki, rokon, az igent.
- Nem lehet.
- Ugy, - nemet akar mondani.
Jegyzi meg a tekintetes rokon izgalommal.
- Azt sem.
- Kétfélét mond ön, egyiket sem
értem, - szóljon, rokon világosabban.
- Világosan szólok, - ajánlkozik
a fűszeres, - ha bizománynyal tisztelnek meg, ösmerős jó firmákhoz
fordulok, azok által a dolgot elvégzem, s a becsület fönn van tartva, A
végrendelet prókátori ügylet, a mihez nem értek; de van Pesten egy ügyvéd,
elhunyt rokonunk társa, - én tudom a kereskedésből, hogy a társat szigorun
választják meg, - bizonyosan rokonunk is hasonlón cselekedett, azért teljes
bizalmamat helyezem Sipos ügyvéd urban, azt fogom megbizni s ha az ön részére
adja, az ügylet be van fejezve számadás nélkül. - Ez az én feleletem, ez
szabott ár, és el nem térek tőle.
- Megelégszem! Mondja a
remélő atyafi, s néhány barátságos szó után kezet szoritott a
fűszeressel, és kölcsönös ajánlás mellett elválának.
A vendéglőbe érkezve a fiatalabb testvér töré meg a csendet.
- Bátyám, a "Fekete
kutya" hogyan hajt?
- Ostoba állat, egyenesen a
vadas boltba akarja terelni a pecsenyét, és a fáradságért jól sem akar lakni, -
jó, hát ugy vegyük meg a vadat. Ez a prókátor majd értelmesebben beszél,
mestersége árulni az igazságot, kérdezzük meg tőle: mennyiért adja?
|